Eddie Van Halen halála még mindig téma a rockszakmában, ezúttal Slash osztotta meg érzéseit néhai kollégájával kapcsolatban. Őt éppen egy új flippergép készítése közben érte a szörnyű hír.

Slash

Egy pár nappal ezelőtti interjúban Slash egy zenén kívüli szenvedélyéről, a flipperről beszélt – forgalomba hoztak egy olyan gépet, ami a Guns N’ Roses dalait játssza, és egy csomó, a zenekarhoz köthető szimbólum is látható rajta. Szóba jött a koncertstop és a beszélgetés nem kerülte ki Eddie Van Halen tragikus halálát sem.

Slash így emlékezett az októberben elhunyt gitárzsenire: „Letaglózott Eddie halála. Még 1988-ban találkoztam vele egy Stevie Ray Vaughan koncerten és nagyon megdicsérte az egyik gitárszólómat. Egy életre megmaradt az emlékeimben, ez volt a legönzetlenebb, legkedvesebb gesztus, amit kollégától valaha is kaptam. Talán mondhatom, hogy amolyan barátfélék lettünk attól kezdve. Mindamellett, hogy egy zenészóriás, egy nagyon kedves fickó is volt egyben. Élete vége felé is tartottuk a kapcsolatot, bár amikor kórházba került, nem tudtam annak pontos okát, csak sejtéseim voltak róla. Aztán egyszer csak júniustól minden megszakadt, onnantól nem hallottam semmit felőle. Épp ezen a flipperes játékon dolgoztam Chicagóban, amikor jött az üzenet, hogy elment. Teljesen megdöbbentett. Nagyon szomorú, tragikus és felfoghatatlan hír volt.”

Megosztás