Legfrissebb a Hard Rockon
Def Leppard – Pont, mint 73-ban
A Def Leppard új kislemezdala, a Just Like 73 már streamelhető és letölthető, a 70-es évek glam rock slágerei által ihletett számban a hamarosan Budapesten is felbukkanó gitároslegenda, Tom Morello közreműködik.
Mr. Big – Nagy úr végső hajrája húsvét után egy héttel fut be Budapestre
Április 7-én, vasárnap ér a Barba Negrába a Mr. Big búcsúturnéja, Eric Martin, Paul Gilbert és Billy Sheehan mellett Nick D’Virgilio lép fel, és talán lesz egy ötödik tagja is a zenekarnak.
Változnak az idők: Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain – Barba Negra, 2024. 03. 08.
Nőnapon 2 énekesnővel és 2 basszusgitárosnővel a színpadon egy igazán jó estét rittyentett a 3 zenekar. Az Infected Rain stílusa nálam nem talált utat, de intenzitásban nem volt hiány, ellenben a Dragonforce színpadképe és látványvilága, valamint dallamosabbá válása nagyon bejött. Az Amaranthe pedig egy „szokásosan” jó koncertet adott.
Simone Simons – Új dal a szerelem elmúlásáról
Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti mottója, az In God We Trust (Istenben bízunk) analógiájára írta meg In Love We Rust (kb. Szerelembe rozsdásodva) című dalát Simone Simons, az Epica énekesnője és Arjen Lucassen (Ayreon).
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Robin Trower feat. Sari Schorr: Joyful Sky
Jót tett Robin Trowernek ez a szövetség, Sari Schorr élt, dögöt adott az egész produkciónak. Ugyanakkor az énekesnőnek sem rossz ajánlólevél, hogy egy ilyen kaliberű gitárhőssel készíthetett albumot, jövőre élőben is meggyőződhetünk tehetségéről.
Amaranthe – Parkolópályára került az új tag
Az Amaranthe februárban érkező legújabb lemezéről egy olyan dalt osztott meg, amelyben nem szerepel a nyáron csatlakozott hörgős, Mikael Sehlin.
Együtt jön az Arch Enemy, az In Flames és a Soilwork a Barba Negrába
Svédország három kiemelkedő bandája állt össze, hogy egy közös turnéval szántsa végig Európát. Az In Flames és az Arch Enemy co-headliner körútjának vendége a Soilwork, a budapesti állomásra október 23-án kerül sor a Barba Negrában.
Hobo: Rádió
Hobo kétfelvonásos új albumán ismét összevetette a múlt Magyarországát a maival és megint arra a következtetésre jutott, hogy egyik sem jobb a másiknál. Mindezt egy nagyrészt tökös blues-rock albumon mondja el, néhány balladával, beat és tánczenei elemekkel, direkt ripacsériával és szarkasztikus humorral fűszerezve.
Wacken World Wide – Újabb nevek csatlakoztak a fesztiválhoz
„Ha nem tudsz eljönni Wackenbe, Wacken jön el hozzád!” Ezzel a mottóval jelentették be a Wacken szervezői, hogy idén online tartják meg a fesztivált. A fellépő csapatok listája most tovább bővült.
Lynch Mob – Újragondolták a Hellchildot is
Alig telt el pár nap a ’Wicked Sensation’ címadó dalának premierje óta, máris itt a Hellchild a jubileumi lemez új változatáról. A végeredmény ismét meglepő lett!
Metallica – Így játszottak 1989-ben
Meglepő vagy sem, ismét új koncertfelvétellel jelentkezett a Metallica. Ezúttal egy több mint harmincéves felvétel landolt a neten, melyet a kaliforniai Irvine-ban rögzítettek.
Valcer a Dürerben!
A nagy sikerű ‘The God-Shaped Void’ megjelenése után a Psychotic Waltz visszatér Budapestre!
Durva animált videót készített a Plasztik Józsefhez a Tankcsapda
Ugyan az előzetesen bejelentett határidőre nem készült el a tervezett animált videó, annál nagyobbat ütött egy héttel később!
Vanishing Point – „Zeneileg csak haladtunk az árral”
Egy hónap múlva meghallgathatjuk, hogyan sikerült az ausztrál Vanishing Point új albuma, amiről a dallamokkal jól sakkozó csapat most egy új dalt mutatott be Salvus címmel.
The Georgia Thunderbolts – Tagadhatatlan southern és blues himnuszok
Az Appalache-hegység lábai mellett élő amerikai csapat, a The Georgia Thunderbolts az igazi, élő blues és a nyers rock érzését adja át augusztusban érkező első EP lemezén. Két dalban akár le is tesztelhetjük ezt!
„Elképzelhetetlen, hogy a klasszikus Yes újjáalakuljon”
Steve Howe interjút adott a Rolling Stone magazinnak, ebben természetesen előjött az örökzöld téma, a Yes klasszikus felállásának újbóli összeállása. A gitáros azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.
Kristoffer Gildenlöw – Online is bemutatta új dalait
A Metal Aid Streaming Festival keretében kapott lehetőséget Kristoffer Gildenlöw, hogy élőben is bemutassa a világhálón keresztül a teljes ’Homebound’ albumot.
Lynch Mob – „Újra feltaláltuk a spanyolviaszt ezen a lemezen”
Augusztus végén jelenik meg a Lynch Mob ünnepi ’Wicked Sensation’ újragondolása, amiről a címadó már meg is hallgató. Most kiderül, miért érzi George Lynch az újrafelvétel kifejezést megalázónak.
Redemption – Így szólt élőben a Walls
Első Tom Englunddal felvett koncertkiadványára készül a Redemption. A banda a rajongók egyik kedvenc dalát, a Wallst szállította le ezúttal a hamarosan érkező anyagról.
Dokken – „Olyan, mintha hélium lenne a hangomban”
No Answer címmel újabb „elveszett dal” került elő a Dokkentől. Mindez annak a jele (is), hogy a csapat korai felvételeit tartalmazó ’The Lost Songs: 1978-1981’ kiadványára már nem kell sokat várnod.
Elhunyt Peter Green
Hetvenhárom éves korában elhunyt Peter Green, a Fleetwood Mac alapító gitárosa, aki a zenekar első három albumán játszott.
AC/DC – 40 éve jelent meg a ’Back In Black’
Napra pontosan negyven éve jelent meg a rocktörténelem egyik legsikeresebb albuma, az AC/DC ’Back In Black’-je, amiről nagy hiba lenne elfeledkezni. Mi nem tettünk így, és ha nem is testületileg, de megemlékeztünk a banda egyik klasszikusáról.
Snowy Shaw – Mikkey Dee előszavával jön az életrajzi könyve
Cinikus, szarkasztikus stílusban, kínos igazságokat tálal ki önéletrajzi könyvében Snowy Shaw. A zenész – aki ma ünnepli 52. születésnapját – egy online parti keretén belül a mai nap folyamán többek között fel is olvas a műből.
Madre Sun – Michael Schenker fia is alkot
Fénysebességgel érkezett a csapat bemutatkozó EP-je, az ötszámos ‘The Speed Of Light’. A megjelenéssel együtt a netre dobott Puzzle szöveges videójában is hallani, hogy Tyson az apja génjeit örökölte.
Mad Max – Új dal érkezett és budapesti buli is lesz
Már csak egy hónap van hátra az ’Stormchild Rising’ érkezéséig, de a frissen közzétett Talk To The Moon mellé egy szenzációs hír is érkezett: 2021-ben Budapesten is látható lesz a német csapat.
Ace Frehley – Újabb feldolgozásalbumot készített
A KISS egykori gitárosa, Ace Frehley ’Origins Vol. 2’ címmel készített újabb lemezt kedvenc dalaiból. Az albumon Lita Ford és a Cheap Trick frontembere, Robin Zander is közreműködik.
Falset – Dal- és klippremier: Give
James LaBrie (Dream Theater) fiának zenekara bemutatta első önálló dalát az októberben érkező bemutatkozó lemezükről. A Give a pókerben használt kifejezésre utal: Tartsd a tétet!
Napalm Death – „Ismét agresszív, konfrontáló és nyers…”
„… de bárhogy is csavarjuk, a végén mindig színtiszta Napalm Death lesz.” Backlash Just Because címmel érkezett a beígért első új dal a Napalm Death legénységétől.
Pearl Jam – Megvannak a 2021 nyarára csúszott időpontok
A Pearl Jam 2020-ra tervezett nyári Európa-turnéját a jelenlegi körülmények miatt átszervezték 2021 júniusára és júliusára. A budapesti koncertre szinte napra pontosan egy év csúszással kerül sor.
U.D.O. & Das Musikkorps Der Bundeswehr: We Are One
Magas színvonalú muzsika, ez nem vitás, ha valaki szereti a Lingua Mortis Orchestra feat. Rage lemezét, akkor ebben sem fog csalódni. Egy kicsit ez is inkább Das Musikkorps Der Bundeswehr feat. U.D.O. és nem fordítva. De nem áll jól a heavy metalnak a konceptalbum.
Orden Ogan – „Ezen a lemezen találod a legjobb dalainkat”
Meghallgatható a power metalos Orden Ogan új szerzeménye, ami a banda szerint a valaha írt egyik legjobb daluk. A novemberben érkező albumon ennél állítólag több is lesz.
Bon Jovi – Szöveges videón jött a Do What You Can
Már lassan az új Bon Jovi-lemez fele meghallgatható, ugyanis Jonék egy új dalt tettek közkinccsé Do What You Can címmel.
Motörhead – Negyvenéves az ’Ace Of Spades’
Bőséges kiadvánnyal ünneplik meg a Motörhead magnum opusának négy évtizedes jubileumát. 1980. november 8-án jelent meg a trió negyedik stúdiólemeze, az ’Ace Of Spades’ Vic Maile producer segítségével, mellyel a zenekar belépett a rockzene első vonalába.
Lonely Robot – Az állatként tartott emberek
Július 17-én jelent meg John Mitchell csapatának nagylemeze, amelyet egy látványos klippel népszerűsít az Inside Out Music. A Keeping People as Pets filmjének segítségével a szerző dalba foglalt személyes élményeit élhetjük át.
Magyarul is boltokba kerül a Korn basszerének életrajzi könyve
Augusztus végén kerül boltokba Dudich Ákos legújabb dobása, mely a Korn-bőgős önéletrajzi kötetének magyar változata, a Korn – Függőség, hit, gyógyulás. A könyv már előrendelhető!
Primal Fear: Metal Commando
A Primal Fear új albuma nem más, mint remek riffek, gitárharmóniák és énekdallamok összessége a legmagasabb német minőségben. Újra összehoztak egy csokornyi olyan dalt, ami úgy feltölt energiával, hogy akár a metal kommandó csapatával karöltve indulsz a háborúba.
The Rolling Stones – Így tolják Jimmy Page-dzsel
Ha érdekel, hogyan játszik a The Rolling Stones Jimmy Page-dzsel, akkor mindenképpen csekkold le kiadatlan dalukat, a Scarletet, ami már fent van a neten.
Meshuggah – „Az új album már a láthatáron van”
Összes koncertjét lemondta a Meshuggah és a friss hírek szerint jövőre sem lépnek fel sehol, azonban a svéd gárdának így is van jó híre, ugyanis készül az új lemezük.
Anneke Van Giersbergen – Engedd be a szimfonikus zene fényeit!
A 2018-as ‘Symphonized’ után egy újabb szimfonikus album érkezik a holland énekesnőtől, ami csak digitális formában lesz elérhető.
Mark Kelly – Első szólólemezén dolgozik a Marillion billentyűse
Mark Kelly, a Marillion billentyűse a saját Facebook-oldalán kezdett információkat csepegtetni készülő szólóalbumáról, mely minden bizonnyal izgalmas lesz.
„Nyílni fog a műfaji olló”: 80’s Movie Night, előzetes dalkibeszélő 3. rész
Egy karanténnal ezelőtt, hajnali vasárnap délben egy próbától feldobott Rockstars Not Dead mesélt nekem zenéről, filmekről és minden földi jóról. A koncert csúszott, az idő mászott, végül csak elértünk a hétig, melynek szombatján feldübörög a ‘Spaceballs’, a ‘Cobra’ és még egy rakat jó film zenéje.
Don Dokken – „Vége! Nem tudok többé gitározni!”
A Dokken frontembere egy exkluzív interjúban elárulta az eonmusicnak, hogy a tavaly novemberi gerincműtét során elszenvedett idegkárosodás véglegesen hazavágta a gitározási képességét.
AC/DC – ’The Story Of Back In Black’ s01e02
Vagyis megérkezett a küszöbön álló 40. évfordulós videósorozatának a második epizódja, ami mellé két archív, 1981-es koncertvideót is kitett az AC/DC a netre.
Accept – Hamarosan elkészül a sötétebb és keményebb új lemez
Jól halad az Accept új lemeze, Mark Tornillo szerint pedig lehet, hogy már nyáron hallhatunk valamit a decemberre időzített anyagról.
„Már azelőtt két lábdobot használtam, hogy divatba jött volna”
Az elképesztő energiával és nem utolsósorban igen látványosan játszó legendás Whitesnake-dobos hosszú interjúban mesélt arról, hogyan alakult ki sajátos játéktechnikája.
Exodus – „Az agresszió és az energiaszint mérhetetlenül magas”
Alakul az Exodus új lemeze. A banda hat éve molyol új dalcsokrán, ami Gary Holt szerint olyan súlyos lesz, hogy az már szinte mérhetetlen.
The Dead Daisies – A teljes akusztikus EP elérhető a YouTube-on
’The Lockdown Sessions’ címmel egy négy dalt tartalmazó középlemezzel kárpótol a The Dead Daisies, mivel új lemezük csak 2021-ben jön ki. Glenn Hughesék most az összes dalt legurították az anyagról videón.
The Rolling Stones: Sweet Summer Sun – Hyde Park Live
2020. július 22-én a Pólus Moziban lesz látható a The Rolling Stones húzós koncertfilmje 120m²-es vásznon és 5.1 Dolby hangkeveréssel. A koncertfilmről pár éve már írtunk, a mozis vetítés apropójából most viszont ismét felelevenítettük élményeinket.
Legfrissebb a Hard Rockon
KK’s Priest – Továbbviszik a hagyományos rock és metál örökségét
A Judas Priest 1990-es ‘Painkiller’ albumáig nyúl vissza K.K. Downing, amikor bemutatja legújabb dalát, a One More Shot At Gloryt. A KK’s Priest második, ‘The Sinner Rides Again’ című albuma szeptember 29-én jelenik meg.
Temperance – Személyi változások az olasz csapatnál
A három hónapja Magyarországon járt olasz Temperance az akkor beugróként fellépő amerikai énekesnővel erősített, miközben szerződést írtak alá egy nagy európai koncertügynökséggel, így talán hamarosan viszontláthatjuk őket az új felállásban.
Warkings – Headliner turnéval vonulnak be Budapestre
Az európai power metal kosztümös csapata, a Warkings jövő márciusban érkezik Budapestre, hogy fennállásuk első headliner turnéjával harcba hívják az európai rockereket a Barba Negra színpadán.
Marc Hudson – Csillagközi történetekkel jelentkezik a Dragonforce torka
12 évnyi Dragonforce-ban eltöltött év után Marc Hudson szólólemezt készített, a ’Starbound Stories’-ról kimásolt első klipes dal az Astralive.
„A píszí világ zavar annyira, hogy a szövegben is megemlítsem, de nem ezzel kelek és fekszek” – Interjú a Tankcsapdával
Kilenc hónap után új dallal jelentkezett a Tankcsapda. Ennek apropójából a banda kétharmadával beszélgettünk egy hosszú és fárasztó nap végén, nem sokkal a videó hivatalos premierje előtt. Szóba kerültek a dal és a videó születésének körülményei, megtudhatjuk, mi a véleménye a srácoknak erről a píszí világról, miért nem headbangel Sidi a koncerteken, mi történt Laci iskolás korában megnyert ezüstérmével, mi várható a dal élő premierjét is magába foglaló Budapest Park-os koncerten és pár szót ejtettek az év hátralévő részéről is.
Amaranthe – Vámpírként mutatkozik be az új énekes
Ugyan az Amaranthe új lemeze még odébb van, de az első kislemezdal most debütált, benne az új hörgőssel, akinek kilétére ez a videó ad választ.
Előrehozott jubileum: Glenn Hughes – Puskás Aréna Park, 2023. 06. 25.
Csak jövő tavasszal lesz ötvenéves a Deep Purple ’Burn’ albuma, de Glenn Hughes már elkezdte az ünneplést egy turné keretében, melynek egyik állomása a szintén jubileumi ‘Harley-Davidson 120’ fesztivál volt az utolsó napon. Egy olyan bulinak voltunk tanúi, melynek stílusa inkább a hetvenes évekre volt jellemző: hosszú hangszerszólók, sok improvizációval. Másfél óra alatt összesen kilenc szerzemény hangzott el, nem kevés kockázattal jár manapság ilyesfajta fellépést bevállalni, Hughes azonban jött, látott és győzött.
Derek Sherinian és Simon Phillips koncertfelvétellel jelentkezik
20 év közös zenélés után Derek Sherinian és Simon Phillips első közös koncertfelvételét adja ki az Inside Out Music augusztus végén. A The Grape Venturában felvett előadáson Ron „Bumblefoot” Thal és Ric Fierabracci zenélt a nagyszerű párossal. A kiadványról elsőként az Aurora Australis lett publikus.
Elmarad az Asking Alexandria vasárnapra tervezett budapesti koncertje!
Az Asking Alexandria dobosa, James Cassells eltörte a lábát, ezért a turné háralévő részét – így a vasárnapi Budapest Park-os koncertet is – törölték. A jegyek visszaváltásáról a koncertszervező gondoskodik.
Stray Gods – Megjelent „a görög Maiden” második albuma
A Bob Katsionis által vezetett görög Stray Gods zenekar megjelentette második albumát, amin folytatják az Iron Maiden iránti tiszteletből született dalok prezentálását.
Amon Amarth – Nem elég a Behemoth, egész armadával jönnek
Az Amon Amarth a Behemoth és a Bleed From Within társaságában érkezik július 3-án a Barba Negrába. 4 magyar banda, a Lovecrose, a Klyfingar, a Noble Victory és a From The Sky csatlakozásával a Powerwolf-koncerthez hasonló kétszínpados minifesztivállá bővülve csapnak le a tavaly megjelent ‘The Great Heathen Army’-hoz kapcsolódó turné második körében.
És a zenekar játszott tovább…: Djabe & Steve Hackett – Győr, Richter János Terem, 2023. 06. 19.
Mindent megkaptunk, amit a formáció lassan három évtizedes pályafutása alatt bemutatott: vibráló jazz-rockot, populárisabb vokális szerzeményeket, klasszikus progresszív rockot vagy éppen világzenét, mindezt egy kétfelvonásos koncertbe nagyszerűen integrálva. A Djabe megújult, spontánabb, „fegyelmezetlenebb”, rockosabb lett.
Wendy Dio – „Ronnie és Ozzy barátok voltak”
A néhai énekes özvegye és egykori menedzsere, Wendy Dio egy interjúban elmesélte, hogy a sajtóban olvasottak ellenére Ronnie James Dio és Ozzy Osbourne barátok voltak.
„A zene a felvétel körülményeitől függően különböző formákat ölt”
Dahm Majuri Cipolla és Reto Mäder kollaborációja a krautrock világát idézi meg ambient és posztrock zenei hatásokkal.
Iron Maiden – Jubileumi kiadással érkezik a 40 éves debütlemez
Áprilisban volt 40 éve, hogy egy demó és egy kislemez után bemutatkozott a világ egyik legnagyobb metál intézménye első albumával. Ennek a jubileumnak az apropóján egy különleges bakelitkiadás várható a Parlophone Records jóvoltából.
Cloud Cirkus – Jakob Samuel új bandája kiadta debütáló kislemezét
A The Poodles feloszlatása óta most hallottunk először Jakob Samuelről, a banda énekeséről. Új csapatával a ’70-es évek progresszív rockjában gyökerező zenét játszanak.
Ocean Hills – Novemberben jön a lemez, itt egy új dal
Végre kiderült, hogy mikor jelenik meg a Téglás Zoli vezette Ocean Hills első lemeze, ennek apropójából pedig a címadó dal, a Santa Monica is meghallgatható.
Guns N’ Roses – Félórás műsor 2016-ból
Újabb felvételt tett közzé a Guns N’ Roses a ’Not In This Lifetime Selects’ sorozat keretén belül, ezúttal Mexikóváros és Houston a soros.
Blue Öyster Cult – „Türelem rózsát terem!”
Sokáig vártunk az első ízelítőre, de mindjárt kettő is érkezett. A közel húsz év után megjelenő új album nyitányát, az első két dalt, a That Was Me-t és a Box In My Headet hallgathatjuk meg.
Voodoo Circle – Mat Sinner szerint majdnem kész az új album
Az örökmozgó basszer már a jövő évi Sinner-albumra készül, de közben büszkén jelentette, hogy elégedett az aktuális Voodoo Circle-lemez keverési munkálataival.
Enslaved – Meghökkentő klippremier
Meglepő módon a Kraftwerk zenei öröksége bontakozik ki legújabb dalukban, az Urjotunban.
Walter Trout: Ordinary Madness
Egy All-Star album és egy feldolgozáslemez után egy saját maga által írt, saját bandájával felvett albummal jelentkezett Walter Trout, mely ezúttal eltér a nála megszokottól, ám ez a fajta zenei koncepció is kiválóan sikerült.
John Petrucci – Hallgasd meg a ’Terminal Velocity’-t!
A Dream Theater gitárosának második önálló lemeze tegnap jelent meg, a digitális platformokon már teljes egészében elérhető mind a kilenc dal.
Paul Bostaph – Együtt dolgozik Kerry Kinggel
„Slayeresen szól anélkül, hogy Slayer lenne” – foglalta össze Paul Bostaph mindazt, amit tudni kell Kerry King új projektjéről, melynek ő is a részese lesz.
Queen – The Show Must Go On Adam Lamberttel
Máris belenézhetsz a Queen ősszel érkező koncertanyagába, mely az első lesz Adam Lamberttel a mikrofon mögött. A csapat a The Show Must Go Onnal vezeti elő a ’Live Around The World’ névre hallgató kiadványt.
Redemption – A progresszív metál ereje
Már elérhető a Redemption új koncertanyaga, amiről most egy újabb felvétel került fel a netre beharangozóként. Ahogy az eddigi felvételeken, úgy ezen is megtapasztalható a progresszív metál ereje a csapat új felállásának köszönhetően.
„Isten arra törekszik, hogy mindent egyesítsen Őáltala, Ővele és Őbenne”
Egy újabb bibliai téma került elő Neal Morse új lemezéről, a ’Sola Gratiá’-ról. Most a megosztottság és az elkülönülés a téma Szent István történetén keresztül.
Devin Townsend – Egy kis kedvcsináló az ‘Empath’-turnéról
Megosztották az első látványos részletet Devin Townsend tavalyi koncertjéről. Az október 23-án megjelenő ’Order Of Magnitude – Empath Live Volume 1’ kiadványhoz a Genesis előadása valóban kedvet csinál!
The Devil’s Trade – Megjelent a ’The Call of the Iron Peak’
Alig két évvel a ’What Happened To The Little Blind Crow’ után új albummal jelentkezik Makó Dávid – a 2000 méteren született történet fontos mérföldkő a produkció zenei evolúciójában.
Pain of Salvation: PANTHER
Amikor az első dalok elkezdtek szállingózni, felemás érzéseim voltak, de mind mondogattam magamnak, hogy ezek csak puzzle darabkák, amik alapján kár messzemenő következtetéseket levonni. Egyelőre továbbra is azt érzem, hogy minden zsenialitása ellenére egy kicsit foghíjas az előző albumokhoz képest.
Michael Schenker – Itt a látványos új borító
Dalokat még nem mutattak be a január 8-án megjelenő új MSG-albumról, de az ‘Immortal’ borítóját már megnézhetjük. Az előző lemezhez hasonlóan Michael lábainál most is ott egy skorpió!
Visions Of Atlantis – Első koncertvideójuk jelenik meg
A Visions Of Atlantis régóta dédelgetett álma vált valóra: egy felejthetetlen utazás történelmük tengernyi mélységein át a Bohemian Symphony Orchestra Prague kíséretében!
Fish – A csúcson akar visszavonulni
A Marillion egykori frontembere szeptember 25-én érkező új albumát tartja a legjobb alkalomnak arra, hogy abbahagyja zenei pályafutását.
OM – Krisna-tudatú barátok közös dala
A 2010-ben, Mantra tagokból alakult OM zenekar a hajdani Replika soraiból ismert Csató Péter énekessel készített új dalt. 15 év után dolgoztak ismét együtt a zenészek az Örökkévégtelen című dalban.
Uriah Heep – Ötvenéves jubileumi csomag jön
A zenekar komplett életműve jelenik meg egy jubileumi dobozban ’50 Years In Rock’ címmel, mely tartalmazza a komplett stúdióalbumsort, valamint a legendás ’Live ’73’ koncertalbumot.
William Shatner – Ritchie Blackmore is játszik az új lemezén
Ritchie Blackmore is felbukkan az egykori Kirk kapitány, vagyis William Shatner legújabb lemezén. Az októberben megjelenő korongra klasszikus bluesdalok feldolgozásai kerültek.
Phil Lynott – Végre itt a dokumentumfilm előzetese
A napokban lett volna 71 éves a Thin Lizzy néhai legendája, erre az évfordulóra időzítették az ősszel érkező mozi trailerét.
Metallica – A No Leaf Clover is elérhető lett az ’S&M2’-ről
A megjelenés napjára időzítette a Metallica legénysége a legutolsó részletet az ’S&M2’-ről, így még egy dal előadását megnézhetjük, mielőtt hazavinnénk a friss kiadványt kedvenc lemezboltunkból.
Delain: Apocalypse & Chill
Meglepően modern és súlyos éle van a Delain új albumának, ami a világ jelenlegi állapotára reflektál. Ha eddig nem szeretted a holland bandát, mert mondjuk túl lagymatagnak tartottad a zenéjüket, akkor most próbálj velük szerencsét!
Kerry King – Készíti az első szólóalbumát
A dolgok mai állása szerint a Slayer befejezte, ám Kerry King nem pihen, szorgalmasan dolgozik bemutatkozó szólóalbumán.
Bon Jovi – New York utcáit járja Jon Bon Jovi
Új klippel jelentkezett a Bon Jovi. A csapat énekese a Do What You Can videójában New York üres utcáit járja, így az énekes szerint tökéletesen megelevenedik a dal sztorija.
Tribulation – Új album januárban, februárban budapesti koncert
Hamarosan új albummal jelentkezik a svéd Tribulation. A csapat Bølzer és a Molassess társaságában ráadásul hozzánk is benéz a lemezzel, méghozzá 2021 februárjában.
Aaron Leigh – A Tesla gitárosával fogott össze a Y&T basszere
A koronavírus-járvány a Y&T basszusgitárosát is megihlette, aki szólóanyag készítéséhez fogott. Az első dalba már bele is lehet hallgatni, amiben a Tesla gitárosa, Frank Hannon vendégeskedik.
Merzbow/Gustafsson/Pándi – Huszonhárom perces dal az új albumról
A Thurston Moore-ral kvartettként működő formáció ősszel új albummal jelentkezik, amiről egy vaskos dal, a bő huszonhárom perces And We Went Home már meg is hallgatható.
„Én választottam olyan zenét és stílust, amely sosem lesz népszerű”: Interjú Andy Tillisonnal (The Tangent)
A The Tangent zenei agya, Andy Tillison a zene és a szövegek tekintetében is maradandót alkotott az ’Auto Reconnaissance’-en, így rögtön lecsaptunk a lehetőségre, amikor a megjelenés kapcsán lehetőségünk nyílt pár kérdést feltenni neki.
Fates Warning – Itt az első dal a leghosszabb lemezükről
Váratlanul érkezett hír a Fates Warning új lemezéről, amiről egy dal, a Scars már meg is hallgatható. A szóban forgó album állítólag az amerikai proggerek leghosszabb és legepikusabb műve lesz.
James LoMenzo – „A Spotify főnökének a sitten a helye!”
James LoMenzo személyében újabb rockzenész akadt ki Daniel Ek nyilatkozatán, aki azt üzente a zenészeknek néhány napja, ha több lemezt csinálnak, több pénzük lesz a streamingből.
Deep Purple – Jól teljesít a listákon a ’Whoosh!’
Jól nyitott az európai lemezlistákon a megjelenés után a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, a ’Whoosh!’.
Threshold – Nagy erőkkel dolgoznak az új albumon
Az Egyesült Királyság egyik legismertebb progresszív metál zenekara, a Threshold nagyszerű hírrel jelentkezett, ugyanis bejelentették, hogy dolgoznak a 2017-es ’Legends Of The Shires’ dupla album folytatásán.
Corey Taylor – Még nem zárta le a Stone Sour történetét
Nemrég arról szólt a fáma, hogy valószínűleg a végéhez ért a Stone Sour sztorija, Corey Taylor egy friss interjúban kihangsúlyozta, hogy nem zárta be az ajtót a folytatás előtt.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Vandenberg: 2020
Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
MoneyRoll – Elkészült az első videóklipjük
A Pandora’s Box tagjai által alapított MoneyRoll mindössze másfél esztendeje létező a formáció, de már a megalakulásuk pillanatában kiadták a jelszót: Találd meg az utad! Ennek hangot és képet adva bocsátották útjára bemutatkozó klipjüket.
Tankcsapda – Sztárvendégekkel érkezik a ’Harmadik évtized’ koncert
Három a magyar igazság, a Tankcsapda első 20 évét bemutató két koncertje után október 15-én jön a harmadik!
Rockstars Not Dead – Filmzenék a hajón!
A tavaly elmaradt 80’s Movie Night októberben végre nagyközönség elé kerül az A38 Hajón.
Megjelent Juhász Marci első szólólemeze
A GrundRecords gondozásában látott napvilágot a Nomad zenekarból ismert Juhász Marci ’Sorsszimfóniák’ című lemeze. A kiadó a YouTube-on is elérhetővé tette a kiadványt.
The Blindmirrors – Punk & roll a színházban
A fővárosi The Blindmirrors tavaly jelentette meg első nagylemezét, aminek bemutató turnéját a Covid-19 elég rendesen hazavágta. Mindenképpen valami különleges lemezbemutatóban gondolkodott a csapat, így kaptak a Bartók Kamaraszínház ajánlatán.