Bejöttek a fagyok, kihirdették a vörös kódot, azaz az intézmények számára kötelező a bajba jutott emberek befogadása. Mi is bajban voltunk, mert Vörös István koncertjét a jó meleg karácsonyi időszakról ide tették át. De persze az angyalföldi művházban meleg, baráti légkör fogadott. És hogy a koncert milyen volt? Megtudod, ha tovább olvasol.
Korán érkeztem, sétáltam hát egyet a művelődési ház előtti József Attila téren, melynek túlsó oldalába a Radics Béla utca torkollott. Tessék, itt a kapcsolódási pont! A Nevadába éppen Radics Béla helyére került a fiatal tehetség, most pedig – még mindig örök fiatalként – a József Attila Művelődési Házban az angyalföldi csodagitáros egykori lakhelye közelében muzsikálhat. Bemelegítésnek Vörös István-kvíz, a 6 másodperces részletekből nem volt könnyű kitalálni a dalokat, jól kellett ismerni hozzá az életművet, a kérdésekhez meg segítséget jelenthetett, ha valaki olvasta az ‘Én az időt nem sajnálom – Önvallomás’ című önéletrajzi könyvét. Ahogy a plakát hirdette: előshow közkívánatra a Szőrös Puszi Etno Téboly Band. Hogy az milyen? Pont, mint a nevük! Egy fonóban el tudtam volna képzelni, vagy 3 feles után akár egy lagziban is a két akusztikus gitár, citera, hegedű, cajón felállású bandát, de itt? Ehhez nem ittam eleget. Szerencsére a közönség elfogadóbb volt velük szemben, mint én, volt, aki még táncra is perdült a parketten. A betyárnak öltözött citerás vitte a prímet, játszottak népdalokat, pajzán népies nótákat, de hallottam a Bubamarát is a ‘Macskajaj’-ból, sőt, fiatalkorom rádióslágerét, a Sealed With A Kisst is.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Én akkor kezdtem feloldódni, amikor visszatért minden a rendes kerékvágásba, elindult a playback háttérzene, és egy ismerős hangon ismeretlen dalok csendültek fel. Vörös Pista előtt olyan Bruce Springsteen-ritkaságok vezették fel a hangulatot, mint az 1995-ös válogatáslemez egyik bónusz kislemezdala, a Secret Garden, az ugyanerről kimásolt másik új dal, a Blood Brothers B oldaláról a Without You és a ‘The Promise’ című, kiadatlan felvételek gyűjteményéből a Gotta Get That Feeling. Na, ezek aztán jobban felpezsdítették a légkört, mint szőröspusziék, telefonok a magasban, pörögtek a Shazamok!
A pásztázó zöld fények közepette 20:10-kor vonult be a főcsapat, és rögtön megnyugtattak, hogy Mindenkinek jó lesz. Én ezt tudtam, de nem ezzel kezdtem volna! Tudom, legutolsó album, meg címadó dal, de pont ezért nem indult be rá igazán a tömeg. Ennél elcseszettebb kezdést csak a Skorpiótól hallottam, akik rendre a Mi vagyunk a Skorpióval indítanak az Azt beszéli már az egész város helyett. A törzsrajongók körében hallatszott is a morgólódás, hogy egy Kőhegyek jobb lett volna kezdésnek. Nem baj, innen már csak felfelé vezethetett az út! És vezetett is.
Jöttek a Kőhegyek is hamarosan, rögtön a Semmit ne ígérj után, az első három számot gyakorlatilag megállás nélkül, egyben zavarták le, csak eztán köszöntette Pisti a közönséget egy BÚÉK-kel. Addigra helyreállt a lelki béke, a basszusgitár csattogóssága is megszűnt, és a színpadon megjelent egy gitártok egy 27-es számmal. Kiderült, hogy legalább ennyi dalt fogunk hallani ezen az estén, esetleg 2-3-mal többet.
Emlékszem, régen mennyit ostoroztam az énekest, hogy miért szorítkozik a mikrofonra, miért nem gitározik többet. Ha nem is az én tanácsomra, de úgy tűnik, közben belátta, hogy az egykor Radics Béla utódjának felkért zenész nem hanyagolhatja el a hathúrost. Most már majdnem minden gitárszólót ő maga adott elő, Egri Lacinak csak néhányat hagyott, sőt, három instrumentálist is bedobott abba a gitártokba a 27 (elárulom, a végén 30-ra kerekedett) szerzemény közé.
Persze volt nála szájharmonika, csörgődob is többször, a Mindenki bolond végén még egy szilveszteri papírduda is, ha már ’Pótszilveszter’ néven hirdették meg az előadást. Igazi frontemberként egyetlen pillanatra sem állt le, talán úgy két és fél óra után hallottam azt a mondatot a szájából, hogy „Bírjátok még? Én már kezdek fáradni.”
Az első igazi katarzis A dal még most is a régi közönségéneklése volt, az egyik néző kissráca is a színpadon termett, hogy Pistivel együtt fújja a dalt és vezényelje a tömeget.
A Kié ez az országban egy slide-gyűrű is előkerült a szólóhoz, a gitáros-énekes tényleg egyre jobban belemelegedett, amit a nézők meg is háláltak, az akusztikus gitárral és harmonikával is megtámogatott Napszerelmesek után a hosszan tartó tapsvihar miatt nem tudta folytatni a műsorát.
Két szarkasztikus humorú dal, a Kifogyott a puszizsák és a Nagy a kísértés után jöttek Anyu levelei, ez kissé mélabúsabb, de remekül összerakott dal, a tapson túl a „bravó”-k is röpködtek immár, de számomra a második katarzist az egymás után rakott két instrumentális, a Titkolt szerelmeim / Tiéd a világ párosa hozta el. Hát erről beszéltem! Ha Pisti gitározik, akkor még A zöld, a bíbor és a fekete által megénekelt két nagy magyar gitáros, Radics Béla és Bencsik Samu is elégedetten csettint ott fent.
És ha ez nem lett volna elég, rögtön utána belecsaptak a legismertebb Prognózis-slágerbe, a Tele van a város szerelemmelbe, majd jött a Hajsza közben, mely alatt Pisti a régi hagyomány szerint végigverekedte magát a tömegen, mindenkivel egyenként kezett fogott, ölelkezett, pacsizott vérmérséklete szerint, majd a hátsó dobogóra állva vezényelte az önjáróvá vált, éneklő tömeget: „Én az időt nem sajnálom, csak élni szeretnék, mert minden, ami volt, az éjbe hullik szét.” Sokaknak jelentette ez az újabb katarzist, megérinteni a zenészt, nekem is jutott belőle.
Beindult a „Nózis-nózis-prognózis” skandálás, és bár vonatozás nem lett belőle, de szó volt valamilyen masinisztáról is. Aki érti, érti, hehe!
A programot a Minden percért kárral zárták, ami nemcsak az utóbbi 3 lemez legjobbja szerintem, de az előző basszusgitáros, Szitás Zoli utolsó klipje is volt. Basszus, de rég jártam Vörös István-koncerten, még vele láttam utoljára a bandát! Ott találkoztunk utoljára egy barátom feleségével is, aki szintén elment nem sokkal később, aztán jött egy baleset, ami miatt kihagytunk pár koncertet, de az idő mindent begyógyít, lelki és testi sebeket egyaránt, így újra eljöttem, és nagyon nem bántam meg!
Másfél óra, nem számoltam, hol tartunk a 27-ből, gondoltam, lesz még 2-3 ráadásdal és 10-kor megyünk haza, de mekkorát tévedtem! Csak egy szusszanás volt az a meghajlás, aminek apropóján bemutatták a bandát, a biztos alapokról gondoskodó párost, Horváth Robi dobost, aki a legrégebbi tag ebben a felállásban, és Vincze Zoli basszert, aki zeneileg tökéletesen pótolta Szitás Zolit, de az emlékét nem tudta feledtetni, Egri Laci gitárost, aki régi barát, már a Piknik Club és a Vörös István és a Prognózis korszakaiban is zenélt Pistával, és a legfiatalabb Tót Attila billentyűst, aki nemcsak tehetséges zenész, de az új lemezek stúdiómunkálataiban is az énekes jobbkeze.
Le se mentek a színpadról, bejött viszont hozzájuk hatodiknak Mező Csaba a hatalmas, dörmögő tubájával, és együtt bizonyították, hogy Minden a legnagyobb zűrben, sőt a Játszottak velünk a hormonok alatt is bent maradt.
Az első dalban Egri Laci mandolinra váltott, Pisti akusztikus gitárra, a második előtt cseréltek, és a gitáros megmutatta, hogy ezen a hangszeren sem okoz gondot neki egy szólót rittyenteni a nótába.
Innen aztán már csak a Prognózis utáni legnagyobb slágerek jöhettek, Ne zavarjon senki (’95), Veled újrakezdeném (’93) Neked valaki kell (’88), ez a hármas így egymás után megint újabb katarzist okozott, és ez már a negyedik volt egy este alatt! Rég történt velem ilyen, hehe!
A Háromszögekkel visszakanyarodtunk a kezdetekhez, majd jött a Ne menj férjhez rockzenészhez rock and rollja, ami alatt újra táncra perdültek az emberek, és most jóval többen, mint az előzenekar alatt. Volt gitárszóló, tubaszóló, sőt, Tót Attila egy egykezes, Little Richard-szerű zongoraszólót is bemutatott. Apropó, olvastam valahol, hogy a Vörös István és a Prognózis-korszakban a Kalandorok és a Crazy Night, meg ez a dal maradt le az albumokról, az első kettőt később kiadták már Vörös István szólólemezein, ez a dal valahogy megmaradt outtake-nek. Nem kellett volna felvenni a ‘Hallgass, ha jót akarsz’ sorozatban? Talán érdemes lenne észben tartani, amikor a 9. részhez érnek!
Visszatértünk a Prognózishoz, előkerült egy hangosbeszélő, hogy közhírré tegyék: Szeretni kéne, végül Ajtók előtt, a kifutón gitározott még egy hatalmasat, ujjal és pengetővel felváltva a Főnök, Bruce Springsteen magyar hangja, majd újabb meghajlás, és ezúttal tényleg lementek a zenészek a színpadról.
A ráadásban Pisti maradt és egy akusztikus gitár, ezen hangzott el a harmadik instrumentális, a Megyünk a nyárba, majd Tót Attila visszasomfordált és a segítségével a legelső Prognózis-dal, a Nyári éjszakák lett a legutolsó ezen az estén.
22:50-kor vastaps melengette a zenészek szívét, megérdemelt jutalmuk volt ez az estéért. Vörös István hangján érződött még a torokgyulladás, ami miatt a december végi bulit erre az időpontra pakolták át, kicsit többet hajlított lefelé, mint szokott, de derekasan helytállt, és gitárjátékával kárpótolt a gyengébb énekteljesítményért, frontemberként pedig kevés magyar zenészt ismerek, aki bírná vele a tempót. Ráadásul az is mindig lenyűgöz, hogy míg más bandák bebetonozott műsorokkal járják az országot, ez a zenekar minden fellépésén tud meglepetést okozni a nézőknek, sosincs két ugyanolyan program egymás után. Úgyhogy már lehet is készülni lélekben a következő budapesti megmutatkozásra, amikor is az ‘Előjelek’ album 40 éves évfordulója tiszteletére a ’80-as évek dalai kerülnek a középpontba egy teljesen más koncepció szerint.
Mindenkinek jó lesz / Semmit ne ígérj / Kőhegyek / Kietlen hajnalon / Minden nap vasárnap / Mindenki bolond / Hagyd, hogyha menni akar / A dal még most is a régi / Angyal a vázon / Kié ez az ország? / Napszerelmesek / Kifogyott a puszizsák / Nagy a kísértés / Anyu levelei / Titkolt szerelmeim / Tiéd a világ / Tele van a város szerelemmel / Hajsza közben / Minden percért kár // Minden a legnagyobb zűrben / Játszottak velünk a hormonok / Ne zavarjon senki / Veled újrakezdeném / Neked valaki kell / Háromszögek / Ne menj férjhez rockzenészhez / Szeretni kéne / Ajtók előtt /// Megyünk a nyárba / Nyári éjszakák
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Perczel Adrienn
Köszönet a lehetőségért a Vörös István Produkciónak!
Legutóbbi hozzászólások