Köztudott, hogy a Zártosztály zenekar névadóját az EDDA Gyere, őrült című száma ihlette. Szeptemberben a Stula Rock koncertje után eljátsszák a most 40 éves ‘EDDA Művek 6.’ nagylemezt teljes egészében, ennek húzónótája volt a dal.

Zártosztály 2025

Szeptember 4-én a Barba Negra Blue Stage-en a Zártosztály különleges műsorral áll színpadra. Az eddig megszokott EDDA-válogatás helyett az idén 40 éves ‘EDDA Művek 6.’ nagylemezt játsszák el teljes egészében, persze a műsor hátralévő részében azért felcsendülnek további EDDA-slágerek és a zenekar ‘Hazatérek’ lemezének legjobb dalai is. Az őszi osztálytalálkozóra az alábbi meghívót küldte a csapat: „Kedves Betegeink! Idén is megtartjuk fővárosi nagy osztálytalálkozónkat a Barba Negrában. Az EDDA ikonikus gyémántlemeze 40 éve jelent, ennek méltó megünneplésére egy különleges bulival készülünk, amin eljátsszuk az összes dalt az albumról, megidézvén azokat a legendás 80-as éveket. Természetesen a Zártosztály ‘Hazatérek’ lemezének dalai is helyet kapnak a koncerten, más egyéb régi nagy klasszikus – többek között a Lisztománia meglepetés verziója – mellett. Minden Őrültet szeretettel várunk!”

A Gyere, őrült, Éjjel érkezem, Veled vagyok, Megfulladok és a többi kultikus nóta a lemez megalkotásában részt vevő két akkori EDDA-tag – Csillag Endre és Mirkovics Gábor –, valamint a szintén ex-EDDA-dobos, Donászy Tibor főszereplésével csendül fel. A csapat tagjai még Lázár Zsigmond billentyűs és nem utolsósorban Kiss Zoltán énekes.

A 18 órás kapunyitást követően azonban először a Molnár Péter „Stula” által vezetett Stula Rock lép fel, akiknek tavaly decemberben jelent meg harmadik nagylemezük ‘Őrláng’ címmel. Stula mellett Velősy Flóra énekel, a két régi tag, Horváth Ádám dobos és Zsigmond Albert billentyűs mellett két fiatal tehetség erősíti a csapatot, Bánfalvi Csaba gitáros és Jakus Kristóf basszusgitáros.

Belépők 6000 forintért kaphatók a Rock1-nél, mely jegyár a koncert napján 7000-re módosul. További infók a Pofakönyvben.

Zártosztály

Megosztás