fbpx

Pénteken jelent meg az amerikai blues-rock csapat debütáló kiadványa, amely népszerűsítésére a So You Wanna Change The World klipjét is bemutatta az ötösfogat.

The Georgia Thunderbolts

A TJ Lyle (ének), Riley Couzzourt (gitár), Logan Tolbert (gitár), Zach Everett (basszusgitár, vokál, billentyűs hangszerek) és Bristol Perry (dobok) alkotta csapat nemrég lemezszerződést írt alá a Mascot Recordsszal, augusztus 21-én meg is jelent a zenekar nevére keresztelt középlemez. [Érdekesség, hogy a zenekarnak van már egy teljes albuma is, amit saját kiadásban jelentettek meg ’Southern Rock From Rome’ címmel, 2019-ben. – a szerk.]

Az élő blues és a nyers rock érzését a Lend A Hand és a Looking For An Old Friend című dalok után most a So You Wanna Change The World című tételben tesztelhetjük, de a Bandcampen a teljes ’The Georgia Thunderbolts’ EP végighallgatható.

„A dal pozitív üzenetet hordoz minden fiatal és idős számára egyaránt – magyarázza a zenekar. – Soha nem késő, hogy a világunk mindenki számára jobb hely legyen. Legyetek pozitívak, alázatosak és szeressétek egymást! Ez a mottónk. Egy nap együtt fogjuk megváltoztatni a világunkat!”
Riley és Logan arra a következtetésre jutott: „Georgiában mindenütt Lynyrd Skynyrdet, Allman Brotherst hallgatsz, és az összes ilyen nagy bandákat. A rock and roll olyan dolog, ami természetes számunkra. Szeretjük és benne vagyunk hosszú idő óta. Úgy érezzük, hogy vissza tudjuk hozni ezt az érzést.”

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás