Mint paraszt bácsi a viccben: Thunderdome, FullJovi – A38 Hajó, 2026. 09. 19.

Arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.

mainSCream – Friss vér a hazai rockszíntéren, mézédesen

Hatalmas kihívás és egyben komoly lehetőség egy zenekar életében, ha élő adásban kell fellépnie egy országos rádióban. Ezt a lehetőséget kapta hazánk egyik új rockformációja, a mainSCream, akik ‘Mézédes vér’ című albumukkal mutatkoztak be a közönségnek. Szeptember 28-án a Petőfi Rádió élő adásában nemcsak mesélnek magukról és a lemezről, hanem a húrok közé is csapnak.

Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia

Ma reggel érkezett a hír, amely egy pillanat alatt megállította a hazai rockvilágot: 77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues legkarakteresebb hangját nemcsak tisztelték, hanem szerették is – zenésztársak, pályatársak és rajongók generációi. Szeptember 17-én a közmédia több csatornája koncertfelvételekkel, portréműsorokkal és archív anyagokkal tiszteleg Bill kapitány emléke előtt.

Legfrissebb a Hard Rockon

Legutóbbi kommentek

Subscription Form (#3)
Meghalt Dan McCafferty

Meghalt Dan McCafferty

76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth alapítója és egykori frontembere. Halálhírét Pete Agnew, a Nazareth basszusgitárosa tette közzé kora este a zenekar közösségi oldalán.

bővebben
A germán power metal igazi ereje, a BrainRage: Brainstorm, Rage, Tri State Corner – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 20.

A germán power metal igazi ereje, a BrainRage: Brainstorm, Rage, Tri State Corner – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 20.

Ezt a két bandát összehozni remek ötlet volt, megtapasztalhattuk a keményvonalas germán power metal igazi erejét. Kettejük közül a Rage a rangidős, de a Brainstorm láthatóan magasabb ligában focizik és ez ezen az estén szépen meg is mutatkozott, a Tri State Corner folkos metálja pedig kiváló bemelegítésnek bizonyult.

bővebben
Kirobbanó formában: The Cure, The Twilight Sad – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 10. 26.

Kirobbanó formában: The Cure, The Twilight Sad – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 10. 26.

Annak ellenére, hogy Robert Smith énekes a 60-as éveit tapossa már, a The Cure mégis több mint két és fél órás, zenével teli koncertet adott, melynek során összesen 27 dal csendült fel a több mint 9000 fős közönség legnagyobb örömére.
A skót postrocker The Twilight Sad performanszjelleggel előadott dalait is jól fogadta a hazai cure-os közönség.

bővebben
A Volbeat Road Crew már javában dolgozik!

A Volbeat Road Crew már javában dolgozik!

A Volbeat technikai személyzete már régen beparkolt az MVM Dome parkolójába, nagyban folyik a színpad építése, mi pedig megszereztük a holnapi koncert várható műsorát, a show vendége a Skindred és a Bad Wolves lesz.

bővebben
VálaszÚt – Videón a koncertfavorit

VálaszÚt – Videón a koncertfavorit

A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebelédi Zsolt “Szergya” (ének, dob), Móczár László (gitár) és Szergej Szklyárov (basszusgitár) felállású VálaszÚt zenekar új klippel jelentkezett, ami a GrundRecords gondozásában megjelent ’Szép új világ’ albumon található.

bővebben
Nita Strauss – Melyik farkas győz?

Nita Strauss – Melyik farkas győz?

A jó és rossz küzdelméről szól Nita Strauss legújabb dala, ami a jövő évben érkező szólólemezén kap helyet, a dalt az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal adják elő.

bővebben
Led Zeppelin Session – Holnap Tatán

Led Zeppelin Session – Holnap Tatán

A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápoló veszprémi Led Zeppelin Session holnap a tatai Peron Music Clubban lép fel, teaserként voilá: Tatai Tamás dobos Black Dogja.

bővebben
Pantera + Judas Priest + Rainbow = Elegant Weapons

Pantera + Judas Priest + Rainbow = Elegant Weapons

Az egyenlet matematikailag kifogásolható ugyan, de az biztos, hogy új szupergroup alakult Rex Brown (Pantera), Scott Travis (Judas Priest), Richie Faulkner (Judas Priest) és Ronnie Romero (Korda György és Balázs Klári kivételével szinte minden) részvételével.

bővebben
Katatonia – Csillagok nélküli égbolt

Katatonia – Csillagok nélküli égbolt

A svéd melankolikus doom metal csapat, a Katatonia elkészült 12. nagylemezével, amely január 20-án jelenik meg a Napalm Records gondozásában, közreműködik rajta a Soen-énekes Joel Ekelöf is.  Az első kislemeznek választott Atrium nagyon ígéretesen hangzik.

bővebben
Gary Moore Emlékest – Megkésett megemlékezés

Gary Moore Emlékest – Megkésett megemlékezés

2021-ben volt 10 éve, hogy meghalt, idén áprilisban lett volna 70 éves Gary Moore. Sajnos a pandémia mindkét kerek dátumot keresztülhúzta, de a soron következő Emlékestet szerették volna mindenképp még a 2022-es évben megtartani, így most kivételesen november közepén várják a gitáros tisztelőit az Analog Music Hallban.

bővebben
Omega: 5 / 6 – Nem tudom a neved / 7 – Időrabló (2022)

Omega: 5 / 6 – Nem tudom a neved / 7 – Időrabló (2022)

Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.

bővebben
Felszabadult pillanatok és elképesztő mélységek: Evergrey, Fractal Universe – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 11.

Felszabadult pillanatok és elképesztő mélységek: Evergrey, Fractal Universe – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 11.

Egy üresjárat nélküli, jól felépített koncert volt ez, amelyben egyaránt benne voltak a felszabadult pillanatok és az elképesztő mélységek, mindez feszültségmentesen, mély érzelmekkel nyakon öntve. Olyan volt az egész, mint egy jól sikerült randi, amikor az elválás után már hazafelé bandukolva várod a következő találkozást.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Rush: Counterparts (1993/2025)

Rush: Counterparts (1993/2025)

2025-ben ismét a zeneboltok polcaira került a Rush együttes egyik kiemelkedő albuma, a ’Counterparts’ vinyl formátumban. A kiadás maga nem vadonatúj remaster, az Adam Ayan által 2013-ban a ’The Studio Albums 1989–2007’ boxsethez készített remastert tartalmazza, ami vinylen 2015-ben jelent meg korábban. Részletgazdag, harmonikus, szépen szól.

bővebben
Freedom Call – Közös dal, közös turné az Ensiferummal

Freedom Call – Közös dal, közös turné az Ensiferummal

Az Ensiferum ‘Winter Storm Over Europe 2026’ turnéja ma startol el a Freedom Call és a Dragony részvételével. A Freedom Call ennek apropóján ki is hozott egy közös számot Petri Lindroos (Ensiferum) közreműködésével. Úgy tűnik, a happy metalból Heavy Metal Happycore lett, de ez csak a látszat.

bővebben
Stula Rock: Őrláng

Stula Rock: Őrláng

Megjelent a Stula Rock harmadik nagylemeze, az ‘Őrláng’. Ennek kapcsán próbáltam egy rendhagyó cikket készíteni róla, részben lemezkritika, részben beszélgetés Molnár Péter Stulával és Horváth Ádámmal az 5 éves szünet okáról, az új felállásról és az új stílusú lemezről, meg ami csak az eszünkbe jutott. Le kell ülni hozzá, mert egyikünk se vette be a fogalmazásgátlót!

bővebben
Chris Rea emlékére

Chris Rea emlékére

Azt nem gondoltuk, hogy Chris Rea karácsonyi albumának ismertetője milyen szomorú aktualitást kap az ünnep előtt. Wikipedia-kivonat és lemezmilliók emlegetése helyett Vályi István szívhez szóló soraival búcsúzunk el tőle.

bővebben
Ian Paice karácsonyi üzenete

Ian Paice karácsonyi üzenete

Ian Paice, a Deep Purple dobosa nemcsak egyszerűen köszöntőt mondott karácsony előestéjén, de beszélt készülő szólóalbumáról, és arról is, miért játszik a Purpendicular zenekarban két Purple-turné között.

bővebben
Búcsúztasd a telet a Hakennel!

Búcsúztasd a telet a Hakennel!

2019 után újra Budapesten koncertezik a Haken, Anglia egyik legsokoldalúbb és legmeghatározhatatlanabb stílusú zenekara február 28-án a Dürer Kertben lép fel a Between The Buried And Me és a Cryptodira társaságában.

bővebben
HRM évértékelő – 2022 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)

HRM évértékelő – 2022 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)

Két év szünet után robbanásszerűen indultak be a koncertek 2022-ben, a halasztott turnék fürtökben lógtak egymáson, mint méhek a kaptárban, volt, hogy egy napra több izgalmas koncert is esett. Ennek aztán voltak vesztesei is. A kényszerpihenő viszont jót tett az alkotókedvnek, remek új lemezekkel lettünk gazdagabbak. Nézd meg, mit találtunk legjobbnak mi, írd le kommentben, neked mi jött be legjobban!
Boldog új évet kíván a Hard Rock Magazin stábja!

bővebben
Alestorm – Különleges program várható a pesti bulin

Alestorm – Különleges program várható a pesti bulin

Őrült karácsonyi videóval jelentkezett a nemzetközi kalózbrigád, mielőtt felszedik a horgonyt, hogy útra keljenek Európa városaiba. A január 8-i Barba Negra-koncertre az ideihez hasonló egyedi műsorral készül az Alestorm, a vendéglistájukon a Gloryhammer, a Wind Rose és a Rumahoy.

bővebben
Arénakoncertek karácsonyra!

Arénakoncertek karácsonyra!

Lassan érik az ajándékvásárlási last minute-pánik, pedig olyan klasszikusok lépnek fel hamarosan hazánkban, akiknek a koncertjére egy jegy széles mosolyt csalhat a megajándékozottak arcára. Május 17-én Ozzy Osbourne + Judas Priest, május 29-én Def Leppard + Mötley Crüe, július 11-12-én Rammstein, július 16-án Deep Purple!

bővebben
Merész kísérlet: Oz Noy, Jimmy Haslip, Dennis Chambers – RaM Színház, 2022. 12. 05.

Merész kísérlet: Oz Noy, Jimmy Haslip, Dennis Chambers – RaM Színház, 2022. 12. 05.

Amikor az ember azt gondolja, hogy ma már nem lehet eredeti, az újdonság erejével szolgáló zenébe botlani, hirtelen az orrunk előtt ott áll egy gitáros, aki újraértelmezi a játékot hangszerén, és a koncert után még órákkal is zakatol belülről muzsikája. Oz Noy egy innovátor, nem csak a jazzben, hanem úgy általában abban a világban, amit zenének hívnak.

bővebben
Haken – Állati téma az új albumon

Haken – Állati téma az új albumon

Elkészült a Haken hetedik stúdióalbuma, márciusban jelenik meg ’Fauna’ címmel. Második kislemezként a The Alphabet Of Me című dalt ismerhetjük meg róla, amelyet akár élőben is láthatunk február 28-án a Dürer Kertben, a koncert két vendége a Between The Buried And Me és a Cryptodira lesz.

bővebben
Kansas – Itt a régi-új dal

Kansas – Itt a régi-új dal

Egy hete jelent meg a Kansas 50 éves pályafutását bemutató válogatáskiadvány, amin bónuszként helyet kapott az 1974-es debütáló albumuk nyitódalának modernizált verziója. Az új Can I Tell You sajnos csak állóképes „videótámogatást” kapott.

bővebben
eMolecule – Túl a meggyőződésen

eMolecule – Túl a meggyőződésen

A Sound Of Contact két egykori tagja, Simon Collins énekes és Kelly Avril Nordstrom gitáros új formációt alapított eMolecule néven. Februárban megjelenő albumukról újabb kislemezdallal jelentkeztek, amelyhez videó is készült.

bővebben
The Winery Dogs – Dal- és klippremier: Xanadu

The Winery Dogs – Dal- és klippremier: Xanadu

Elérkezett az az idő, amelyre hét évet kellett várnunk! Bemutatta első kislemezét a Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs. A Xanadu klipjét néhány napja forgatták le Malibun, a banda pedig bejelentette Európa-turnéját.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

3rd Secret: 3rd Secret

3rd Secret: 3rd Secret

Üdítő jelenség a 3rd Secret ebben a mai zavaros, zenei világban. Nemcsak a zene, a felállás is szokatlan a két énekesnővel. A 3rd Secret kockáztatott, elszakadtak a lineáris rockzenétől, és ez a kaland érzésem szerint kiválóan sikerült.

bővebben
Michael Schenker Group: Universal

Michael Schenker Group: Universal

Ha nem is lesz olyan univerzális, ahogy a címe sugallja – ahogy nem lesz halhatatlan az előző ‘Immortal’ sem –, azért a 67 éves mestertől, Michael Schenkertől ez messze nem egy fércmű. Azon elgondolkodnék viszont a helyében, hogy a Vossival való barátság ér-e annyit, hogy ne keressen egy másik producert a lemezeihez.

bővebben
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro

Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro

Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!

bővebben
Hooligans: Zártosztály

Hooligans: Zártosztály

A Hooligans legénysége nem ragadt bele a saját zenei közhelyeibe, hanem bátran léptek egy nagyot előre és bedurvultak elég rendesen. Ez már nem a háromgenerációs közönség zenéje, ahol a nagyi karján ülve csápol a kisunoka a koncerten, miközben apu-anyu összekapaszkodva ó-ó-óznak.

bővebben
U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show

U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show

Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

OneRepublic – Budapest Aréna, 2022. 05. 13.

OneRepublic – Budapest Aréna, 2022. 05. 13.

2021 után ismét hazánkban járt a OneRepublic, akik „best of” műsorukkal fergeteges hangulatot hoztak. Látványos színpadkép, kiváló hangzás, jó hangulat, plusz az énekes Ryan Tedder látogatása a közönség soraiban tette feledhetetlenné az estét.
Török Tamás képriportja.

bővebben
És idővel egyre kevesebb lett az ének…: Vinnie Moore, Tara Lynch, Classica – Analog Music Hall, 2022. 05. 09.

És idővel egyre kevesebb lett az ének…: Vinnie Moore, Tara Lynch, Classica – Analog Music Hall, 2022. 05. 09.

Kis klubkoncert, nagy lézershow és füstgépek meg felcsapó lángnyelvek nélkül. Valahogy mégis szeretem az ilyeneket. Ezen az estén a sallangmentes, profi előadásoké volt a főszerep. Kiss Zoli leénekelte a csillagokat az égről a Classicában, Tara Lynch műsorának már csak a fele volt énekes produkció, Vinnie Moore pedig szigorúan instrumentális szettel állt ki a publikum elé.

bővebben
Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2022. 04. 28.

Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2022. 04. 28.

Ötödik alkalommal járt hazánkban Dan Patlansky, ezúttal az év elején megjelent ‘Shelter Of Bones albumának promóciós körútját zárta power triójával az Analog Music Hallban megrendezett koncerten. Ismét minőségi programot, kiváló muzsikát kaptunk.
Török Tamás képriportja.

bővebben
Emberhátrányban is fölényes győzelem: Electric Callboy, Blind Channel, One Morning Left – Barba Negra, 2022. 04. 27.

Emberhátrányban is fölényes győzelem: Electric Callboy, Blind Channel, One Morning Left – Barba Negra, 2022. 04. 27.

Nem mondanám, hogy az Electric Callboyjal a kapcsolatom évekre nyúlik vissza, igazából pár hónapot is alig tesz ki, de hatalmas bulit adtak. Mivel a dalok core-mentes részei akár egy diszkóban is simán elmennének, így azok is jól érezhették magukat, akiket a hörgő/kiabáló részek elrettentenek ettől a világtól. Ja és a vendég Blind Channel és One Morning Left alakítása is meggyőző volt!

bővebben

Ajánló

From The Sky – Romantikus parafrázis

From The Sky – Romantikus parafrázis

Zongoraverseny-szerű átirattal jelentkezett a From The Sky. A ’Silentium’ című akusztikus lemezük második előfutáraként ezúttal a csapat egyik legnagyobb közönségkedvence került elő, a Libera Me.

bővebben
Avantasia – Bob Catley lemondta a turnét

Avantasia – Bob Catley lemondta a turnét

Az Avantasia-turnék biztos pontja volt eddig Bob Catley, a Magnum énekese, ám most egészségügyi okok miatt nem tud részt venni rajta. Ott lesz viszont Tommy Karevik (Kamelot), Eric Martin (Mr. Big), Ronnie Atkins (Pretty Maids), Herbie Langhans (Firewind), Adrienne Cowan (Seven Spires) és Chiara Tricarico (Moonlight Haze, ex-Temperance).

bővebben
Artur Menezes ma este az Analogban

Artur Menezes ma este az Analogban

Artur Menezes amerikai gitáros először lép fel hazánkban blues-rock triójával, ma este az Analogban megismerkedhetünk brazil gyökereinek is köszönhető, különleges hangulatú műsorával. A bemelegítésről a Ragazzi Razzi gondoskodik, nevük ismerős lehet A Dal show-ból.

bővebben