Koncertkiadványt szeretett volna készíteni rajongóinak az Angra, azonban technikai problémák miatt elvetették az ötletet, ám a menthető felvételeket most mégis megosztják. Ezek közül az első a Black Widow’s Web koncertváltozata.
A Sao Pauló-i Tom Brasil színpadán rögzített egy teljes koncertet 2018-ban az Angra az akkor vadiúj ‘Ømni’ lemez turnéján, méghozzá azzal a céllal, hogy a felvételek felhasználásával készítenek egy koncertkiadványt. Technikai problémák miatt azonban a felvételek nem sikerültek tökéletesen, így ezt az ötletet dobta a brazil zenekar. Ennek ellenére néhány felvételt sikerült megmenteni, amelyeket december 12-től heti rendszerességgel közzétesznek a YouTube-on. Az első előfutára ennek a sorozatnak a Black Widow´s Web koncertverziója, melyet Sandyvel közösen adott elő a banda.
A csapat egyébként a közeljövőben a teljes diszkográfiáját kiadja box-set formában, ráadásul klasszikus ‘Rebirth’ című lemezük húszéves jubileumának apropójából egy turnét is szerveznek, ami kizárólag brazil állomásokat foglal magába.
Csiki Gábor (CsiGabiGa) on Deen Castronovo kórházban: “UPDATE! „Deen remekül van! Ma este már fellép San Antonióban, az imáitok valóban meghallgatásra találtak” – jelentette be Neal Schon…”
Legutóbbi hozzászólások