Egy újabb bibliai téma került elő Neal Morse új lemezéről, a ’Sola Gratiá’-ról. Most a megosztottság és az elkülönülés a téma Szent István történetén keresztül.

Neal Morse

Az Inside Out Music gondozásában jelenik meg Neal Morse következő albuma, melyet szeptember 11-re időzített a kiadó. Neal rendhagyó módon most egy önálló albummal jelentkezik, mert az év korai szakaszában ő sem tudott együtt dolgozni zenésztársaival. Bár találkozni nem tudtak, de állandó partnerei (Mike Portnoy, Randy George, Eric Gillette és Bill Hubauer) mégis segítették őt, mellettük pedig Gideon Klein vett részt az új konceptalbum munkálataiban.

Neal így nyilatkozott a ’Sola Gratia’-val kapcsolatosan: „A ’Sola Gratia’ az egyetlen album, amelyet Mike, Randy és én egymástól távol készítettünk, de úgy gondolom, mind a ketten remek munkát végeztek. Szövegileg arról szól, mennyire lenyűgözött a tarzuszi Saul megtérése és átalakulása Szent Pál apostollá. A tény, hogy az a személy, aki kezdetben üldözte a kereszténységet, később azzá vált, aki az Újszövetség nagy részét megírta, igazán bőséges sztori. Annyi minden van benne… akár sorozat is lehet belőle.”

Az In the Name of the Lord és a Seemingly Sincere után érkezett a Building A Wall, erről így mesélt Neal: „Ez a dal úgy hangzik, mint egy politikai komment, de valójában nem az. Ezt arra gondolva írtam, amikor Pál apostol ott volt Szent István megkövezésénél, és persze szól a zsidók és a nem zsidók közötti elkülönülésről is. Nagyon is bibliai történet. De persze az emberek úgy vehetik, ahogy akarják… Arra gondoltam, hogy mi emberek sokszor vágyunk a megosztottságra és az elkülönülésre, de Isten arra törekszik, hogy mindent egyesítsen Őáltala, Ővele és Őbenne. Mekkora dolog lenne, ha ez egy heavy rock dalból vett idézet lenne! Ó, egyébként… ebben én doboltam!”

Megosztás