Legfrissebb a Hard Rockon
Iron Maiden – Budapesten startol el a 2025-2026-os világ körüli turné
Az Iron Maiden a zenekar megalakulásának 50. évfordulója alkalmából monstre koncertkörútra indul, a 28 állomásos európai kört nálunk kezdik a Budapest Arénában a Halestorm vendégszereplésével.
Deep Purple: =1
Úgy tűnik, a Deep Purple-nél az újrakezdés lemezei mindig nagyot ütnek. Megint letettek egy olyan anyagot az asztalra, amiről sokáig beszélni fog az utókor (mint Doktor Bubóról). Ahogy a tavalyi koncertről szóló beszámolóban fogalmaztam: Simon McBride szinte katalizátorként felpörgette az öregeket.
8 év szünet után összeállt a Beardfish
Rikard Sjöblomot az utóbbi években elsősorban a Big Big Train tagjaként láthattuk, de 2016-ban parkolópályára küldött saját zenekara, a Beardfish hamarosan új stúdióalbummal jelentkezik.
40 év esszenciája: Mayhem, Vágtázó Halottkémek – Barba Negra, 2024. 09. 04.
Van átfedés a Csihar Attila vezette Mayhem és a Vágtázó Halottkémek zenei önkifejezésében. Ugyanolyan szélsőséges és megosztó módon teszik ezt annak ellenére, hogy – nagyon-nagyon leegyszerűsítve a dolgokat – az egyik a sötétségről, míg a másik a fényről szól, így lett kiváló a párosítás!
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Sweet – A kör bezárul
‘Full Circle’ címmel deklaráltan utolsó lemezét adja ki a brit Sweet együttes, a hetvenes évek glam rockjának meghatározó zenekara.
Mandoki Soulmates – Ismét ingyenes koncert a Szent István Bazilikánál
Leslie Mandoki a magazinunknak adott interjúban elmondta, hogy ebben az évben csak kétszer lép fel a Mandoki Soulmates Európában, ebből az egyik koncertre augusztus 18-án kerül sor a Szent István Naphoz kapcsolódó ünnepi programsorozatban
Én erre A Szigetre szoktam járni: iLAND – Kertem, 2024. 07. 11.
A Kertem egyáltalán nem volt jó választás az iLAND szellemiségéhez, de a színpadon álló művészek pillanatok alatt elkalauzoltak minket ’A Sziget’-re, ami csodálatos volt.
TOTO – Helyszínváltozás a VeszprémFesten!
A várható eső miatt a hangulatos História Kertből sajnos a Veszprém Arénába kerül át az idei VeszprémFestet záró TOTO-koncert.
U.D.O. – A rég várt bejelentés
Mióta Tilen Hudrap bejelentette távozását az U.D.O. zenekarból, azóta vártuk a bejelentést, hogy a turnén őt helyettesítő ex-Accept-basszer, Peter Baltes foglalja el a helyét a csapatban. Jól megvárakoztattak, de mától hivatalos.
Félszáznál is több koncerttel ma indul a Veszprém Blues Fesztivál
Négy napig – április 13. és 16. között – Veszprém nemcsak Európa kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb bluesfesztiválján világsztárok és a hazai blues-roots közösség legismertebb előadói váltják egymást a Hangvilla, az Expresszó és a Papírkutya színpadain. Kizárólag erre az alkalomra újra összeáll a kultikus Palermo Boogie Gang.
Még nem is voltunk túl fáradtak: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2023. 04. 03.
Amikor a háromórás koncert végén a Too Tired dallamaira elkezdődött a szokásos all-star gitárpárbaj, azt éreztem, ahány gitáros, annyi karakter, annyi egyéni stílus, mégis egy a céljuk, amiért mindent megtesznek: Gary Moore emlékét életben tartani. És ahogy az egyik néző bekiabálta, még elhallgattuk volna reggelig.
Steve Lukather – Szólólemez a TOTO stílusában
Steve Lukather, a TOTO egyetlen konstans tagja ‘Bridges’ címmel jelenteti meg új szólólemezét, melyet Joseph Williamsszel és David Paichcsel közösen írtak. Elsőként a When I See You Againt mutatta be róla, és tényleg eléggé TOTO-stílusú.
Toque – A kanadai hobbizenekar saját száma
A Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators tagjai, Todd Kerns és Brent Fitz Something For The Pain címmel új dalt írtak saját bandájuk számára.
Felforgatott felállással is emlékezeteset alkottak: Temperance, Phantom Elite, Meteora, Attractive Chaos, Æternight – S8 Underground Club, 2023. 03. 30.
A Women In Rock Európa-turnéjának magyar állomásán két magyar együttessel egészült ki a lineup, az Æternight és a Meterora képviselte hazánkat. Mellettük a szintén szimfonikus zenei alappal megtámogatott Attractive Chaos kezdte a nemzetközi vonalat, utánuk a Phantom Elite következett és zárásként egy léleksimogató koncertet adott az olasz Temperance.
Gov’t Mule – Békére leltek
Warren Haynes és bandája, a Gov’t Mule ’Peace…Like A River’ címmel elkészítette 13. stúdióalbumát, amely nyár elején jelenik meg, a Dreaming Out Loud cmű dalt meg is hallgathatjuk róla.
Grymheart – Nemzetközi kiadóval szerződött a volt Wisdom-gitáros projektje
Újabb volt Wisdom-tag hallat magáról, ugyanis Kovács Gábor új zenekara, a Grymheart a napokban lemezszerződést kötött a nemzetközi vizeken evező Scarlet Records kiadóval, hogy a várhatóan ősszel megjelenő bemutatkozó albumuk ott jelenjen meg.
Dream Theater – Így készült a ’Falling Into Infinity’
Tegnap jelent meg a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozatának 19. kiadványa, amelyben a 4. albumuk készítésének kulisszái mögé pillanthatunk be.
Paul Gilbert – Megjelent a ’The Dio Album’
Ma került a lemezboltokba a Ronnie James Dio munkássága előtt tisztelgő új instrumentális Paul Gilbert-anyag. A ’The Dio Album’ mától elérhető a streaming platformokon is.
Ray Alder – Súlyosabb és sötétebb vizeken
Ray Alder – a Fates Warning énekese – első szólóalbumának pozitív fogadtatása után úgy döntött, hogy elkészíti a másodikat is, amely júniusban jelenik meg, ennek első előzetesét már meg is hallgathatjuk.
Vörös István és Révész Sándor közös dala
Révész Sándor egy éve stroke-on esett át, a felépüléséről, annak nehézségeiről szól Vörös István legújabb dala, a Veszteség-Reménység, melyet közösen adnak elő.
Alcohol – Tankcsapda-turné után, az egyetlen tavaszi buli előtt
Sokaknak okozott meglepetést, hogy a Tankcsapda téli klubturnéjának az Alcohol zenekar volt a vendége. Erről az idén 20 éves bandát vezető Tóth Sándor “Csövi” mesél, felvezetve az egyetlen tavaszi koncertjüket, amelynek vendége az S8 Underground Clubban a Scaryface és a BZGMZ lesz.
The Sisters Of Mercy – A gothic rock emblematikus zenekara újra Budapesten
A The Sisters Of Mercy az elmúlt 40 év egyik megkerülhetetlen gothic rock zenekara, hiába áll a diszkográfiájuk csupán három lemezből. Legutóbb 6 éve jártak Budapesten, itt az ideje egy újabb fekete éjszakának október 11-én, a Dürer Kertben.
Jethro Tull – A kalapácsos istenről
Megérkezett a két hét múlva megjelenő új Jethro Tull-album, a ’RökFlöte’ harmadik kislemeze. A skandináv és germán mitológia legfontosabb alakjáról, Thorról szóló dal, a Hammer On Hammer talán holnap is felhangzik a Kongresszusi Központban.
Metallica – Globális mozipremier
A Metallica ’72 Seasons’ című albumának megjelenése előtt egy nappal a rajongók világszerte láthatják és hallhatják az ikonikus banda legújabb anyagát és a hozzá kapcsolódó filmet, amelyet Magyarországon 35 moziban vetítenek egyszerre.
Angertea – Második előzetes az új albumról
7 évvel a ’Snakes In Blossom’ után májusban jön ki az Angertea 6. nagylemeze, amelyről újabb súlyos előzetes mutatkozott be, állítólag lesznek kevésbé sötét tételek is az új albumon.
The Night Flight Orchestra – Hatalmas változások után itt egy friss dal
Tavaly elhunyt gitárosa, David Andersson előtt tiszteleg a The Night Flight Orchestra, és nem meglepetés, hogy a The Sensationben is hozzák a tőlük megszokott minőséget.
The Defiants – Fényesre csiszolták az új lemezt
Paul Laine írta még 2021 végén Facebook-oldalára: „Ez lesz az első »menetpróbám«, amivel minden albumot, amin valaha dolgoztam, leteszteltem.” Ezek után már nem is csodálkozunk, hogy a Defiants harmadik lemezének a ‘Drive’ címet adták. Bár sokat kellett még csiszolgatni, ha csak másfél évre rá jelenik meg…
Rick Wakeman & The English Rock Ensemble: A Gallery Of The Imagination
Ha nagyon elengedem magam, még rockzenének sem mondanám ezt a lemezt, a műfaja egyszerűen ZENE. Amellett, hogy könnyen befogadható, olyan elképesztő zenei igényességről árulkodik, hogy arra csak egy zseni képes. Bár a ’The Red Planet’ a progresszív rock jegyében fogant, ezt a lemezt jobbnak tartom ötletessége, merészsége miatt.
A Beartooth és a While She Sleeps együtt veszi be a Barba Negrát
Augusztus 15-én együtt tér vissza Budapestre a Beartooth és a While She Sleeps, hogy az amúgy is forró nyári melegre rátegyenek még egy lapáttal a Barba Negrában.
Tonnányi súly és mérhetetlen erőszak: Cannibal Corpse, Dark Funeral, Ingested, Stormruler – Barba Negra, 2023. 03. 26.
A death metal stílus ősatyjának számító amerikai Cannibal Corpse koncertje számomra mindig élmény. Tonnányi súlyt és mérhetetlen erőszakot képesek belepréselni a műsoridejükbe. De a többi banda, a Dark Funeral, valamint a Stormruler és az Ingested is jócskán kitett magáért és egy felejthetetlenül brutális estét sikerült varázsolniuk a mészárlás szerelmeseinek.
Gary Moore-Emlékest – Ilyen volt 2019-ben
Két nap múlva itt a jubileumi 10. Gary Moore-Emlékest, aki még nem szánta rá magát, hogy a keddi munkába menetel előtt hétfőn este egy nagyot bulizzon az ír gitáros dalaira, annak kedvcsinálóként előkotortuk a teljes 2019-es műsort az A38 Hajó felvételén.
H.E.A.T – Új dallal támogatják meg az Európa-turnét
A tavaly augusztusban megjelent ‘Force Majeure’ nagylemez óta csak annyi hírünk volt a H.E.A.T-ről, hogy az Eclipse-szel közös turnét terveznek Európába. Most megjelent egy vadiúj dalt tartalmazó digitális kislemezük, a Freedom.
Flogging Molly – Az Akvárium Klub táncparkettjére hajóznak be
Az ír-amerikai folk-rock hetesfogat, a Flogging Molly utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy leporoljuk a tánccipőket, bakancsokat és újra bulizzunk egy hatalmasat, méghozzá az Akvárium táncparkettjén június 14-én.
Diana Krall visszatér Budapestre
A Grammy-díjas énekes-zongorista csodálatos előadással készül magyar rajongóinak. Korunk egyik legismertebb művésze, Diana Krall május 21-én hetedik alkalommal lép színpadra hazánkban, ezúttal Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.
The Southern Oracle – Brutál albummal hergelnek az idei egyetlen koncertjükre
Tegnap jelent meg a hazai metalcore csapat, a The Southern Oracle ötödik nagylemeze, a lemezbemutató koncert április 29-én lesz az Akváriumban a Choke City vendégszereplésével.
Swallow The Sun – Az Avatariummal jönnek a Barba Negrába
Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage-en május 1-én, a finn Swallow The Sun és a svéd Avatarium lép fel, a felvezetésről a Shores Of Null gondoskodik.
Waydown – Ledobták az atomot
A budapesti Waydown ezúttal egy súlyos, lassú, doomos hangzású dalt hozott nekünk, a Hard Rock Magazin oldalán debütál a Burn In Hell című szerzeményük. A dalt élőben legközelebb az óbudai Teremben hallgathatjuk meg, a Space Cadet társaságában lépnek fel.
Metallica – A címadó dallal már megvan az új album egyharmada
A 15 nap múlva megjelenő új Metallica-albumról már a negyedik előzetessel is megismerkedhetünk, a dal videója percekkel ezelőtt került ki a világhálóra.
The Cult – Nyáron a Budapest Parkban koncertezik a brit legenda
A The Cult 40 éves pályafutásának 11. nagylemezét adta ki tavaly októberben, amelyet a hazai közönségnek is rövidesen bemutatnak. Az ‘Under The Midnight Sun’ album magyarországi élő premierje június 27-én, a Budapest Parkban lesz.
iLAND – Már csak 92 db jegy maradt a holnapi koncertre
Az East zenekar művészeti örökségét újragondoló iLAND fennállásának eddigi legnagyobb koncertje kerül megrendezésre holnap a Müpában, a zenekarhoz csatlakozik a Fehér Lili-Hegedűs Bori felállású vokálszekció.
Saxon: More Inspirations
Érzésem szerint felesleges volt kiadnia két tribute-lemezt a Saxonnak, a kevesebb több lett volna – a kettőből lehetett volna összerakni egy erősebb szelekciót.
Pénteken újra Dáma Lárma a Barba Negrában!
Hatodszor gyűlnek össze Magyarország legvagányabb zenész csajai, hogy egy este alatt, külön erre az eseményre verbuválódott alkalmi formációkkal eljátsszák kedvenc dalaikat. Idén mindez a tánc jegyében történik, méghozzá új helyszínen, a Barba Negra Blue Stage-en, március 31-én.
The Sign – Fel a kanapéról, irány a nagybetűs élet!
A The Sign ‘A DAL 2023’ show-műsorban mutatja be szombaton a Fejest ugrottam című nótáját, de a drukkereknek már most itt a szerzeményhez készült klip.
Mesteri Epicalyptica: Epica, Apocalyptica, Wheel – Barba Negra, 2023.03.22.
A holland Epica folytatta a nyáron már megcsodált és nagyon is szerethető, felhőtlen jókedvet árasztó utat, a finn Apocalyptica pedig most kilóra megvett intenzív színpadi produkciójával.
Erik Grönwall és Chez Kane Heartot énekelt
Erik Grönwall, a Skid Row énekese a 80-as évek Vixenének világát visszahozó Chez Kane-nel duettezte el a Heart klasszikus balladáját, az Alone-t.
Joe Bonamassa – Egy újabb nagyszerű előadás
Három hét múlva érkezik a lemezboltokba Joe Bonamassa új koncertfilmje, a ’Tales Of Time’. A film negyedik promóciós felvezetőjében a ’Time Clocks’ album címadó dalának előadását láthatjuk.
Sari Schorr már sminkeli magát
Meg nem erősített hírek szerint Sari Schorr és zenekara túl van a soundchecken, az Analog Music Hallban este 8-kor kezdődő koncerthez már csak a közönség hiányzik.
Világsztárok érkeznek a jubileumi Campus Fesztiválra
Immár a 15. Campus Fesztiválra készül Debrecen. Az ötnapos rendezvénysorozat mintegy 110 koncertjének menetrendje még nem végleges, de a nagy nemzetközi nevek közül már biztos Marcus Füreder, azaz Parov Stelar, a Stoned Jesus, a Kerala Dust, ZAZ, Robin Schulz, André Tanneberger, azaz ATB, Minelli és TOMM¥ €A$H részvétele.
Legfrissebb a Hard Rockon
Avantasia – Új show, új színpadkép
Teljesen megújult műsorral, és minden eddiginél látványosabb színpadképpel érkezik Európa fesztiváljaira – köztük a FEZEN-re – idén az Avantasia.
Meghalt Felkai Miklós
A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után hagyott itt minket. 73 éves volt.
Sting tizennegyedszer – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 05. 31.
Sting 3.0 néven, trió felállásban futó turnéjának budapesti állomásán a Police- és Sting-életmű parádésan áthangszerelt válogatását hallhattuk, amelyben bőven akadtak ritkábban hallott darabok, illetve egy új dal, ami nálunk debütált.
Alcohol – Csövi javulóban, nekiugranak a nyári buliknak
Az Alcohol zenekar frontembere gyógyulófélben, a zenekar már próbál a nyári fellépésekre, ősszel pedig pótolják az elmaradt lemezbemutató turnét.
Báthory Zoltán – „Egy egész várost mozgatsz körbe a világon”
Báthory Zoltán, koncertjével a héten a Barba Negrából a Budapest Arénába upgrade-elő Five Finger Death Punch alapítója a Metallicával közös turné gigantikus logisztikai méreteiről (is) beszélt.
Sabaton – Ők is moziba viszik eddigi legnagyobb turnéjukat
Tavaly koncertfilmet forgatott Hollandiában a Sabaton, egy telt házas előadást rögzítettek az örökkévalóságnak. A felvételt a nagyközönség is láthatja, ugyanis október 11-től a világ számos pontján moziba kerül a mű.
Hogy a jövő nagy énekesét láttuk-e? Jó kérdés: Jelusick, Asphalt Horsemen – Analog Music Hall, 2024. 05. 24.
A Jelusick nemcsak a fantasztikus énekes miatt alkotott maradandót, az egész csapat nagyon jó benyomást tett rám. Az Asphalt Horsemen pedig annyira hozta az amerikai ízt, hogy egy betévedő néző simán mondhatta volna, hogy ezek bizony amerikaiak.
Könnyező Sárkány a Toronyban: Bruce Dickinson, divideD – Barba Negra, 2024. 06. 01.
Bruce Dickinson 66 évesen – és mint kiderült, betegen – is felejthetetlen koncertet adott, 5000 ember várta, hogy felharsanjon a „Scream for me Budapest!”. A divideDnek beintett a technika, de megmutatták, hogy nélküle is boldogulnak.
Deep Purple – Újabb képek a zenekar albumából
Másfél hónap van hátra az új Deep Purple-stúdióalbum, az ’=1’ megjelenéséig. A veterán rockerek szeretik a képeket, hiszen a Pictures Of Home és a Picture Of Innocence után megírták a Pictures Of You című dalukat is, melyhez most már videóklip is van.
Lenny Kravitz-minikoncert a focidöntőn
Lenny Kravitz fellépett az UEFA Bajnokok Ligája 2024 döntőjén a londoni Wembley Stadionban, ahol egyébként a Real Madrid győzött 2:0-ra a Borussia Dortmund ellen.
Túra és tortúra: Metallica, Five Finger Death Punch – Ebreichsdorf, 2024. 06. 01.
Olvasói koncertriportunk a Metallica és a Five Finger Death Punch nagy alakításáról számol be a június 1-i a Racino Rockson, amit sajnos beárnyékolt a rendező cég botrányos szervezése.
Mark Knopfler: One Deep River
Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!
Electric Guitarlands – Egy színpadon a Manowar, a Dio, Ozzy Osbourne és David Ellefson gitárosa
Jövő szerdán Budapestre érkezik az utazó gitárcirkusz, ahol Michael Angelo Batio, a Manowar shreddere, Gus G, Ozzy Osbourne exgitárosa, Rowan Robertson, a Dio volt bárdistája és Andy Martongelli, David Ellefson (ex-Megadeth) axemanje szórakoztatja 2 órán át a közönséget.
Kikimora – Nikolo Kotzev bandája átszerződött a Frontiers Musichoz
Miután az Escape Musicnál megjelent 2 évvel ezelőtti albumuk különösebb visszhang nélkül tűnt el a süllyesztőben, a Nikolo Kotzev vezette Kikimora a Frontiers Musickal írt alá szerződést, és ‘For A Broken Dime’ című lemezük már náluk jelenik meg júliusban. A Deep Purple hatásait mutató I Am Eternity klipje már kint van.
Godsticks – Lázadás és káosz az új dalban
A Darran Charles vezette Godsticks új albummal jelentkezik május 26-án. A ’This Is What A Winner Looks Like’-ról kimásolt első kislemez, a Mayhem klipjét az 1839-es chartista lázadás helyszínén forgatták.
Mint egy zenés film egy multiplexben: Roger Waters – MVM Dome, 2023. 04. 23.
Roger Waters-koncertre elmenni nem ígér felhőtlen szórakozást, dráma ez a javából, de egyszer legalább mindenképpp látni kell, akárcsak ‘Az ember tragédiájá’-t. Az MVM Dome-ban olyan csodát láttam, amit nem felejtek el, míg élek.
P. Mobil – Újra kiadják az első három albumot
Nagyüzem van a vasárnapi nagykoncert kapcsán a P.Mobilnál! Az óriási érdeklődés miatt újabb szektorokat nyitottak meg a Budapest Aréna nézőterén, a GrundRecords újjávarázsolva adja ki a 80-as évek első felében megjelent három albumot és Tunyogi Bernadett közreműködésével újra felvettek egy dalt, amelyhez klip is készült.
Totális Metál – Tripla jubileumi koncert Pokolgép- és Omen-újrakiadásokkal
‘Kalapács 60+ Nagyfi 60+ Rudán 60’ címen tripla jubileumot ünnepel április 30-án a Barba Negrában a Totális Metál, a hat ex-Pokolgép-zenészből álló formáció. Itt lesz először kapható a Pokolgép és az Omen első öt lemeze, melyek a hazai heavy metal mérföldkövei, és most először gyönyörű kivitelű, digipak újrakiadásban látnak napvilágot.
Paul Gilbert: The Dio Album
Nem példa nélküli, de szokatlan vokális szerzemények instrumentális változatait elkészíteni. Paul Gilbertnek sikerült egy olyan albumot összehozni, amely ének nélkül is őrzi Ronnie James Dio ragyogó pályafutásának emlékét.
Bródy János – Pénteken jelenik meg a tavalyi arénakoncert felvétele
Tavaly novemberben Bródy János telt házas koncertet adott a Budapest Sportarénában, amelynek felvételét a GrundRecords pénteken kiadja dupla CD-n, DVD-n és a kiadó történtében először Blu-rayen is. Csütörtökön közönségtalálkozó és dedikálás lesz a Hard Rock Hotelben.
Mr. Big – Megjelent a „legelső” daluk
Kiadatlan felvétel jelent meg a Mr. Big zenekartól, Billy Sheehan szerint a Want To Be Wanted volt az első, amit a debütalbumukra írtak, ám végül nem került fel a lemezre.
Doogie White – „Blackmore a véremet szívta!”
Egy közelmúltbeli interjúban Doogie White felidézte a kilencvenes évek közepét, amikor a Rainbow énekeseként együtt dolgozott Ritchie Blackmore-ral.
Metallica: 72 Seasons
Erős album lett a ’72 Seasons’ annak ellenére, hogy a Metallica eddigi legönismétlőbb anyaga. Nemigen akartak mást vele, mint lazán nyomni, ami jön belőlük, ez a felszabadultság át is jön a dalokból. Ez már rég nem thrash metal, ez egyszerűen csak Metallica, amely minden megmozdulásával rezgésben tartja a világot.
Savatage – Új albummal és koncertekkel búcsúznak el
Jövőre új album kiadását tervezi a Savatage, ami vélhetően a banda utolsó anyaga lesz, ezzel szeretnének búcsút venni a rajongóktól.
Helloween – Michael Kiske jól érzi magát a bandában
Egy interjúban Michael Kiske beszélt arról, milyen volt a kémia a Helloween többi tagjával a ‘Pumpkins United’ turné előtt és milyen azóta.
A 5 Seconds Of Summer a Budapest Arénában
A többszörös platinalemezes pop-rock csapat, a 5 Seconds Of Summer új koncertalbumának megjelenését követően világ körüli turnéra indul, amely érinti Magyarországot is, október 10-én a Budapest Arénában láthatjuk őket.
Def Leppard – Rick Allen még lábadozik a támadás után
A Def Leppard dobosa, Rick Allen még mindig lábadozik, több mint egy hónappal azután, hogy megtámadták egy floridai hotel előtt.
Jethro Tull – Megjelent a ’RökFlöte’ album
Ma jelent meg a legendás Jethro Tull új albuma, a ’RökFlöte’, amely már meghallgatható a streaming szolgáltatóknál, a fizikai verziókat a frontember Ian Anderson mutatja be.
Thy Catafalque – Hogy kerülnek a hegyek az Alföldre?
Júniusban érkezik a Kátai Tamás vezette Thy Catafalque új lemeze, az ’Alföld’, melynek nyitó tétele A csend hegyei. Ebben a dalban Lédeczy Lambert (Ahriman) énekel és Breno Machado gitáros szólózik a főhős mellett.
Neal Schon – Májusban jön a Journey Through Time koncertfelvétele
Korábban beszámoltunk róla, hogy ’Journey Through Time’ néven Neal Schon pár koncert erejéig összeállt Gregg Rolie-val, hogy felidézzék a Journey korai éveit. Május 19-én megjelenik a hivatalos koncertfelvétel a legelső, 2018-as fellépésről, ízelítőnek pedig itt a Just The Same Way és a Lights.
EDDA Művek – 50 éves jubileumi koncert a Budapest Arénában
2024-ben 50 éve lesz annak, hogy az ország egyik legismertebb rockzenekara, az EDDA Művek megalakult. A Pataky Attila vezette legendás együttes e jeles alkalomból egy óriási bulira hív mindenkit a Papp László Budapest Sportarénába.
Foo Fighters – A történtek ellenére folytatják
Elképesztő veszteségek, személyes önvizsgálat és keserédes emlékek után a Foo Fighters egy új lemezzel tér vissza. A ’But Here We Are’ június 2-án jelenik meg, a Rescued című előzetest már most megismerhetjük.
Supersonic Revolution – Itt a debütáló album címadó dala
Bemutatta harmadik kislemezdalát az Ayreon főnökének új zenekara, a Supersonic Revolution. A május 19-én megjelenő ‘Golden Age Of Music’ albumról ezúttal a címadó dalt és hozzá készült klipet ismerhetjük meg.
Nanowar Of Steel – Egészségtudatos kalózmetálosok
Az olasz Nanowar Of Steel legújabb videójában azoknak ad tanácsot, akik kalóznak állnának, de még nem tudják, mik a kritériumok. Ráadásul közben az Alestormot is jól kiparodizálják!
Joe Lynn Turner – „Ritchie Blackmore már nem illik a Deep Purple-be”
Joe Lynn Turner azt fejtegette egy minapi interjúban, hogy nem valószínű, hogy Ritchie Blackmore újra a Deep Purple-ben játsszon, mert Ian Gillannel még most sem ásták el a csatabárdot.
The Winery Dogs – Budapesti lemezbemutató is lesz októberben
Megérkezett a bejelentés, amelyre február óta várunk! A Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan alkotta trió, a Winery Dogs októberben induló európai koncertkörútjának hazai állomása is lesz. Október 28-án a Barba Negra Red Stage-en láthatjuk a világsztárokból álló szupergroupot.
G2, két nap eltéréssel: Joe Satriani, Steve Vai – Barba Negra, Akvárium, 2023. 04. 10-12.
Joe Satriani és Steve Vai sokáig a G3-turnék összeszokott párosaként járták a világot, most önálló koncertek keretében hosszabb műsoridőben, tetemes életművükből nagyobb merítéssel varázsolhatták el közönségüket.
Extreme – Két új dallal jelentették be a turnét
Két új albumelőzetessel vezette fel az Extreme az amerikai-ausztrál-japán koncertkörútját, amelynek egy részére a Living Colour is elkíséri őket.
Layla Zoe – Janis Joplin reinkarnációja a Backstage-ben
Henrik Freischlader gitárossal közösen írt új albumának dalait mutatja be holnap, azaz április 20-án Layla Zoe, a Janis Joplin reinkarnációjának tartott kanadai énekesnő és blues-rock zenekara a budapesti BackStage Pub színpadán.
Kamelot lovagjai és úrhölgyei: Kamelot, Myrath, Eleine, League Of Distortion – Barba Negra, 2023. 04. 08.
Amit a Kamelot színpadi jelenlétben produkált, a jól összerakott program, a gyönyörű fények felejthetetlenné tették a nagyszombatot. A Myrath megérdemelt volna egy co-headliner pozíciót, de az Eleine és a League Of Distortion is várakozáson felül teljesített.
Egy minifesztivál épült a Powerwolf-buli köré
Június 4-én a Powerwolf nagyszabású szabadtéri koncertre készül a Barba Negrában, melyhez 6 banda csatlakozott, kétszínpados minifesztivállá avanzsálva a bulit. Jön a Dynazty, az Eclipse, a Visions Of Atlantis, a Classica, a Hydra és a Power.
Deathstars – Ezúttal tényleg eljönnek
2020 óta húzódik a Deathstars új lemezének megjelenése, és ezzel együtt a lemezbemutató turné is. Jó hírünk van: májusban végre megjelenik az ‘Everything Destroys You’ és a zenekar október végén tényleg útnak indul. Budapestre viszont csak december 1-jén érnek.
Elhunyt Török Ádám
Gyászol a magyar rockzene, 75 éves korában elhunyt Török Ádám, az utolsó mohikánok egyike, a legendás Mini alapítója.
HELYSZÍNVÁLTOZÁS! Simon Phillips az Eiffel Műhelyházban lép fel
Simon Phillips és zenekara május 2-án nem az eredetileg meghirdetett helyszínen, hanem az Eiffel Műhelyházban ad koncertet, az eseményt a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a JazzFest Budapest is magáénak vallja.
Sabaton – Motörhead-feldolgozás az új EP-n
Megjelent a Sabaton EP-trilógiájának utolsó része, amelyben fontos szerepet kapott a Motörhead egyik dalának feldolgozása, ez lett a kirakós utolsó darabja.
Einar Solberg – A színpadhoz már nagyon közel
A Leprous frontembere, Einar Solberg harmadik kislemezével jelentkezett a ’16’ dalaiból, amit a hollandiai Prognosis Festivalon ma már élőben is előadnak.
Omega – Az 1977-es kisstadionbeli koncert teljes változata
A GrundRecords folytatja az Omega-életmű újrakiadását. Április 21-én érkezik a következő kiadvány ’Élő Omega [Kisstadion ’77]’ címmel. Az egykori koncertfelvétel vágott változata bár korábban megjelent, teljes hosszában ezen az újdonságon hallható először.
Elegant Weapons – Második dal és turnédátumok
Az első kislemezdal animációs videója után most már azt is láthatjuk, hogy zúz együtt a négy zenész a Do Or Die klipjében. Élőben sajnos pont lecsúszunk róluk, júniustól a Pantera előzenekaraként járják Európát.
Stardust – Jön a második lemez a Frontiersnál
A Stardust azon kevés magyar zenekar egyike, amely nemzetközi vizekre tudott evezni. A Frontiers Musicnál júniusban megjelenő új album első kislemezdala a The Fire, melynek videója tegnap jött ki. Úgy tűnik, a stílus és a minőség is maradt a régi.
Megjelent a Metallica új albuma
Aki a tegnapi – megjelenés előtti – globális mozipremieren nem tudott részt venni, az mától megveheti vagy a streaming szolgáltatóknál meghallgathatja a Metaliica új, ’72 Seasons’ című albumát.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Omega: Élő Omega – Kisstadion ’77
A GrundRecords Omega-életművet bemutató sorozatában megjelent hanganyag – a teljes koncert most először kiadott felvétele – egy ereje teljében levő zenekart mutat be. Ez a kordokumentum híven őrzi és bizonyítja ennek a korszaknak a sikerét, termékenységét és az Omega megújulását.
Paul Gilbert: The Dio Album
Nem példa nélküli, de szokatlan vokális szerzemények instrumentális változatait elkészíteni. Paul Gilbertnek sikerült egy olyan albumot összehozni, amely ének nélkül is őrzi Ronnie James Dio ragyogó pályafutásának emlékét.
Supersonic Blues Machine: Voodoo Nation
Ha újító szándékkal történt ez a váltás, akkor szerintem félresikerült. Elveszett egy kiváló blues-rock trió, lett helyette egy rádióbarát irányt preferáló formáció, mely sokkal inkább az amerikai hallgatóságnak kedvez. Élőben azért mindenképp jobb ez az alakulat, de akkor is hiányzik Lance Lopez, nem is kicsit.
Al Di Meola-John McLaughlin-Paco de Lucía: Saturday Night In San Francisco
Ennek a lemeznek pusztán egy a baja, hogy másodikként, 41 évvel a ’Friday Night In San Francisco’ után jelent meg, éppen ezért nem hat annyira az újdonság erejével. Minőségben viszont semmivel sem marad el az elsőtől, ha ezt hallom kamaszkoromban, biztos, hogy ugyanúgy hanyatt vágom magam tőle.
Porcupine Tree: Closure/Continuation
Az elmúlt 13 évben Steven Wilson a Porcupine Tree nélkül próbált kiteljesedni. Alkotott kiváló albumokat és kevésbé jókat. Ez a Gavin Harrisonnal és Richard Barbierivel készített Porcupine Tree-lemez ráver minden egyes anyagára, amit 2009 után készített.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
A svéd úthenger és a kanadai buldózer: Kataklysm, Soilwork, Wilderun – Barba Negra, 2022. 02. 25.
Kifogástalan este volt, amelyet két remek zenekar, a Kataklysm és a Soilwork tett felejthetetlenné. Nem voltunk ugyan kevesen a teremben, de az ilyen minőséget képviselő zenekarok megérdemelnék az ennél is nagyobb népszerűséget a szélsőséges zenei stílusuk ellenére is.
Indusztriál diszkó: Turmion Kätilöt, Bloodred Hourglass – Barba Negra, 2023. 02. 16.
Az extrém kinézethez tökéletesen párosuló muzsika összességében egy nagyon szórakoztató és izgalmas bulit eredményezett. A Turmion Kätilöt meggyőzött, hogy egy picit extrémebb muzsika is lehet nagyon élvezetes, a Bloodred Hourglass pedig régi kedvencek emlékét elevenítette fel bennem.
A technika sem babrálhatott ki a hősökkel: Twilight Force, Seven Spires, Silver Bullet – Barba Negra, 2023. 02. 08.
Én még ennyi technikai bakival tarkított koncertet életemben nem láttam, mint a Twilight Force-é. A hibáktól eltekintve viszont jól szóló, szórakoztató, poénos előadást láttunk, a Seven Spires és a Silver Bullet is rendesen odatette magát.
Előrehozott Valentin-napom: Bullet For My Valentine, Jinjer, Atreyu – Barba Negra, 2023. 02. 10.
Ha Cupido nem is, de a Bullet For My Valentine biztosan szíven talált ezen az előrehozott Valentin-napon. Bár a Jinjer nem szólt tökéletesen, az Atreyu pedig tök ismeretlen volt számomra, de ők is olyan hangulatot csináltak, hogy csak pislogtam.
Akceptálom Wolf új zenekarát: Accept, The Iron Maidens – Barba Negra Red Stage, 2023. 01. 29.
Lassan teljesen kicserélődött az Accept legénysége Wolf Hoffmann körül, viszont így legalább bizonyította korábbi állításomat, hogy az Accept tőle az, ami. Az Iron Maidens pedig izgalmas koncertet adott, klasszikusok és ritkaságok elegyével, csak egy kissé álló játékot folytattak. Az öreg rókák tavaly nyáron százszor többet mozogtak, mint ezek a fiatal csajok.
Ajánló
Idén velünk táborozik a Stratovarius is!
Az alsóörsi Tábor Fesztiválon a korábban bejelentett Toy Dollshoz csatlakozik a Stratovarius és a Korpiklaani, és persze ott lesz a hazai rockzene krémje a Tankcsapdától a Roadon át az Ossianig.
Tommy Johansson meghívója az Analog Music Hallba
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa videóüzenetben invitált az idei Gary Moore-Emlékestre, melyen ő maga is fellép.
Dark Tranquillity – Új lemezzel turnéznak, és a Moonspell-lel
Mindkét banda, a Dark Tranquillity és a Moonspell is 2022-ben járt hazánkban utoljára, idén közösen veszik be a Barba Negrát az ‘Endtime Signals’ turnéján. Előzenekarok a Wolfheart és a Hiraes.
HolyChicks – Félúton a Dáma Lárma felé
A HolyChicks zenekart egy vagány csajbandaként tartják számon, amire most egy klipes új dallal ráerősítettek a lányok, akik gőzerővel készülnek a hónap végén esedékes 7. Dáma Lárma koncertre.
Al Di Meola Electric Band – 36 év után újra Budapesten
Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel.