A Feared és a The Haunted gitárosa – akit sokan csak YouTube-videóiról ismernek – új szólóanyaggal jelentkezik 2021 elején. Az albumról az első dal, a Stars & Ponies már meg is hallgatható.

Ola Englund

‘Starzinger’ címmel jelenik meg 2021 elején a Feared és The Haunted gitárosának, Ola Englundnak a második szólóalbuma. A 2018-as ‘Master Of The Universe’ folytatását a clawfingeres Jocke Skog keverte és maszterelte, a borító ezúttal is Costin Chioreanu (Paradise Lost, At The Gates, Emperor) munkája. Englund szerint az új lemez továbbra is progos, azonban sokkal súlyosabb, mint amit tőle megszokhattunk. „Az előző lemezhez, a ‘Master Of The Universe’-hez hasonlítva a ‘Starzinger’ sokkal súlyosabb, több rajta a vaskos metál, mint amit az emberek tőlem megszoktak. A progos elemek ugyanakkor megmaradtak, és a hangsúly továbbra is azon volt, hogy olyan autós zenét készítsek, ami bármilyen utazáshoz passzol.”

 

 

Az első kislemezdal, a Brandon Sills billentyűtémáival felturbózott Stars & Ponies alább már meghallgatható, a gitáros honlapján pedig a lemez többféle formátumban elő is rendelhető.

Ola Englund

Megosztás