A három hónapja Magyarországon járt olasz Temperance az akkor beugróként fellépő amerikai énekesnővel erősített, miközben szerződést írtak alá egy nagy európai koncertügynökséggel, így talán hamarosan viszontláthatjuk őket az új felállásban.

Temperance

Idén márciusban Budapesten koncertezett az olasz Temperance zenekar, akik eléggé felforgatott felállással érkeztek akkor, ahogy az a beszámolóban is olvasható volt. Az a koncert és turné már előrevetített dolgokat, amik most váltak kész ténnyé. A zenekar bejelentette, hogy a csapat összetétele több ponton is változott. A csapat új énekesnője az amerikai Kristin Starkey, aki már a márciusi budapesti koncerten is helyettesítette Alessia Scollettit. Kristin szabadúszó operaénekesnő, akit mellesleg a Twilight Force női vendégénekeseként is láttunk már. A másik változás a dobos személyét érinti: Marco Sacchetto szintén beugró volt a 2023-as turnén, így az S8 Underground Clubban is, ő korábban az olasz Coevóban volt a basszer, Luca Negro zenésztársa, innen az ismeretség. Michele Guaitoli, aki a Visions Of Atlantis férfi énekese is egyben, maradt a posztján, bár Budapesten őt is pótolni kellett, és persze ott van még Marco Pastorino, a zenekarvezető gitáros, akinek a posztja be van betonozva. A személycserékről így nyilatkoztak: „Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy bemutathatjuk a Temperance új tagjait! Először is: a színtér egyik legtehetségesebb és legképzettebb énekesnője csatlakozott hozzánk, aki nem más, mint Kristin Starkey New Yorkból. Kristin profi énekesnő, metálénekes és énektanár, a hangjának köszönhetően rengeteg epikusságot adhatunk a dalainkhoz. Másodszor: nagyon örülünk, hogy Marco Sacchetto dobost is a csapatban üdvözölhetjük. Marco játszott velünk az összes 2023-as koncertünkön és rengeteg energiát hozott a Temperance-be. Kérlek, fogadjátok mindkettőjüket szeretettel a Jupiter & Diamonds világában!

 

 

A közeli jövőről is adtak információt: „Készüljetek, mert hamarosan rengeteg hír érkezik, többek között egy új albumot fogunk bejelenteni, jön az első kislemez, új koncertek és új turnék is lesznek.” És hogy mindez valósággá váljon, arról a zenekar új együttműködése gondoskodhat, ugyanis Európa egyik ismert turnészervező cégével, az RTN Touringgal kötöttek szerződést.

Megosztás