Amikor kamasz fejjel először hallottam a gitártrió ’Friday Night In San Francisco’ című élő albumát, először azt gondoltam, földi halandó ilyen zenei teljesítményre nem képes. Nagyban formálta zenei érdeklődésemet a lemez – a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem –, és amikor 1987 augusztusában egy fülledt, meleg estén a Kisstadionban meghallgattam John McLaughlint és Paco de Lucíát együtt, vagyis a trió kétharmadát, valóban rádöbbentem Frank Zappa fundamentumára: „A zene a legjobb!”
Nos, az 1981-ben megjelent, a Warfield Theatre-ben azon a bizonyos pénteki napon rögzített koncertanyag után négy évtizeddel később Al Di Meola elővakarta archívumából a második, a szombati koncertet, és egy kicsit restaurálta, hogy kiadható állapotba hozza. Talán olyan szándék is vezérelte, hogy emléket állítson a Paco de Lucíának, és milyen jól tette!
A legendás koncertszervező, Bill Graham rövid bevezetője után a felrobban a színpad a három akusztikus gitártól. Ugyanazt a hangulatú zenét kapjuk, mint az 1981-es albumon, és döbbenetes az, hogy teljesen más repertoárt játszik a trió – tegyük hozzá, bizonyos zenei témák emlékeztetnek a korábbi lemezre. Például az első szerzemény, a Splendido Sundance mediterrán hangulata és alaptémája hasonlít a Mediterranean Sundance-re még a címében is. Ezen a koncerten is félelmetes formában játszanak, igaz, hogy Meola és McLaughlin ezúttal mellőzi Henry Mancini Rózsaszín párducát és a bluest. Viszont mindhárom zenészfenomén kap egy-egy szólószámot. John McLaughlin hozza a maga misztikus világát, Al Di Meola szokásosan technikás, kissé romantikus dallamfüzéreket penget, Paco de Lucía pedig flamencót pörget jazzes köntösben. Amikor hárman játszanak, azok a dalok ezúttal is egyedülálló egymásra hangolódásról, együtt gondolkodásról tanúskodnak. Fantasztikus futamokra inspirálják egymást, egyfajta verseny alakul ki a három muzsikus között, ez azonban marad a zene keretei közt, és szó nincs arról, hogy az egyik lejátssza a színpadról a másikat. A hallgatónak viszont össze kell szednie magát, hogy kövesse a helyenként valóban fénysebességgel pengetett futamokat.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Három teljesen eltérő pályán mozgó gitárosról van szó. Még Al Di Meola és John McLaughlin esetében is hallható a különbség, mert bár mind a ketten a jazz-rockban tevékenykednek, mégis eléggé más utakon járnak. Jelen esetben nem feltétlen a jazz ösvényén mozognak, ugyanakkor Paco de Lucía a flamencojátékába beviszi a jazzt, ő így közelebb tud kerülni a másik kettőhöz. Éppen ezért nehéz bekategorizálni, milyen zene is hármójuk produkciója. Nem jazz, nem flamenco, bár mindkét műfaj hallható, mégis, valami teljesen egyedi elegy, amihez még csak hasonlót se hallottam. Meg kell említeni azt is, hogy különböző akusztikus gitárokat használtak. Noha Meola és McLaughlin hasonló rendeltetésű hangszert pengetett, Meola fémhúrokat, McLaughlin pedig nylon húrokat nyúzott. Paco de Lucíának pedig a gitárja is más volt, ő spanyol gitárt használt – mi mást?
Érdekes, hogy három évvel a legendás album után kijött a ’Passion, Grace & Fire’ ami közel sem sikerült olyan jól, igaz, ott stúdiófelvételeket hallunk, hiányzik az élő zene varázsa. Ezért egy kicsit tartottam, hogy nem lesz meg az elsöprő élmény, hála istennek kellemesen csalódtam.
Összegzés:
A 21. század technológiai terrorjában az ember életkedvét visszaadják az olyan albumok, amelyek 100%-ban az egyik legfontosabb emberi kvalitáson, a tehetségen alapszanak. Ennek a lemeznek pusztán egy a baja, hogy másodikként jelent meg, éppen ezért nem hat annyira az újdonság erejével, mint a ’Friday Night In San Francisco’. Minőségben semmivel sem marad el az elsőtől, ha ezt hallom kamaszkoromban, biztos, hogy ugyanúgy hanyatt vágom magam tőle. Ezért nem tíz pont, csak kilenc és fél. Pech.
Pontszám: 9,5
Megjelenés: 2022
Kiadó: earMUSIC
Stílus: jazz, flamenco
Származás: USA
Zenészek:
Al Di Meola: akusztikus gitár
John McLaughlin: akusztikus gitár
Paco De Lucia: spanyol gitár
Dalcímek:
1. Bill Graham Introduction
2. Splendido Sundance
3. One Word
4. Trilogy Suite
5. Monasterio de Sal
6. El Pañuelo
7. Meeting Of The Spirits
8, Orpheo Negro
Legutóbbi hozzászólások