Megjelent a Sabaton EP-trilógiájának utolsó része, amelyben fontos szerepet kapott a Motörhead egyik dalának feldolgozása, ez lett a kirakós utolsó darabja.

A Sabaton ’Echoes Of The Great War’ EP-trilógiájának utolsó része ’Stories From The Western Front’ címmel jelent meg, rajta a Motörhead 1916 című dalának feldolgozásával, amely teljesen új megközelítést kapott. Az utolsó EP megjelenésének apropójából a banda vadonatúj klipet is közzétett, amelyet az angliai Dudley-ban, a híres Black Country Living Museumban forgattak. A videóban a zenekar által korábban megénekelt történelmi hősök mellett egy fiatalokból álló rockerhad és az egykori Motörhead élő tagjai, Mikkey Dee és Phil Campbell is feltűnnek.
A nyugati front volt az első világháború egyik fő hadszíntere. Több mint 400 mérföld hosszan húzódott, Franciaországon és Belgiumon keresztül, a svájci határtól az Északi-tengerig. Legalább 4 millió ember halt meg ezen a fronton, de a valós számot lehetetlen megmondani. A ’Stories From The Western Front’ EP azokról szól, akik ott harcoltak és estek el, egy olyan helyen, ahol a lövészárkok és a szüntelen lövöldözés az őrületbe kergette az embereket. Azok, akik túlélték ezt a poklot, visszatérő rémálmokkal, poszttraumás sokkal vagy olyan sérülésekkel tértek vissza, amik örökre megváltoztatták az életüket.

„Izgatottan várjuk az ’Echoes Of The Great War’ sorozat utolsó részének megjelenését, valamint az új klipet, amelyet nagyszerű hangulatban forgattunk az Egyesült Királyságban” – nyilatkozta a Pär Sundström. „Az új EP-nk azokat a történeteket meséli el, amelyek a nyugati frontról, egy brutális és könyörtelen hadszíntérről származnak. A verduni csata – amely az első világháború leghosszabb csatája volt –, az 1917-es passchendaele-i csata Flandriában, a somme-i csata… ezek mind olyan dolgok, amelyeket nem szabad elfelejtenünk. Ezen a lemezen – valójában az egész EP-gyűjteményen – keresztül az volt az elsődleges küldetésünk, hogy megörökítsük ezeket a történeteket, és biztosítsuk, hogy ezek mindenkinek eszébe jussanak” – folytatta Pär. „Ha már a somme-i csatáról beszélünk, ez a konfliktus hatalmas emberveszteséggel járt, körülbelül 300 ezer halálos áldozatot követelt. Ez volt az első világháború – és az emberiség történelmének – egyik legvéresebb és leghalálosabb ütközete. Erről íródott az 1916, és ezért volt ez az EP a hiányzó puzzle-darab” – tette hozzá.

Joakim Brodén is megszólalt a Motörhead-feldolgozással kapcsolatban: „Úgy gondoltuk, hogy az 1916 tökéletesen illeszkedik ehhez az EP-hez, nem csak azért, mert az első világháború a témája, hanem mert egyszerűen mindent imádunk ebben a dalban. Lemmyt az inspirálta a szám megírására, hogy megnézett egy dokumentumfilmet a somme-i csatáról. A dalszöveg érzelmekkel teli, és tökéletesen leírja az összes fiatal katona élményét, akiknek többsége lényegében csak gyerek volt. Az egyik sor, ami igazán meghatott és megérintett: »We were food for the gun, and that’s what you are when you’re soldiers.« [Kb. puskacső elé vetettek minket, ez a katonák sorsa.] Ezt nem tudom kiverni a fejemből.
Úgy gondoljuk, igazságot szolgáltattunk ennek a dalnak. Ez a mi tisztelgésünk a világ egyik legnagyobb zenekara előtt, és egyben főhajtás azok előtt, akik az első világháborúban harcoltak.”
A lemezt CD formátumban csak a Sabaton honlapján keresztül lehetett megrendelni, de elővételben elfogyott minden darab, az eBayen viszont már felbukkant 65 €-s áron is. A digitális szolgáltatókhoz ezen a linktreen keresztül lehet eljutni.

’Stories From The Western Front’ dallista:

01. 1916
02. Great War
03. Hellfighters
04. The Price Of A Mile
05. Fields Of Verdun
06. Race To The Sea
07. Devil Dogs

Sabaton

Megosztás