A zenekar hivatalosan bejelentette, hogy öt év közös munka után szétválnak útjaik Zak Rizvi szerző-gitáros-énekes-producerrel.

Kansas

Zak Rizvi 2016-ban csatlakozott a Kansashez, ám az együttműködés korábbra nyúlik vissza, ugyanis húsz évvel ezelőtt akkori bandája, a 4Front melegítette a hangulatot a Préri Proggerjei előtt. Később több közös projektben is részt vett a Kansas zenészeivel, ilyen volt a Native Window formáció Phil Ehart, Billy Greer, David Ragsdale és Rich Williams társaságában. Innen egyenes út vezetett a Kansasbe, két stúdióalbumon, a 2016-os ’The Prelude Implicit’-en és a tavaly kiadott ’The Absence Of Presence’-en hallhatjuk játékát, illetve derekasan kivette részét a dalszerzésből, különösen az előbb említett korongon.

„Zak Rizvi távozott berkeinkből, hogy saját projektjeire összpontosítson. Köszönjük, hogy jelentősen hozzájárult a zenénkhez, és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre vonatkozólag” – így szól a zenekar hivatalos közleménye.

Megosztás