Az angol hard rock banda, a Kreek – élén a korábbi Bigfoot-énekes Antony Ellisszel – februárban áll elő debütanyagával, ám az első dalt már most meghallgathatjuk róla.

Kreek

A Frontiers Music adja ki 2021. február 12-én a Kreek első lemezét, melyről a Bigfoot éléről 2018-ban távozott énekes (egy évre rá a zenekar is feloszlott), Antony Ellis így nyilatkozott: „Szétmentünk az egykori zenekarommal, de ahogy egyéni céljaim lettek és erősödni éreztem a dalszerzői készségem, rájöttem, nagyon is szükséges egy kivezető nyílás. A Kreekben én vagyok a hajtóerő a zene mögött és a zenekar tagjai olyan srácok, akiket én válogattam össze. Nick [Clarke, gitáros] és én először 18 hónapja kezdtünk jammelni, valójában mi vagyunk a Kreek alapja. Lee [Andrews, basszusgitáros] és Seb [Sweet, dobos] is viszonylag gyorsan csatlakozott ezután, utoljára Dant [Collict, gitáros] találtuk meg. Én már fontolgattam, hogy négytagú marad a banda, de ahogy telt az idő, a zsigereimben éreztem, hogy szükségem van egy második gitárosra, hogy a dalok életre keljenek. Ahogy Dan kitartóan dolgozott a dalokon és küldött nekem klipeket a fejlődéséről, láttam, hogy tökéletesen fog illeszkedni a többiekhez.”

A Million Dollar Man videóklipjével vezetik fel a jövő év elején megjelenő nagylemezt, melynek Dan Rossall (ex-Night by Night) a producere.

A dallista az alábbi:

01. At The Bottom Of Hell
02. Missiles
03. Meet Your Maker
04. Million Dollar Man
05. One Voice
06. Man On My Shoulder
07. Stand Together
08. Down ’N Dirt
09. Get Up
10. You’re On Your Own

Kreek

Megosztás