A Megadeth basszusgitárosa így emlékezett vissza arra, amikor Dave Mustaine-nel először hallották a Metallica ‘Kill ’Em All’ albumát.

Ellefson Mustaine

A napokban Dave Ellefson Robb Flynn, a Machine Head-alapító podcastjében felidézte első emlékeit a Metallica debütáló albumával kapcsolatban, melyet együtt hallgattak meg Dave Mustaine-nel. Utóbbi távozása még elég friss volt a Metallicából, az albumon több olyan dal is hallható, amelynek Mustaine volt a szerzője.

 

 

„Postán kaptuk meg a lemezt. Emlékszem, Greg Handevidt, az akkori Megadeth-gitáros is ott volt. Kibontottuk a csomagot és a lemezt feltettük a lemeztányérra. Elindítottuk, és belénk hasított a felismerés: te jó ég, ez pont olyan, mint amikor a volt csajomat valaki mással látom. Előttem van az a kép, ahogy Dave hallgatta néma csendben a dalokat, mereven bámulva a hangfalakat. Greg és én ott ültünk mellette, kissé idegesen arra várva, mi lesz a reakciója. Legelőször annyit mondott: »B.ssza meg, Hammett ellopta a szólóimat!« Nem pontosan ugyanazok voltak, de eléggé hasonlítottak az övéire.”

Ellefson kitért arra is, Mustaine hogyan vélekedik a gitárszólókról: „Dave számára ezek nagyon személyes dolgok. Játékával rányomta bélyegét már az első Metallica-demóra, a ’No Life ’Til Leather’-re is. A kocka ott és akkor el volt vetve. Dave estéről estére ugyanúgy játssza a szólókat, számára ez is a dalírás része, ő nem olyan, hogy odavet egy rögtönzést. Amit felvettünk, azt később is pontosan ugyanúgy játszottuk. Szóval, Dave nevét társszerzőként tüntették fel a lemez olyan dalainál, amelyeket ő írt. Tisztára, mint egy válás, és nagyon ideges volt emiatt. Hát igen, ez volt a véres valóság akkoriban, de akkor azt gondoltam: miért olyan nagy ügy ez, itt a mi bandánk, tesszük a saját dolgunkat. Ugyanakkor tisztelnünk kellett a helyzetet, hiszen Dave akkor hagyott el egy bandát, amit Metallicának hívtak, akkor még nem tudtuk, hogy ez milyen nagy név lesz.”

Megosztás