A Dream Theater World nevű rajongói klubnak adott interjút John Petrucci, aki elmesélte, hogyan került újra munkakapcsolatba Mike Portnoyjal az új szólólemezén.

John Petrucci

A Facebookon alakult rajongói klub vezetője beszélgetett John Petruccival, az élő adásban közvetített diskurzushoz persze a rajongók is hozzá tudtak szólni és feltehették kérdéseiket. A gitáros így mesélt arról, hogy került ismét munkakapcsolatba egykori zenésztársával: „Mike és én korábban sokszor beszéltünk, és ő ültette a bogarat a fülembe. Meséltem neki a tervemről, hogy fel szeretném venni az új szólólemezem, erre azt mondta: »Tudod, ha szükséged lenne valakire, akkor én elérhető vagyok.« Ez a gondolat aztán végig ott motoszkált a fejemben, tetszett is, végül azt mondtam, oké, majd elhívlak rá.”

Később így folytatta: „Miután megírtam az összes dalt, beprogramoztuk az összes dobot, én és a hangmérnököm demóztuk fel a basszusgitárt is, így megvolt minden friss szerzemény. Aztán jött Mike, először mindent megtanult, majd hozzáadta a saját egyéniségét. Nagyszerű munkát végzett! Sok öröm volt abban, hogy zeneileg ismét együtt dolgozhattunk. Végül hat napba telt a rögzítés. A dobok egyszerűen varázslatosan szólnak! Aztán jött Dave, aki a saját részét szintén megtanulta, majd fel is vette. Jelenleg már kész a keverés, amit Andy Sneap végzett. Először dolgozhattam vele, ő is remek szakember!. Jelenleg ő a Judas Priestben van, Glenn Tipton helyén gitározik. Egy fenomenális képességű hangmérnök és hihetetlen a lista is, akikkel eddig együtt dolgozott. Ő készítette a Judas Priest ’Firepower’ keverését is, de dolgozott együtt a Killswitch Engage-dzsel, az Arch Enemyvel és a Machine Headdel is. Csodálatos munkát végzett és a lemez is ennek megfelelően szól.”

„Eredetileg is úgy terveztem – még mielőtt jött volna a pandémiás leállás – hogy a szólólemezemen dolgozom tovább. Bár a Dream Theaterrel lett volna pár koncertünk még, de az év nagy részében lett volna időm ezen dolgozni. Aztán, amikor megtörtént a leállás, úgy voltam vele, vagy most megcsinálom, vagy soha. Minden leállt, mindent elhalasztottak, én meg ott találtam magam egy rakás extra szabadidővel. Nem sokkal azelőtt érkeztem haza a turnéról. Így tudtam két hónapon keresztül heti öt napot ezen az anyagon dolgozni. El is készült három hónap alatt.” – mondta a gitáros.

„Összesen kilenc dal lesz ezen a lemezen, ezekből kettőt már korábban is játszottam a G3-vel és a saját táboromban. Van még egy ezeken kívül – egy igazán régi darab –, amely a kilencvenes évekből származik, amikor még gitárklinikákat tartottam. Ez a Gemini. Ebből van egy részlet a ’Rock Discipline’ videón, amit 1995-ben készítettem, ott játszom belőle egy részt. Ha még valaki emlékszik arra, annak egy érdekes visszatekintés lesz, mert akkoriban nem volt lehetőségem, hogy ezt a dalt rögzítsem. Aztán van még egy, amit ugyanakkor írtam meg, mint a Glassy-Eyed Zombiest, de azzal nem csináltam utána semmit. Őszintén bevallva el is felejtettem, hogy megvan az a dal, teljesen készen. Aztán, amikor megtaláltam a kész demót, azt is felvettem profi körülmények között. A többi öt dal teljesen új, ezeket ebben a két hónapban írtam meg és vettem fel a másik négy mellett.” – összegezte Petrucci a tudnivalókat a lemezen hallható dalokról.

John azt is elárulta, hogy a ’Terminal Velocity’ szerzői kiadású lesz, de világszintű terjesztést kap. A pontos megjelenési dátumot várhatóan jövő hét folyamán hozza nyilvánosságra. A Dream Theater rajongóknak is elárult egy kis morzsát: a Londonban felvett koncertről készült kiadvány keverése és a videó szerkesztése már készen van.

 

Megosztás