Ronnie Atkins megnyílt betegségével kapcsolatban. A Pretty Maids frontembere négyes stádiumú rákkal küzd, ami gyógyíthatatlan. Most azonban arról számolt be, hogy a kezeléseknek hála, jól érzi magát.

Ronnie Atkins 2020

Az énekes februárban még arról írt, hogy legyőzte a kórt, azonban a betegség tavasszal visszatért, és sajnos sokkal erősebben, mint korábban. „Fájdalmaim miatt húsvét előtt ismét elmentem vizsgálatra, ami után közölték velem, hogy a rák szétterjedt a szervezetemben és négyes stádiumú, ami gyakorlatilag gyógyíthatatlan.”

 

 

Most, egy év elteltével kendőzetlenül – és pozitívan – nyilatkozott állapotáról. „Amikor tavaly februárban kaptam azt a fantasztikus hírt, hogy a friss vizsgálatok alapján nincs jele ráknak a szervezetemben, nagyon boldog voltam. »Minden lelet jónak látszik, és úgy gondoljuk, hogy meggyógyulhat. De természetesen a következő öt évben kontroll alatt kell tartani.« – mondták az orovosok. És aztán hat hét múlva, az első kontrollnál megállapították, hogy a rákom átterjedt a csontokra és az egyik bordámra. És ekkor vált igazán súlyossá, mert ekkor már negyedik stádiumot diagnosztizáltak, ami azt jelenti, hogy átterjedt más területekre is azon kívül, ahonnan kiindult. Ekkor bepánikoltam, mert erre nem készültem fel. Mármint nem voltam naiv, természetesen tudtam, hogy végül a rák visszatérhet, de nem ennyire gyorsan. Ez az orvosokat is meglepte. És ezzel élek azóta is. Kaptam további öt sugárkezelést – sztereotaxiás sugárterápiát – és ez a fajta megölte a bordában elhelyezkedő áttéteket. Azóta immunterápiára járok, és valójában egész jól vagyok.”

Atkins elismerte, hogy amikor azt mondták neki, hogy négyes stádiumú rákja van, azzal „mentálisan nehéz volt megbirkózni”, és sokáig tartott, amíg elfogadta a diagnózist. „De még mindig itt vagyok, ember, egy évvel később – mert ez éppen a lezárások kezdete után történt –, és még mindig jól érzem magam. Csak pozitívnak kell maradnom.”

Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e még a rák visszaszorítása vagy remisszióba helyezése, Ronnie azt mondta: „Nem igazán. Most egy olyan kúrán vagyok, amit életmeghosszabbító kezelésnek hívnak. Amikor már négyes stádiumnak hívják, elvileg gyógyíthatatlan. A legtöbb ember egy éven belül meghal – ezt mondják a statisztikák. De három vagy négy százalék még öt év után is életben van. Csak hinni kell a csodában, reménykednem kell, hogy egy vagyok a három vagy négy százalék közül! Szóval itt tartunk.”

Az énekes a hír hallatán elhatározta, elkészíti élete első szólólemezét, mely tegnap meg is jelent a Frontiers Musicnál.

Megosztás