HIM: Razorblade Romance (2000)

Egy csapatnak a második lemezét elkészíteni a legnehezebb feladat – tartja a mondás a zeneiparban. Nos, a HIM-nek valóban meggyűlt a baja kettes számú albumával, pedig mi sem tűnt egyszerűbbnek 1999 tájékán, mint felvenni a sikeres ’Greatest Lovesongs Vol. 666’ folytatását. A csapat nemcsak Finnországban, de Németországban is jól futott ekkor, sőt, hírük Angliába is eljutott, így a következő lépés kritikus fontosságú volt a csapat karrierjében. Ville Valo: „Nyomás nehezedett ránk, ugyanis eltökélt szándékom volt egy nagyszerű lemezt összehozni. Spirituálisan ez egy hatalmas változás volt, ráadásul leszerveztünk egy háromhetes német turnét, miközben dobosunk meg nem volt.”

Ezt a bizonyos nyomást a zenekarban egyesek nem bírták jól, az inkább visszahúzódó Antto Melasniemi billentyűs, valamint Juhana ’Pätkä’ Rantala dobos – aki Ville elmondása szerint havi két-három próbában gondolkodott – kikerült a zenekarból. Valóék mindezek ellenére nem estek kétségbe, hamar megtalálták utódaikat Jussi Salminen és Mika Karppinen személyében. Jussi a magyar füllel hangzatos Zoltan Pluto művésznevet választotta magának, míg a Kyrria egykori dobosa – aki ebben az időszakban a pályafutásának csúcsán levő Stratovarius dobtechnikusa volt – Gas Lipstick néven futott a színpadon. Bár eredetileg Gas csak a fent említett német turnéra szerződött, annyira jól működött a kémia a csapaton belül, hogy végül állandó tagként csatlakozott, így semmi akadálya sem volt annak, hogy nekifussanak a második lemez felvételeinek. „Sokkal természetesebb hozzáállást szerettünk volna, azt akartuk, hogy úgy szóljon az album, ahogy élőben is játszunk, sokkal energikusabban. Természetesen a kiadó inkább egyfajta gótikus Backstreet Boysként szeretett volna minket látni, de ez szóba sem jöhetett.”

Valo így vázolta fel, milyen attitűddel álltak neki a munkának a Finnvox falai között Hiili Hiilesmaa producerrel. Az első albumon tükörsimán ment a munka Hiilivel, ezúttal viszont valami hiányzott, a végeredmény csalódással töltötte el a bandát, ezért úgy döntöttek, hogy mással rögzítik a lemezt. Elutaztak Walesbe, hogy a többek között a Nine Inch Nailsszel és a Depeche Mode-dal már csodát művelt John Fryerrel dolgozhassanak együtt. „Eleinte kissé aggódtam, mivel sokkal nagyobb tapasztalata volt az elektronikus metál terén, de végül minden jól alakult, nagyon pozitív élmény volt mindenki számára a közös munka. John a dallamokon változtatott egy keveset, a szövegeken és a hangszerelésen viszont semmit. Egyedül ő hallotta a milliónyi ötletünket, majd ezeket kiválogatta és működőképessé tette.”

A banda szélsebes tempóval, mindössze huszonegy nap alatt feljátszotta a lemezt, úgyhogy nem maradt más, mint a keverés, amire Londonban került sor. Nem bíztak semmit a véletlenre, nem kevesebb, mint tizenötezer eurót költöttek rá. Ennek fényében kisebb infarktussal ért fel az a pillanat, amikor Fryer és a srácok meghallották a csapnivaló végeredményt. Szerencséjükre a Finnvox hangmérnöke, Risto Hemmi kihúzta őket a csávából, és újrakeverte az albumot, ami ezután már készen állt a bevetésre. A lemez költségei ekkor már százötvenezer eurónál jártak, úgyhogy az a korábban említett nyomás még nagyobb volt rajtuk.

A csapat kiadója, a BMG a ’Razorblade Romance’ lemezcím mellett tette le a voksát, miután dobták Ville másik két ötletét, a ’Goth ’n’ Roll’-t és a ’Slippery When Dead’-et, és elkezdték promózni az anyagot, méghozzá az azóta klasszikussá érett Join Me-vel. Valóék dala nagyot szólt, ráadásul a ’The Thirteenth Floor’ című sci-fi/thriller betétdalává vált, azonban enélkül is előkelő helyen tanyázott a listákon, csak Finnországban több mint százezer példányt adtak el a kislemezből. „Eredetileg 1997-ben írtam a dalt – mondta Valo –, és ez az egyik olyan, amit unásig játszottunk, amire bementünk a stúdióba rögzíteni. Egyébként nagyon meglepett a Join Me sikere, egyáltalán nem számítottam rá, szerintem sokkal jobb dalok is vannak az albumon.”

Ez a hatalmas felhajtás elég volt ahhoz, hogy fellépjenek a ’Top Of The Pops’-ban, ami ekkor igen menőnek számított. (Ne feledjük, anno Ozzyék is játszottak itt!) Emiatt egyébként sokan megorroltak a bandára, dühös e-mailek tömkelege landolt a srácok postafiókjában, követelve azt, hogy térjenek vissza az undergroundosabb vonalhoz.

A ’Razorblade Romance’ egy rövid promóidőszak után végül 2000 januárjában jelent meg, és ahogy azt a Join Me sikere után borítékolni lehetett, nagy durranás lett. A csapat a legnagyobb koncerthelyszíneken lépett fel, ráadásul szinte mindig telt ház előtt. Rengeteg koncertet adtak az albumhoz kapcsolódóan, és majdnem ez a túlhajszoltság lett a vesztük, a hatalmas bulik és a pia sok veszélyes helyzetet eredményeztek. Ville egy alkalommal majdnem kizuhant egy hotel erkélyéről, társai rántották vissza a mélyből, a billentyűs, Jussi pedig egy rosszul elsült tréfa után a sürgősségin kötött ki. Ebből az időszakból származik az egyik legenergikusabb és legismertebb dokumentált bulijuk, a 2000 márciusában, Berlinben adott koncertjük, ami annak idején sorra nyerte a német VIVA hétvégi közönségszavazását. Valamikor ekkortájt és ezzel a koncertfelvétellel ismertem meg a HIM-et, azonnal letaglóztak a remek dalok, a belőlük áradó hangulat és a különleges előadásmód.

Rátérve az album dalaira, az első másodperctől érezhető a friss hozzáállás. A srácok szakítottak a ’Greatest Lovesongs’ komor, depresszív hangvételével, valamint kevesebb a Black Sabbath-szerű vaskos riff is. Az első két dal, az I Love You (Prelude to Tragedy) és a Poison Girl azonnal megadják a lemez alaphangulatát, valamint felvázolják az új irányt, amiről korábban már szót ejtettem. Előbbi dalt sajnos egyszer sem játszották élőben, pedig legalább akkora sikerdal lehetett volna belőle, mint mondjuk az ezt a duót követő Join Me-ből. Ville szerint túl kemény és harsány nóta, ugyanakkor a szövegek még mai füllel is rendben vannak. Na igen, a szövegek. Mint szinte minden albumon, ezúttal is a szerelem és a halál körül forognak a gondolatai, viszont sokkal személyesebb, őszintébb, mint korábban bármikor. „Sokkal inkább vagyok realista, mint romantikus alkat. Természetesen szenvedélyes vagyok a szerelem iránt, és ez az album egy különleges személyről szól, az összes dalt róla írtam. Minden művésznek szüksége van egy múzsára, így sokkal egyszerűbb a romantikára koncentrálni. Nem vagyok olyan, aki virágokat osztogat és szentimentális filmeket néz.”

A szélsebes tempó nem csillapodik, a folytatásban a Right Here In My Arms, az album másik húzódala érkezik, ami egyre inkább felerősíti bennem a gótikus Bon Jovi asszociációt, ráadásul itt van hozzá a rózsaszín lemezborító is, ami szintén a ’80-as évek glam rock- és pop előadóit idézi. Veszélyesen keverednek a dalokban a slágeres dallamok a gótikus attitűddel, valamint ehhez jön a csajoknál ebben az időben nagyon vonzónak számító Ville Valo-jelenség. Nem csoda, hogy ekkora felhajtás volt a HIM körül.

A Gone With The Sinnek köszönhetően a tempó kicsit visszaesik, ami egyáltalán nem baj, sőt beúszik a képbe egy új elem, ami a csapat teljes karrierjét végigkísérte, ez pedig az akusztikus gitár. A hangszer mindig is hangsúlyos volt a HIM dalaiban, még azokban is, amelyekben egyértelműen az elektromos gitár dominált, ugyanis a háttérben meghúzódva vastagítja, tágítja a hangzást, ráadásul a koncerteken több alkalommal ott figyelt Ville kezében. A dal egyébként nagyon jól kiaknázza Valo mély és érzelmes hangját, ahogy az album másik balladája, a Bury Me Deep Inside Your Heart is. A keményebb kötésű rockerek számára az album végén talán egy-két tingli-tanglinak titulált dal is előkerül a Heaven Tonight és a One Last Time képében, de szerintem ezek sem lógnak ki az album koncepciójából, még ha kissé nyálasnak is hatnak.

Az album az Egyesült Királyságban két extra dallal, az elsőlemezes Your Sweet 666-szel, valamint a Wicked Game című Chris Isaak-feldolgozással jelent meg, amiket John Fryerrel vettek újra, kizárólag ebből az apropóból. De volt kétlemezes, koncertfelvétellel tarkított változata is az albumnak, valamint az Egyesült Államokba is eljutott, azonban HER név alatt, mivel a HIM név jogait egy chicagói jazz fusion dobos birtokolta, ezért eleinte csak így jelenhetett meg. 2014-ben a The End Recordsnak köszönhetően remaszterelve is kiadták a ’Razorblade Romance’-t néhány bónuszfelvétellel megspékelve, vinyl formátumban is.

Bár pontos adatok nincsenek arról, mennyit adtak el a lemezből, a valóság valahol olyan egymillió példány körül lehet, ezért sokan a HIM legsikeresebb, legjobb és legfontosabb albumának nevezik a ’Razorblade Romance’-t. Az biztos, hogy a csapat karrierjének szempontjából ez volt a legfontosabb lemez, azzal viszont nem értek egyet, hogy ez volna a legjobb, de erről talán majd egy másik jubileum kapcsán még szót ejtek a jövőben.

I Love You (Prelude to Tragedy) / Poison Girl / Join Me in Death / Right Here in My Arms / Gone with the Sin / Razorblade Kiss / Bury Me Deep Inside Your Heart / Heaven Tonight / Death Is in Love with Us / Resurrection / One Last Time