Több mint három év telt el, amióta a Djabét utoljára láttam élőben, ebben persze benne volt két év járványidőszak, amikor a fotelrocker létbe kényszerültünk. 2020 januárjában, közvetlenül a lezárások előtt egy letisztult, vérprofi koncertet adtak a Hollán Ernő utcai Budapest Jazz Clubban, azóta megjelent egy nyolcvanperces dupla album ’Before’ címmel, ami nekem nem úgy szól, mint a korábbiak. Bátrabb, merészebb, spontánabb lett, mint a többi. Sok hangszernek engedtek teret, Steve Hackett mellett Karvaly Tibor hegedűs is színesíti a palettát, aki amúgy a Djabe korábbi történetéhez is hozzá tartozik.
Természetesen a profizmus ezúttal se hiányzott a koncertről, ám most egy felszabadultabb, dinamikusabb, sőt jóval rockosabb fellépést láttam. Jó, itt volt velük Steve Hackett, akiről minden cizelláltság nélkül elmondható, hogy a progresszív rock egyik élő legendája, de biztos, hogy nem csak ő volt az oka, hogy ennyire dögösen szólt a banda. Korábban láttam már őket Hackett-tel is párszor, de sohasem repültek ennyire, tehát nem (csak) a veterán gitáros az oka a nagyobb sebességnek. Ha figyelmesen meghallgatjuk a legutóbbi stúdióalbum, a ’Before’ dalait, könnyen rájövünk, hogy jobban elengedték a fantáziájukat és eddig nem ismert új zenei területekre is be-betévedtek. Ja, és a másik dolog, hogy a koncertmenübe egy kicsit több Genesis– és Steve Hackett-dal került, mint korábban, ez a dalválasztás is erősítette a rockos vonalat. De ez egyáltalán nem vált a Djabe kárára, sőt! Mert ezeket úgy adták elő, hogy teljesen „dzsábésan” szóltak – jazz-rockosra vették a figurát.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Kaszás Péterről tudjuk, hogy a dob mellett az éneklés csízióját is jól érti, ezen a fellépésen is kamatoztatta vokális tudását. Én akkor döbbentem meg igazán, amikor a Genesis Carpet Crawlers dalát nyomták a kultikus ’The Lamb Lies Down On Broadway’ albumról. Ledöbbentett, hogy mennyire jól hozta Peter Gabriel énekstílusát, manírjait, pedig nem igazán hasonló kettejük hangszíne.
A befejezés nem kis meglepetést okozott. Egy tradicionális bluestémát vettek elő, amit Steve Hackett láthatóan nagyon élvezett, és hallhatóan a Djabénak sem okozott gondot visszanyúlni a gyökerekhez. Remekbe szabott jammelést kerekítettek a végére, amivel tényleg feltették az i-re a pontot.
Mindent megkaptunk, amit a formáció lassan három évtizedes pályafutása alatt bemutatott: vibráló jazz-rockot, populárisabb vokális szerzeményeket, klasszikus progresszív rockot vagy éppen világzenét, mindezt egy kétfelvonásos koncertbe nagyszerűen integrálva. Volt egy olyan érzésem, hogy a két felvonást a ‘Before’ album dupla korongjának mintájára alkották meg: az első rész lágyabbnak, populárisabbnak, a második felvonás pörgősebbnek, kalandozóbbnak, virtuózabbnak hatott.
A Djabe megújult, spontánabb, „fegyelmezetlenebb”, rockosabb lett, és tényleg együtt voltak végig a színpadon. Égerházi Attila ezt az új billentyűs, Bubenyák Zoltán érkezésével magyarázta, ám én azt gondolom, ehhez mindenki kellett, a zenekar régebbi tagjai és Steve Hackett is.
Mindemellett jutott energia a poénkodásra is, különösen Barabás Tamás részéről – aki basszusgitárján mellesleg most is bemutatta, hogy ott van a világ élvonalában –, tőle ez nem is olyan nagyon meglepő, de Steve Hackett is elengedte fanyar angol humorát. Koós-Hutás Áron trombitáján rövid dallamsorokat játszva énekeltette a publikumot, ami szintén szokatlan egy jazz-rock bandától, és Égerházi Attila is beszállt a jókedvbe, tőle sem annyira megszokott ez. A közönség számos esetben feltört hangos tetszésnyilvánítása ugyanezt támasztotta alá. Többet is mozgott a színpadon, például útra is kelt egy ízben, amikor valamelyik egzotikus ütőhangszert ragadta meg. Persze mint legtöbbször, ott ült a jobb szélen gitárjával és szigorúan összetartotta a produkciót. Jó volt látni, ha ugyan nem is teljesen, de szépen megtelt a Richter Terem.
A Djabe révbe ért és máris megy tovább, újabb zenei kalandokat felfedezni. A sűrűn megjelenő, elképesztő hangminőségről tanúskodó hanghordozóik, amelyek közt a vinyl formátum a domináns, bizonyítják, hogy még van muníció a tarsolyban, érhet bennünket a ’Before’-hoz hasonló meglepetés.
Set 1
Intró film / Could Have Been / Before / Camino Royale / Horizons / Dejá Vu / Distant Dance / Buzzy Island / Ace Of Wands / Franciska / In That Quiet Earth
Set 2
Intró film / Central European Time / Tale / Stars And Moonbeams / Hairless Heart / Firth Of Fifth / Carpet Crawlers / Last Train To Istanbul / Los Endos // Mist – First Part / Blues In E
Fotó: Mark Pierson, Jo Hackett
Szöveg: Bigfoot
Köszönet Égerházi Attilának!
Legutóbbi hozzászólások