fbpx

‘Soha ne mondd, hogy soha’ címmel volt már írásunk Udóról és az Accept-dalokhoz való viszonyáról. Most az jutott eszünkbe: ‘Tudom, mit tettél (volna) nyáron!’, hiszen a 35 éves ‘Metal Heart’ eljátszására készült a Dirkschneiderrel. És van az a pénz, amiért az U.D.O. programjába is visszatenné a dalokat.

Udo Dirkschneider

Ugye emlékszel még, amikor 2015-ben Udo Dirschneider azt mondta, soha többé nem játszik Accept-dalokat az U.D.O.-val. Aztán – hogy kikerülje a logikai bukfencet – Dirkschneider néven indult 2016-ban turnéra ugyanazzal a bandával, azzal a szándékkal, hogy lezavar pár olyan koncertet, ahol kizárólag a klasszikus Accept-korszak, a nyolcvanas évek első felének dalait favorizálják.

Az eredeti tervben pár buliról volt szó, nem többről.  Aztán a következő évben a „nagy igényre való tekintettel” csinált még egy kört, de ebbe belevette a 90-94-es összeborulós korszak jobb nótáit is, és nagyon-nagyon fogadkozott, soha többé Acceptet a koncertjein, mert nem akarja, hogy teljesítményét összehasonlítsák az egyébként működő anyazenekar teljesítményével. Tudomásul vettük.

Eltelt három év, és Udo idén harmadszor is életre keltette Dirkschneider projektjét. Ráadásul idén 35 éves a ‘Metal Heart’ album, így azt is bejelentették, hogy a legnagyobb német metalfesztiválon, a Wackenen, de a többi visszaigazolt nyári fesztiválon (a belga Alcatrazon és a svéd Skogsröjeten) is teljes egészében eljátsszák a jubiláló kultikus lemezt. Az őszi Helloween turné előzenekara is a Dirkschneider lett volna!

Most az is kiderült, hogy november-decemberben amerikai turnét akartak bonyolítani az U.D.O.-val, ám a jól ismert okok miatt ez nem jött össze. Udo azért megosztott pár magvas gondolatot ezzel kapcsolatban: „Az összes koncertszervező, és mások is elkezdtek kérlelni: »Na, lécci-lécci-lécci, játssz pár Accept-nótát a koncerteken.« Értem én, hogy Amerikában egy koncert a Balls To The Wall nélkül majdhogynem elképzelhetetlen. És csak kérleltek tovább: »Lécci-lécci-lécci, legalább a Balls To The Wallt nyomjátok!« Végül belementünk, ha nekik ez annyira fontos.”

Az énekes aztán így folytatta: „Normál esetben az U.D.O.-val nem játszunk Acceptet, de az a jó, hogy bármikor mondhatjuk, hogy újra a Dirkschneider név alatt koncertezünk, és akkor újra csak Accept-dalokat játszhatunk.” 

2018-ban Wolf Hoffmann nem kívánta kommentálni a Dirkschneider-formáció szándékait.

Most mi sem teszünk másként, mindenki vonja le maga a konzekvenciákat.

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás