Legfrissebb a Hard Rockon
Gyertek, őrültek, Zártosztály-koncertre!
Köztudott, hogy a Zártosztály zenekar névadóját az EDDA Gyere, őrült című száma ihlette. Szeptemberben a Stula Rock koncertje után eljátsszák a most 40 éves ‘EDDA Művek 6.’ nagylemezt teljes egészében, ennek húzónótája volt a dal.
Ayreon – Hat énekes a bombasztikus fináléban
Megérkezett a májusban megjelenő Ayreon-koncertfilm második előzetese. Az előadás végén elhangzó dalban ez alkalommal Marcela Bovio, Irene Jansen, Maggy Luyten, Mike Mills, Tommy Karevik és Wudstik énekel.
Devin Townsend – Egy évtizednyi molyolás után érkezik a ’The Moth’
Devin Townsend tíz év alatt készítette el az ’Empath’ vonalára visszatérő új lemezét, amelyen Steve Vai és Anneke van Giersbergen is szerepet vállalt, az album első előzetese ma jelent meg.
Rock Castle – Csehország egyik legkülönlegesebb rockfesztiválja
A csehországi Rock Castle néhány év alatt a régió egyik legizgalmasabb rock- és metalfesztiváljává nőtte ki magát. A dél-morvaországi Moravský Krumlov történelmi kastélykertjében megrendezett esemény idén augusztus 13. és 15. között várja a rajongókat, és a szervezők mintegy 15 ezer látogatóra számítanak. A középkori várfalak különleges hátteret adnak a koncerteknek, ami Európában is ritkaságnak számít, így nem meglepő, hogy évről évre egyre több külföldi metalrajongó keresi fel a fesztivált.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Ian Gillan 80 éves
A Deep Purple tette világhírűvé, de énekelt a Black Sabbathban, és a ‘Jesus Christ Superstar’ címszerepében is. Isten éltesse a ma 80 éves Ian Gillant!
Alcohol zenekar – Csövi kórházba került
Az Alcohol zenekar frontembere, Csövi tegnap sajnos a sürgősségin kötött ki, gyors felépülést kívánunk neki!
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Mentes Norbert / Renato Pavesi – Klip Fogarasy Mariann-nal
’Újjászületés / Renascentia’ címmel jelenik meg augusztus 14-én az EDGE Records gondozásában Mentes Norbert (Moby Dick, Hungarica) és az olasz származású gitáros, Renato Pavesi bemutatkozó lemeze, amely a két zenész stílusokon átívelő zenei utazása, a rock és a flamenco fúziója.
Ősszel érkezik Presser Gábor önéletrajza
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az idei év egyik könyves szenzációja érkezik idén ősszel a könyvesboltokba. Mától előrendelhető Presser Gábor nagyszabású, képekkel gazdagon illusztrált önéletrajza.
David Gilmour: Live At Pompeii
2020. július 16-án a Pólus Moziban lesz látható David Gilmour lehengerlő koncertfilmje, ráadásul 120m²-es vásznon és 5.1 Dolby hangkeveréssel, ami biztos, hogy hatalmasat dob az egyébként sem elhanyagolható élményen. Ennek apropójából ismét elővettük a Pink Floyd legendájának koncertanyagát.
Tony Martin – Hamarosan kész a szólólemeze
Régóta ígéri, de úgy tűnik, hogy végre a finisbe ért a Black Sabbath egykori énekese szólóanyagának munkálataival. A kiváló torok néhány közreműködő nevét is elárulta.
Lucifer, Isaac Asimov, Ringo Starr – avagy a The Mule születése
Ian Paice egy friss interjúban megosztotta a nagyérdeművel, hogyan született meg a Deep Purple egyik legérdekesebb dala, a The Mule. A dobos azt is elárulta,...
Metallica – 26 évet ugranak vissza az időben
Már mindenki kívülről fújja, hogy ha hétfő, akkor új Metallica-koncert landol a neten. James Hetfieldék nem szakítottak jó szokásukkal, és ezúttal egy 1994-es bulit toltak fel a YouTube-ra.
The Dead Daisies – Akusztikus EP-vel kárpótolnak
A friss hírek szerint csak jövőre jelenik meg a The Dead Daisies új lemeze, azonban a banda nem hagyja cserben rajongóit, ugyanis napokon belül leszállítanak egy különleges akusztikus EP-t, amibe már bele is fülelhetsz.
Alcatrazz – Steve Vai dala visszahozza a régi emlékeket
A három eredeti tagot (Graham Bonnet, Jimmy Waldo, Gary Shea) számláló Alcatrazz egy egykori negyedik tag, Steve Vai dalát mutatta be az új lemezről.
The Rolling Stones – Újra felmelegítik a kecskefejlevest
Folytatódik a The Rolling Stones régi albumainak újrakiadása. Szeptember 4-én ezúttal az 1973-ban megjelent Goat’s Head Soup’ jelenik meg új köntösben, kibővített tartalommal.
MoneyRoll – Élet a Pandora’s Box után
A Pandora’s Box három tagja, Sándor József „Günter” gitáros, Ferenczi Tibor „Cézi” basszusgitáros és Szabó Krisztián „Krisz” egy új formációban fogott össze, mely be is mutatta első dalát Találd meg az utad címmel.
Rikard Sjöblom – A Gungfly-jal nyomul a Beardfish egykori főnöke
’Alone Together’ címmel új albumot ad ki a Beardfish egykori főnökének csapata Rikard Sjöblom’s Gungfly molinó alatt. Az ütős prog-rockot ígérő lemezről egy dal, a Happy Somewhere In Between már kagylózható.
Lucky Gentlemen – Jól áll nekik az Eagles
„Minden út Csolnokra vezet” – állítja a Lucky Gentlemen, melynek tagjai Jurásek Balázs (ex-Demonlord) és Jurásek Dániel (ex-Stainless Steel). A duó ezúttal az Eagles How Long című dalát értelmezte át a saját képére.
Falset – Bemutatkozik James LaBrie fiának zenekara
A Next To None után egy újabb zenekar mutatkozik be, melyben a Dream Theater frontemberének gyermeke az egyik tag. Chance LaBrie (James fia) és csapata októberben adja ki debütáló anyagát.
Wacken World Wide – Ha a hegy nem megy Mohamedhez…
A pandémia elmosta az idei fesztiválszezont, de a Wacken szervezői nem adták fel. „Ha nem tudsz eljönni Wackenbe, Wacken jön el hozzád!” – felkiáltással úgy döntöttek, élőben fogják közvetíteni a koncerteket az interneten.
S.O.O.T. – „Mélyen az underground alól”
A nevükben szereplő intelemmel ellentétben nem maradtunk ki a Stay Out Of This (S.O.O.T.) új albumából, ami júniusban jelent meg sok-sok ismerős zenész...
Lionville – A varázslat létezik!
’Magic Is Alive’ névre hallgat a dallamos rockban erős Lionville új lemeze, és ha meghallgatod az új dalukat, az I’ll Never Give My Heart Awayt, akkor te is hinni fogsz a varázslatban!
Shining Black – Leforgatták az első klipjüket
Pénteken engedte szabadjára a Shining Black, vagyis a Mark Boals – Olaf Thorsen duó első albumát, aminek Boogeyman című harmadik kislemezdalához klipet is készített a két remek dallamérzékkel megáldott zenész.
Enslaved – Izland, elfek, törpék és óriások
A Nuclear Blast égisze alatt lát napvilágot a viking/black metal-vonal egyik ősatyjának (természetesen a jóval korábban „eszmélt” Bathory után), az Enslavednek a friss pörölycsapása, az ’Utgard’, méghozzá október 2-án.
Oceans Of Slumber – Bekategorizálhatatlan művészet
Az egyik legizgalmasabb és leggyorsabban fejlődő kortárs metal banda kétségkívül a texasi Oceans Of Slumber, ráadásul a színtér egyik legjobb torka, Cammie Gilbert áll a csapat frontján. Negyedik lemezük szimplán a zenekar nevét viseli, és egy Type O Negative-átiratot (Wolf Moon) is felvettek hozzá.
Black Crown Initiate – A progresszív death metal „Szent csendje”
Az amerikai csapat már az első két albumával kieresztette oroszlánkörmeit, és ultratechnikás, komplex, ámde fogós dallamokkal és tiszta énekkel is megtűzdelt zenéjük révén sokan a jövő nagy reménységeit látták és látják bennük a ma napig.
Kansas: The Absence Of Presence
Alapjaiban most is azt a vibráló, sok hangszerszólóval megtűzdelt, a legapróbb részletekig kidolgozott progresszív rockzenét játsszák, mint negyven-akárhány évvel ezelőtt. Kiváló dalok nélkül azonban a virtuozitás csak zenei önkielégítés lenne.
Morse / Portnoy / George – Így játszanak Jethro Tullt
Ian Anderson után most a mélyen vallásos Neal Morse is felszólal azok tettei ellen, akik Isten nevére hivatkozva visznek véghez kegyetlenségeket a világban. Vélhetően ezért esett a trió választása a Jethro Tull Hymn 43 című dalára.
Venom – Egyedülálló kiadvány közeleg
A sötét muzsikák kedvelői hamarosan egy igazán különleges gyűjteménnyel lehetnek gazdagabbak. A Venom 1979 és 1984 közötti legendás demói sorakoznak az augusztusban megjelenő albumon.
The Cherry Truck Band – A Black Stone Cherry és a Monster Truck egyesülése
Amikor az egész világ leállt a Covid-19 terjedése miatt, a kentuckyi rockerek és a kanadai hard rock csapat összefogott. Közös daluk, a Love Become Law nemes célokat szolgál.
Electric Mob – Hallgasd meg a Steel Dragon-feldolgozásukat!
Talán még maga Sammy Hagar sem gondolta volna, amikor 2001-ben megírta a Stand Up című dalt, hogy ennyire jól szól majd 2020-ban egy extrém méretű fültágítót viselő énekes előadásában. Ti magatok is megbizonyosodhattok a brazil csapat (nem, ez nem a sportrovat) teljesítményéről.
Tokyo Motor Fist – Mocikat beizzítani, új dal dübörög
Tegnap jelent meg a Danger Danger énekese és a Trixter gitárosa által vezetett formáció második nagylemeze, melyen ráadásul egy Rainbow-járta ritmusszekció (Greg Smith és Chuck Burgi) biztosítja a dübörgő alapokat.
Deep Purple – Előkerült a harmadik dal az új albumról
Augusztus 7-én végre megjelenik a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, melyről bemutattak egy újabb semmiséget Nothing At All címen.
Udo Dirkschneider – Amerikában az U.D.O.-val is játszana Acceptet
‘Soha ne mondd, hogy soha’ címmel volt már írásunk Udóról és az Accept-dalokhoz való viszonyáról. Erre hozta létre a Dirkschneider zenekarnevet. De van az a pénz, amiért az U.D.O. programjába is visszatenné a dalokat.
Rick Wakeman & The English Rock Ensemble: The Red Planet
Rick Wakeman stílusban hasonlót produkált, mint az 1973-ban megjelent második, ma már klasszikus szólóalbumán, a ’The Six Wives Of Henry VIII’-en. Nagyon sok lehetőség van ezekben az új kompozíciókban, nem lepődnék meg, ha legendás műveihez hasonlóan ezt a lemezt is újraértelmezné pár év múlva.
Bon Jovi – Egy lassú szerzemény az új lemezről
Ősszel érkezik a Bon Jovi új lemeze, amiről már a harmadik dal is meghallgatható, ami egy lassú szerzemény, és az American Reckoning címet kapta.
divideD – Vissza a ’80-as évekbe Björn ’Speed’ Striddel!
Már kapható a divideD új lemeze, a ’Behind Your Neon Eyes’, amiről most a Björn ’Speed’ Striddel készült Meteorite-ot csekkolhatod le, ha még nem hallottad. A dalhoz ráadásul klip is készült.
The HU – Lzzy Hale és Jacoby Shaddix a ’The Gereg’ újrakiadásán
Ha eddig elkerült volna a metálmongolok első lemeze, ne hagyd ki a ma megjelent deluxe kiadást, melyre a 2019-es ’The Gereg’ alapdalai mellé akusztikus tételeket és vendégénekesekkel újravett dalokat is felkarcoltak a srácok.
Napalm Death – „Az egyenlőség végül mindig utat tör magának”
Öt év után ’Throes Of Joy In The Jaws Of Defeatism’ címmel végre új albumot jelentet meg a grindcore veterán Napalm Death. Az albumról Mark ’Barney’ Greenway néhány részletet már el is árult.
Fleshgod Apocalypse – Egy évvel később jönnek hozzánk
Talán már nem is meglepő egy ilyen hír, úgyhogy csak itt hagyjuk a lényeget: csak jövő ősszel indul útnak a Fleshgod Apocalypse európai turnéja, így a budapesti koncertre is később kerül sor.
Opeth – A The Vintage Caravannel jönnek Budapestre
Nyolc év után jövőre ismét Budapesten koncertezik az Opeth. Mikael Åkerfeldt és csapata ráadásul a zseniális The Vintage Caravannel látogat el hozzánk.
John Petrucci – „Mike ültette a bogarat a fülembe”
A Dream Theater World nevű rajongói klubnak adott interjút John Petrucci, aki elmesélte, hogyan került újra munkakapcsolatba Mike Portnoyjal az új szólólemezén.
Bikers’ Weekend Budapest – Ha már a nyári motoros fesztivál elmaradt…
Vadonatúj fesztivál debütál Budapesten. Ha már az Open Road Fest és vele együtt a többi nyári fesztivál is elmaradt, szeptemberben kárpótolhatjuk magunkat egy igazi dobhártyaszaggató rendezvénnyel.
At The Movies – Közhírré tétetik: Lemezre kerülnek a karanténdalok
Chris Laney karanténprojektje olyan jól sikerült, hogy a rajongók lelkes visszajelzései alapján lemezen is kiadják a filmzeneslágerek újrahangszerelt változatait. Az indiegogo kampányban 52 óra alatt összegyűlt rá 10 000 euró!
Touch Me Not – Zúzós szintipop és balatoni roadmovie
Kabrióval a magyar tengernél, szélviharban a Balaton közepén. A hazai pop-metal banda egy csapatépítőn forgatta a Nincs de klipjét.
Kamelot – Így robban be az új koncertfilm
Új dalt szállított le hamarosan érkező koncertanyagáról a Kamelot. A szóban forgó dal ráadásul a párductestű Lauren Harttal előadott Phantom Divine (Shadow Empire), mely a koncert első dala volt.
Legfrissebb a Hard Rockon
Coldplay – Ma 11 órakor jön az új album filmváltozata
A Coldplay az októberben megjelent ’Moon Music’ című lemezéhez teljes hosszúságú animációs videót készített, amelyet ma 11 órakor tesznek közzé a YouTube-on, illetve 360°-os vetítési módban megtekinthető London, Manchester és Szöul egy-egy helyszínén.
The Ferrymen – Hamarosan itt a szupertrió új albuma
Január 24-én jelenik meg a Magnus Karlsson, Ronnie Romero és Mike Terrana alkotta, The Ferrymen trió legújabb albuma, amelyről már a második előzetes érkezett meg.
Marko Hietala – Tarja oldalán, új lemezzel a tarsolyában érkezik hozzánk
Február elején új albummal jelentkezik Marko Hietala, a Nightwish korábbi basszusgitárosa, aki márciusban Tarja Turunen társaságában hazánkba is ellátogat.
Elhunyt John Sykes
Hosszan tartó, súlyos betegség után távozott a földi színpadról John Sykes, a Thin Lizzy, a Whitesnake, a Tygers Of Pan Tang és a Blue Murder egykori karizmatikus gitárosa.
Hardline – 5 év után térnek vissza Budapestre
Dallamos hard rock ünnep lesz február első napján, amikor a Johnny Gioeli vezette Hardline teszi tiszteletét az Analog Music Hallban.
Dream Theater – MAHASZ-listán az ‘Awake’
Kisebbfajta meglepetés, hogy a Dream Theater 1994-ben megjelent 3. stúdiólemezének vinyl újrakiadása a MAHASZ top 40 albumlistájának új belépője. A chartra sikerült úgy felkerülni, hogy az anyag gyakorlatilag nem kapható nálunk.
Turmion Kätilöt – A legújabb lemezüket is elhozzák Budapestre
Az indusztriális metáldiszkóban alkotó Turmion Kätilöt már nem először jár nálunk, január 28-án az új lemezükkel érkeznek az Analogba a King Satan társaságában.
Dirkschneider – Joakim Brodén és a Balls To The Wall
Az Accept ikonikus albumát az eredeti énekes és basszusgitáros zenekara, az U.D.O. – igaz, Dirkschneider logó alatt – bő 40 év után vette fel újra, a csavar pedig az a történetben, hogy minden dalt mással duettel Udo Dirkschneider, a címadót például a Sabaton frontemberével.
Avantasia – Zenélni „széllel szemben” is lehet!
Kijött az új Avantasia-album 2. kislemeze, az Against The Wind, melyben Tobias Sammet duettpartnere Kenny Leckremo a H.E.A.T-ből, és közben egy híján már a többi vendégénekes személyére is fény derült.
Elhunyt David Lynch
David Lynch életének 79. évében felállt a rendezői székből.
A filmtörténelem nagy alakja távozott el, akit hazánkban a Twin Peaks sorozatok – és azok kiváló zenéi – révén ismert leginkább a közönség.
Dream Theater – Hamarosan új dal és kaland Taylor Swifttel
22 nap van hátra a 16. Dream Theater-album megjelenésig, amelyről hamarosan megérkezik a Midnight Messiah című újabb előzetes, a Drumeo csatornán pedig már látható az a videó, amelyben Mike Portnoy Taylor Swift népszerű dalára írhatott saját dobtémát.
Pantera – Hamarosan indul az Európa-turné
A Pantera újra fellép Budapesten, az eredeti tagok, Phil Anselmo (ének) és Rex Brown (basszusgitár) mellett ismét Zakk Wylde (gitár) és Charlie Benante (dob) játékát élvezhetjük. Előzenekar a Power Trip és a Child Bite.
Tribulation – Új album januárban, februárban budapesti koncert
Hamarosan új albummal jelentkezik a svéd Tribulation. A csapat Bølzer és a Molassess társaságában ráadásul hozzánk is benéz a lemezzel, méghozzá 2021 februárjában.
Aaron Leigh – A Tesla gitárosával fogott össze a Y&T basszere
A koronavírus-járvány a Y&T basszusgitárosát is megihlette, aki szólóanyag készítéséhez fogott. Az első dalba már bele is lehet hallgatni, amiben a Tesla gitárosa, Frank Hannon vendégeskedik.
Merzbow/Gustafsson/Pándi – Huszonhárom perces dal az új albumról
A Thurston Moore-ral kvartettként működő formáció ősszel új albummal jelentkezik, amiről egy vaskos dal, a bő huszonhárom perces And We Went Home már meg is hallgatható.
„Én választottam olyan zenét és stílust, amely sosem lesz népszerű”: Interjú Andy Tillisonnal (The Tangent)
A The Tangent zenei agya, Andy Tillison a zene és a szövegek tekintetében is maradandót alkotott az ’Auto Reconnaissance’-en, így rögtön lecsaptunk a lehetőségre, amikor a megjelenés kapcsán lehetőségünk nyílt pár kérdést feltenni neki.
Fates Warning – Itt az első dal a leghosszabb lemezükről
Váratlanul érkezett hír a Fates Warning új lemezéről, amiről egy dal, a Scars már meg is hallgatható. A szóban forgó album állítólag az amerikai proggerek leghosszabb és legepikusabb műve lesz.
James LoMenzo – „A Spotify főnökének a sitten a helye!”
James LoMenzo személyében újabb rockzenész akadt ki Daniel Ek nyilatkozatán, aki azt üzente a zenészeknek néhány napja, ha több lemezt csinálnak, több pénzük lesz a streamingből.
Deep Purple – Jól teljesít a listákon a ’Whoosh!’
Jól nyitott az európai lemezlistákon a megjelenés után a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, a ’Whoosh!’.
Threshold – Nagy erőkkel dolgoznak az új albumon
Az Egyesült Királyság egyik legismertebb progresszív metál zenekara, a Threshold nagyszerű hírrel jelentkezett, ugyanis bejelentették, hogy dolgoznak a 2017-es ’Legends Of The Shires’ dupla album folytatásán.
Corey Taylor – Még nem zárta le a Stone Sour történetét
Nemrég arról szólt a fáma, hogy valószínűleg a végéhez ért a Stone Sour sztorija, Corey Taylor egy friss interjúban kihangsúlyozta, hogy nem zárta be az ajtót a folytatás előtt.
Iron Maiden: The Live Collection – Remastered
A stúdiólemezek után a legfontosabb koncertfelvételeket is újrapolírozták a Vasszűz diszkográfiájában, így a ’Live Recordings’ sorozattal folytatódik a stúdiólemezek újrakiadása. Első kanyarban a ’Live After Death’ és a ’Rock In Rio’ részesült ráncfelvarrásban.
Eclipse – „Ha valami jó kisült a világjárványból, akkor ez az”
Első koncertkiadványára készül az Eclipse. A svéd dallamrockerek legrövidebb turnéjának göteborgi állomásáról a Viva La Victoria már le is csekkolható.
Metallica – Az utolsó koncertfelvétel Mexikóból érkezett
Ennyi volt, a végéhez ért a #MetallicaMondays. James Hetfieldék rengeteg archív koncertfelvételt osztottak meg az elmúlt hetekben, hónapokban a rajongókkal, a sorozatot pedig egy mexikóvárosi bulival zárják.
Így játszanak együtt a Queensryche- és Blue Öyster Cult-tagok
Bemutatta első dalát a Bad Penny. A zenekarban Journey-, Queensryche- és Blue Öyster Cult-tagok játszanak együtt, a szóban forgó Voices In My Headben azonban csak Todd La Torre énekel.
Steve Riley’s L.A. Guns – Itt a lemez címadó dala, a Renegades
Már három dal is legurult arról a lemezről, aminek részletei továbbra sem ismertek. Egyelőre érjük be az új dalokkal, valamint azzal, hogy idén jelenik meg a Steve Riley’s L.A. Guns új albuma, a ’Renegades’.
Carcass – EP-vel kárpótolják a rajongókat
„Nehogy azt mondják a rajongók, hogy semmit sem adunk nekik” – mondta a Carcass frontembere, Jeff Walker, a banda ugyanis megosztott egy új dalt The Living Dead At The Manchester Morgue címmel.
Robby Krieger: The Ritual Begins At Sundown
Robby Krieger összeszedte kortársainak legjobbjait és egy kortalan, technikai sallangoktól abszolút mentes, kiváló lemezt hozott össze. Instrumentális albumai érthetően nem forognak közkézen, ám ha egy kicsit is nyitunk saját zenei világa felé, rájövünk, hogy gitártudása műfajokon átívelő.
Styx – Készül az új lemez, és új videó is van egy régi dalhoz
A Styx összekötötte a kellemeset a hasznossal, pontosabban a karitativitást az üzlettel. A ‘Cyclorama’ lemez egyik dalához készült új videójukkal a frontvonalban dolgozókat támogatják, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a lemez immár elérhető az online platformokon.
The Doors – Képregény és újrakiadás a ’Morrison Hotel’ jubileumára
Idén lett 50 éves a The Doors ’Morrison Hotel’ című lemeze, aminek alkalmából egy bővített újrakiadás és egy képregény is megjelenik a rajongók nagy örömére.
„A melankolikus, szomorú és sötét dalok specialistája lettem”
Új dallal jelentkezett a Riverside és a Lunatic Soul zenei agya, Mariusz Duda. A lengyel zenésznek ez a második szólódala, mely eltér korábbi munkáitól. Mindezen felül elhintette, hogy egy maratoni hosszúságú dallal is készül ebben az évben.
Oceans Of Slumber – Szeretet és katasztrofális veszteség
Ketyeg az óra, egyre közelebb az Oceans Of Slumber új albumának megjelenése. A texasi gárda ezúttal is egy komoly mondanivalóval bíró dalt osztott meg a rajongókkal To The Sea (A Tolling Of The Bells) címmel.
Smith & Myers – Nem Smith & Wesson, viszont tíz lövése van
Októberben jelenik meg a Shinedown gitárosának és énekesének duettlemeze, mely tíz dalt tartalmaz. Ebből kettőt már felfedett a most megjelent előzetes kislemez.
Steel Panther – Ilyen volt az online koncertjük
Pár napja adott egy online bulit a jövőre nálunk is fellépő Steel Panther, amibe egy dal erejéig belenézhetsz, ugyanakkor a teljes koncert is elérhető, ha szeretnél biztosra menni budapesti fellépésük előtt.
„Olyan dolgokat csináltam ezen az albumon, amiket eddig még soha”
Kevesebb, mint egy hónap választ el minket az új Napalm Death-lemeztől, úgyhogy a grindcore veteránok ennek örömére új dalt tettek közzé Amoral címmel.
Walter Trout – Merd követni az álmaidat, erről szól a Heartland
Walter Trout jövő héten érkező új anyagáról már a harmadik önálló szerzemény is elérhető lett, ez a Heartland című dal, melyhez látványos videóklip készült.
The Georgia Thunderbolts – Megváltoztatják a világot
Pénteken jelent meg az amerikai blues-rock csapat debütáló kiadványa, amely népszerűsítésére a So You Wanna Change The World klipjét is bemutatta az ötösfogat.
Tim Montana: American Thread
Igazi ízig-vérig déli albumot hallhat, aki szereti ezt az életérzést. A lemez elfeledteti velünk egy kicsit ezt a rohanó világot, hogy egy sokkal nyugodtabb helyre kalauzoljon el. A dalokból sokszor csak úgy árad a felszabadultság és gondtalanság érzése. Southern rockereknek kötelező hallgatnivaló.
Koncert a Bazilika és a koronavírus árnyékában: Tankcsapda – Esztergom, Fesztiválsziget, 2020. 08. 16.
VÉGRE! Hosszú hónapok csendje után nagyon jólesett hús-vér zenészeket látni ott, ahol a legjobban érzik magukat, a színpadon. Ez az ő közegük, ott van az otthonuk, nekik ez a lételemük, a munkájuk.
Queen – Az első koncertanyag Adam Lamberttel
Ősszel megjelenik a Queen első koncertkiadványa, melyet Adam Lamberttel készítettek. A szóban forgó élő album anyagát több koncerten rögzített felvételekből állította össze a csapat.
Blues Pills – A negyedik új dalhoz is klip készült
Augusztus 21-én jelent meg a Blues Pills harmadik albuma, a ’Holy Moly’, melyről előzőleg három dalt már megismerhettünk. Most itt a negyedik is.
Apocalyptica – Így játszanak együtt Lzzy Hale-lel
Új dalt szállított le az Apocalyptica, ráadásul a dalban nem akárki, hanem a Halestorm énekesnője, Lzzy Hale vendégeskedik.
Reckless Love – Új dal négy év után: Loaded
Hosszú csend után ismét hallattak magukról a rágógumirock nagymesterei, a finn Reckless Love. A csapat Loaded címmel szállított le egy dalt, mely akár egy új lemez előfutára is lehet.
Deftones – Jön az ’Ohms’
2016 óta kevés infó érkezett a banda háza tájáról, de hamarosan új lemezzel zúzzák szét a csendet, amiről a címadó már meg is hallgatható.
Frankie Banali is feladta a küzdelmet
Tavaly áprilisban derült ki, hogy negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákja van. Kemény küzdelmet folytatott, melyről rendszeresen be is számolt rajongóinak. 68 évet élt.
Mad Max: Stormchild Rising
Mad Max újra száguld! Persze messze a nyolcvanas évek dicsfénye, az akkori heavy metal stílus is csak nyomokban fedezhető fel, inkább olyan meghasonult zene ez, mint a Riot Rhett Forrester idejében. Heavy rock. De szerethető. A Rough Cutt-feldolgozás viszont mindent visz!
U.D.O. – „Ez nemcsak rólunk szól, leginkább a gyermekeinkről!”
Már több mint egy hónapja megjelent az U.D.O. új lemeze, de még mindig áradnak róla a dalok. A Future Is The Reason Why az egyik legjobb volt közülük, úgyhogy hadd szóljon!
SIXX:A.M. – Filmbetétdal lett a Maybe It’s Time
A Maybe It’s Time új változatában Nikki Sixx és bandája Corey Taylor, Joe Elliott, Ivan Moody és Slash társaságában zenél. A dalhoz készült kisfilm a kábítószer-használat veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Dee Snider – Olyan akar lenni, mint Ozzy
Dee Snider egy minapi interjúban nem adott túl sok esélyt a Twisted Sister feltámadásának, viszont meglepő kijelentést tett szólópályafutásának céljairól.
Nightmare – Új énekesnő mutatkozik be
A belga Magali Luyten helyére hazai énekesnőt választott a francia power metal csapat. Az októberben vele megjelenő albumról már két dal is meghallgatható.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Rory Gallagher: Check Shirt Wizard – Live In ’77
Nem írom le még egyszer, mekkora zseni volt Rory Gallagher. Ismét egy méltó élő anyagot tettek közkinccsé az archívumból. Azonban jó volna, ha nem esnének bele abba a hibába, hogy válogatás nélkül forgalomba hoznak tőle mindent, színvonaltól függetlenül (ezt hívják zenei hullarablásnak), mint ahogy azt megtették már jó pár kultikus zenésszel.
Conception: State Of Deception
Hű maradt elveihez a Conception és egyáltalán nem olyan lemezt készítettek, mint amit sokan vártak volna tőlük. Nincsenek kommersz dalok, jól bevált megoldások, hanem csak súlyos mondanivalóval bíró tételek, melyek jelen helyzetben még nagyobbat ütnek.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Metallica – Globális mozipremier
A Metallica ’72 Seasons’ című albumának megjelenése előtt egy nappal a rajongók világszerte láthatják és hallhatják az ikonikus banda legújabb anyagát és a hozzá kapcsolódó filmet, amelyet Magyarországon 35 moziban vetítenek egyszerre.

Angertea – Második előzetes az új albumról
7 évvel a ’Snakes In Blossom’ után májusban jön ki az Angertea 6. nagylemeze, amelyről újabb súlyos előzetes mutatkozott be, állítólag lesznek kevésbé sötét tételek is az új albumon.

A Beartooth és a While She Sleeps együtt veszi be a Barba Negrát
Augusztus 15-én együtt tér vissza Budapestre a Beartooth és a While She Sleeps, hogy az amúgy is forró nyári melegre rátegyenek még egy lapáttal a Barba Negrában.

Flogging Molly – Az Akvárium Klub táncparkettjére hajóznak be
Az ír-amerikai folk-rock hetesfogat, a Flogging Molly utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy leporoljuk a tánccipőket, bakancsokat és újra bulizzunk egy hatalmasat, méghozzá az Akvárium táncparkettjén június 14-én.

Diana Krall visszatér Budapestre
A Grammy-díjas énekes-zongorista csodálatos előadással készül magyar rajongóinak. Korunk egyik legismertebb művésze, Diana Krall május 21-én hetedik alkalommal lép színpadra hazánkban, ezúttal Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.

































































































