Hetvenhárom éves korában elhunyt Peter Green, a Fleetwood Mac alapító gitárosa, aki a zenekar első három albumán játszott.

Peter Green RIP

Elhunyt Peter Green, legendás bluesgitáros, a Fleetwood Mac alapítója. A család jogi képviselői ezt a rövid hivatalos közleményt adták ki: „A család mély fájdalommal tudatja, hogy a hétvégén Peter Green álmában békében eltávozott.”

 

 

Bővebb tájékoztatást későbbre ígérnek.

A zenészkollégák közül David Coverdale szólalt meg legelőször: „Annak idején a Red Car Jazz Clubban játszottam egy helyi bandával az eredeti Fleetwood Mac előtt. Peter Green csodás énekes-gitáros és komponista volt. Megvan, hogy ma kit fogok hallgatni.” – írta Twitter üzenetében a Whitesnake vezére.

1998-ban a Fleetwood Mac nyolc tagját, köztük Peter Greent is beiktatták a Rock And Roll Hall of Fame-be. Ez év februárjában pedig a londoni Palladiumban Fleetwod Mac Tribute Show volt, melyen részt vett többek közt David Gilmour, Billy Gibbons és Mick Fleetwood is. Peter Green nevéhez olyan örökzöld slágerek fűződnek, mint az Oh Well, az Albatross vagy a Black Magic Woman, amit Carlos Santana tett igazán világhírűvé, a The Green Manalishi című dalát pedig a Judas Priest is lemezre vette.

Nyugodj békében, Peter!

Megosztás