Legfrissebb a Hard Rockon
EDDA művek – Régi lemezek új kiadásban
Az EDDA művek két korai lemezét is újra kiadják, a Hungaroton a ’2’-t hozta ki CD-n, míg az e-Music Records tegnap tette közzé, hogy a ’Szélvihar’-t jelenteti meg ismét vinylen.
Alcohol – Csövi javulóban, nekiugranak a nyári buliknak
Az Alcohol zenekar frontembere gyógyulófélben, a zenekar már próbál a nyári fellépésekre, ősszel pedig pótolják az elmaradt lemezbemutató turnét.
Báthory Zoltán – „Egy egész várost mozgatsz körbe a világon”
Báthory Zoltán, koncertjével a héten a Barba Negrából a Budapest Arénába upgrade-elő Five Finger Death Punch alapítója a Metallicával közös turné gigantikus logisztikai méreteiről (is) beszélt.
Airbourne – Úszunk majd a sörben és a hangerőben
Aki volt már Airbourne-koncerten, az tudja, folyik a sör, letépi a fejeket a tradicionális boogie RnR és az elementáris hangerő. 2025. március 25-én az Akvárium Klubba térnek be, egy kis headbangelésre késztetve a rajongókat.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
For All We Know – Egy dal az elengedésről
Pénteken érkezik a lemezboltokba Ruud Jolie (Within Temptation) progresszív csapatának, a For All We Know-nak a harmadik lemeze. Az All We Did Was Hide című dal a fiatalkori énünk elengedéséről, a változásról szól.
Lenny Kravitz – Csillagot kapott a hírességek sétányán
Az időnként filmekben is feltűnő énekes-gitáros Lenny Kravitzot érdekes módon méltatta lánya az ünnepségen: „Apám szerint, ha nem látszik át rajta a mellbimbód, akkor az nem is igazi póló.”
Lordi – 18 évvel az Eurovízió után
Headliner turnén érkezik márciusban Budapestre a Lordi. Miután 2023-ban a Sabaton és a Babymetal oldalán népszerűsítették Nyugat-Európában új lemezüket, most a német-olasz All For Metal bemutatkozása után önálló, látványos koncerten mutatják be a dalokat a Barba Negrában. De az újságírók még mindig a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválról faggatják őket.
Marco Mendoza – 9. dobás
Marco Mendoza, aki korábban a Whitesnake, Thin Lizzy, Blue Murder, Dead Daisies basszusgitárosa is volt, májusban érkezik a BackStage Pubba. Ez lesz a 9. fellépése Magyarországon szólóelőadóként.
Katatonia – Gyűjteményes kiadvánnyal ünneplik a 30 éves jubileumot
A svéd Katatonia idén ünnepli harmincéves jubileumát, amelynek apropójából egy nagyszabású gyűjteményes kiadványt dobnak piacra. A dupla CD, tripla LP kiadvány beharangozóját már meg is tekintheted.
Így búcsúzik családja Jeff LaBartól
Július 14-én, 58 éves korában elhunyt a Cinderella gitárosa, Jeff LaBar. A zenészt az egész szakma gyászolja, családja egy héttel halála után egy személyes jellegű írással búcsúzik Jefftől.
Blueskohó – Itt az ország első start-up blues fesztiválja
Július harmadik hétvégéjén debütál Nagykovácsiban az ország első mini bluesfesztiválja, a Blueskohó. A kétnapos rendezvényen a hazai blues és rockabilly élet kiválóságai szórakoztatják a műfaj iránt érdeklődőket.
Stray Gods – Az Iron Maiden inspirálta az ex-Firewind gitáros új lemezét
Bob Katsionis multihangszeresre nagy hatással volt az Iron Maiden, akiknek a zenei karrierjét köszönheti, ezért egy olyan albumot hozott össze Maiden-fanatikus zenészekből, aminek a zenei anyagára nagy hatást gyakorolt a „Vasszűz”.
Rory Gallagher – Jön az első szólóalbum félévszázados jubileumi kiadása
1971. május 23-án jelent meg a néhai ír gitároslegenda zseniális bemutatkozó albuma, amelyet az ötvenedik évforduló alkalmából szeptember 3-án újra kiadnak bővített változatban.
Mandoki Soulmates – Jön a kibővített ’Hungarian Pictures’
Az Inside Out Music megosztotta a ‘Hungarian Pictures’ audiovizuális újrakiadásának részleteit. Az újrakevert album mellett Blu-ray lemezen érkeznek a látnivalók.
Brainstorm – Klipen a Glory Disappears
Egy hónap múlva jelenik meg a Brainstorm új lemeze, amiről Andy B. Franckék már a harmadik dalt osztották meg.
Anette Olzon – „Itt az idő visszavenni az irányítást az életed felett!”
Már a második dal is meghallgatható Anette Olzon ősszel érkező albumáról, ami az eddigi legkeményebb gurítása lesz a Nightwish egykori énekesnőjének.
A Huligánok morcosabb énje: Hooligans, Down For Whatever – Barba Negra, 2021. 07. 10.
A közönségben még többségben vannak a régi fanok, de szerintem idővel a keményebb zene rajongói is beszivárognak, ha nagy számban maradnak az új lemez tételei, illetve ha a régebbi számok is megkapják a koncerteken a maguk „szőrös tökű” verzióit.
Kansas – Elhunyt Robby Steinhardt
71 éves korában elhunyt Robby Steinhardt hegedűs-énekes, aki tagja volt a Kansasnek a zenekar első és legsikeresebb korszakában 1973-tól 1982-ig, majd 1997-től újabb kilenc éven át.
Iron Maiden – A ‘Senjutsu’ előfutára volt a The Writing On The Wall
Pár nappal az első klip után az is kiderült, hogy újabb dupla album készült az Iron Maiden boszorkánykonyhájában, melyre már e héten elindulhat az...
Steel Panther – Szexi Lexxi kiszállt
Az elhúzódó pandémia sok zenészt megviselt, úgy látszik, az amerikaiak üdvöskéje, a Steel Panther sem kivétel ez alól. Miután másodszor is elhalasztották világ körüli turnéjukat, basszusgitárosuk, Lexxi Foxx kilépett a bandából.
Jim Matheos – Hamarosan új szólóalbummal jelentkezik
Szeptember 3-án jelenik meg a Tuesday The Sky új albuma ’The Blurred Horizon’ címmel, amely a Metal Blade Records gondozásában kerül a polcokra. A lemez első kislemezdala, a Hypneurotic már meg is hallgatható.
Paradise Lost – Itt az As I Die a most megjelent koncertanyagról
Pénteken került a boltok polcaira a Paradise Lost tavaly novemberi karanténkoncertje, amelyről az As I Die című klasszikust nézheted meg.
Neil Young: After The Gold Rush (1970/2021) / Way Down In The Rust Bucket (1990/2021)
Az ’After The Gold Rush’ Neil Young egyik legfontosabb albuma, ám a kritika kezdetben nem fogadta túl jól, idővel tárták fel értékeit. A másik egy újabb előkerült ismeretlen koncertfelvétel, ami tovább gyarapítja a legendás kanadai muzsikus amúgy sem szegényes életművét.
Sabaton – A rajongók kérésének engedve kapott videót a Kingdom Come
Évekkel ezelőtt egy számítógépes játékhoz választotta a Sabaton ezt a Manowar-feldolgozást a zenekar előtti tisztelgésként, most viszont rajongói nyomásra megjelentetik kislemezen és szöveges videót is kapott a dal.
Rage – Az új felállás első dala: Virginity
Szeptember 17-én jelenik meg a Rage huszonötödik nagylemeze, a ‘Resurrection Day’ az SPV/Steamhammer kiadónál. Erről elsőként a Virginity című dalt mutatták be, miközben Stan Decker is nyilatkozott a képi koncepcióról.
Big Big Train – A pandémia ihlette az új lemezt
A David Longdont, Greg Spawtont, Rikard Sjöblomot és Nick D’Virgiliót a soraiban tudó progresszív csapat a pandémia hatásait foglalta új dalaiba. A The Strangest Times mellett két másik tételt is bemutatunk a ’Common Ground’ albumról.
„Éhezem. Kint akarok lenni már a színpadon, hogy élőben is megszólalhasson a ’Fortitude’!” – Interjú a Gojira dobosával
Mára már kifejezetten nehezen megkerülhető név a Gojira, ez a hallatlanul egyedi hangzású és energiától szétrobbanó francia négyes. Friss lemezükkel, a ’Fortitude’-dal újra sikerült szintet lépniük, mi pedig kaptunk a lehetőségen, hogy kivesézzük az új albumot a zenekar dobosával, Mario Duplantier-vel.
Radar – Klip- és albumpremier
Tegnap került a boltok polcaira a Radar zenekar ’Kétszer élni’ című ötödik stúdiólemeze, amelyről a Csillagom című második klipes dallal ismerkedhetsz.
Iron Maiden – Bibliai témájú az új dal
Hat év után új Iron Maiden-dalt hallgathatunk The Writing On The Wall címmel, melyhez egy fantáziadús animációs kisfilm is készült.
Zártosztály – Osztálytalálkozó Miskolcon a bakancsos EDDA tagjaival
Egyetlen egyszer az évben, július 17-én kibővítik a Zártosztályt, a miskolci Ady Endre Művelődési Házban a „bakancsos Edda” tagjaival kiegészülve adnak koncertet. Az osztálytalálkozó után közönségtalálkozó!
U.D.O. – A metál sohasem hal meg
Elárulta az AFM Records az októberben megjelenő új U.D.O.-lemez, a ‘Game Over’ részleteit, és a Metal Never Dies klipjével nyomatékosították a bejelentést.
The Aristocrats: Freeze! Live In Europe 2020
Rövid, egyperces írásainkat a jövőben nem gyűjtögetjük, hanem egyesével osztjuk meg veletek. Elsőként az Aristocrats tavaly rögzített koncertlemezéről szóló beszámolónkat olvashatjátok ebben az önálló formában, ha érdekel az olyan, improvizációkban gazdag muzsika, amilyet a hetvenes évek elején a Deep Purple vagy a Led Zeppelin játszott élő felvételein.
Jethro Tull – 2022 első felében jelenik meg az új album
‘The Zealot Gene’ címmel lát napvilágot a Jethro Tull 22. stúdióalbuma, melyről Ian Anderson már korábban is beszélt a rocksajtóban.
Patti Smith együtt kávézott Krasznahorkai Lászlóval
A punk rock világára nagy hatást gyakorló amerikai költő-író-énekesnő és a világszerte jól ismert, Kossuth-díjas magyar író pár órát közösen töltöttek el Velencében.
Metallica – Terítéken az Unforgiven
Lassan napi Metallica-rovat lesz a „Black Album” 30 éves jubileumi kiadásából, most a The Unforgivent hallgathatjuk meg három extrém és persze egy kozmetikázatlan Metallica-változatban.
Volbeat – Új videó Monty Python stílusában
Június elején dobta be nyárindítónak a Volbeat pörgős hangulatú kétoldalas kislemezét, amelynek A oldalához most bizarr animációs klipet készítettek, lehetne a címe akár „Volbeat’s Flying Circus” is.
Rob Halford: Vallomás
Rövid időn belül a második Judas Priest-tag önéletrajzát olvashatjuk, bár Rob Halford könyvében kisebb hangsúllyal jelenik meg a zenekar, mint K. K. Downing biográfiájában.
George Harrison – Korai demó az ötvenéves lemezről
Az 1970. november 27-én megjelent klasszikus fél évszázados jubileumát kicsit megcsúszva ünneplik meg, ám annál bővebb tartalommal. Ezúttal a Cosmic Empire fél évvel korábbi, 1970. május 27-i demófelvételét mutatták be róla.
Metallica – Holier Than Thou triplázva
Az 1991-es ‘Metallica’, vagy ahogy sokan nevezik, a „Black Album” 30 éves jubileumi újrakiadásáról egy próbatermi felvételt, a kapcsolódó ’The Metallica Blacklist’ nevű kiadványról a Biffy Clyro és az OFF! saját képére formált verzióját mutatták be.
Amire a fanyalgók évek óta vártak – az első évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 06. 25.
A nyitásnak köszönhetően ténylegesen teltházas lett az „Első évtized” névre keresztelt buli. Ha emlékeim nem csalnak, talán 22 évvel ezelőtt lehetett olyan Tankcsapda-koncert, ahol csak és kizárólag ezek a nóták hangzottak el egy koncerten, mert tematikusnak nevezett turnékat már tartott a zenekar, de ilyet még nem.
Yngwie Malmsteen – Megérkezett a címadó
Két hét múlva jelenik meg a gitáros vadonatúj albuma, a ’Parabellum’. A (Si Vis Pacem) Parabellum című dalban Paganini 4 oktávos arpeggióiból merítette az ihletet az extrém megoldásoktól sem idegenkedő gitáros.
Mi vagyunk a… Red rum, Sir, is murder?!
Ha érdekel egy frissen alakult lendületes magyar banda, akik angol nyelvű bulizós dalokkal támadnak, akkor olvasd el Mi vagyunk a… rovatunk legújabb fejezetét!
Cry Free – 25. születésnapi nagykoncert
Július 31-én lesz a 25 éves Cry Free zenekar jubileumi nagykoncertje. A pirosbetűs esemény még januárban lett volna hivatalosan aktuális, de akkor a járványhelyzet miatt nem lehetett rendezvényeket tartani.
Dim Gray – Posztprogresszív elemek és népzene fúziója Norvégiából
Radiohead, Steven Wilson és Sigur Rós rajongóknak ajánlja a zenéjét az oslói székhelyű art rock trió, a 2020-as, digitálisan debütáló albumuk most jelent meg fizikai formátumokban.
Guns N’ Roses – Latin-amerikai koncertfilm
Steven Adler exdobos is felbukkan vendégként a ’Not In This Lifetime Selects’ koncertsorozat 21. epizódjában, amely a 2016-os latin-amerikai turné hét helyszínéről válogat videófelvételeket.
Styx – Újabb dobvideó készült
Már a negyedik videót töltötte fel Todd Sucherman, a Styx dobosa az új lemez dalaihoz. Ezúttal a Common Groundban élvezhetjük egyedülálló játékát.
Circus Of Rock – Újabb dal érkezett az all star-csapat lemezéről
Célegyenesbe ért a finn dobos, Mirka Rantanen szólóalbuma, ahol egy igazi all star-gárda énekel és zenél, erről a szupergroup által felvett lemezről már Johnny Gioeli és Elize Ryd dalát is bemutatták.
Deep Purple – 50 éve jelent meg a ’Fireball’
1971. július 9-én jelent meg a Deep Purple ötödik stúdióalbuma, amely nagyon más lett, mint az azt megelőző ’In Rock.’
Legfrissebb a Hard Rockon
TOTO – Anastaciával énekelték a Hold The Line-t
A tavalyi Night Of The Promson fellépett a TOTO is, a koncert végén – többek közt – Anastacia társaságában énekelték el legelső slágerüket. E heti TOTO-tippünk: A szervezők helyében megfontolnánk Keresztes Ildikó, a Jeff Porcaro Tribute Band egykori énekesnőjének meghívását a banda veszprémi fellépésére.
Saxon – Mi történt Roswellben?
Két nap múlva jelenik meg a Saxon 24. stúdiólemeze, a Kennedy-gyilkosság (Dallas 1 PM) után most egy másik rejtély nyomába erednek Biffék a There’s Something In Roswell című dalban. A Judas Priest és a Uriah Heep társaságában turnézó bandát legkönnyebben Bécsben kaphatjuk el.
For All We Know – Márciusban megjelenik a harmadik album
A Within Temptation-gitáros Ruud Jolie vezette For All We Know közel hét év után jelentkezik új nagylemezzel, ami a szerzők szerint egyfajta triptichonná áll össze az első két albummal együtt. Az anyagon közreműködik Wudstik, Kristoffer Gildenlöw és Léo Margarit, az első előzetes már meghallgatható.
Koncert vörös kód idején: Vörös István – Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 2024. 01. 13.
Bejöttek a fagyok, kihirdették a vörös kódot, azaz az intézmények számára kötelező a bajba jutott emberek befogadása. Mi is bajban voltunk, mert Vörös István koncertjét a jó meleg karácsonyi időszakról ide tették át. De persze az angyalföldi művházban meleg, baráti légkör fogadott. És hogy a koncert milyen volt? Megtudod, ha tovább olvasol.
LIPI – ’Supersonic Immobility’ albumpremier
A Hard Rock Magazinban debütál a multiinstrumentalista LIPI második lemeze, a ’Supersonic Immobility’, melyen ezúttal is instrumentális rockot hallhatunk, de kicsit másképpen, fúziós jazz-rock elemekkel vegyítve.
Richard Wright: Wet Dream (1978/2023)
Ez az lemez is ékesen bizonyítja, hogy Richard Wright mekkora szerepet vállalt a Pink Floyd-hangzás kialakításában a hetvenes években, még úgy is, hogy szerzőként kevésbé járult hozzá az albumokhoz.
North Sea Echoes – „Felhő a hold mögött”
Új projektben egyesítette erejét a Fates Warning két fő egyénisége, Jim Matheos gitáros és Ray Alder énekes. Az új formáció a North Sea Echoes nevet kapta, az első dal, az Open Book a kezdet és a vég témakörét járja körbe.
Amaranthe – Robotharccal készülnek az európai turnéra
A svéd Amaranthe eddigi legambiciózusabb és legrobbanékonyabb videójával jelentkezett, ami az érkező album negyedik kislemeze. Az európai bemutató körútnak lesz budapesti állomása is.
Telt házas koncerteket produkáló zenekar a Tábor Fesztiválon
Tavaly nagy sikere volt a nemzetközi fellépőkkel felturbózott Tábor Fesztiválnak, ezért idén is folytatják ezt a hagyományt, az első nemzetközi név máris napvilágra került: a nálunk oly népszerű The Toy Dolls már biztos ott lesz, és mellettük a hazai rockmezőny krémje.
TOTO – Visszatér Greg Phillinganes és Shannon Forrest
Greg Phillinganes billentyűs 2003 és 2008 között volt tagja a zenekarnak, azaz közvetlenül azelőtt, hogy Steve Lukather szüneteltette a TOTO működését, Shannon Forrest dobos viszont az újjáalakulás után, 2014-ben váltotta Simon Phillipset, 2019-ben távozott. Most mindketten visszatértek.
Accept – Joel Hoekstrával erősítik a felállást
Az Accept 2024-ben Joel Hoekstrával lép fel az összes európai fesztiválon és a májusi dél-amerikai turnén. Sajnos nálunk még nem kopogtattak ezzel a felállással.
Whom Gods Destroy – Új szupercsapat a a Sons Of Apollo romjain
Az Inside Out Music istállójában mutatkozik be egy új progmetál formáció, a Whom Gods Destroy, amelyben a Sons Of Apollo két veteránja, Derek Sherinian és Bumblefoot mellett a fiatal horvát énekest, Dino Jelusickot hallhatjuk.
Metallica – Élőben a Wherever I May Roam
Az idén harmincéves ’The Black Album’ tonnányi extrájába pillanthatunk be ismét, ezúttal James Hetfieldék 1993. májusi dél-amerikai koncertkörútja került elő.
Judas Priest Top 10 – Albumlisták összecsapása
Hetven éve született Rob Halford, és e kerek évfordulót arra használtuk, hogy köszöntésül összeállítsuk kedvenc Judas Priest-lemezeink listáját. Most is volt külső segítségünk: Szűcs „Tüdő” Attila, a Judas Best énekese is mesél arról, hogy ismerkedett meg a zenekarral, és végül szót ejtünk a banda idei első fellépéséről a Bloodstock fesztiválon.
Elhunyt Charlie Watts
Ma egy kicsit véget ért a rock and roll. Elment Charlie Watts, a Rolling Stones faarcú dobosa. Nyolcvanesztendős volt.
Stratovarius – ‘Episode II’ készül?
Azt nem tudjuk, mi lesz az új album címe, mindenesetre ezerrel dolgoznak rajta a Stratovarius zenészei. Timo Kotipelto viszont az ‘Episode’ lemez borítójához készült eredeti festmények előtt fotózkodott Jens Johanssonnal a stúdiójában.
A pandémia újabb áldozata: meghalt Eric Wagner, a Trouble énekese
62 éves korában elhunyt Eric Wagner, a doom metalt játszó Trouble, majd The Skull énekese, miután múlt héten Covid-19 fertőzés okozta tüdőgyulladással kórházba került.
Black Label Society – Horrorisztikus videóval mutatkoznak be
„Ez tényleg egy kétgitáros album, egy kétgitáros zenekartól” – így jellemezte a Black Label Society Black Friday napján megjelenő ‘Doom Crew Inc.’ című lemezét Zakk Wylde.
Anette Olzon – Újabb dal jelent meg a szeptemberben érkező albumról
A Nightwish egykori énekesnőjének szeptember 10-én jelenik meg a második szólólemeze, amelyről már a harmadik nóta is meghallgatható.
Sodom – Hallgasd meg a klasszikus Bombenhagel dalt új köntösben!
Múlt hét végén került boltokba a teuton thrash metal veterán Sodom új EP-je, amelyről a Bombenhagel című klasszikus új verziója egy remek szöveges videó kíséretében máris csekkolható.
Lordi – Diszkószámmal jelentkeztek az új lemezről
Tavasszal megalomán ötlettel rukkolt elő Mr. Lordi, 7 lemezt tervez megjelentetni 7 különböző stílusban az ősz folyamán. Az egyik album első kislemeze, egy diszkó stílusú szerzemény rajzfilmes videót kapott.
1914 – Új dal Nick Holmes vendégszereplésével
Az 1914 néven elhíresült ukrán zenekar a black és a death metal stílusjegyeit vegyítve mutatja be az I. világháború szörnyűségeit. Harmadik albumuk első kislemezdala a Paradise Lost és a Bloodbath énekesének, Nick Holmesnak a vendégszereplésével készült.
Sabaton – Bevált recepthez nyúlnak az új lemeznél
A svéd Sabaton nem változtatott a jól bevált formulán, egy már korábban feldolgozott témához nyúltak vissza: az új album koncepciója újra az I. világháború lesz.
K.K. Downing – „Nem akartam a zenei örökségemet lehúzni a vécén”
A Rock ‘N Talk Show-nak adott vadonatúj interjújában a Judas Priest alapító gitárosa, K.K. Downing ismét kifejtette, miért döntött úgy, hogy új zenekarát KK’s Priestnek nevezi el, ami nyilvánvaló utalás korábbi együttesére.
Warkings – Tüzes nótával ünneplik a lemezmegjelenést
A maszkos power metal alakulatnak megjelent legújabb, sorrendben harmadik albuma, amiről a megjelenés tiszteletére az albumot nyitó nóta videójával ismerkedhetünk meg.
Exodus – Az erőszak folytatódik
A San Franciscó-i Bay Area thrash metal veterán Exodus november 19-én jelenteti meg legújabb stúdiólemezét, amely a ’Persona Non Grata’ címet viseli, a The Beatings Will Continue (Until Morale Improves) című dal korhatáros klipje azonban már megtekinthető.
Beast In Black – Új lemezzel vágnak neki a novemberi turnénak
Miközben mindenki rakosgatja át 2022-re az őszi turnéjait, a Beast In Black még kitart, sőt, egy új nagylemezt is beharangoztak, melynek dalait akár a budapesti koncerten is hallgathatjuk már.
Tarja is elhalasztja a turnéját, de van új pesti dátum
Sajnos nem Tarja az első és vélhetően nem is az utolsó, aki a járványhelyzet miatt kénytelen jövőre halasztani idénre tervezett turnéját, aminek azonban már megvan az új magyarországi dátuma.
Dream Theater – Hangszeres demók 2003-ból
A ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozat harmadik kiadványaként a ’Train Of Thought’ lemez instrumentális demói is megjelentek tegnap. Felkészül: a ‘Master Of Puppets’!
Ronnie Atkins – Négyszámos akusztikus EP-vel jelentkezik
Első szólóalbuma, a ‘One Shot’ után ősszel egy akusztikus EP-t ad ki ‘4 More Shots (The Acoustics)’ címmel Ronnie Atkins. Az egyik dal egy kiadatlan felvétel, de elsőként a Picture Yourself lecsupaszított változatát mutatták be róla.
U.D.O. – Imádkozzunk a gyerekekért!
Második kislemezdalát mutatta be Udo Dirkschneider csapata az ősszel piacra kerülő ‘Game Over’ albumról. A Kids And Guns a háborúk gyerekkatonáiról szól.
Shakra – Új kislemezdalt hoztak ki
A 2020-as ‘Mad World’ felvételeivel egy időben készült, de akkor nem került lemezre a Break The Ice, most viszont önálló kislemezként adta ki az AFM Records.
Arch Enemy – Jövő októberben jönnek csak Budapestre
Ma jelentette be a svéd metálcsapat, hogy a ’The European Siege’ sorozatot teljesen átszervezték jövő őszre. Az új budapesti időpont 2022. október 16. lesz.
John O’Hara játszik majd a győri ’Concerto’ előadáson
Nyilvánosságra hozták, ki lesz a billentyűs Jon Lord kultikus művének győri előadásán novemberben.
Metallica – 30 év után újra farkasról és emberről
Bár Jason Newsted már megkapta a saját példányát a ’The Black Album’ harmincéves jubileumi kiadásából, nekünk még várni kell egy picit. A promóció folytatásában az Of Wolf And Man került sorra.
Primal Fear – Betegség miatt lefújták az összes koncertjüket
A Concerto Music jelentette be a hírt, hogy a Primal Fear nemcsak a budapesti fellépését mondta le, hanem a 2021-2022-re tervezett összes bulit.
Iron Maiden – Visszatért a hamisítatlan Maiden-élmény
Azoknak, akik furcsán tekintettek a ‘Senjutsu’ meglepő első kislemezdalára, a The Writing On The Wallra, a digitális szolgáltatóknál megjelent a banda második új dala, a Stratego, mely már a megszokott Iron Maiden-érzést hozza.
The Neal Morse Band – A prog napfényes oldalán
Már csak egy hét van az ’Innocence & Danger’ megjelenéséig, elérkeztünk a harmadik kislemezdalhoz. A Your Place In The Sun is a csapatmunka jegyében készült.
Crazy Lixx – Tisztelgés a 80-as évek hair metal himnuszai előtt
Anthem For America címmel mutatott be egy új dalt a Crazy Lixx ősszel megjelenő nagylemezéről, a ‘Street Lethal’-ról.
Santana – Újra Rob Thomasszal dolgozik
Huszonkét év után újra egymásra talált Carlos Santana és Rob Thomas a gitáros októberben megjelenő új lemezén, melyről most közös dalukat meg is hallgathatjátok.
Négynapos Retro Tabán – Ilyen még úgyse volt
Az elmaradt hagyományos május elsejei Tabán-koncertet júliusban már pótolták, mától viszont négy egymást követő napon élvezhetjük a koncerteket. Szombaton Török Ádám is visszatér a városba, Papp Gyuszival az oldalán.
Jason Newsted megkapta a magáét
A Metallica egykori basszusgitárosa új házának a teraszán csomagolta ki a legendás ’The Black Album’ remastered deluxe box set verzióját. Nem egy hagyományos unboxing videóról van szó, negyedórában kommentálja Jason a gigantikus pakk minden egyes részletét.
Mandoki Soulmates – Pár név kedvcsinálónak
Bár közvetlen megkeresésünkre Leslie Mandoki nem reagált, a tévényilatkozatai és a budapesti próbatermi fotói alapján azért körvonalazódik, kikre számíthatunk augusztus 21-én a Szent István Bazilika előtti téren.
Nad Sylvan: Spiritus Mundi
A ’Spiritus Mundi’ egy igen értékes lemez, hiszen a zene mellett ott az irodalmi vonatkozás is, mely meg tudott maradni kitüntetett szerepében, nem nyomta el a hangszerelés. Nad Slyvan és Andrew Laitres összhangja kellett, hogy a költő verseinek üzenete a modern kor gyermekeihez is közelebb tudjon kerülni.
Running Wild – Itt az első nóta a hamarosan érkező albumról
Új lemezzel jelentkezik a német Running Wild, az első kislemezdal apropójából megismerkedhetünk Rock N’ Rolf gondolataival is.
Iron Maiden – The Writing On The Wall zajos változatban
Már közel tízmilliós nézettségnél tart az új albumot egy hónapja beharangozó dal animációs klipje, amire rátettek még egy lapáttal: ha valaki teljes értékű „rajzfilmélményre” vágyik, most a cselekményt a zene mellett hangeffektusokkal együtt is élvezheti.
Anthrax – 40 éves jublileumi buli jövőre a Barba Negrában
Bár idén ünnepli 40. születésnapját a thrash legenda, a jubileumot egy 28 dátumos, teljes európai headliner turnéval egészítik ki 2022 őszén. A sorozat keretében az Anthrax Budapestre is ellátogat 2022. október 31-én.
Sakk-Matt – Mattot adtak az időnek
Több mint ötven év kellett ahhoz, hogy a legendás magyar gitárkirály, Radics Béla zenekarának felvételei teljes egészében és megfelelő minőségben lemezre kerüljenek. És ha már idáig eljutottunk, rögtön kihozták vinylen is! Sakk-matt!
P.Mobil – Nagyon nagy a baj
Míg az előző dal a mai Magyarországról szólt, ezúttal szélesebb látókörrel a klímaváltozásra fókuszált a P.Mobil. Persze a videóklipben most is elrejtettek pár taposóaknát.
Robert Plant és Alison Krauss újra összeálltak egy albumra
A rajongótábort erősen megosztotta a 2007-es ’Raising Sand’, ám a kritika pozitívan fogadta a lemezt, 6 Grammy-díjat is nyert, novemberben pedig jön a folytatás.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Don Airey And Friends: Live In Hamburg
Ez a lemez eklatáns példája annak, hogy a rockzene koncertre való, élő műfaj, közönségnek játszva, és nem egy üres raktárban prüntyögve pótcselekedni. Ha egy kicsit aktualizálnák a repertoár egyes elemeit és több saját dalt játszanának – mert lenne mit –, a jelenleginél is hitelesebb produkciót hallhatnánk.
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro
Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!
Amaranthe: Manifest
Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!
Egypercesek #61: Rikard Sjöblom’s Gungfly, Mastodon, Zakk Sabbath, Ace Frehley, Stray Cats, Neil Young
Nyáron panaszkodtunk a melegre, most kifejezetten jólesik ez az elhúzódó indián nyár. Annyira, hogy szokásos ötös csomagunk hatra duzzadt ebben a hónapban.
Mike LePond’s Silent Assassins: Whore Of Babylon
Mike LePond harmadik szólóanyaga olyan, mint egy török bazár: színes zenei kavalkád, amelyben zseniális és középszerű dalok váltják egymást, mindent együttvéve azonban mindenképpen pozitív a benyomás, ez egy szórakoztató, ámde korántsem világmegváltó alkotás.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Flogging Molly – Az Akvárium Klub táncparkettjére hajóznak be
Az ír-amerikai folk-rock hetesfogat, a Flogging Molly utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy leporoljuk a tánccipőket, bakancsokat és újra bulizzunk egy hatalmasat, méghozzá az Akvárium táncparkettjén június 14-én.
Diana Krall visszatér Budapestre
A Grammy-díjas énekes-zongorista csodálatos előadással készül magyar rajongóinak. Korunk egyik legismertebb művésze, Diana Krall május 21-én hetedik alkalommal lép színpadra hazánkban, ezúttal Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.
Swallow The Sun – Az Avatariummal jönnek a Barba Negrába
Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage-en május 1-én, a finn Swallow The Sun és a svéd Avatarium lép fel, a felvezetésről a Shores Of Null gondoskodik.
Waydown – Ledobták az atomot
A budapesti Waydown ezúttal egy súlyos, lassú, doomos hangzású dalt hozott nekünk, a Hard Rock Magazin oldalán debütál a Burn In Hell című szerzeményük. A dalt élőben legközelebb az óbudai Teremben hallgathatjuk meg, a Space Cadet társaságában lépnek fel.
The Cult – Nyáron a Budapest Parkban koncertezik a brit legenda
A The Cult 40 éves pályafutásának 11. nagylemezét adta ki tavaly októberben, amelyet a hazai közönségnek is rövidesen bemutatnak. Az ‘Under The Midnight Sun’ album magyarországi élő premierje június 27-én, a Budapest Parkban lesz.