Amikor közeledtem a Barba Negrához, már az utcára kihallatszott, amint az Alestorm a legújabb lemez magyar kiadású verziójának bónusznótáját gyakorolta, és már akkor elfogott a jókedv. A dalt már az utcán dúdolgattam, de nem voltam egyedül, pár igazi diehard fan próbált belesni a kerítés résein. Mindez délután három körül volt.
A koncertkezdésre szépen megtöltötte a közönség a Barba Negra szabadterét, bíztam benne, hogy sokan leszünk, de nem gondoltam volna, hogy ennyien. Több mint 3000 rocker gyűlt össze és a lemez mellé adott és vásárolt pólóknak köszönhetően nagy részük „Pirates of the Balaton” feliratú Alestorm-pólóban.
A Visions Of Atlantis nálam az osztrák bandák élén áll, volt szerencsém hozzájuk több alkalommal is, és amióta Clèmentine Delauney beszállt a bandába, azóta talán szintet is léptek. Az egyik korábbi albumuk nekem jobban tetszett, mint az éppen aktuális Nightwish-anyag. Szerintem ők viszik tovább legjobban azt az örökséget, amit a finnek elengedtek, amikor átálltak erre a filmzenei vonalra. Az idén kiadott ’Pirates’ lemez pedig remek alkalom volt, hogy erre a „Piratefestre” meghívást kapjanak, még ha két olyan zenekar között is léptek fel, akik elsősorban azért inkább zenei vonalon próbálnak kalózkodni.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Az új lemez egyébként megint remekül sikerült és zeneileg folytatják a jól bevált vonalat, szövegileg viszont eltávolodtak a szimfometál megszokott szövegkörnyezetétől. De ez is jól áll nekik! A kezdésre készülődve felvették a kalózos gúnyákat, az énekesnő kivételével mind feketébe öltöztek, majd amikor közel 36 fokban jöttek ki az öltözőből, viccesen odaszóltak Bodor Máténak, hogy könnyű nekik, elég egy rövidgatya vagy szoknya, egy atléta és már mehetnek is a színpadra, bezzeg ők éppen a sokadik karperecet és láncot aggatták magukra.
Ha már kalózfesztivál, akkor legyen a program nagy része kalózos témájú, így a legtöbb dal a friss lemezről érkezett. A nézők többsége ekkor már a színpad előtt állt, így nagyon jó hangulatú volt a koncert.
Az új lemezes Pirates Will Returnnel kezdtek (mi mással), és be kell vallanom, jól állt nekik az új design. A kalózos szerelés kiemeli őket a szimfonikusmetál-zenekarok sorából, nem csupán egy lesznek a sok közül, hanem emlékezni fognak rájuk.
A két énekeses felállásnak köszönhetően a nagy melegben volt egy kis alkalmuk az énekeseknek a pihenőre, de igazából akkor működött nagyon a produkció, amikor Clèmentine mellé beszállt Michele Guaitoli énekes. Így azért érdekes az osztrák banda megfogalmazás, de a zenészek a szomszédunk szülöttei egytől egyig.
Clèmentine 2013-ban lépett be a bandába, akkor még kevesebben ismerték, mostanra viszont szépen feltornázta magát az európai énekesnők élvonalába. Most is jól bánt a közönséggel, persze melyik férfi tudna ellenállni egy ilyen angyali kalóznak.
A buli közepén jött az új lemezről az egyik kedvencem, a Clocks, amiben a gitárszólónál a közönség egy emberként rázta az öklét. A szólók alatt, illetve amikor éppen nem énekelt valamelyik énekes, akkor a színpad hátulján elhelyezett ventillátorok előtt próbálták hűteni magukat, a színpadon pedig hatalmas, korhűnek tűnő krigliből pótolták a folyadékot.
Az utolsó három dal szintén az új lemezről érkezett, amiből a Master The Hurricane kellően felpörgetett mindenkit, hogy aztán a Melancholy Angel elején egy emberként ugráljunk a zenekarral. Az osztrák különítmény remek alapot adott a két énekesnek, akik legjobb formájukat hozták. Ehhez persze kellett a több ezer magyar is, akik vevők voltak a produkcióra és remélhetőleg az új lemezzel még eljutnak hozzánk. Mert a minőségből nem adtak le, csak a külcsín változott, szerintem előnyükre.
Pirates Will Return / A Life Of Our Own / Heroes Of The Dawn / Clocks / The Silent Mutiny / Master The Hurricane / Melancholy Angel / Legion Of The Seas
A srácok szeretik Magyarországot és Magyarország is szereti őket! Ha ez eddig nem lett volna világos, akkor ez a koncert mindenkiben eloszlatta ezt a kételyt. Az Alestorm-koncert kezdetére a nézőtér színpadhoz közeli részén már egy gombostűt sem lehetett leejteni, és ennek megfelelően a hangulat is forró volt, nemcsak a hőségnek köszönhetően.
A Keelhauleddel robbantak színpadra a kalózmetál prezentálói, egyik legnagyobb slágerük megalapozta az este hátralevő részét. A „Yo-ho-ho” részt már a teljes nézőtér egy emberként ordította, erre a pörgésre pedig még rátett egy lapáttal, amikor a srácok a kifutón zenéltek a közönségtől pár centire.
A színpadon rohangálás pedig kezdetét vette, szinte egy percre sem álltak meg, csak amikor mind a négyen vokáloztak vagy a refrént énekelték. Ebben a közönség is nagy segítség volt, szinte minden nótában van olyan rész, amit csordavokálként énekelhet a tömeg.
A harmadikként érkező Mexicónál elég volt a dalt felvezető billentyűfutam és a közönség már kiáltotta is a címet, majd később a refrént is. A színpadkép a korábbi koncertekhez képest csak kicsit változott, a sárga gumikacsa megnőtt, a két oldalán kapott helyett Elliot dobogója a szintetizátorral és Peter Alcorn dobcucca.
A kifutót rendesen kihasználta a Christopher-Gareth-Máté hármas, és szemben a pár nappal korábbi Steel Panther-koncerttel, itt kaptak egy kis megvilágítást, illetve két füstöt okádó gépet. Amúgy a megvilágított füstgép feldobta a koncertet látványban, többször adtak remek hátteret és keretet a zenészeknek.
Kicsit több mint egy héttel az új lemez megjelenése után nem lehetett telenyomni új számokkal a programot, ráadásul 1-2 koncerttől eltekintve nyári fesztiválturnén vannak és oda természetesen egy amolyan „best of” műsorral készültek. De azért a lemezt indító Magellan’s Expedition a program elején kapott helyet, és mivel ez már korábban megjelent videó formájában, így nem volt ismeretlen a nagyérdemű előtt.
A Tortuga alatt megjelent Captain Yarrface is, aki természetesen maradt a következő dalra is, ami szintén bevett geg a bandától. Csak addigra gyorsan ruhát váltott és egyik nagy kedvencemet, a Hangovert tolták el közösen. Az egymás után érkező dalok csak fokozták a hangulatot, a Nancy The Tavern Wench alatt több helyen is a földre ültek evezni, kisebb evező szigetek alakultak ki, hogy aztán elérkezzen az egyik csúcspont, az új lemez egyik húzónótája, a P.A.R.T.Y..
Elnézve a fesztiválos fellépéseik felvételeit, ez a dal nemcsak nálunk lett hamar nagy kedvenc, hanem Európa számos pontján. Ennél nagyobb hangorkán csak a következő dalnál érkezett, amit Bodor Máté konferált fel. A Magyarország nagyot futott a megjelenéskor a magyar médiában, nem véletlenül. Szerintem egy nagyon jól eltalált nóta és valahol köszönet a zenekartól országunk felé.
Ez volt a dal világpremierje élőben és vélhetően máshol nem is fogják játszani, mert nincs értelme, és nem is akkora durranás, mint nálunk. Mert itt az volt, a magyar refrént élőben is tök jól énekelte Christopher, és a refrénre megírt két zseniális sor – „Bárhova is gurítson minket ez a föld, A mi tengerünk kékje a PIROS, FEHÉR, ZÖLD” – alatt felrobbant a Barba Negra. A „Magyarország is the motherfucking best” sor is jól futott, na meg persze a „Pálinka for everyone”-t sem kellett egyedül énekelnie a bandának. A kivetítőn ekkor egy nemzeti színű háttéren az Alestorm polipja jelent meg, alatta a „Pálinkát mindenkinek” felirattal.
Ahol álltam a dal alatt – mert amúgy folyamatosan rohangáltam mindenfelé –, egész jól szólt a motyó. Hazai pályán nem is nagyon vártam mást. A ráadásra visszajövő ötösfogat két piálós számmal érkezett, amiből az elsőnél megint nem volt gondunk a refrénnel, mert a „Drink! Drink!” nagyon könnyen ment.
És a ráadásra is maradt még egy csattanó, a dalnak, amit kora délután az utcán hallottam, a világpremierje következett. A dal, amit szerintem az ország nagy része ismer, és ami annyira retró és tökéletes egy ilyen nyári estéhez, a Neoton Família Nyár van című slágerének feldolgozása. Ezt a lemezen is végig magyarul énekli Christopher, de most élőben is megmutathatta magyar nyelvtudását. Persze kapott egy kis sampleres támogatást, az látszódott, de közelről hallva egész jól hozta a magyar szöveget.
Nem sokkal később meglepetésvendégként Köteles Leander is felbukkant, ahogy a lemezen is. Pár másodperces késéssel csatlakozott be a nótába, de profi lévén pár pillanat múlva már a helyén volt minden. Bevallom, a lemezen is furcsa volt első hallásra, hogy Leandert egy ilyen dalban hallom, élőben is fura volt, nem megszokott, de működött és kellően felrázta az amúgy is lelkes közönséget.
Ami feltűnt a dal alatt, hogy Máté mellett a „Nem tudom” feliratú pólóban játszó Gareth is végig énekelte a szöveget. Nézve a száját, a magyar szövegekkel sem volt semmi gondja. Több mint 100 perc után a Fucked With An Anchor bemutogatós nótával búcsúztak, majd a közös fotó után a közönség visszakövetelte Bodor Mátét, aki eleget is tett a felhívásnak és pengetőhajigálással tért vissza a kifutóra.
Azt sejtettem, hogy különleges este lesz, mert a jelenlegi legmagyarabb külföldi banda rendesen odateszi magát, de nem voltam biztos benne, hogy ekkora őrület lesz. Megszoktam már, hogy az Alestorm-bulikon jó a hangulat, de szerintem az idei nyár egyik, ha nem a legjobb hangulatú estéjén vagyunk túl. A zene nem matekmetál, csak szórakoztatni akar, de arra tökéletes. A koncertet több kamerával is rögzítették, remélem, hogy valamelyik dalhoz készül valami koncertvideó!
Keelhauled / Treasure Chest Party Quest / Mexico / The Sunk’n Norwegian / Magellan’s Expedition / Shipwrecked / Seventh Rum Of A Seventh Rum / Alestorm / Tortuga / Hangover / Zombies Ate My Pirate Ship / Nancy The Tavern Wench / Rumpelkombo / P.A.R.T.Y. / Magyarország / Captain Morgan’s Revenge / Shit Boat // Drink / Pirate Metal Drinking Drew / Nyár van / Fucked With An Anchor
Szöveg és kép: Savafan
Köszönet a H-Music Hungarynek a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások