Az ex-Dio-zenészekből verbuválódott Last In Line harmadik albuma „valószínűleg” valamikor karácsony körül jelenik meg. Közben a banda basszusgitárosa, Phil Soussan két szólófelvételt is megjelentetett, az egyikben Richie Kotzen gitározik.

A Last In Line dobosa, Vinny Appice egy podcast-interjúban beszélt arról, hogy áll a zenekar a harmadik album felvételeivel. A 2019-es ‘II’-t követő lemez a tervek szerint 2021 végén vagy 2022 elején fog megjelenni, de egyelőre még kiadói szerződésük sincs. „Már elkészültünk a felvételek felével, amikor ez a járvány beütött – mondta Vinny. – Ez mindent lelassított. Most tárgyalunk egy új lemezszerződésről, és összeállítunk egy ütemtervet… Mert ez a zenekar nem tud zenélni az interneten keresztül. »Hé, ember, megvan ez a riff! Küldöm!« Ez nálunk nem így működik. Ez a banda olyan, mint a Dio vagy mint a [Black] Sabbath, jammelünk egy szobában, és így jön létre az anyag. Az első Last In Line-lemez is így készült: jammeltünk és én felvettem, aztán visszahallgattuk, így dolgoztunk. Igaz, így nehezebb, de számunkra ez a természetes. Tehát a közeljövőben összeülünk, hogy elkezdjük befejezni a lemez hátralévő részét.”

Az a tény, hogy a Last In Line soraiban szerepel a Def Leppard gitárosa, Vivian Campbell is, Vinny szerint csak a turnéjukat befolyásolja: „Időközben várunk a turné ütemezésével, minden attól függ, mi fog történni a Def Leppard turnédátumaival; kitűzték egy hatalmas stadionturné dátumait a Mötley Crüe-vel meg a többiekkel [Poison, Joan Jett & The Blackhearts], és most nem tudjuk, mi fog történni ezekkel. Amint tudunk, csinálunk néhány koncertet. Eddig októberre van lekötve néhány dátumunk, de várnunk kell, hogy alakulnak a dolgok… Reméljük, az album elkészül és valószínűleg meg is jelenik karácsony táján, és mi nekiindulunk még azelőtt!”

Egy korábbi interjúban beszélt arról is, hogy a Dokken korábbi, és a Foreigner jelenlegi baszusgitárosa, Jeff Pilson, aki az első két Last In Line-album producere volt, ezúttal nem vesz részt a munkálatokban. „Változtattunk – mondta. – Valójában az a srác, aki az utolsó lemezt keverte, Chris Collier remek – a Kornnal dolgozik –, ő vette fel ezt a lemezt. És magunk között osztottuk fel a produceri feladatokat.”

Kapcsolódó hír, hogy a pandémia a banda basszusgitárosának, Phil Soussannek arra is adott időt, hogy két szólófelvételt is készítsen, az egyikben Richie Kotzen gitározik, a másikban Jay Schellen (Yes, ex-Unruly Child) dobol.

Megosztás