Paul Laine írta még 2021 végén Facebook-oldalára: „Ez lesz az első »menetpróbám«, amivel minden albumot, amin valaha dolgoztam, leteszteltem.” Ezek után már nem is csodálkozunk, hogy a Defiants harmadik lemezének a ‘Drive’ címet adták. Bár sokat kellett még csiszolgatni, ha csak másfél évre rá jelenik meg…

The Defiants

A Defiants bejelentette, hogy június 9-én új albummal, összességében a harmadikkal térnek vissza, melynek címe ‘Drive’. Paul Laine, Bruno Ravel és Rob Marcello alkotják a zenekart, akik mindannyian a népszerű Danger Danger jelenlegi vagy korábbi tagjai. A 2016-os debütalbumukat olyan lelkesedéssel fogadták a rajongók, hogy a folytatás nem is volt kérdéses. 2019-ben jelent meg a ‘Zokusho’ – a japán szó jelentése „folytatás” vagy „következő fejezet” – hasonlóan kedvező fogadtatásra talált, ráadásul különleges csemegeként ezen az albumon a Danger Danger dobosa, Steve West váltotta Van Romaine-t.

 

 

A folytatást már a Covid évei alatt elkezdték írni, 2021 végére készen voltak a demókkal. Ekkor írta Facebook-oldalán Paul Laine:  „A mai napom első felét kiveszem és elmegyek egy hosszú autóútra… meg kell hallgatnom ezt az anyagot és megnézni, hol tartunk. Ez lesz az első »menetpróbám«, amivel minden albumot, amin valaha dolgoztam, leteszteltem… Egy menetpróba mindig megmutatja, hogy a lemez gördülékeny-e, elfelejtettünk-e valamit, mit kell az utolsó pillanatban átírni, mielőtt felvesszük az alapokat és ezzel örökre elkötelezzük magunkat a döntésünk mellett. Mert igaz, hogy a hallgatóknak készíted a zenét, de igazából elsősorban magadnak csinálod…”

Alaposan „letesztelhették”, „fényesre csiszolhatták”, mert másfél év kellett hozzá, hogy piacra dobják, június 9-re jegyezhetjük elő magunknak a ‘Drive’ érkezését, melyről elsőként a Hey Life szöveges videóját bocsátották útjára. Ja, és Van Romaine is visszatért a dobok mögé.

A ‘Drive’ dallistája:

01. Hey Life
02. Go Big Or Go Home
03. 19 Summertime
04. What Are We Waiting For
05. Miracle
06. Against The Grain
07. So Good
08. Love Doesn’t Live Here Anymore
09. Another Time, Another Place
10. The Night To Remember
11. Nothing’s Gonna Stop Me Now

The Defiants - Drive

Megosztás