A finn melodic rockerek 2020 meglepetésének szánták az akusztikus epizódokból álló videósorozatot, az igazi meglepetés azonban most jön: úgy döntöttek, kiadják lemezen is.

Poets Of The Fall - Alexander Theatre Sessions

2019-ben az addigi sikerei csúcsára ért a banda, nálunk is felléptek az A38-on – pályafutásuk során első alkalommal –, olyan telt házas show-t nyomtak, aminek a fele is kétszer annyit érne ma. Nyolc stúdióalbum után úgy döntöttek az év végén, hogy 2020-ban 12 részből álló koncertsorozatot indítanak a Helsinki régi operaházaként is ismert Aleksanterin Teatteri színpadán azzal a megközelítéssel, hogy közönség nélkül játszanak el minden hónapban egy dalt a nagy sikereik, illetve a ritkán játszott dalaik újragondolásával, kizárólag akusztikus hangszereken.

Az ötlet megvalósult, minden hónap közepén feltettek egy-egy videót a közösségi csatornáikra, már a tizenegyediknél tartunk. Mint kiderült, december 11-én – az utolsó megjelenésével egy időben – az egészet kiadják ’Alexander Theatre Sessions’ címmel CD-n, vinylen (ez február 19-én érkezik), és még kazettán is 100 példányban, meg persze elérhető lesz a streaming szolgáltatóknál.

Nagy dallamok, tiszta hangszeres megszólalás, meghitt hangulat, igazi zenei különlegesség, a következő playlist tartalmazza mind a 11 eddigi dalt a megjelenés sorrendjében.

Poets Of The Fall - Alexander Theatre Sessions

Megosztás