
Egy újabb mérföldkőhöz érkezik a hazai rockzenei újrakiadás. Ahogy arról hírt adtunk, az eredetileg 1989-ben a Proton gondozásában, csak kazettán kiadott ’Ajándék’ című Piramis válogatásalbum újrakiadásra került CD-n és dupla LP formátumban az e-Music Records gondozásában, a Proton Classics kiadvány sorozat részeként. 2026. november 6-ától, azaz mától lehet megvásárolni a zeneboltok kínálatából.

Erős személyes szálak fűznek ehhez a kazettához, így amikor megtudtam, hogy ismét megjelenik, de most vinylen és CD-n, nem volt kérdés, hogy a gyűjteménybe kerül. Igaz, ez „csak” egy válogatáslemez, mégis alapmű a magyar rock történelméből.
1990 környékén ritkán hallgattam rockzenét. A thrash metal, vagy inkább csak általánosan a metálzenék vonzottak, csak legyen gyors és agresszív. Az élet úgy hozta, hogy egy edzőtársam a kezembe nyomta ezt a kazettát, azt mondta, hallgassam meg a B oldal egyes számát, A becsületet. Tetszeni fog. A Piramis neve ismerős volt, tudtam, nem „mai” zenekar. Az első hallgatás után, visszatekerés helyett az A oldal utolsó számát hallgattam meg, a Kóbor angyalt. És ezt ismételgettem a walkmanemben, majd végighallgattam a teljes kazettát. Sokszor.
Azért írtam le ezt a rövid sztorit, hogy érzékeltessem, olyan erő van ebben a két koncertfelvételben, ebben a két dalban, ami új medret nyitott meg a zenei ízlésemben. Ezek a dallamoktól hemzsegő, 1975-1981 között megírt zenék áttörték a metálzene súlyos korlátait bennem. A zene, a közönség, a szöveg ereje nem csak a torzított gitárok zúzdájában és a dupla lábdob sebességében van meg. Nehéz megfogalmazni a miértet. Az első találkozás a Piramissal ez a kazetta volt, és nem gondoltam, hogy a jövőben többször is látni fogom őket hazánk legnagyobb fedett sportcsarnokaiban zenélni.

Pedig ebben is mákom volt, mivel 1992 decemberében, amikor egymás után ötször töltötték meg az azóta leégett Budapest Sportcsarnokot a legendás teljes felállással – Révész Sándor, Som Lajos, Závodi János, Gallai Péter, Köves Miklós –, én is ott voltam az egyik napon. Aztán 2006 karácsonyán még egyszer láthattam együtt őket, igaz, ekkor már a főnök, Som Lajos rossz egészségi állapota miatt csak a koncert elején és végén zenélt társaival.
1990-ben azt sem gondoltam, hogy 3 évtized múltán komoly energiát fogok arra fordítani, hogy jó állapotú Piramis vinyleket szerezzek be a használt piacról. Óriási öröm volt számomra, amikor kiderült, egy újragyártott Piramis-album kerül forgalomba! Végre sercegés nélkül hallgathatok meg egy lemezt tőlük, ráadásul olyat, ami eddig csak kazettán volt a piacon.

Előbb az újra kiadott CD került a lejátszómba. Tudtam, hogy azonnal rám fognak törni az emlékek, már az első hallgatásnál. Nagyon másképp szóltak a zenék az akkori műszaki színvonalú lejátszóimon (leginkább a walkmanben) 1990 környékén. Most, ahogy megszólalt az Emelj fel a szívedig gitársávja, a dallam a lelkemben volt, de a fülem egy új zenét hallott. Annak ellenére, hogy ez a három stúdiófelvétel és a hat koncertnóta nem lett „remaszterizálva” az újrakiadás által, az új hangrendszereken sokkal erőteljesebben, tisztábban szólalnak meg. Egyébként kifejezetten cél volt, hogy az újrakiadás megőrizze az eredeti hangzást és hangulatot a lehetőségekhez mérten.
Elképesztő hogy az ’Ajándék’ kazetta kiadása óta eltelt 37 év, de a dalok nem fakultak. A Kóbor angyal és A becsület koncertfelvételek mai füllel hallgatva kezdetleges minőségűek, de olyan energiákat szabadítanak fel hallgatás közben, amit leírni nehéz, de hallgatás közben mindenki megérti. A közönség energiája, ami a vinyl barázdáiban és a CD digitális jeleiben rögzítésre került, elképesztő! Megbecsülni sem tudom, hogy azokból, akik ott voltak 1979-ben azon a koncerten, mit hoz ki, ha újrahallgatják.
A Kóbor angyal alatt a közönség konkrétan túlordítja Révész Sándort, de gyakorlatilag a zenekart is. Az elmúlt évtizedek alatt számos nemzetközi és hazai koncerten fordultam meg, számos koncertlemezem van, de ez a felvétel négy és fél évtized elteltével is hidegrázós. Pedig alapvetően nem vagyok egy koncertalbumgyűjtő.
Maga a borító is a Piramis fénykorának időszakát idézi meg. Az e-Music Records kiadó korabeli stílusú borítógrafikát alkotott az újrakiadáshoz. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy a CD bookletjének utolsó oldalaira a műsoros kazetta fényképeit is betették. Kazettából kevés van már a használt piacon, annak ellenére, hogy kiadáskor szép számmal került értékesítésre. A CD könyvecskéje tartalmazza a dalszövegeket, dalszerzőket, és az első 2 oldalon egy bevezetést magáról a kiadványról, a zenekarról, a zenetörténelem egy részéről.

A vinyl fekete és színes (én füstös sárga színre kereszteltem) változatokban készült, erősen limitált példányszámban. Én a színes lemezt pörgettem. Gyönyörűen sikerült a belső fényes papírra nyomott lemeztartó tasak (ami antisztatikus belső zacskót is rejt) is. És nagyban a borítógrafika is jobban mutat. A színes „bakelit” harmonikusan, dinamikusan szól, a stúdiófelvételek minden rezdülése kijön a barázdákból.

Annak idején jó választás volt, hogy olyan válogatáslemezt adtak ki Piramis-dalokkal, amelynek jelentős része koncertfelvétel. Így azok a Piramist szeretők, beleértve jómagamat is, akik koruknál fogva nem lehettek ott ezeken a fantasztikus koncerteken a Budai Ifjúsági Parkban, zenei villanást kaphatnak az 1979-es évből. A felvétel megőrizte, megmutatja az akkori hangulatot, és nem utolsósorban több évtizeddel a koncert rögzítése után egy fiatalabb generációhoz is eljutott, eljut a Piramis zenéje.

Nagyra értékelem az összes rockzenei újrakiadást, különösen magyar rockélet régi lemezeinek ilyen szép köntösben történő újra megjelentetését. Óriási öröm volt Balázs Fecó, Vikidál Gyula lemezeinek újrakiadása is, de most egy darabig a Piramis fog a legtöbbet pörögni.
Jó látni, hogy több embernek is fontos még mindig, hogy ezek az 50 évvel ezelőtt megírt dalok továbbra is életben maradjanak, hogy meglegyen a lehetősége mindenkinek, korosztálytól függetlenül, hogy fizikai formátumban is megvehesse ezeket a legendás dalokat, alkotásokat. Így úgy érezhetjük, kezünkben tarthatjuk a magyar rocktörténet egy kis szeletét. A vásárló átérezheti, milyen lehetett sok-sok évtizeddel ezelőtt az akkori zenekedvelő fiatalok zenehallgatása, muzsikája.
Nyilván a saját gyermekemen is látom, hogy más úgy hallgatni egy zenét, hogy benne éltél a szocializmusban, tudod, hogy a dalszövegek sorai között milyen jelentést keress, de jó látni, hogy az én gyermekem is tudja, milyen együttes volt a Piramis. Hiszen tőlem függetlenül is énekelték az Ajándékot az iskolájukkal egy karácsonyi fellépésen. Bízom benne, hogy többen vagyunk, akik hajlandóak pénzt áldozni az ilyen minőségi újrakiadásokra, akár a Piramis stúdiólemezek újra kiadásának megvásárlására is.

A koncertfelvételekből a Kóbor angyal és A dal az 1979. szeptember 23-i Budai Ifjúsági Park-i koncert 1989-ig kiadatlan felvétele. Ez a két dal először azon a kazettán jelent meg. A többi koncertnóta ’A nagy buli’ című nagylemezről került a válogatásalbumra. (A 4. album felvételei is a Budai Ifjúsági Parkban készültek 1979. szeptember 23-án, de a lemezre nem került fel, csak 8 dal. A dupla lemez kiadását elutasította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, csak 2 éve, 2024-ben adta ki a Moiras Records.)

Az újrakiadott lemez mögött óriási szervezés és munka van. Mindenképpen meg kell említsük a teljesség igénye nélkül Lesták Zsolt munkáját a kiadó részéről, ahogy Enyedi Máté és Hegedűs István szerepét is hangsúlyoznunk kell. István és Máté hathatós munkája nélkül nem valószínű, hogy megjelent volna ez a kiadvány. Külön öröm, hogy egyre gyakrabban jelennek meg magyar lemezek is színes formátumban, így van ez ezzel a lemezzel is. Aki azon gondolkodik, hogy beruház egy ilyen limitált példányszámban legyártott színes nagylemezre, ne sokat gondolkodjon! Nem mellesleg, amíg a CD Németországban készült, addig a nagylemezek Ausztriában kerülnek ki a gyárból.
Kiváló esszenciája ez a lemez a Piramis életművének. Nyilván egy kazettányi anyagra már akkor sem lehetett felpréselni minden legendás, válogatásra érdemes dalukat, de ebben a kombóban, két 1989-ig kiadatlan dallal ez egy különleges kiadvány. Igazi ajándék. A CD és az LP együtt ad egy szép csomagot. Legendás, energiától duzzadó rockzene, a korlátokat figyelembe véve remek hangzás. Rocktörténelmi darab a legendás együttestől. És ahogy már írtam, de kabalából ismét megteszem: Még sok hasonló kiadványt kívánok nekik és magunknak!
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, fekete és borostyán LP
Zenészek:
Révész Sándor: ének
Som Lajos: basszusgitár
Závodi János: gitár
Gallai Péter: billentyűk
Köves Miklós: dob
Dallista:
Emelj fel a szívedig / Ha volna két életem / Sasok és angyalok / Ajándék (live) / Kóbor angyal (live) / A becsület (live) / Csak néhány jó szó (live) / A szerelem ördöge vagyok (live) / A dal (live)
(Köszönjük a lemezeket az e-Music Records kiadónak!)





Legutóbbi hozzászólások