fbpx

2020. július 16-án a Pólus Moziban lesz látható David Gilmour lehengerlő koncertfilmje, ráadásul 120m²-es vásznon és 5.1 Dolby hangkeveréssel, ami biztos, hogy hatalmasat dob az egyébként sem elhanyagolható élményen. Ennek apropójából ismét elővettük a Pink Floyd legendájának koncertanyagát.

David Gilmour

David Gilmour negyvenöt év elteltével visszatért a legendás helyszínre. Igaz ezúttal nem olyan hátborzongató fellépést vállalt be Pompeii ősi amfiteátrumában, mint amit a Pink Floyddal 1972-ben: adtak egy nappali és egy éjszakai koncertet, csak a romoknak játszottak, közönség nem volt. 2016-ben kétezer szerencsés kiválasztott kagylózhatta a muzsikát, azonban az ülőhelyek ezúttal is üresen maradtak, csak a küzdőtérre engedtek nézőket a szervezők.

Telitalálat a helyszín Gilmour és a Pink Floyd zenéjéhez. A hely misztikuma, a múlt és jelen találkozása, a félhomályos képek – mind-mind hallható a zenében is, legyen az szólóproduktum vagy a Floyd darabjai. Amikor pár évvel ezelőtt ellátogattam Pompeii-be és beléptem az amfiteátrumba, az villant be elmémbe, hogy két aspektusból is történelmi helyszínen járok: az egyetemes- és a rocktörténelem szempontjából is az.

Óhatatlanul párhuzamot kell vonni a negyvenöt évvel ezelőtt lezajlott koncertek és a mostani show között. A Floyd akkor már közel volt a csúcshoz, még előttük volt a ’The Dark Side Of The Moon’ és a ’Wish You Were’ Here. 1972-ben jóval súlyosabb, nehezebben emészthető dalokat játszottak, nem messze a pszichedelikus korszakuktól, és nem sokkal az ’Atom Heart Mother’ után.  Ezen a mostani pompeji koncerten Gilmour saját szólótémáinak is jut szerep, elsősorban a legutóbbi album, a ’Rattle That Lock’ dalainak, és visszanyúl egy kicsit az ’On An Island’-hez is. A két korábbi szólólemez (’David Gilmour’, ’About Face’) viszont kimaradt a szelekcióból. A Pink Floyd-szett döntő többségében az 1973 utáni korszakról szól, olyannyira, hogy Gilmour az 1994-es ’The Division Bell’-ről is előbányászott két dalt. Azért a One Of These Days, az 1971-es ’Meddle’ album nyitódala most is belekerült a menübe. Nem tudom, kedves olvasó, te hogy vagy ezzel a szerzeménnyel, de nekem borsódzik a hátam, akárhányszor hallom. Szerintem az instrumentális rockdalok egyik etalonja. Egy meglepetés is elhangzik, méghozzá az ’Atom Heart Mother’ Fat Old Sun című darabja, ezt Gilmour egyedül jegyzi szerzőként, amúgy ettől eltekintve nem teljesen értem, miért pont erre esett a választás erről az LP-ről.

Gazdagon hangszerelt az egész műsor, kétféle szándékot is sejtek a koncepció mögött. Egyrészt, hogy a lehető leghűbb formában adják vissza a stúdiófelvételek atmoszféráját, ugyanakkor olyan hangszeres részeket is beleépítettek egyes kompozíciókba, melyek nem kerültek rögzítésre az üvegfalak mögött. Gilmour hasonlóan cselekedett a nyolcvanas-kilencvenes évek Floyd-koncertjein is, és ugyanezt a szerkesztési módot hallhatjuk a Royal Albert Hallban felvett 2006-os hangversenyén is.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Noha ez egy szólóproduktum, hála istennek nem csak Gilmourról szól. Szokás szerint kiválóan felkészült zenészek segítenek neki. Pár ismerős is akad a névsorban. Itt van Chuck Leavell a billentyűk mögött, aki a Stones mellett erre is szakított időt. Guy Pratt basszusgitáros több évtizede játszik Gilmour mellett, most se maradt el mellőle. Phil Manzanera gitáros viszont ezúttal hiányzott a sorból. Hősünk a gitárrészeket testvériesen megosztja Chester Kamennel, és az éneket sem egyedül tálalja. Azon túl, hogy három kiváló vokalistával is megosztja a színpadot, a többiek is kapnak lehetőséget a szólóénekre. Minden tekintetben egy színes zenei produkció született.

Nagyon jó a képi megvalósítás is. Nem csak a színpadi történéseknek lehetünk tanú, jó pár pillanatfelvétel készült magáról a helyszínről és környékéről, nem kifelejtve a Vezúv immár több mint hét évtizede nyugalomban levő vulkánját. A színek nem hivalkodóak, kicsit fakók, homályosak.

Még egy párhuzamot vonnék, ezúttal az egykori társsal, Roger Watersszel és az ő koncertjeivel. Mindketten nagyon igényes vizuális körítéssel játszanak, azonban Gilmournak távolról sincs olyan pesszimista üzenete, mint Rogernek. „Csörgesd azt a lakatot, hagyd el a láncaid!” – énekli David. „Ezt az életet akarjuk?” – teszi fel Roger a kérdést új albumának címében. Mindkettejük koncertprogramjában jelentős szerepet játszanak a Floyd darabjai, nem egy olyan akad köztük, melyeket mindketten műsoron tartanak. Néha még össze is jöttek egy közös zenélésre az elmúlt években, többször is együtt mutatkoztak más eseményeken, volt, hogy Nick Mason is csatlakozott hozzájuk. De a Pink Floyd csak nem akar útra kelni, igaz Gilmour kimondta a végső szót a zenekarról.

(A koncertfilm 2020. július 16-án lesz látható a Pólus Rock Klub vetítéssorozatának keretén belül. A helyszín a Pólus Mozi nagyterme, ahol egy 120m²-es vászon és 5.1 Dolby hangkeverés segít rá az egyébként sem elhanyagolható élményre. További infókat a Pólus Rock Klub nyári koncertválogatásának Facebook-eseményében találhatsz.)

Összegzés:

A progresszív rockzene egyik legnagyobb ikonja ismét leckét adott mindenkinek, milyen szinten kell ezt a műfajt játszani, nem utolsó sorban egy kiváló helyszínen.  És az utánozhatatlan gitárjátéka ezúttal is mindent vitt, legyen az elektromos, akusztikus vagy steel gitár. Ez a játék pedig leheletfinom vagy hegyeket megmozgatóan erőteljes. Ha hinni lehet a híreknek, hamarosan újabb albumot ad ki, és azt bizonyára újabb turné is kíséri. Kivárjuk.

Pontszám: 9,5

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megjelenés: 2017
Kiadó: Sony Music
Weblap: http://davidgilmour.com/
Stí­lus: progresszív rock
Származás: Nagy-Britannia

Zenészek:

David Gilmour – elektromos gitár, akusztikus gitár, steel gitár, ének, fütty
Chester Kamen  –  elektromos gitár, akusztikus gitár, vokál, ének
Guy Pratt – basszusgitár, nagybőgő, vokál, ének
Greg Phillinganes – billentyűsök, vokál, ének
Chuck Leavell – billentyűsök, vokál, ének
Steve DiStanislao – dob, ütős hangszerek
João Mello – szaxofon, klarinét, billentyűsök, akusztikus gitár
Bryan Chambers, Lucita Jules, Louise Clare Marshall – ének, vokál

Dalcí­mek:

  1. 5 A.M.
  2. Rattle That Lock
  3. Faces of Stone
  4. What Do You Want From Me
  5. The Blue
  6. The Great Gig in the Sky
  7. A Boat Lies Waiting
  8. Wish You Were Here
  9. Money
  10. In Any Tongue
  11. High Hopes
  12. One of These Days
  13. Shine On You Crazy Diamond
  14. Fat Old Sun
  15. Coming Back to Life
  16. On An Island
  17. Today
  18. Sorrow
  19. Run Like Hell
  20. Time / Breathe (In The Air) (reprise)
  21. Comfortably Numb

David Gilmour

Megosztás