Legfrissebb a Hard Rockon
Mr. Big – Amire számítani lehetett: jön a búcsúturné felvétele
Áprilisban Budapesten is megfordult a Mr. Big búcsúturnéja, de persze szokás szerint a leghíresebb japán arénában, a Budokanban vették fel a róla készült koncertfilmet.
Tool – Mit játszanak Budapesten?
Május 25-én, Hannoverben startol el a Tool 16 állomásos európai turnéja, a transzcendentális metálcirkusz június 13-án éri el a Budapest Arénát. Bedobunk egy lejátszási listát a közösbe, a legutóbbi koncertjükön ez volt a műsor. Nem gyenge…
Freedom Call – „Ezüstlakodalom” helyett happy metal party Budapesten
A happy metal feltalálója, a német Freedom Call idén lett negyedszázados, és az együtt töltött 25 évet – ezüstlakodalom helyett – ‘Silver Romance’ című új lemezükkel ünneplik, mellyel Budapestre is eljönnek a glam metalt játszó Night Laser kíséretében.
Az Accept idén duplázik Magyarországon
Még szinte fel sem ocsúdtunk a tegnapi Accept-koncert után, mely a Rockmaraton első napjának fő produkciója volt, már be is jelentették, hogy novemberben jön a ráadás Budapesten. Sőt, akkor még a Phil Campbell And The Bastard Sonst is magukkal hozzák.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
For All We Know – Márciusban megjelenik a harmadik album
A Within Temptation-gitáros Ruud Jolie vezette For All We Know közel hét év után jelentkezik új nagylemezzel, ami a szerzők szerint egyfajta triptichonná áll össze az első két albummal együtt. Az anyagon közreműködik Wudstik, Kristoffer Gildenlöw és Léo Margarit, az első előzetes már meghallgatható.
Koncert vörös kód idején: Vörös István – Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 2024. 01. 13.
Bejöttek a fagyok, kihirdették a vörös kódot, azaz az intézmények számára kötelező a bajba jutott emberek befogadása. Mi is bajban voltunk, mert Vörös István koncertjét a jó meleg karácsonyi időszakról ide tették át. De persze az angyalföldi művházban meleg, baráti légkör fogadott. És hogy a koncert milyen volt? Megtudod, ha tovább olvasol.
LIPI – ’Supersonic Immobility’ albumpremier
A Hard Rock Magazinban debütál a multiinstrumentalista LIPI második lemeze, a ’Supersonic Immobility’, melyen ezúttal is instrumentális rockot hallhatunk, de kicsit másképpen, fúziós jazz-rock elemekkel vegyítve.
Richard Wright: Wet Dream (1978/2023)
Ez az lemez is ékesen bizonyítja, hogy Richard Wright mekkora szerepet vállalt a Pink Floyd-hangzás kialakításában a hetvenes években, még úgy is, hogy szerzőként kevésbé járult hozzá az albumokhoz.
Poets Of The Fall – Koncert az üres színházban
A finn melodic rockerek 2020 meglepetésének szánták az akusztikus epizódokból álló videósorozatot, az igazi meglepetés azonban most jön: úgy döntöttek, kiadják lemezen is.
Evergrey – Idegen mindörökre
Megérkezett az új album sötét hangulatot árasztó első kislemeze, és a hozzá tartozó szöveges videó.
Volbeat – Live In Stuttgart
Tartják a szavukat a dán Elvis-metallerek, leadják a harmadik egész estés koncertfilmjüket is.
KISS – Megállnak az Antarktiszon is?
Gene Simmons azt mondta, az ‘End Of The Road’ turné során megállnak „a Föld leghidegebb pontján” is. Mire gondolhatott? A Metallica már föllépett az Antarktiszon, talán ők se akarnak lemaradni!
Steve Lukather – Kígyólelkű előzetes az új albumról
A világhírű gitáros új LP-je csak február 26-án jelenik meg, de már a második dal videóját osztotta meg róla a világhálón.
The Dead Daisies – Hallgasd meg a címadó dalt!
Sebességet váltott a The Dead Daisies, és a januárban megjelenő új albumukról bemutatták a címadó dalt, amihez videóklip is készült.
Steve Perry – Új dal a holnap érkező akusztikus lemezről
Holnap jelenik meg a Journey egykori énekesének akusztikus kiadványa, amelyen ‘Traces’ című lemezének néhány dala hallható csendesebb változatban. Ezúttal az I Need You hallgatható meg az albumról.
Architects – „A világ hozzászokott, hogy mindig másra tolja a felelősséget”
Klippel együtt mutatta be új dalát, a Black Lungst az Architects. A brit zenekar jövő februárban hozza ki kilencedik stúdiólemezét ’For Those That Wish To Exist’ címmel.
Within Temptation – Klipen a The Purge
Második vadiúj dalához is készített klipet a Within Temptation. A The Purge az önreflexióról és a megváltás kereséséről szól.
Robert Plant: Digging Deep: Subterranea
Egy barátom nemrég azt mondta, Robert Plant lemezei jó háttérzenék. Csakhogy egy ilyen kaliberű énekestől nem ezt a laidback stílust várjuk. (Bigfoot) Természetesen nem mérhető a Zeppelin-életműhöz, de Plant jól felismerhető, jellegzetes hangja áthatja az anyagot. (CsiGabiGa)
Wig Wam – „A hírnév ugyanolyan mérgező lehet, mint a drogok
Kilimanjaro címmel új dalt mutatott be a Wig Wam, akik ezzel együtt azt is bejelentették, hogy visszatérésük nem tiszavirág-életű, januárban ugyanis jön az új lemezük, a ‘Never Say Die’.
Kreek – Az ex-Bigfoot énekes új zenekart csinált
Az angol hard rock banda, a Kreek – élén a korábbi Bigfoot-énekes Antony Ellisszel – februárban áll elő debütanyagával, ám az első dalt már most meghallgathatjuk róla.
Vörös István – Újra összerántja a Prognózist
Igaz, csak egy rövid időre, márciusi koncertjének vendégei a Prognózis egykori zenészei, Jankai Béla, Klemm Ervin és Cirmos-Kormos Gábor lesznek.
Ki tappingelt először?
Az alábbiakban néhány muzsikus elmondja saját álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.
Angra – Minden hétre egy koncertfelvétel
Koncertkiadványt szeretett volna készíteni rajongóinak az Angra, azonban technikai problémák miatt elvetették az ötletet, ám a menthető felvételeket most mégis megosztják. Ezek közül az első a Black Widow’s Web koncertváltozata.
Schaffer / Barlow Project – Átértelmezték a Csendes éjt
Együtt karácsonyozik Jon Schaffer és Matt Barlow, méghozzá a ’Winter Nights’ EP-n, amiről ezúttal a Csendes éj húzósabb változata hallgatható meg.
Voyager – Így szólt élőben a Severomance
Októberben adott egy hangulatos online koncertet az ausztrál Voyager, amiről egy dalt, a Severomance-t most megosztotta a gárda a YouTube-on is.
Lake of Tears – Februárban jelentkeznek az ominózus új lemezzel
Rég jelentkezett stúdiólemezzel a svéd Lake of Tears. Örömhír a rajongóknak, hogy az ’Ominous’ névre keresztelt új dalcsokor már a célegyenesben van.
Labÿrinth – Újabb dal az abszurd cirkuszból
„Nem, nem felejtettük el, hogyan kell »old school« dalokat írni” – üzente a zenekar, miközben megosztották a Live Todayt a ‘Welcome To The Absurd Circus’ című albumról.
Dream Theater – Jótékony célú ünnepi dallal jelentkeztek
Az amerikai progmetál legenda ismét kitett magért, egy ünnepi dalokból álló egyveleget készítettek. A teljes bevételt a saját technikai személyzetük támogatására ajánlották fel.
Evergrey – Februárban jön az új lemezük
Kihasználta a rendelkezésre álló extra időt az Evergrey és összehozták tizenkettedik albumukat, mely jövő februárban jelenik meg. Az első dal napokon belül érkezik, addig ismerkedj meg a lemez részleteivel!
Eric Wagner – Szólólemezt készített a Trouble egykori énekese
Szólóalbumot ad ki jövőre Eric Wagner. A Trouble egykori énekese egy friss interjúban árulta el, hogy az elmúlt években szólódalain dolgozott, de azért jelenlegi zenekarát, a The Skullt sem hanyagolja.
Mats Levén – Svéd nyelven énekel új zenekarában
Új zenekara van Mats Levénnek. A sokat foglalkoztatott énekes a svéd Prins Svarthoz csatlakozott, első közös daluk máris meghallgatható.
Floor Jansen – Feldolgozásokkal tartja karban a hangját
A Nightwish énekesnője is egyedül van otthon, zenekara nélkül, a pandémia alatt feldolgozásokat jelentet meg. Talán nem véletlen, hogy legújabb dala egy Heart-klasszikus, az Alone feldolgozása.
Arch Enemy – Megostromolják Európát
A turné, amelynek ’The European Siege 2021’ címet adták, eléri hazánkat is. A Behemoth, Carcass és Unto Others társaságában útrakelő svéd melodic death metal banda októberben lép fel a Barba Negrában.
Egypercesek #63: Iron Maiden, Queen, Katatonia, Jakko Jakszyk, Biffy Clyro, Tim Montana
Nézegettem az e havi felhozatalt. Bőségesebb a szokásosnál, de nem mondhatjátok, hogy egysíkú: hard rock, heavy metal, progresszív rock, progresszív metál, alternatív rock és southern rock egyaránt van benne.
Hetvenöt esztendős Roger Glover
Mint sokan generációjából, ő is művészeti főiskolásként kezdte, diákból lett profi zenész.
Summer Breeze 2021 – Ismét lesz Nuclear Blast Label Night a fesztiválon
Jövőre már 11. alkalommal lesz önálló napja a neves metálkiadónak a bajorországi fesztiválon, amelyen fellép a Testament, az Exodus, a Paradise Lost, a Benediction és a Fleshgod Apocalypse.
Magnum – Szöveges videón a háborúellenes dal
A Magnum rockosabb oldala domborodik ki a ‘Dance Of The Black Tattoo’ című, újév elején érkező válogatásanyagán. Hálaadás után egy nappal mutatták be az On Christmas Day rövidített verzióját erről a lemezről.
DeWolff – A rajongók saját ’Wolffpack’-ot állíthattak össze
A holland pszichedelikus trió új albummal jelentkezik február 5-én, a ’Wolffpack’-ról egy dalt, a Yes You Dot máris megismerhetünk.
Lee Ritenour – Dal a kihalt utca hangzavaráról
A világhírű jazzgitáros december 4-én megjelenő albumának legújabb előzetesét a karantén ellentmondásai ihlették.
Neal Schon – Kilép az Univerzumba
A készülő Journey-album mellett Neal Schon egy saját anyagot is összehozott ‘Universe’ címmel, mely még karácsony előtt a boltokba kerül.
Wolf Hoffmann – „Az Acceptben működik a bajtársiasság”
Az Accept-vezér, Wolf Hoffmann egy friss interjúban mesélt az új albumról és a zenekarban történt tagcserékről.
Paul McCartney – Egyedül készítette el az új albumát
Paul McCartney tizennyolcadik szólólemeze a titokzatos ‘McCartney III’ címmel érkezik december 18-án, amibe két rövid ízelítőnek köszönhetően bele is hallgathatsz.
Voivod – Megjelent az új koncertanyaguk, itt az Overreaction
Pénteken a Voivod új koncertkiadványa is befarolt a lemezboltokba, amivel tovább ismerkedhetsz a folytatásban, ha még nem volt hozzá szerencséd.
Volbeat – Megjelent a dupla koncertlemez
A megjelenés alkalmából már a negyedik dal videófelvételét tette közzé új koncertkiadványáról a Volbeat.
Rammstein – Ezt a dalt még sosem hallottad tőlük!
Szeptember 25-én volt negyedszázada annak, hogy megjelent a Rammstein debütlemeze, a ‘Herzeleid’. A jeles dátumra való tekintettel a YouTube RammWiki csatornája számos érdekességet töltött fel a videómegosztó portálra.
Ayreon – Régi-új dal a Mascot karácsonyi EP-jén
Karácsonyi dallal jelentkezett Arjen Lucassen. Az Ayreon főnöke nem volt túl lelkes a felkéréskor, egyenesen ezt mondta: „Amikor megkértek, hogy készítsek egy karácsonyi dalt, az első gondolatom az volt, hogy ez nem igazán az én terepem.”
Dream Theater – Már dolgoznak az új albumon
Az amerikai progresszív metál csapat nem vesztegeti az időt, ugyanis pár hete már a stúdióban vannak és dolgoznak a ’Distance Over Time’ folytatásán.
The Night Flight Orchestra – Ők így karácsonyoznak
Pezsgővel, mézzel és egy új dallal, a Paper Moonnal ünnepli a karácsonyt a The Night Flight Orchestra. A szóban forgó tételhez klipet is készített a svéd szupergroup.
Legfrissebb a Hard Rockon
Progrock-közösség: Riverside, At Night I Fly – Barba Negra, 2023. 09. 24.
Az At Night I Flyt is lelkesen fogadta a Barba Negra közönsége, de a Riverside kizenélte a lelkét és ezt a hallgatóság maximálisan értékelte. Ahogy Mariusz Duda frontember megjegyezte, ugyan ez volt a nyitóbuli, de lehet, hogy a turné legjobb koncertjét játszották le.
The Flower Kings – Új lemezével tér vissza Budapestre a svéd progrock csapat
A Roine Stolt nevével fémjelzett Flower Kings majd’ 30 éve indult. A szeptemberben megjelent ’Look At You Now’ lemezükkel érkeznek október 11-én a budapesti A38 Hajóra.
Within Temptation a Barba Negrában
Most októberben jelenik meg a Within Temptation ‘Bleed Out’ című albuma, de csak jövő októberben turnéztatják meg. Viszont a jó hír, hogy ezúttal Budapest is bekerült a célállomások közé.
Serenity – Az új tag is kiereszti a hangját
Magnum opust alkotott a Serenity zenekar az énekes elmondása szerint. Eddigi legbombasztikusabb dalukat írták meg a november elején megjelenő albumra, melyben az idén leszerződtetett Marco Pastorino gitáros énekel duettet Georg Neuhauserrel.
Jethro Tull – Új értelmezésben a ‘RökFlöte’
Az Ian Anderson vezette Jethro Tull legutóbbi lemeze, a ‘RökFlöte’ alternatív keverésű változatban is elkészült. A Bruce Soord által készített új mixet csak a digitális platformokon találhatjuk meg.
„Aztawhateveryousaid”: Ben Granfelt, Son Henry – Analog Music Hall, 2023. 09. 30.
A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.
Amaranthe – Kielégíthetetlen a csapat étvágya
Az Amaranthe zenekart a csillagok közé repítette régi harcostársuk, Patric Ullaeus rendező, akivel újra együtt dolgozva egy látványos videót készítettek legújabb dalukhoz, az Insatiable-hez.
KISS – 3 dal és 100 ezer ember
Gigantikus show-val nyitotta meg tegnap a KISS az ausztrál focibajnokság (AFL) döntőjét a gigantikus méretű Melbourne Cricket Groundban.
Steven Wilson – Megjelent a ’The Harmony Codex’
Ma jelent meg Steven Wilson legújabb albuma ’The Harmony Codex’ címmel, amely a címadó dal klipjével debütált. A teljes anyag végighallgatható streaming előfizetés nélkül is Wilson YouTube-csatornáján.
Trevor Rabin – Egy régi-új dal az 1995-ös oklahomai merénylet áldozatainak emlékére
Már csak egy hét van hátra Trevor Rabin (Yes, ARW) ’Rio’ című szólólemezének a megjelenéséig. A harmadik kislemezdalnak választott Oklahoma szövegét az 1995-ös terrorcselekmény inspirálta.
Europe – A régi idők felelevenítése
Korábban John Norum úgy fogalmazott, „itt az ideje visszatérni a klasszikus stílusunkhoz”. Ha a Hold Your Head Up nem is egy Final Countdown 2, kétségtelen, hogy a pörgős tempójú rockdal a korai Europe elemeit idézi, a klipjében is keverednek az archív felvételek a friss stúdiómunkálatok képeivel.
Rolling Stones – Stevie Wonder és Lady Gaga az új dalban
A Rolling Stones új albumának második előzetese hamisítatlan bluesy hangulatot áraszt, hab a tortán Lady Gaga és Stevie Wonder vendégszereplése.
Guns N’ Roses – Újabb félórás videó a ’Not In This Lifetime’ turnéról
Habár az utóbbi időben minden turné meghiúsult a koronavírus miatt, Axlék azonban nem hagynak minket élő felvételek nélkül a koncertmentes időszakban sem.
Metallica – Több mint egymilliárd kattintás a Spotify-on
A Metallica megosztotta, hogy 2020-ban hányszor kattintottak dalaikra, lemezeikre a Spotify-on, A számok magukért beszélnek.
Egypercesek #64: Nick D’Virgilio, Dennis DeYoung, Jazz Sabbath, Magnus Karlsson’s Free Fall, Blind Ego, David Bowie
Évzáró egyperces szösszeneteinkben olyan lemezeket találsz, amelyekről méltatlanul megfeledkeztünk 2020-ban. Olyan zenészek készítettek szólóalbumot vagy side project-lemezt idén, mint a Spock’s Beard volt dobosa, a Styx vagy a Black Sabbath volt billentyűse, a Primal Fear vagy az RPWL jelenlegi gitárosa, és megismerhettük David Bowie 50 évvel ezelőtti lemezének eredeti koncepcióját is.
KISS – Bejelentkezés a Guiness-rekord megdöntése előtt
Már csak néhány óra van hátra a KISS megalomán házibulijáig, amelyet Dubaiban rendeznek az Atlantis The Palm gigaszálloda parkjában.
Hosszútávfutás egy helyben: Stula Rock – karácsonyi e-koncert, 2020. 12. 27.
Hiányzott már az élő buli varázsa! És bár fotelrockerként ülve kezdtem nézni, úgy a felénél már nem bírtam magammal és felpattantam, annyira átjött a fiúk lendülete.
Avenged Sevenfold – Amíg nincs turné, új lemez sem jelenik meg
A Kerrang munkatársai faggatták M. Shadowst, aki nem köntörfalazott az A7X terveivel kapcsolatban: addig nem lesz új lemez, amíg nem tudják bemutatni élőben.
HIM: Razorblade Romance (2000)
Egy csapatnak a második lemezét elkészíteni a legnehezebb feladat – tartja a mondás a zeneiparban. Nos, a HIM-nek valóban meggyűlt a baja kettes számú albumával, pedig mi sem tűnt egyszerűbbnek 1999 tájékán, mint felvenni a sikeres ’Greatest Lovesongs Vol. 666’ folytatását.
A Rock ‘N’ Roll Fantasy Camp életre kel a mozikban
A ‘Rock Camp: The Movie’ 2021. január 15-én startol az amerikai mozikban, többek közt Alice Cooper, Roger Daltrey, Sammy Hagar és a Judas Priest is látható a dokumentumfilmben.
KK’s Priest – 2021-ben végre megjelenik bemutatkozó lemezük
A 2020-as évet búcsúztató üzenetében K.K. Downing megígérte, hogy kárpótolják a rajongókat az idén elmaradt koncertekért és egy új lemezre is számíthatnak.
Octavision – Mégis megérkezett a bemutatkozó album
Tegnap reggel kicsit aggódtunk, mert a december 29-re beígért megjelenés elmaradt, de mára kiderült, hogy csak technikai problémák késleltették a digitális lemezbemutatót.
Kalapács: Világvégre
Kalapács József és zenekara nem adta alább most sem, és a húszéves évfordulóhoz méltó dalcsokrot tett le a rajongók asztalára, amely esszenciális kivonatát adja az elmúlt húsz évnek.
Paul Stanley’s Soul Station – Márciusban érkezik a debütáló album
A Kiss frontemberének R&B bandája már 2015-ben bemutatkozott a színpadon, és közel hat év elteltével megjelenik a sokat ígért első lemez is.
Slash – Jövőre két albuma is megjelenhet
A koncertstop ellenére Slash tevékenyen töltötte 2020-at, a gitáros szerint 2021-ben akár mindkét bandája új anyaggal jelentkezhet.
Lions’s Share – Így játszanak Motörheadet
Mikkey Dee bevezetőjével egy Motörhead-feldolgozást tett közzé a Lion’s Share, a Lars Chriss és Nils Patrik Johansson alkotta banda Lemmy halálának ötödik évfordulójára emlékezik a dallal.
Future Colors – Új banda a Quiet Riot egykori énekesétől
James Durbin után a másik ex-Quiet Riot dalnok is begyújtotta a rakétákat. Seann Nicols a Future Colors névre hallgató formációval tér vissza, első daluk, a Stand Down pedig már meg is hallgatható.
Tim Montana – Új dallal búcsúztatja az évet
A járványhelyzet miatt ugyan nincsenek koncertek és turnék, ennek ellenére Tim Montana nem üldögél tétlenül hintaszékében a tornácon.
Steve Lukather – „1972-es zenei megközelítéssel, de 2020-as hangzással”
Luke az ’I Found The Sun Again’ címmel érkező új szólóalbuma kapcsán nyilatkozott egy interjúban nemcsak az új anyagról, hanem az új bandákról, meg Prince-ről is.
Slash – Letaglózta Eddie Van Halen halála
Eddie Van Halen halála még mindig téma a rockszakmában, ezúttal Slash osztotta meg érzéseit néhai kollégájával kapcsolatban. Őt éppen egy új flippergép készítése közben érte a szörnyű hír.
Gloryhammer – Vinyl utánnyomás készült a második lemezből
Végre újra raktáron! A Gloryhammer második teljes hosszúságú albuma, a ‘Space 1992: Rise Of The Chaos Wizards’ hamarosan újra kapható lesz 180grammos, gatefold borítójú fekete vinylen.
Geoff Tate – „Az új Sweet Oblivion-lemez mindenkit meglep”
Készül a nagy sikerű egyes Sweet Oblivion-album folytatása, amitől a Frontiers Music főnöke szerint mindenki dob egy hátast.
Matt Heafy – Az egyik legnépszerűbb metál YouTuberrel fogott össze
Új EP-vel jelentkezett a Trivium főnöke, Matt Heafy. A kiadvány különlegessége, hogy nem mással, mint az egyik legnézettebb metál YouTuberrel, Jared Dinesszal hozta össze.
Art Of Illusion – A dallamos rock művészei, és ez nem illúzió
A Work Of Art és a Grand Illusion zenészeinek összeolvadásából született az Art Of Illusion nevű új zenekar, mely a svéd dallamosrock-hagyományokat viszi tovább.
75 éves lett Mick Jones
A Foreigner alapítója mára az egyetlen maradt, aki eredeti tagként lép színpadra a zenekarban. Bár nem mindig.
Eddie Vedder – Bruce Springsteentől idéz új EP-jén
Új EP-vel lepte meg karácsonykor rajongóit Eddie Vedder. A Pearl Jam főnöke szólódalokat, Pearl Jam-nótát és egy Bruce Springsteen-feldolgozást is tett az anyagra.
Octavision – Egy csapatban Soto, Wooten és Sheehan
Coexist címmel meghallgatható az Octavision első dala. A Hovak Alaverdyan által életre hívott progresszív metál szupergroup hosszú idő után első albumát is leszállítja napokon belül.
Dave Ellefson – „Hammett ellopta Dave szólóit!”
A Megadeth basszusgitárosa így emlékezett vissza arra, amikor Dave Mustaine-nel először hallották a Metallica ‘Kill ’Em All’ albumát.
Ronnie Romero – „K***ára elegem van ebből a mocskos zeneiparból”
A Ritchie Blackmore’s Rainbow tagjaként híressé vált Ronnie Romero karácsonyi üdvözlete előtt elég rendesen kitálalt közösségi oldalain.
Paul McCartney vezeti a brit albumlistát
31 év után került ismét listavezető pozícióba a legendás ex-Beatle új szólólemezével.
Dying Wish – Pokolból a mennybe
Egy penge animációs videó publikálásával a legutóbbi album mindegyik dala elérhető már a legnagyobb videómegosztón.
Metallica – Színes vinyleken a régi albumaik
Csemegével kedveskedik a Metallica a vinylgyűjtő rajongóinak a jövő év elején.
Theocracy – Karácsonyi nóta helyett új lemez
Az októberben a gitárosától is megváló zenekar az idei év végén nem egy újabb karácsonyi nóta felvételével volt elfoglalva, új lemezen dolgoznak az amerikaiak.
Sabaton – Napokon belül nekiállnak az új lemeznek
Az ünnepek előtti napokban felpörögtek az események a Sabaton háza táján. Előszedtek egy nótát a kettővel korábbi albumról, amihez most klipet készítettek, részletet mutattak be egy vadiúj nótából és bejelentették stúdióba vonulásukat.
Accept – Wolf szerint „koncertek nélkül nem érdemes élni”
Egy interjúban Wolf Hoffmann, az Accept gitárosa a járvány utóhatásait 9/11-éhez hasonlította.
Leslie West – Elbúcsúztak tőle kollégái
Zenésztársai megemlékeztek a világhálón a december 23-án elhunyt gitároslegendáról, Leslie Westről.
Floor Jansen – Így énekli az Ave Mariát
A karácsony természetesen a rockzenészeket is megihleti, Floor Jansen pedig már egy ideje feldolgozásokkal tartja karban a hangját. Az ünnepek alkalmából ezúttal az Ave Mariát vette elő.
Vinnie Moore – Még mindig ugyanaz a nap ragyog le rá
Bár már bő egy éve jelent meg a ‘Soul Shifter’ című albuma, csak most karácsonyra készített videóklipet a Same Sun Shines című dalához, hogy egy kis napfényt varázsoljon a hideg karácsonyi éjszakákba.
Bon Jovi – Feldolgozások karácsonyra
Karácsonyi EP-vel jelentkezett Bon Jovi. A digitális kiadványra Tom Petty-, Elvis Presley- és The Pogues-feldolgozások kerültek fel.
Így szólna The Village Of Dwarves, ha Mozart írta volna
A Rhapsody Of Fire (még leánykori nevén, Rhapsodyként megjelent) dalát dolgozta fel barokk stílusban a zenekaralapító Alex Staropoli testvére, Manuel.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Amaranthe: Manifest
Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!
Egypercesek #61: Rikard Sjöblom’s Gungfly, Mastodon, Zakk Sabbath, Ace Frehley, Stray Cats, Neil Young
Nyáron panaszkodtunk a melegre, most kifejezetten jólesik ez az elhúzódó indián nyár. Annyira, hogy szokásos ötös csomagunk hatra duzzadt ebben a hónapban.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Piramis – Megjelent a ’Live – 2018 MOM Sportcsarnok’
Hosszú idő után végre új Piramis-kiadványt hallgathatnak a rajongók! A ’Live – 2018 MOM Sportcsarnok’ néven érkező koncertfelvétel mától kapható a lemezboltokban.
Henrik Freischlader – Kislemez pipa, magyar dátum pipa, album folyamatban
Novemberben az Analogba látogat Henrik Freischlader, aki az idén vadonatúj kislemezzel jelentkezett. Az őszi ‘Bring Back The Time Tour 2022’ turnéra azonban várhatóan a nagylemeze is elkészül.
Felkai Miklós életműkoncertje ÚJ HELYSZÍNEN!
Pénteken adtunk hírt Felkai Miklós holnapi életműkoncertjéről, amely technikai okok miatt ÚJ HELYSZÍNEN, a székesfehérvári FEZEN Klubban kerül megrendezésre!
Megjelent Felkai Miklós ’New Age’ című lemeze
A GrundRecords gondozásában érkezett ’New Age’ címmel Felkai Miklós negyedik instrumentális gitáralbuma, amit a Hard Rock Magazin oldalán ismerhetsz meg először. A megjelenés kapcsán egy interjú is készült vele.
Scorpions-koncertre féláron?
Majdnem. Bizonyos szektorokba most 9900 forintért lehet jegyet kapni a Scorpions május 30-i koncertjére a Budapest Arénába. És nem is olyan rossz helyek azok!