A Saxon tüzes klippel bizonyította, hogy sem Paul Quinn távozása, sem a két feldolgozáslemez nem jelenti még a véget, sőt! Egyre fájóbb, hogy a Judas Priesttel és a Uriah Heeppel közös turné elkerüli jövőre hazánkat.

Saxon 2023

Január 19-én ’Hell, Fire And Damnation’ címmel érkezik a Saxon 24. stúdióalbuma, a címadó dal lentebb meghallgatható. A lemezcím a frontember Biff Byford gyerekkorára utal vissza, erről így beszélt az énekes: „Gyermekkorom óta kering ez a mondás a fejemben, apám mondogatta, amikor ideges volt: »Pokol tüze és kárhozat, már megint mit csináltál?« – vont kérdőre, amikor szívattam, vagy késsel belekarcoltam valamit az ebédlőasztalba.”
A lemez producere ismét Andy Sneap, aki a Judas Priest turnégitárosa is, a borító grafikája Sallai Pétert dicséri. Bár Paul Quinn gitáros – aki Byford mellett a zenekar másik alapítótagja -, az év első felében bejelentette, hogy visszavonul a turnézástól, de a lemezfelvételeken részt vesz, úgy néz ki, hogy inkább a saját pecsenyéjét sütögeti: kiadta második albumát The Cards nevű zenekarával, és a Phil Campbell And The Bastard Sons előzenekaraként turnézik. Helyettese a koncerteken Brian Tatler a Diamond Headből, úgy tűnik, az új lemezre is ő játszotta fel a számokat Doug Scarratt partnereként. A ritmusszekciót Nibbs Carter és az a Nigel Glockler adja, aki megszakításokkal ugyan, de 1981 óta tagja a zenekarnak. A digipak CD és a fekete LP már előrendelhető itthon is, az albumon kívül egy ‘Live At Bang Your Head!!! 2013’ című dupla CD-t – melyen még Paul Quinn játszott – is tartalmazó limitált boxot egyelőre csak a banda webshopjából rendelhető.


A Saxon jövőre turnéra indul az új lemezzel, magyar állomás azonban nincs a menetrendben. Legközelebb Bécsben játszanak a Stadthalléban április 1-én a Judas Priest és a Uriah Heep társaságában. A zenekar legutóbbi stúdióalbuma a ‘More Inspirations’ feldolgozáslemezt leszámítva 2022. február 4-én jelent meg ‘Carpe Diem’ címmel.

(Címlapfotó: Ned Wakeman)

’Hell, Fire And Damnation’ dallista:

01. The Prophecy
02. Hell, Fire And Damnation
03. Madame Guillotine
04. Fire And Steel
05. There’s Something In Roswell
06. Kubla Khan And The Merchant Of Venice
07. Pirates Of The Airwaves
08. 1066
09. Witches Of Salem
10. Super Charger

Saxon - Hell Fire And Damnation

Megosztás