A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.
Egyszer érkeztem kapunyitásra, akkor sem engedtek be! De legalább kivételesen nem az utca végén kellett parkolnom. Az elhúzódó soundcheck miatt negyedórával később nyitották meg a kapukat, és ez a késés begyűrűzött a koncertekre is. Ben Granfelt általában nem hoz előzenekart, Son Henry alaszkai lap steel gitáros véletlenül csöppent bele az estébe. Éppen új lemezét rögzítette a T. Rogers Blues Band társaságában Budapesten, így jött az ötlet, hogy a 2009-es Gastroblues Fesztivál után ismét megmutassa magát a magyar közönségnek.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
A lap steel gitározásban a slide-gyűrű használatát és a finger pickinget (az ujjal pengetést) ötvözik, az amerikai blues-rock egyik kedvenc hangszere, hirtelen nem is tudok magyar zenészt, aki ilyenen játszana, Bródy János (Illés, Fonográf) és Vörös Andor (Bojtorján) a hasonló, de inkább a country műfaj által használt pedal steel gitáron zenéltek.
Karl „Son” Henry Mann dallasi zenészévei után költözött Alaszkába és ott tanult meg lap steelen játszani, nem is akárhogy, kétszer nyerte el a British Blues Awards-díjat játékáért. A színpad közepére helyezett állványon pengetett, valóban egyedi ízű előadása közben kezével vezényelte alkalmi kísérő csapatát, a T. Rogerst a kiállásoknál.
Nem önzőzött, töbször adott lehetőséget társainak is egy-egy szólóra, szóhoz jutott így a billentyű, a gitár és a szájharmonika is.
A harmadik szám után sajnos hagyományos gitárra váltott, azt kell mondjam, nem annyira erős ebben, mint amennyire különleges volt a lap steel-játéka, viszont így nagyobb lett a mozgástere, táncolt, ugrált, átment az egész egy igazi amerikai kocsmabluesba.
A koncert derekán, egy ballada közepén bemutatásra került a zenekar is, csak lazán, keresztnéven, Krisztián (Magi, billentyűs), Stew (Hay, szájharmonikás), Béla (Baráth, dobos), Zsolt (Szatai, basszusgitáros) és Ferci (Kovács, gitáros).
A záró nóta közepén, a billentyűszóló alatt vette elő újra igazi fegyverét, és egy pazar szólóval koronázta meg háromnegyed órás műsorát.
Help Me / One Way Out / Bring It On Home To Me / You Upset Me Baby / Richer Than A Sheik / Waiting On A Sign / Painted Windows / Grace / Ribbon Of Tar
Ben Granfeltet a 2015-ös Gary Moore-Emlékesten ismertem meg, amikor GMT (Gary Moore Time) című kompozíciójával emlékezett meg ír példaképéről. Ekkor hallottam először a Going Home-ot is, és ennek hatására vettem meg a koncert után a szóló pályafutásának 20. évfordulójára – az egyre digitalizálódó zene ellenpontozásaképp „kézzel készített” – ‘Handmade’ című lemezét, a lemez pedig muzsikájának rabjává tett, ma már 10 lemeznél tartok.
Ben 9 előtt 5 perccel lépett színpadra az európai blues-rock egyik gyöngyszemeként. Ő az a fajta gitáros, aki – akárcsak Gary Moore, vagy Simon McBride, mielőtt kisajátította a Deep Purple – a rockzene felől közelített a blues felé, így nem ragaszkodik a sztenderdekhez, sőt, igyekszik szándékosan eltérni azoktól.
Új lemezének két instrumentálisával nyitott, melyekkel másik két példaképéről, Trevor Rabinról (Techno Blues) és Jeff Beckről (JB Reggae) emlékezett meg, majd előkerült a Gary Moore Signature Les Paul, és tudtuk, hogy most ki következik.
Az I Got The Blues From You már címével is utal a nagy kedvenc egyik leghíresebb bluesára, a Still Got The Bluesra, a Remember, Never Forget instrumentális csupán stílusában hozta a feelinget, melyet a 60 éves gitáros 45 éve hordoz magában. Elmondta ugyanis, hogy az 1978-as ‘Back On The Streets’ album óta rajongója ír elődjének.
Eljátszotta előző három lemezének kislemezslágerét is (Wayward Child – ‘Another Day’, My Soul To You – ‘My Soul To You’, Hey Stranger – ‘True Colours’), egy réges-régi balladát (ami nem az), a Check Up From The Neck Upot, és a Drink Floyd nevű tribute bandájának repertoárjából (ki nem találod, miket játszanak!) a Breathe-t, egy eszméletlen jó basszusszólóval megspékelve.
Utóbbi dal előtt volt egy kis csavar, egy 2-3 perces intró némi billentyűszőnyeggel, olyan Courvoisier Concerto módra (hogy Michael Schenker se maradjon ki a beszámolóból), melynek dallamaiban legelső szólólemeze, az ‘E.G.O.’ zárótételét, a Maggies Waltzot ismertem fel.
A zenekar bemutatása itt sem maradt el, a régi harcostárs, Masa Maijanen basszusgitáros mellett egy fiatal, tehetséges, 25 éves billentyűst is hozott magával Miika Aukio személyében, a Royal Hunt után másodszor futottam bele olyan koncertbe, ahol beugró dobos játszott, Sampo Haapaniemi a gyermeke megszületése miatt a turné közepén hazautazó Jari Salminent váltotta.
A humor megjelent nemcsak Ben konferanszaiban, de a zenéjében is, így került Billy Jean-betét (Michael Jackson) a Hey Strangerbe, a szokásos Layla-dallamszóló (Eric Clapton) a Going Home-ba és egy Unchained-riff (Van Halen) az Almighty Blues elé, valamint Black Night-sorok (Deep Purple) magába az Almighty Bluesba.
Igen, két dallal megemlékezett karrierjének Wishbone Ashben eltöltött éveiről is, a Faith, Hope And Love mellett eljátszott Almighty Blues a koncert egyik csúcspontja volt, a WA-s ikergitárszóló párját a billentyű pótolta.
Persze én a Going Home-ot vártam, ami meg is érkezett rögtön ezután, szokás szerint a végén a hosszú szólóval, ami az említett ‘Handmade’ lemez végére Home Again címmel került fel, hogy keretbe foglalja azt, élőben egyben hallottuk az egészet, és csak az szomorított el, hogy ez a koncert végét is jelentette.
Azért a ráadás okozott még egy meglepetést, és még egy csúcspontot (gondold végig: Breathe – Almighty Blues – Going Home – Cause We’ve Ended As Lovers egymás után!), a Stevie Wonder által írt, de Jeff Beck nevével sikerré vált instrumentális volt a megkoronázása – ahogy a koncert végén Masa Maijanen bemutatta – az „extremely young, talented and handsome” Ben Granfelt 105 perces koncertjének.
A végére jutott még egy utolsó poén: a koncert után a szokásos ötszázezres tarifa helyett csak ma, ingyen fotózkodás és dedikálás.
Techno Blues / JB Reggae / I Got The Blues From You / Remember, Never Forget / Wayward Child / Faith, Hope And Love / Hey Stranger / Check Up From The Neck Up / My Soul To You / Maggies Waltz / Breathe / Almighty Blues / Going Home // Cause We’ve Ended As Lovers
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: TT (Török Tamás)
Videó: Jónás Tamás
Köszönet a lehetőségért a LOTS Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások