Egy hónap múlva meghallgathatjuk, hogyan sikerült az ausztrál Vanishing Point új albuma, amiről a dallamokkal jól sakkozó csapat most egy új dalt mutatott be Salvus címmel.

Vanishing Point

Az AFM Records gondozásában jelenik meg a Vanishing Point hatodik lemeze augusztus 28-án ’Dead Elysium’ címmel. Az album hat év után követi az előző ’Distant Is The Sun’-t, úgyhogy érthetően nagy a várakozás. Az ausztrál csapat gitárosa, Chris Porcianko a lemezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Őszintén szólva, zeneileg csak haladtunk az árral, a dalok pedig természetes módon születtek meg. Nem volt komoly fejtörés azt illetően, hogyan kellene szólniuk a daloknak. […] Egyáltalán nem az volt a helyzet, hogy »csináljuk meg a legsúlyosabb albumot, amit csak tudunk, mivel keménynek kell lennie« – meg az összes ilyen szarság. Azt akartuk, hogy a zene magáért beszéljen, és bizonyos értelemben reméljük, hogy a zenénk segít az embereknek az egymással való összekapcsolódásban.”

A pár hete bemutatott címadó dal után most a Salvus került ki a netre, méghozzá egy szöveges videó kíséretében.

Megosztás