James Durbin után a másik ex-Quiet Riot dalnok is begyújtotta a rakétákat. Seann Nicols a Future Colors névre hallgató formációval tér vissza, első daluk, a Stand Down pedig már meg is hallgatható.

Future Colors

Future Colors névre hallgat Seann Nicols és Mark Dalbeth (Bellusira, Dirty Machine, Rav Medic) közös projektje, első daluk, a Stand Down pedig már csekkolható is. A csapat jelenleg bemutatkozó albumán dolgozik Anaheimben, ami 2021-ben jelenik meg a Nerve Strike Records gondozásában, ezen kívül pedig már azt is tudjuk, hogy januárban jön a második kislemezes dal, a Lost Inside.

Nicols csak egy pár hónap erejéig volt a Quiet Riot tagja 2017 folyamán, a csapat vele rögzítette a ‘Road Rage’ albumot, amit aztán végül újra felénekeltettek a szintén egykori Quiet Riot dalnokkal, James Durbinnel. Nicols ezen kívül Bobby Blotzer-féle Rattben is énekelt egy koncert erejéig, valamint az Addler’s Appetite-ben Sheldon Tarsha művésznéven.


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás