Legfrissebb a Hard Rockon
Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát
A Judas Priest énekese is vendégszerepel az Accept legendás Balls To The Wall című számának új feldolgozásában. Mindkét zenekarral találkozhatunk idén, a Judas Priest szeptemberben lép fel Budapesten, az Accept pedig decemberben.
Phil Collins: The Singles (limitált újrakiadás 2026)
A lemezbe nyomott muzsika régóta ismert, milliók által szeretett, kiemelkedő minőségű, de a gyűjtők szeretik a különleges kiadványokat, amik egyediek, kevés van belőlük a piacon, szépségük pedig örömet okoz kézbevételkor, a kibontásról nem is beszélve.
Holnap Tankcsapda a Budapest Arénában!
Holnap lesz a Tankcsapda új gitárosának hivatalos bemutatkozása, Vörös Attila a Budapest Arénában áll először a zenekar tagjaként színpadra! Előzenekar a Necropsia és a Street Sixteen.
Morrissey – Vasárnap a Barba Negrában
Morrissey, a The Smiths egykori frontembere 11 év után, harmadszor ad koncertet Budapesten, július 12-én a Barba Negra színpadán lép fel vadonatúj lemezének dalaival és megkerülhetetlen sikerszámaival.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Beast In Black – Jövőre veletek ugyanitt
A Beast In Black bő egy hét múlva a Helloween 40 éves jubileumi turnéjához kapcsolódóan ünnepli 10. évfordulóját, de már bejelentették, hogy jövőre headlinerként térnek vissza addigra elkészülő 4. nagylemezükkel. A fenevad erejét (Power Of The Beast) élőben is szemléltetik az idei Summer Breeze koncertfelvételével.
Graham Bonnet Band – Koncertlemez karácsonyra
A Graham Bonnet Band ‘Lost In Hollywood Again’ címmel dobja piacra legfrissebb koncertfelvételét december 12-én, melyről természetesen a nagy Rainbow-slágert, a Since You’ve Been Gone-t mutatták be elsőként.
King Ultramega – Szupergroup dolgoz fel szupergroupot
Mark Menghi (Metal Allegiance, BPMD) legújabb szupergroupja, a King Ultramega a Chris Cornell által létrehozott korábbi szupergroup, a Temple Of The Dog dalát, a Say Hello 2 Heavent dolgozta fel Richie Kotzennel és Charlie Benantével.
Bodor Máté – Különleges esemény az új album megjelenése napján
Szűk egy hónap múlva érkezik az Alestorm-gitáros, Bodor Máté második szólóalbuma, a megjelenés napján különleges esemény lesz a Gitárcentrumban.
Michael Schenker – Végre Romerót is halljuk énekelni
Bár azt mondták, az új Michael Schenker Group-album szólóénekese Ronnie Romero, eddig csak a vendégeket hallottuk énekelni. Most végre megtört a jég.
Iced Earth – Jon Schaffer részt vett a Capitolium elfoglalásában
Az Iced Earth alapítója is benne volt abban a csoportban, amely január hatodikán betört az amerikai törvényhozás épületébe.
Whitesnake – Februárban jön a trilógia harmadik része
A Steal Your Heart Away 2021-es remixével vezetik fel a ‘Red, White And Blues’ harmadik részeként érkező bluesválogatást Coverdale-ék.
Accept – Két hetet csúszik az új lemez
Tegnap este jelentették be, hogy a ’Too Mean To Die’ megjelenése január 15-ről 29-re módosult a gyártás csúszása miatt, cserébe viszont hamarosan érkezik egy újabb dal.
HRM évértékelő – 2020 legjobbjai (szerintünk)
Arra gondoltunk, hogy ezúttal azokat a zenéket szedjük sorba, amelyek segítettek nekünk átvészelni a nehéz hónapokat, így nem ragaszkodtunk a korábbi évek szabályaihoz az év végi elszámolásnál.
David Bowie születésnapján virtuális koncerttel ünnepelnek
Magyar idő szerint január 9-én szombaton, hajnali 3-kor kezdődik ’A Bowie Celebration: Just For One Day!’ címmel egy online koncert, melyen neves zenészek sora lép fel.
Todd La Torre – A sziklafal alatt megdörrenő új dal
Február elején érkezik a Queensryche énekesének szólólemeze. Második kislemezdala, a Vanguards Of The Dawn Wall a Yosemite Nemzeti Park ikonikus sziklájának meghódítóiról szól.
Uriah Heep – Konkrét tervek az új albumról
A Uriah Heep lemezterveiről korábban is hallottunk már, de Mick Box nemrég pár konkrétumot is elárult következő lemezük munkálataival kapcsolatban.
Andy Susemihl – Számról számra bemutatja új dalait
Ha egy ex-U.D.O. gitáros egy ex-Accept basszusgitárossal és egy ex-U.D.O. dobossal áll össze, az vajon milyen zene lehet? Reméljük, a legjobb!
James Durbin – Új dal az ex-Quiet Riot énekestől: Evil Eye
Egy hónap múlva jelenik meg James Durbin első szólóalbuma, amiről most a harmadik kislemezdal hallgatható meg a folytatásban Evil Eyes címmel.
Voodoo Circle – Klipen a címadó dal
A ‘Locked & Loaded’ albumról másodikként a címadó dalt mutatta be a csapat.
Timo Tolkki – Új dalokkal búcsúzik zenekara
Még azelőtt véget ért Timo Tokki új zenekarának története, mielőtt az elkezdődött volna, ugyanis a csapat nem érte el kitűzött célját a közösségi finanszírozási kampány során. A korai búcsú ellenére azonban megosztották az összes elkészült dalt és demót a rajongókkal.
King Crimson Bálint-napra
Pat Mastelotto és felesége különleges albummal rukkol elő február 14-én. A King Crimson dalainak romantikus oldalát igyekeznek kidomborítani.
Bruce Kulick – MOBB néven új szuperbandát hozott össze
Alig kezdődött el 2021, Bruce Kulick már megkeverte a kártyákat és új leosztásra készül.
Sodom: Genesis XIX
Meglátásom szerint jót tett a Sodomnak a vérfrissítés, mert az előző két lemezhez mérten a ’Genesis XIX’ erősebb lett. Persze nincs semmi világmegváltó, csak a megszokott harcba hívó thrash metal, néhol punkos, néhol pedig szinte black metalos hatásokkal
Alexi Laiho – Hallgasd meg két kiadatlan felvételét!
Nyilvánosságra hoztak két koncertfelvételt, melyeken Alexi Laiho Death-feldolgozásokat énekelt egy 2002-es Chuck Schuldiner-emlékkoncerten.
Chris Caffery – Előkerült egy kiadatlan dala a néhai David Z-vel
A minap egy új felvétellel lepte meg rajongóit a Savatage és a Trans-Siberian Orchestra húrnyűvője, Chris Caffery. A gitáros dalában a néhány éve elhunyt David Z játéka is hallható.
Tungsten – Anders Johansson és fiai keményen odacsaptak
Anders Johansson Phil Campbellhez hasonlóan a fiaival állt össze egy zenekarba és ők is már a második lemezüket jelentették meg. Most a Divided Generations szöveges videója kapcsán mutatjuk be a zenekar súlyos riffeken alapuló dallamos muzsikáját.
The Joystix – 2 év szünet után új nagylemezzel térnek vissza
Sok zenekar a járvány hatására függesztette fel működését, a székesfehérvári punk-rock and roll trió még 2019-ben befékezett, de a karantén „áldásaként” új nagylemezük született ’No Expectations’ címmel.
DeWolff – Ingyenes lemezbemutató koncert
Február 5-én, az utrechti TivoliVredenburg zenepalotában lesz a banda nyolcadik albumának a premierje.
Rival Sons – James Brown-feldolgozással jelentkeztek
James Brown It’s A Man’s Man’s Man’s Worldjét dolgozta fel a Rival Sons. A banda nyáron elvileg nálunk is fellép az Aerosmith vendégeként.
Michael Schenker – „Miért nem lettem a Purple vagy Ozzy gitárosa?”
A hó végén vadonatúj albummal jelentkező Michael Schenkert új anyagáról faggatták, de közben szóba került az is, miért utasított vissza komoly ajánlatokat, illetve miért választotta pont Ronnie Romerót énekesnek.
Helix – Mókás videóval köszöntötték az új évet
A veterán kanadai hard/heavy csapat egy 2017-es kislemezdalnak adott vidám képi körítést.
Nadir: The Final Requiem for a Helpless World
Egy ennyire egységes és kifejező dalcsokor után még jobban sajnálom, hogy a Nadir története véget ért, a magyar metál underground pedig elvesztette az egyik legkiemelkedőbb zenekarát.
Cynic – Új album jön hét év után
Paul Masvidaltól érkezett a hír, miszerint tervei között szerepel egy új Cynic-lemez, de két elvesztett zenésztársáról is szeretne megemlékezni egy online koncert keretei között.
Ronnie Romero – „Mindenki szeretne egy szeletet belőled, és mindezt ingyen”
A 39 éves énekes egy friss interjúban mondta el, miért jó neki, hogy több zenekarral is dolgozhat. Persze azt is elárulta, milyen nehézségek miatt döntött így.
Elhunyt Alexi Laiho
41 éves korában elhunyt Alexi Laiho. A Children Of Bodom alapítója, aki az utóbbi időben új zenekarának, a Bodom After Midnightnak a lemezével foglalatoskodott, utolsó éveiben súlyos betegségekkel küzdött.
Újraindul „Mi vagyunk a…” rovatunk
Egy rég elfeledett rovatot porolunk le annak érdekében, hogy a kevésbé ismert magyar zenekaroknak is teret engedjünk a Hard Rock Magazinban.
KISS – A rock még mindig halott
Az utóbbi napokban sokat emlegetett szilveszteri KISS-koncert előtt Gene Simmons és Paul Stanley interjút adott.
Fleshgod Apocalypse – Eiffel 65 nagyon másként
Az olasz death metal horda benzint locsolt az eurodance fostalicskára, meggyújtotta, és legurította a hegyoldalról. Az eredmény magáért beszél.
Angra – Két új felvétel Sao Paulóból
Folytatja koncertfelvételeinek közzétételét az Angra. A brazil zenekar az utóbbi napokban két dal élő verzióját is megosztotta, amelyek a folytatásban tekinthetőek meg.
Keith Richards – „Jelenleg nincs semmilyen B-terv a tarsolyomban”
A 2020-as év hagyományainak megfelelően a The Rolling Stones veterán gitárosa is a nappaliban található kedvenc karosszékére cserélte a stúdiót.
Kreator – Tizenöt dalt már elkészítettek az új albumhoz
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Kreator a turnémentes időszakot kreatív munkával tölti, amelyet most a zenekar vezére, Mille Petrozza meg is erősített közösségi oldalán. Az anyagnak ugyan még nincs pontos megjelenési dátuma, de a dalok jelentős részével már elkészültek.
John Sykes – Szöveges videó egy régi-új dalhoz
A legendás gitáros szöveges videóanimáció kíséretében mutatta be egy eddig nem ismert dalát a régóta készülő szólóalbumáról.
KISS – Így kívántak boldog új évet
A banda stábja elérhetővé tette a tegnapi gigantikus koncertet záró gitártörős, tűzijátékos képsorokat.
Foo Fighters – Új dallal nyitják az évet
Februárban érkezik a Foo Fighters új albuma, amiről Dave Grohlék már a második dalt osztották meg No Son Of Mine címmel.
Guns N’ Roses – Újabb félórás videó a ’Not In This Lifetime’ turnéról
Habár az utóbbi időben minden turné meghiúsult a koronavírus miatt, Axlék azonban nem hagynak minket élő felvételek nélkül a koncertmentes időszakban sem.
Metallica – Több mint egymilliárd kattintás a Spotify-on
A Metallica megosztotta, hogy 2020-ban hányszor kattintottak dalaikra, lemezeikre a Spotify-on, A számok magukért beszélnek.
Egypercesek #64: Nick D’Virgilio, Dennis DeYoung, Jazz Sabbath, Magnus Karlsson’s Free Fall, Blind Ego, David Bowie
Évzáró egyperces szösszeneteinkben olyan lemezeket találsz, amelyekről méltatlanul megfeledkeztünk 2020-ban. Olyan zenészek készítettek szólóalbumot vagy side project-lemezt idén, mint a Spock’s Beard volt dobosa, a Styx vagy a Black Sabbath volt billentyűse, a Primal Fear vagy az RPWL jelenlegi gitárosa, és megismerhettük David Bowie 50 évvel ezelőtti lemezének eredeti koncepcióját is.
KISS – Bejelentkezés a Guiness-rekord megdöntése előtt
Már csak néhány óra van hátra a KISS megalomán házibulijáig, amelyet Dubaiban rendeznek az Atlantis The Palm gigaszálloda parkjában.
Legfrissebb a Hard Rockon
Billy Idol – A lázadás két generációja egy dalban
Billy Idol és Avril Lavigne két nagyon különböző generáció, de a pop-punk/punk-rock furcsán hasonló irányzatát képviselik. Talán mindig is az volt a sorsuk, hogy együttműködjenek, ahogy a 77 című dalban teszik Billy új lemezén, mely pénteken jelenik meg.
Ghost – Reményt adnak a hallgatóknak
Az épp európai turnén lévő Ghost megosztotta a harmadik dalt is a héten érkező új albumáról. A Peacefield egyben a lemezindító tétel is.
Schenker és a Rubik-kocka: Michael Schenker – SimmCity, Bécs, 2025. 04. 17.
Michael Schenker olyan, mint a bűvös kocka, nem könnyű megérteni, de ha sikerül, egy életre rabjává válsz. Bécsbe mentünk érte, és nagyon nem bántuk meg. A Rook Road és a Moonday6 próbálta izzítani a hangulatot, de a szikra csak akkor pattant ki, amikor Schenker a színpadra lépett.
From The Sky – Új dal két változatban
A From The Sky zenekar az akusztikus albuma mellett gőzerővel dolgozik a harmadik nagylemezén is, mindkét anyagról újabb előzetest kaptunk, amelyeknek csak a címe azonos.
A meglepetés nem a színpadról érkezett: Temperance, Induction, Secret Rule – Barba Negra, 2025. 03. 09.
Változatos este volt, a hirtelen beugró Secret Rule alaposan beindította a közönséget, hogy a friss felállású Induction tovább emelje ezt a szintet. A Temperance összetettebb muzsikája hullámvasút módjára pörgetett fel vagy andalított el. Szerintem mindenki megkapta, amit remélt, vagy még többet is! Főleg, aki összefutott Kai Hansennel a nézőtéren.
Savatage – Botránytól sem volt mentes a zenekar első fellépése
Amire oly sok európai rocker várt, végre megvalósult: túlvan a Savatage az első reunion koncertjén, amin a tervezettnél eggyel többen voltak a színpadon. Fény derült az eddig titokban tartott 2 zenész kilétére és arra is, miképpen vesz részt mégis Jon Oliva a koncerteken.
Battle Beast – Itt a koncertlemez, amit ősszel Budapestre is elhoznak
Egy 2023-as finnországi koncertet rögzített a Battle Beast zenekar, ami most jelent meg lemezen. Ősszel újra turnéra indulnak a Dominum és a Majestica társaságában, a körútnak lesz budapesti megállója is.
Gary volt, van és mindig is lesz: 12. Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2025. 04. 04.
Az idei Gary Moore-Emlékest amolyan „kabosgyulásan” lett felépítve: „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”. Fél 8-tól majdnem fél 12-ig tartott a show, melyben 7 gitáros – köztük Gary Moore testvére és lánya – emlékezett az északírek csodafegyverére, aki levette a lábukról a rockrajongókat, mint Phil Lynott és a bluesimádókat is, mint Rory Gallagher.
Wall Of Sleep – Koncerten is bemutatják a slágergyanús dalt
Május 9-én jelenik meg a Wall Of Sleep legújabb lemeze, amiről most az egyik slágernek titulált tételhez, a The Last Straw-hoz készült videó jelent meg. Közben elindult az előrendelés, és hamarosan lemezbemutató koncert is lesz.
Haken – Jöhet a kirakós?
Május 9-én érkezik a lemezboltokba a Haken új koncertfilmje, amelyről most egy régi kedvenc, a Puzzle Box előadása került elő második előzetesként.
Ayreon – A 20. évfordulóra „új” ’The Human Equation’ jelent meg
Ma jött ki az Ayreon 20. évfordulós kiadványa, amelyet egykor James LaBrie, Mikael Åkerfeldt és Devin Townsend vendégszereplésével vettek fel.
Nőnapi csokor, nemcsak nőknek: Dynazty, Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2025. 03. 08.
A Trick Or Treat turnékezdése jól sikerült, még egy dalpremiert is kaptunk a remek műsorban, a Nanowar Of Steel nem érdemtelenül játszik nálunk mindig telt házak előtt, a Dynazty pedig nagyon beérett, egy remek frontemberré váló énekessel és biztos kezű zenészekkel mutatta meg, miért imádják a magyarok őket. Bízom benne, a legközelebbi magyar dátumon már mindannyian rendes hosszúságú programmal jönnek, mert sok jó dal maradt az öltözőben.
Jeff Loomis – Új szólóalbumon dolgozik
Jelenleg az Arch Enemy, korábban a Nevermore sorait erősítő Jeff Loomis elárult néhány információt azzal kapcsolatban, hogy milyen anyagokon dolgozik mostanában.
Sebastian Bach – 14 nóta demója kész az új lemezhez
Igazi sztárparádé segített Sebastian Bachnak új szólóalbuma elkészítésében, a kiadó nevét egyelőre titokban tartják.
Helstar – Új dal a texasi kultikus power metal bandától
Szöveges videó kíséretében újabb előzetest osztott meg rajongóival a James Rivera vezette Helstar a hamarosan érkező tizedik stúdióalbumáról.
Manowar – 2022-re tették át a jubileumi német turnét
A pandémia a Manowar menetrendjének is keresztbe tett, így az idén áprilisra tervezett németországi koncertsorozatot egy évvel elhalasztották.
Temple Balls – Vér, verejték és könnyek a varázsüstben
Ha szereted az igazi pofánvágós dallamos hard rockot, akkor tuti választás a finn Temple Balls. Az április közepén érkező lemez már a gárda harmadik anyaga lesz, de az első, amit a Frontiers-istálló tagjaként adnak ki.
Architects – Megérkezett az új album negyedik dala is
Február 26-án adják ki a brit metalcore banda kilencedik albumát, amelyről újabb előzetest hallgathatunk meg.
Chez Kane – Igazi békebeli rádiósláger
Második dalát mutatja be Chez Kane, aki a 80-as évekért rajong, és ez meglátszik a zenéjén is. Ő a 21. századi Janet Gardner, az új évezred Lee Aaronja.
Coldbound – Liv Kristine új bandájának bemutatkozása
A gótikus metál (Theatre of Tragedy) és a szimfonikus metál (Leaves’ Eyes) után ismét új műfajban próbálta ki magát Liv Kristine. Leginkább melodic death / doom metalnak aposztrofálták zenéjüket, melynek elsőszülötte a Slumber Of Decay kislemez.
U.D.O. – Már készül az új album
Valamikor „nyár után” jelenhet meg a lemez, igazodva a november közepén induló ‘Game Over’ turnéhoz.
Intelligent Music Project – Újabb nemzetközi sztárparádé
Az új lemez első klipjében Ronnie Romero énekel és Todd Sucherman adja alá a ritmust, valamint felbukkan Ronnie román szupermodell barátnője is. A hatodik nagylemez részletein kívül egy akusztikus és egy vérbeli rockkoncertet is megnézhetsz Romeróval.
Phil X – „Mindenki ismer valakit, aki mást mond, mint amit érez”
Húzós új nótával jelentkezett a Bon Jovi gitárosának másik zenekara, a Phil X & The Drills. Az album megjelenésének időpontját továbbra sem tudni, de ha ilyen dalok lesznek rajta, akkor érdemes várni rá, akármikor is szabadítják a világra a srácok.
Prins Svart – A második dal Mats Levénnel
Tavaly decemberben jelentette be a sokat foglalkoztatott énekes, Mats Levén, hogy új zenekara van, amelyben svéd nyelven énekel. A Prins Svarttól Vargtimmen címmel már a második dal is meghallgatható.
Burning Sun Fanzine – Wolf Hoffmann a kilencedik szám címlapján
Wolf Hoffmann-nal címlapon megjelent a Burning Sun Fanzine kilencedik száma. A tartalomról a folytatásban olvashatsz többet.
A Great White énekese, Mitch Malloy önállósította magát
Malloy néven szólócsapatot szervezett maga köré és első lépésként kiadott egy kislemezt My Therapy címmel.
Black Sabbath – Két régi-új koncertrészlet Ronnie James Dióval
Újabb 1980-ból és 1981-ből származó koncertfelvételeket osztottak meg a Black Sabbath Dio-korszakából.
SOEN: Imperial
Nem titok, hogy egy ideje a SOEN-nek bérelt helye van a kedvenceim közt, ez a pozíció csak tovább erősödött az ’Imperial’ eljövetelével. Az új dalokkal a banda az eddigieknél szélesebb közönséget célzott meg, ami deklarált célként lebegett előttük, ezért a ’Lotus’ hagyományait követve könnyen befogadható, univerzális dalokkal töltötték meg a lemezt. Az ’Imperial’ belépőjegy egy érzelmekben gazdag utazásra, amin aligha fogsz unatkozni.
Metallica – Ha nem unod még az Enter Sandmant…
Nemrég mutattuk be, hogy néz ki a Ford legújabb F-150 Raptor reklámfilmzenéjeként, most megmutatjuk, hogy szólt élőben a legendás Super Bowl döntőjének szünetében.
Feloszlik a Golden Earring
Hollandia ikonikus rockbandája lezárja egyedülállóan hosszú, hatvanesztendős pályafutását. Sajnos szomorú oka van a döntésnek.
Unleash The Archers – A Strikerrel és a NorthTale-lel jönnek
„Eljövünk a lelkedért, Európa!” Ezzel a felkiáltással jelentette be évvégi ‘Soul-Bounding Across Europe 2021’ turnéját az Unleash The Archers, decemberben a Barba Negrában is lecsap a kanadai fémbrigád.
Cats In Space – Hallgasd a west coast rádiót!
Nem illik hírekben véleményt formálni, de ez a Listen To The Radio-klip most azért került fel ide, mert ilyen erőlködéstől mentes, laza west coast muzsikát nagyon régen hallottunk.
Rammstein – Elkészült az új lemez
A német indusztriálismetál-alakulat a vírushelyzet miatti koncertstopot kihasználva még tavaly stúdióba vonult és összehoztak egy lemezre való új anyagot.
Adrian Smith – Számára Paul Rodgers az Isten
Adrian Smith volt a BBC ’The Rock Show With Johnny Walker’ műsorában a ‘Rock God’ rovat kiemelt vendége.
Siggi Schwarz – Az indián vér kiütközik a német gitáros zenéjében
Nem spórolt a dalokkal 11. nagylemezén a heidenheimi gitáros, 15-öt pakolt fel a két hét múlva megjelenő ‘The Fire Inside’-ra. A cherokee indián felmenőkkel rendelkező énekessel készített lemez igazán amerikai hangzású lett. Teszteld a Spend The Night With Me videóklipjében!
Foo Fighters – Élőben mutattak be egy dalt az új lemezről
Tegnapelőtt megjelent új albumáról adott elő élőben egy nótát a zenekar a SiriusXM rádió Foo Fighters Radio nevű csatornáján.
Love And Death – Új dal gondolatébresztő kisfilmben
Brian ‘Head’ Welch szólózenekara a különféle súlyos ellentmondásokkal foglalkozik legújabb szerzeményében, a The Hunterben, amelyekkel az amerikai társadalom szembesült az utóbbi időben.
Heaven & Hell – Tony Iommi válaszolt Vinny Appice felvetésére
A Black Sabbath egykori gitárosa reagált Vinny Appice azon gondolataira a Heaven & Hell formációval kapcsolatban, hogy Rob Halforddal folytathatnák.
Noora Louhimo – „Nem csak a heavy metalban érzem jól magam”
Meghallgatható a Battle Beast énekesnőjének első szólódala Eternal Wheel Of Time And Space címmel. A szóban forgó szerzemény Noora Louhimo márciusban érkező szólóalbumán kap helyet.
Angra – Ha új hét, akkor új koncertfelvétel
Továbbra sem áll le az Angra, ugyanis rendületlenül pakolják ki a netre koncertfelvételeiket, amelyek közül a War Horns élő változata a soros ezúttal.
Dave Ellefson – „Nincs értelme lemezt kiadni a járvány közepén”
Lassan elkészül a Megadeth új albuma, ám Dave Ellefson szerint a járvány miatt még nem fog megjelenni.
Ektomorf: Reborn
A ’Reborn’ egy erős dalcsokor, amelyben a kíméletlen, szeletelős riffek és groove-ok kéz a kézben járnak a melankolikus dallamokkal, így alkotva tökéletes egységet. Változatos és éppen ezért igazán élvezetes hallgatnivaló annak, aki képes figyelmen kívül hagyni az egyértelmű hatásokat.
Null Positiv – Ritka alkalom 2020-ból: 78 perc zúzás a színpadon
A német alternatívmetál-banda tavaly összesen két koncertet tudott adni a járvány miatt, az egyik show felvételét most mindenestől közzétették.
KISS-slágerek altatódal-verziói
Nem lehet elég korán kezdeni a rockerré nevelést! Megjelent egy lemez, mely a KISS legnagyobb slágereinek altatódal-változatait tartalmazza. Már csak egy KISS-figurákat tartalmazó babaforgó hiányzik a boldogsághoz, de az még Gene-éknek sem jutott eszébe!
Lamb Of God – „Ez maga a koncentrált energia”
Bővített verzióban adja ki Amerikában legutóbbi nagylemezét a Lamb Of God, nálunk Európában külön lehet megrendelni a hozzácsapott koncertkiadványt, a 2020. szeptemberében adott streaming bulijuk felvételét.
Meghalt Siklósi Örs, az AWS énekese
Újabb zenészt vesztettünk el. Mindig fájdalmas egy ember, egy művész halála, de különösen akkor, ha ilyen fiatalon hagy itt bennünket. Örs 29 éves volt.
Devin Townsend – Jön a ’Devolution Series’
A kanadai zenész – kihasználva a pandémia adta lehetőségeket – úgy döntött, hogy egy kiadványsorozattal jelentkezik. Az első újdonság egy akusztikus bulit tartalmaz.
Graham Bonnet és Doogie White közös turnéra indulnak
Úgy tűnik, a régi és új Alcatrazz-énekes tényleg nincs haragban egymással, mert ősszel közös turnéra indulnak Uli Roth és Ross The Boss társaságában Monsters Of Classic Rock néven.
League Of Lights – A Threshold billentyűsének duója új albummal jelentkezik
Igazából Tim Bowness lemezcégének katalógusában keresgélve akadtunk rá erre a különleges art pop-rock projektre.
Paul Stanley’s Soul Station – Már a második kislemezdalnál tartunk
A KISS frontemberének soul projektje március 5-én adja ki első albumát, amiről rövid időn belül két előzetest is bemutattak.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Amaranthe: Manifest
Az Amaranthe az utóbbi években rendre hozta a tőlük elvárható színvonalat, azonban mindezt elég rutinszerűen tették. Ha imádod a svédek első két albumát, akkor azonnal repülj rá erre a lemezre, mert garantáltan ez lesz új kedvenced!
Egypercesek #61: Rikard Sjöblom’s Gungfly, Mastodon, Zakk Sabbath, Ace Frehley, Stray Cats, Neil Young
Nyáron panaszkodtunk a melegre, most kifejezetten jólesik ez az elhúzódó indián nyár. Annyira, hogy szokásos ötös csomagunk hatra duzzadt ebben a hónapban.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

A Visions Of Atlantis armadája bevitorlázik Budapestre
Készül a Visions Of Atlantis új lemeze, vélhetően már azzal és egy vadonatúj show-val bontanak vitorlát jövő ősszel. Az osztrák zenekar Bécs után másodikként Budapesten mutatja be új műsorát a Barba Negrában.

5FDP a Barba Negrában!
Báthory Zoli zenekara, a Five Finger Death Punch éppen befejezte 2023-as amerikai stadionturnéját a Metallicával és máris bejelentette, hogy 2024-ben önálló turné keretében, az Ice Nine Kills közreműködésével Európa 20 országába hozzák el az ‘Afterlife‘ című legújabb albumukat és a zenekar klasszikus slágereit.

Therion – Új lemezzel, de a régi énekesnővel jönnek
A svéd szimfonikus metál alapcsapata, a Therion decemberben jelenteti meg háromrészes lemezsorozatának utolsó darabját, ami után – a jövő évi turnéjuk keretében – Budapestre is ellátogatnak. Korábbi énekesük, Lori Lewis segíti ki őket a koncerteken.

Leaves’ Eyes – Viking mítoszoktól a mozimetálig
Április 4-én tér vissza Budapestre a Leaves’ Eyes. A szimfonikus viking metált játszó csapat ’Myths Of Fate’ című, hamarosan megjelenő albumát mutatja be az Analog Music Hallban. A turnén fellép Bill Hudson (ex-U.D.O.) gitáros power metal együttese, a Northtale, valamint egy szimfonikus mozimetál brigád, a Catalyst Crime is.

Búcsúzzunk a 40 éves Sepulturától!
A 40 éves Sepultura búcsúturnéra indul. Jövő novemberben érnek Budapestre, a Barba Negrába, utolsó útjukra a Jinjer, az Obituary és a Jesus Piece kíséri el őket.




































































































