fbpx

Kansas - The Absence Of Presence

„Kivételes precizitással elkészített klasszikus album, mely lenyűgözi hallgatóját ezekben a bizonytalan időkben is.” – ezzel a fülszöveggel illette a progreport.com az amerikai progresszív rockzene egyik legjelentősebb bandájának új albumát.

Négy évet kellett várni a 2016-ban megjelent ’The Prelude Implicit’ folytatására. Tulajdonképpen az a lemez is jól sikerült, ám szerintem az énekdallamokkal túllőttek a célon, néha sziruposra sikeredtek, az új lemezen viszont a helyére került ez a rész is. A Kansas egyik alapvető erőssége, hogy különleges kidolgozottságú énekdallamokat ültetnek összetett progresszív rockzenéjükre.

A címadó dal egy billentyűsökre épülő középtempós szerzemény, sok dinamikai váltással megtűzdelve. Hangulatilag azt mondanám, elmenne filmzenének is, aztán a második felében nagy Hammond – gitár virga következik, ütemváltással fűszerezve. Az elsőként közzétett Throwing Mountains hard rockosan kezdődik, dörög a gitár, az ének annyira nem kidolgozott, alatta ott figyel a billentyű, azonban ez egy vérbeli progresszív rock szerzemény.  Aztán végre jön a hegedű, ami ellensúlyozza a hard rockot. Nagyon kell ez a Kansas hangzásához!

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

A Jets Overhead is hasonlóan fajsúlyos, szintén a progresszív műfaj felé nyitva, és a hegedű itt még határozottabban szól bele a hangszerek versenyébe. Az első dalnál még nem mertem kimondani, de most, hogy a harmadikhoz elértem, egyértelmű, hogy a gitár megszólalására, a futamokra egyértelmű hatást gyakorolt Steve Morse, aki a nyolcvanas években egy rövidebb ideig volt tagja a Kansasnek, bár a vele készült két albumon (’Power’, 1986. és ’In The Siprit Of Things’, 1988.) jóval populárisabb hangot ütött meg a társaság. Az album egyetlen instrumentális dala, a Propulsion alig több két percnél, de a pokoli erejű dobolás egy sodró szerzeménnyé teszi az egészet. Hajtóerő – találó a címe is. Van egy kiállása a hegedűnek, Dave Ragsdale itt hasonlóan húzza, mint Jerry Goodman tette a Mahavishnu Orchestrában anno. Ki is lóg a zenei koncepcióból, mintha egy hatásszünet, egy vízválasztó lenne az anyag közepe felé. A Memories Down The Line az emlékezés dala, egy lírai szerzemény, a zongora viszi a fő vonalat. A gitár és a hegedű unisonót játszik a dal közepén, felpörög, és így is marad a végéig. A Circus Of Illusion a könnyedebb vonalat viszi, mintha az Asia köszönne vissza, és a nyolcvanas évek rádióbarát rockzenei dalai. Erős dobhangzás, viszont kissé banális énektéma jellemzi a dalt. Az Animals On The Roof mintha az ikertestvére lenne az előzőnek, az énekdallam hasonló, viszont a zenei alap keményebb, mint a megelőzőnél, a szaggatott gitárriff a west coast stílust hozza be a képbe. A Never ismét egy ballada, újra zongora alapokon nyugszik, de az ének erősebben érvényesül, mint az előző lassú kompozíciónál. És ismét olyan érzésem támad, hogy elmenne egy romantikus film betétdalának. A zárótétel, a The Song The River Sang szokatlan gitárakkordsorra épül, kiváló énektémát pakoltak rá, és a szólót is a gitár viszi, a hegedű csak mellékszerepet kapott. A vége egy totális pszichedelikus hangorgiába torkollik, melynek egyik pillanatról a másikra hirtelen vége is szakad.

Ahogy négy éve, most is hallható, hogy a Kansas sok új vonással gazdagította zenéjét – például a hard rock elemeivel, ami nem volt rájuk jellemző a hetvenes években. Egykori fő dalírójuk, Kerry Livgren húsz éve nincs velük, és Steve Walsh énekét sem halljuk 2014 óta. Livgren 2009-ben bekövetkezett agyvérzése óta amúgy is keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt. A két eredeti tag, a félszemű Rich Williams gitáros és Phil Ehart dobos nem szerzők, a két új fiú, Tom Brislin billentyűs és Zak Rizvi gitáros lettek megbízva a komponálás feladataival, és amint halljuk, maximálisan eleget tettek feladatuknak. Ronnie Platt hangja hasonló fekvésű, mint Walshé, azonban az orgánuma egészen más.

Összegzés:

Valószínűleg a jelenkor és annak technikai körülményei is magukkal hozták azt a változást, mely teltebbé, keményebbé tette a Kansas zenéjét, beleértve az előző albumot is. Alapjaiban azonban most is azt a vibráló, sok hangszerszólóval megtűzdelt, a legapróbb részletekig kidolgozott progresszív rockzenét játsszák, mint negyven-akárhány évvel ezelőtt. Ami nagyon fontos, hogy kiváló dalokat írtak, és rájuk jellemzően a legnagyobb igényességgel dolgozták ki szerzeményeiket, ezúttal az énekdallamokban is megtalálták sajátjaikat. Mert kiváló dalok nélkül a virtuozitás csak zenei önkielégítés lenne.

 

Pontszám: 9

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megjelenés: 2020
Kiadó:Inside Out
Stílus: progresszív rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Zenészek: 

Ronnie Platt – ének
Rich Williams – gitár, akusztikus gitár
Zak Rizvi – gitár, vokál
Tom Brislin – billentyűsök, vokál, ének (The Song The River Sang)
David Ragsdale – hegedű, vokál
Billy Greer – basszusgitár, vokál
Phil Ehart – dob, ütősök

Dalcí­mek: 

  1. The Absence Of Presence
  2. Throwing Mountains
  3. Jets Overhead
  4. Propulsion 1 – Instrumental
  5. Memories Down The Line
  6. Circus Of Illusion
  7. Animals On The Roof
  8. Never
  9. The Song The River Sang
Megosztás