Legfrissebb a Hard Rockon
Avantasia – Nem áprilisi tréfa lesz a látogatásuk
Új lemezen dolgozik a Tobias Sammet vezette Avantasia, a részletek jövő év elején látnak napvilágot, az európai turnékörben biztosan lesz budapesti dátum!
Nightwish – “Milliónyi ősünk szerelméből származunk”
Szeptember 20-án jelenik meg a Nightwish tizedik albuma, amelynek első kislemezdala bepillantást enged a zenekar új univerzumába.
Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.
A Pokolgép ‘Éjszakai bevetés’ című albumának 35 éves jubileuma adta az apropót egy olyan metálfesztiválhoz a Barba Negrában, amelynek ünneplő résztvevője volt a Totális Metál, az Akela és a Stress, meg persze a lelkes közönség.
Summer Hell – Ez lesz ám a pokoli nyár!
A 2021-ben útjára indult Summer Hell idén minden eddiginél súlyosabb nevekkel zúzza szét a Barba Negra színpadait. Az Exodus mellett az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Misery Index és a Skeletal Remains lép fel, a kétszínpados eseményhez két hazai csapat, a Noble Victory és a KillerSick csatlakozik.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
40 éves a Prognózis ‘Előjelek’ albuma
Koncerttel ünnepli Vörös István, hogy a Prognózis legelső nagylemeze, az ‘Előjelek’ betöltötte a negyvenet. Mi pedig kielemeztük kicsit, mitől is volt olyan különleges ez az album.
For All We Know – Dal az apa-fiú kapcsolatról
Ruud Jolie (Within Temptation) progresszív csapata, a For All We Know egy hónap múlva új albummal jelentkezik. A Lifeline kislemezdal egy olyan kamasz története, aki úgy érzi, mindig csak útban van az apjának.
Omega Testamentum – Bemutatták az első saját dalukat
Az Omega zenei örökségét ápoló formáció, az Omega Testamentum a február 15-i közönségtalálkozón mutatta be első saját szerzeményét, melyhez videóklip is készült. Élő bemutató február 23-án a Barba Negrában.
Mobilmánia – Távozott Gamsz Árpád
Több mint hét év után elhagyta a Mobilmániát Gamsz Árpád, a zenekar frontembere, erről egy rövid videóüzenetet tettek közzé a legnagyobb közösségi oldalon.
Ismerős Arcok – Online megtekinthető a ’20 éven át…’ riportfilm
A 20 éves jubileumát tavalyelőtt ünneplő zenekar 2021. március 26-án 19 órakor tartja a különlegességnek számító – és az együttes életében is egyedülálló – riportfilmjének bemutatóját.
FM – Egy ragyogó turné újabb részlete
Április 9-től lesz kapható a ’Tough It Out’ lemez 30. évfordulóját megörökítő koncertkiadvány, amelyről a címadó dalon kívül már a Someday (You’ll Come Running) előadását is megnézhetjük.
Joe Satriani – Két albumnyi anyagot írt a bezártságban
Többi kollégájához hasonlóan Joe Satriani is kihasználta a bezártság generálta szabadidőt, a koncertek helyett komponálással foglalkozott.
Todd La Torre – „Utálom a zenei bizniszt”
Egy vadonatúj interjúban Todd La Torre, a Queensrÿche frontembere beszélt a zeneipar visszaeséséről, hogy a fogyasztók a CD vagy DVD birtoklásánál jobban értékelik a zenéhez történő digitális hozzáférést és a zenei élményeket.
U2 – Ma indul a négyrészes online turnéjuk
A U2 bejelentette, hogy Szent Patrik napján – ami az írek nemzeti ünnepe és március 17-re, azaz mára esik – elindítanak egy négyrészes koncertsorozatot YouTube-csatornájukon ‘The Virtual Road’ címmel.
Elhunyt Dinnyés József
72 éves korában elhunyt Dinnyés József daltulajdonos, a magyar Bob Dylan, ahogy sokan emlegették őt.
Lindemann – A Mindenevő Moszkvából
Éppen, hogy hírt adtunk a Lindemann elképesztő tavalyi moszkvai koncertjének felvételéről, máris megérkezett az első teljes játékidejű előzetes.
Myles Kennedy – Fapados videóval köszönti március idusát
Myles Kennedy május 14-én megjelenő új szólóalbumának második előzetese – a címe alapján – köszönthette volna a tegnapi nemzeti ünnepünket is, ha nem ma jön ki.
Lindemann – Májusban jön az első és utolsó koncertanyag
A Lindemann két agytrösztje utoljára látható azon a Moszkvában rögzített koncertfelvételen, amely májusban jelenik meg, ugyanis néhány hónapja a két zenész útjai különváltak.
ToxicRose – Új dal a svédek sleaze rock üdvöskéjétől: Domination
Három év után ismét hallat magáról a ToxicRose. A svéd sleaze rock alakulat új lemezszerződést írt alá a napokban, aminek köszönhetően második lemezük még ebben az évben megjelenik.
Arion – A legkeményebb dalukkal hangolnak az új lemezre
Egyfajta hadüzenetként is felfogható az Arion valaha írt legkeményebb dala, az I Love To Be Your Enemy, ami negyedikként jelent meg a hamarosan érkező albumról.
Yngwie Malmsteen – „Ezen a lemezen gyorsabban játszom, mint valaha”
Öt év után új saját dalokat tartalmazó albummal rukkol elő Yngwie Malmsteen. A svéd gitárvirtuóz a megjelenési dátumot és a címet is elárulta, ahogy azt is, hogy ezúttal mindenből több lesz a lemezen.
Brainstorm – Ősszel Budapestre jönnek az új albummal
Gyakori vendég kis hazánkban a német Brainstorm, az új lemezt bemutató turné első köréből sem maradunk ki, remélhetőleg a szeptemberi időpontot tartani tudják.
Manowar – Új előzetes a közelgő koncertanyagból
Egy évvel ezelőtt adott egy nagyszabású koncertet a Manowar Mexikóban, amit – ahogy arról többször is írtunk – filmre vettek. Az anyagról Joey DeMaióék most a második előzetest gurították le.
Mike Gotthard – Videópremier és hamarosan megjelenő új nagylemez
A debütáló 2016-os ’Intellectual Brutality’ album után előkészületben a folytatás, amelyről az első előzetes meg is érkezett.
Twisted Sister – Dee Snider ragaszkodott a sminkhez
Dee Snider azt nyilatkozta, hogy ha a zenekar tagjai leszavazták volna az image-hez tartozó smink viseletét, kilépett volna a Twisted Sisterből.
„Azért hoztuk létre a zenekart, hogy turnézzunk és lemezeket adjunk ki”
Már a második dal is kagylózható a Cheap Trick áprilisban esedékes új albumáról. A szóban forgó dal a Boys & Girls & Rock N Roll címet kapta.
Andrey Smirnoff – Elektromos szamuráj
Az U.D.O. gitárosa, dalszerzője, Andrey Smirnoff ‘Electric Gravity’ címmel készül instrumentális gitáralbumot kiadni. Szólóelőadóként a Samurai című dal klipjével mutatkozott be a nemzetközi porondon.
Tony Harnell Judas Priestet énekel
Nagy hatással volt Tony Harnell zenei karrierjére a Judas Priest zenéje, valamint Rob Halford hangja, ezért úgy gondolta, hogy elkészíti a Priest klasszikusának, a Before The Dawnnak a feldolgozását.
Danko Jones – Legendás power triók nyomába lépnek
Jimi Hendrix Experience, ZZ Top, Rush, Motörhead. Néhány első osztályú power trio, akiknek a nyomába szeretne lépni a Danko Jones új lemezével.
Poets Of The Fall – Új videóval köszönnek el egy időre
A finn melodic rockerek hazánk nemzeti ünnepére időzítették új daluk bemutatóját, ami után egy időre visszavonulnak a nyilvánosságtól.
Out Of This World – Kee Marcello és Tommy Heart bemutatta új dalait
Elkészült a Fair Warning-énekes és az egykori Europe-gitáros új projektjének lemeze, melyet Ron Nevison, a Europe ‘Out Of This World’ albumának producere kevert és Don Airey, a Deep Purple billentyűse is közreműködik rajta.
Black Sabbath – Nem zárható ki egy újabb összeborulás
Bár a Black Sabbath 2017-ben hivatalosan lezárta pályafutását, gyakran felmerül a folytatás lehetősége. Tony Iommi és Bill Ward nem zárkózna el előle.
Gone Is Gone: If Everything Happens For A Reason…Then Nothing Really Matters At All
A Gone is Gone valami nagyon más. Valami, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Ha érdekel, hogy kell keverni a Mastodon karcosságát, a stoner hangzást és az agyas elektronikát, akkor ne keress tovább! Art rock a javából!
Helloween – A „Keeper”-lemezekre utal a borító
Kis késéssel ugyan, de a dallista után megérkezett a borító is a Helloween idei nagylemezéhez. A címben ezúttal nem szerepel, de a képi utalás egyértelmű a „Keeper”-albumokra.
Kaltenecker Zsolt – Szólóban nyomja a billentyűs
A Special Providence billentyűse, Kaltenecker Zsolt ’Analog Remains’ című új szólóanyagával jelentkezett.
Vola – 24 fényévnyi távolság
Közeleg a május, közeleg az új lemez, a dán csodagyerekek harmadik pazar klipjüket tették közzé róla.
Chief Rebel Angel – Underground csemege a Trottel Recordstól
Újravette 2007-es ‘Death Rock City’ lemezét a Chief Rebel Angel, és most egy vinylen jelenik meg másik ikonikus lemezükkel, a ‘The Black Horn’-nal.
Steve Vai – Egy kézzel is megy!
Hogy mi is az a Knappsack? Talán egy gyógyászati segédeszköz? Vagy épp egy új dal címe? Esetleg mindkettő?
Elephant9: Arrival Of The New Elders
Íme, egy példa, hogy Norvégiában nem csak olajfúrótornyok, fjordok és death metal bandák hemzsegnek, hanem akadnak rendkívül képzett, invenciózus zenészek is. Az Elephant9 most nem siet sehova, hanem inspirál, elgondolkodtat, elringat. Képeket fest, szobrokat állít, jeleneteket ad elő, mindezt hangszerekkel teszi.
Paul Gilbert – Támad a portlandi farkasember
A gitárvirtuóz új lemezzel jelentkezik, a ’Werewolves Of Portland’ június 4-én jelenik meg. A bejelentés megünneplésére Paul nyilvánosságra hozta első ízelítőként az Argument About Pie videóját.
Rob Zombie – Íme, a varjak gyilkosa
Mr. Zombi ütős dallal és klippel ünnepli az új lemez megjelenését. A ‘The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy’-ről itt a Crow Killer Blues.
Ronnie Atkins – „A legtöbb ember egy éven belül meghal”
Ronnie Atkins megnyílt betegségével kapcsolatban. A Pretty Maids frontembere négyes stádiumú rákkal küzd, ami gyógyíthatatlan. Most azonban arról számolt be, hogy a kezeléseknek hála, jól érzi magát.
Silvertomb – Klipet kapott az egyik legerősebb dal
A Type O Negative néhai tagjaiból álló doom metal banda végre életjelet adott magáról. Igaz, csak egy 2019-es dalhoz készített videóklip formájában.
Running Wild – Szakítanak a kalózos témákkal
Nyárra ígéri a Running Wild főnöke az új lemezt, a dalok felének a keverésével is készen vannak, de most szakítanak a hagyományokkal és elsősorban a muskétásokról fog szólni az album.
Suzi Quatro – Nem nyughat az öreglány
A hetvenes évek sztárja hetvenes éveibe lépett, de igen dögös albummal rukkolt elő. Legutóbb az ördög bújt belé, ma meg eladta a lelkét! A második klipes dalt mutatták be a ‘The Devil In Me’-ről I Sold My Soul Today címmel.
Sunstorm – Ha fiatalabb, erősebb?
Ronnie Romeróval az élen új lendületet vett a Sunstorm. Stronger című dalukkal bizonyítják, hogy készen állnak az ’Afterlife’ utáni folytatásra is.
Pink Floyd – Gilmour újra lezárta a banda történetét
Ki tudja már, hányadszor jött szóba a Pink Floyd újjáalakulása és ki tudja már, hányadik esetben utasította el valamelyik érintett?
Chez Kane – Mi lehet jobb, mint a szerelem?
A walesi énekesnő debütalbuma is ma jelent meg, és erről már a második dalhoz készült klipes körítés. A Better Than Love videója igazi Baywatch-hangulatot áraszt.
Black Sabbath – Ki basszusgitározik a Slapbacken?
Az elmúlt időszakban két eddig nem ismert felvétel is nyilvánosságra került a Black Sabbath ’Heaven & Hell’ korszakából, ez Tony Iommit nem töltötte el örömmel.
Legfrissebb a Hard Rockon
Hobo – Az új album már az online térben is meghallgatható
Hobo ‘Rádió’ című új albuma november 17-én jelent meg, de idáig csak CD formátumban volt elérhető. Mostantól a streaming szolgáltatók kínálatában is megtalálható Földes László 24. szólólemeze.
Helloween – A turnénak vége, jöhet a munka
A Helloween elkápráztatta a mexikóvárosi közönséget, ezzel befejezve a hosszúra nyúlt turnét, amit most a dalszerzés időszaka követ.
Rockmaraton – Öt év kihagyás után végre itt a harmincadik!
Jövőre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg 2024. július 11. és 15. között Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. A 30. jubileumi fesztivál minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat fel, akiket egyfajta rock és metál adventi naptárként december elejétől naponta jelentenek be a Rockmaraton felületein.
A kalózmetál és a dudametál jól megfér egymás mellett: Saltatio Mortis, Alestorm – Gasometer, Bécs, 2023. 11. 19.
Hogy megérte-e Bécsbe menni a párosért? Naná! A dupla headliner show-nak megvoltak az előnyei és hátrányai, az Alestorm most is pazar hangulatot csinált és a turné előtti baleset sem okozott törést (mármint a produkcióban), a Saltatio Mortis pedig bebizonyította, hogy pazar színpadkép nélkül is tudnak magukkal ragadó műsort adni.
The Dead Daisies – Válogatáslemezhez méltó műsorral térnek vissza
Idén kiadott válogatáslemezét mutatja be jövő vasárnap a 10 éves Dead Daisies a Barba Negrában, három Whitesnake-zenésszel és ismét John Corabival a mikrofon mögött, de nem feledve a Glenn Hugheszal és Jon Stevensszel készült dalokat sem. Előttük Spike melegít be, a Quireboys alapító énekese.
Saxon – Ránk zúdítják a pokol tüzét
A Saxon tüzes klippel bizonyította, hogy sem Paul Quinn távozása, sem a két feldolgozáslemez nem jelenti még a véget, sőt! Egyre fájóbb, hogy a Judas Priesttel és a Uriah Heeppel közös turné elkerüli jövőre hazánkat.
Steven Wilson: The Harmony Codex
Steven Wilson érezhetően új útra tért, már nincsenek számára kötöttségek, nincsenek zenei értelemben vett határok. A ’The Harmony Codex’ nem a régi vágású proggereknek készült, a modern hatásokat kedvelőknek viszont izgalmas anyag lehet.
The Rolling Stones – Jövőre az Egyesült Államokban turnéznak
Két évvel a 60. évfordulós európai turné után az Újvilágban gördül végig a Rolling Stones egy koncertkörút keretében.
Steve Hackett – Travla kalandjai
A Genesis egykori legendás gitárosa, Steve Hackett február 16-án ’The Circus And The Nightwhale’ címmel új konceptalbummal jelentkezik, ez alkalommal önéletrajzi ihletésű anyag született egy elképzelt történeten keresztül.
Dan Patlansky – Új album és lemezbemutató koncert
Megjelent az első kislemezdal Dan Patlansky jövőre érkező új stúdióanyagáról, amelyet ezúttal zenésztársaival, Andy Maritz dobossal és Greg Van Kerkhof basszusgitárossal írt meg. Az album promóciós turnéja április 20-án ér az Analog Music Hallba.
Bernie Marsden, a dolgozó ember
Két dalt már meghallgathatunk Bernie Marsden ’Working Man’ címet viselő posztumusz albumáról, amely december 8-án jelenik meg a Conquest Music kiadó gondozásában.
Sting Budapestet is beszúrta 2024-es koncertprogramjába
Folytatódik Sting 2021 óta tartó ‘My Songs’ turnéja, mellyel tavaly kétszer is megtisztelt bennünket (Debrecenben és Budapesten), jövő májusban visszatér a Budapest Arénába a Police időtlen slágereivel és szólókarrierjének legikonikusabb dalaival.
Iron Mask – Oliver Hartmann énekli egyik dalukat
Bár már tavaly decemberben megjelent az Iron Mask új albuma, és meg is promózták rendesen az új énekest, most amolyan érdekességként dobtak piacra egy dalt, melyben Oliver Hartmann (At Vance, Avantasia, Hartmann) énekel.
Primal Fear & Tarja – Ma jelent meg az I Will Be Gone
Még decemberben bejelentették, hogy Tarja is a Metal Commando tagja lett, azaz felvettek vele is egy dalt, mely azonban csak ma jelent meg az ’I Will Be Gone’ című EP címadó dalaként. Természetesen videót is forgattak hozzá.
Steel Panther – Máshogy álltak neki az új lemeznek
A glam metal kaliforniai helytartói hamarosan friss anyaggal jelentkeznek, apró betekintést is engedtek a munkafolyamatokba. A zenekar tagjai egy podcast...
Herman Frank – Ami nem öl meg, az megerősít
A német gitáros, az Accept volt tagja májusi lemezéről a második dalt osztotta meg szöveges videón. A Venom érdekes megfogalmazása az összetartozásnak, egymás erősítésének.
Elhunyt Szomjas György
Nyolcvanéves korában elhunyt a ’Kopaszkutya’ rendezője, Szomjas György, Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező.
Peter Green – Megjelenik a tiszteletére rendezett koncert anyaga
Tiszteletadásnak indult, emlékkoncert lett belőle, április végén napvilágot lát a hangversenyen készült felvétel, melyről David Gilmour csodás játékát nézhetjük meg ízelítőként.
Kansas – Távozik Zak Rizvi
A zenekar hivatalosan bejelentette, hogy öt év közös munka után szétválnak útjaik Zak Rizvi szerző-gitáros-énekes-producerrel.
Wolf Van Halen – Szöveges videón a Think It Over
Az igazságot feldolgozni és dönteni, hogy az ember maradjon vagy továbblépjen, bizony embert próbáló feladat. Erről énekel Wolf Van Halen legutóbbi kislemezdalában, amihez most készítettek animációs kisfilmet.
Kent Hilli – A nyolcvanas évek nosztalgiájába menekül
A Perfect Plan énekese későn kezdte zenei karrierjét, első szólólemezét is csak most vette fel, nem csoda, ha első dalában, a Don’t Says It’s Foreverben az elfecsérelt pillanatokról énekel egy nosztalgikus hangulatú, nyolcvanas éveket idéző klipben.
C.A.F.B. – Víruskritika punk módra
Az elmúlt egy év megpróbáltatásai után végre új nótával jelentkezett a több mint 30 éve működő hazai punklegenda, a C.A.F.B.
Jason Becker kórházba került
A 30 éve ALS-ben szenvedő zseniális gitárost kórházba szállították, miután édesanyja szerint „légszomja volt és felgyorsult a pulzusa”.
Lee Aaron – Nyári slágerekkel készül
Vadonatúj albummal tér vissza ezen a nyáron Lee Aaron! A „Metal Queen” új lemezének címe ‘Radio On!’, és azt ígéri, jól elleszel a tizenkét új dalával a kánikulában.
Jeff Waters – Erre nem számítottatok!
Az Annihilator-főnök izgalmas és rejtélyes saját kiadványt lebegtetett meg, de a fő zenekaráról sem feledkezett el.
Robin Trower/Maxi Priest/Livingstone Brown – Új szupertrió debütált
Három jónevű brit muzsikus három különböző zenei világból összeállva hozott össze egy új albumot, a márciusban megjelent lemezről már a második dalhoz készült klip.
Maiden uniteD – Az idén őszre áttett turnén is duplázik hazánk
A holland Iron Maiden tribute zenekar idén novemberre halasztotta tavaly elmaradt turnéját és jó hír, hogy a tervek szerint Budapest mellett Esztergomban is fellépnek.
Dennis DeYoung – Isle Of Misanthrope klippremier
A Styx egykori billentyűs-énekese, Dennis DeYoung szerint új lemezének záródala „a grandiózus Styx-hagyományokat” eleveníti fel.
Axel Rudi Pell – Újabb feldolgozáslemezzel jelentkezik
Az énektémák kivételével mindent felvett a zenekar a nyár folyamán megjelenő feldolgozásalbumra, a 2007-es ’Diamonds Unlocked’ második részére.
„100 százalékig At The Gatesnek hangzik, de annál sokkal több…”
Hogy lehet egy death metal album, amelynek központi témája a pesszimizmus, nem negatív? Az At The Gates megmutatja, hogy kell ezt csinálni!
Judas Priest – Új időpontban a budapesti buli
Visszarendeződni látszik minden a 2020-as leállás előtti állapotokra, a Judas Priest és a Dead Daisies együtt érkezik Budapestre 2022 nyarán.
Last In Line – Karácsonyra meglesz a harmadik album?
Az ex-Dio-zenészekből verbuválódott Last In Line harmadik albuma „valószínűleg” valamikor karácsony körül jelenik meg. Közben a banda basszusgitárosa, Phil Soussan két szólófelvételt is megjelentetett, az egyikben Richie Kotzen gitározik.
Nick Barker – „Nagyon sajnálom, hogy a death metal ilyenné vált”
A legendás extrémmetál-dobos Nick Barker (ex-Dimmu Borgir) nemrégiben egy interjúban fejtette ki markáns véleményét az extrém metál – azon belül is leginkább a death metal – színtér jelenlegi helyzetéről.
Alestorm – Legsikeresebb dalukkal vezetik fel a koncertanyagot
Május végén jelenik meg az Alestorm koncertkiadványa, amiről külön is bemutatták a több tízmilliós nézettséggel és letöltéssel büszkélkedő daluk, a Keelhauled élő verzióját.
David Gilmour – Új lemeze jelenik meg a jövő héten
A Pink Floyd egykori frontembere Polly Samson könyvének a mellékleteként adja ki új négyszámos EP-jét.
Joe Stump – Gary Moore emlékdallal hangol új lemezére
A Forever Moore című dallal vezeti fel új lemezét Joe Stump, az Alcatrazz gitárosa. A tíz éve elhunyt gitáróriás ihlette dal a nyár végén megjelenő ‘Diabolical Ferocity’ című nagylemezen is rajta lesz.
Bad Joke – Egy király dal a jövendő új albumról
A tavaly megjelent ’Maradok ember’ című EP után se állt le az ötösfogat, már az első albumot készítik, ebből tettek közkinccsé egy dalt Király címmel.
David Readman – Második szólólemezét készíti
Bemutatta készülő lemezének első dalát David Readman, a Voodoo Circle énekese. Szerintetek is Whitesnake-ebb a Voodoo Circle-nél is a Shelter From The Storm?
Cactus – A kötélen mászkálnak
Hetedik stúdióalbumát adta ki a Carmine Appice vezette klasszikus amerikai blues rock banda ’Tightrope’ címmel.
Feanor – Új album a Manowar egykori gitárosától
Április végén új albumot ad ki a David Shankle nevével fémjelzett Feanor. Az anyagról a címadó Power Of The Chosen One és a Rise Of The Dragon is meghallgatható.
Red Fang – „Nem agyaltunk túl semmit”
Új albummal jelentkezik a stoner rockban utazó Red Fang. Az ‘Arrows’ című anyagról a címadó dal már kagylózható is.
Accept – Nyilvánossá vált a budapesti koncertdátum
Bár már másfél hete tudjuk, eddig nem hozhattuk nyilvánosságra, hogy 2022 januárjában jön az Accept.
Mi vagyunk a… LIPI
Mi vagyunk a… rovatunk legújabb fejezetének talán az Én vagyok… cím lenne a legideálisabb, ugyanis ezúttal egy egyszemélyes projektet mutatunk be. Ha szereted a gitárcentrikus instrumentális zenét, akkor csekkold le Lipi legújabb dalát!
Eric Martin – „Szeretnék újra csinálni valamit a Mr. Biggel”
A Laughing Monkey Music utolérte a Mr. Big frontemberét, Eric Martint, és az esetleges folytatásról faggatták.
Sammy Boller – Joe Satriani felfedezettje új dalt mutatott be
A detroiti gitárvirtuóz, Sammy Boller visszatért egy új számmal. A gitáros kiadta legújabb dalát Ritual Lights címmel, érdemes megnézni annak videójában a kétkezes tapping technikát, amit használ dalaiban.
Robert Fripp – Iron Maidennel ünneplik a húsvétot
Mr. és Mrs. Fripp vasárnapi videói már élményszámba mennek a rajongók körében, Toyah Willcox exhibicionizmusa határtalan, a King Crimson alapítója csak elgitározgat a sarokban, a videók meg… erre mondják, hogy annyira rossz, hogy már jó.
Waxahatchee – Nem elírás, ez a banda neve!
A Katie Crutchfield nevéhez köthető indie folk formáció tavalyi albumát olyan jó fogadtatás kísérte, hogy a napokban újra kiadták három legendás előadó dalának átiratával felturbózva.
Peter Gabriel Sledgehammerje Shinedownéktól
A Shinedown gitárosának és énekesének duója ugyan októberben adta ki dupla albumát, de Peter Gabriel 1986-os dalának a feldolgozásához csak most készítettek stúdióvideót.
Brian Johnson egy régi felvételt osztott meg YouTube-csatornáján
Billy Joel vendége volt még 2014-ben a New York-i Madison Square Gardenben, az erről készült videófelvételt most osztotta meg a világhálón az AC/DC énekese, érdekes sztorikat is kaptunk mellé.
Thundermother – Vadiúj dalokkal adják ki újból a ’Heat Wave’-et
Kibővített változatban ismét kiadják a Thundermother tavaly megjelent ’Heat Wave’ című albumát. A lemezen három vadiúj dal is található, amelyek közül a The Road Is Ours már kétféle klippel is megsasolható.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Def Leppard: Hits Vegas – Live At Planet Hollywood
A Def Leppard vegasi koncertje az eddigi legjobb, amit láttam tőlük. Impozáns előadás, látványos vizuális körítés, megdörrenő DTS-HD hang, 150 perc gyönyörűség! Aki csak kicsit is szereti a zenekart, annak kötelező vétel.
Sodom: Genesis XIX
Meglátásom szerint jót tett a Sodomnak a vérfrissítés, mert az előző két lemezhez mérten a ’Genesis XIX’ erősebb lett. Persze nincs semmi világmegváltó, csak a megszokott harcba hívó thrash metal, néhol punkos, néhol pedig szinte black metalos hatásokkal
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Pattern-Seeking Animals: Prehensile Tales
A Pattern-Seeking Animals új lemeze köröket ver a tavalyi bemutatkozóra, ettől függetlenül továbbra sem nagyon fogom hallgatni ezeket a dalokat a jövőben. Lehet valaki jó zeneszerző, tudhatja jól a szakmát, de az érzelemmentesség nem tesz jót ennek a formációnak, és attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy ez csak a Spock’s Beard egy gyenge reinkarnációja.
Axel Rudi Pell: Sign Of The Times
Köszönjük, Mr. Pell! Bő 30 éven át szállítottad a pótszereket nekünk, Rainbow-rajongóknak. Ez se rossz, sőt, talán jobb, mint az előzőek, de az a helyzet, hogy a 2020-as év Rainbow-lemezét már megírta más. És ha azt hallgatom, rá kell jönnöm, hogy a pótszer csak az elvonási tüneteket enyhíti, nem helyettesíti az eredetit.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Hét hazai zenekarral startol a Moonhead Prog Fest
A magyar progresszív rockzenei színtéren régen nem látott kezdeményezés valósul meg 2023. január 21-én. A Legenda Sörfőzde színpadán lesz látható a Marcello’s Mystical Mind, a Broken Springs, a Druida, a Mandrake Moon, a Tompox, az Android és a M.A.Y.A.
Arénakoncertek karácsonyra!
Lassan érik az ajándékvásárlási last minute-pánik, pedig olyan klasszikusok lépnek fel hamarosan hazánkban, akiknek a koncertjére egy jegy széles mosolyt csalhat a megajándékozottak arcára. Május 17-én Ozzy Osbourne + Judas Priest, május 29-én Def Leppard + Mötley Crüe, július 11-12-én Rammstein, július 16-án Deep Purple!
Powerwolf – Jövő nyáron visszatérnek hozzánk
Nagy sikerű koncertet adott novemberben a német Powerwolf a Barba Negrában, és csak fél évet kell várni, hogy újra Budapesten lépjenek fel.
Ismét a Budapest Kongresszusi Központban lép fel a Jethro Tull
Kétórás új műsorral és a tavasszal megjelenő új album dalaival tér vissza Budapestre április 7-én a Jethro Tull. Ian Anderson ezúttal is a Budapest Kongresszusi Központban lép fel zenekarával, jegyek már kaphatók.
Thy Catafalque – Jubileumi koncert a Budapest Parkban a Platon Karataevvel
Karrierjének eddigi legnagyobb koncertjére készül a Thy Catafalque és a Platon Karataev, május 11-én a két zenei kuriózumnak számító produkció veszi be a Budapest Park színpadát.