Ha buksz az olyan bandákra, mint a Work Of Art, az Art Nation, a One Desire vagy a H.E.A.T., akkor a második nagylemezével ma jelentkező svéd csapatot mindenképpen ismerd meg!

Andreas Gullstrand szólógitáros még 2015-ben alapította meg a Creye nevű zenekart, amelyet a ’Straight To The Top’ EP kedvező fogadtatása után 2017-ben leszerződtetett a Frontiers Music. 2018-ban készült el a zenekar cím nélküli debütáló nagylemeze, majd nem sokkal ennek bejelentése után August Rauer lett a csapat új frontembere. 2019-ben egy 12 állomásos Európa-turnén népszerűsítették az albumot, közben új dalokat írtak, így 2020 elején a zenekar stúdióba vonult, hogy rögzítsék következő anyagot. Az volt a határozott céljuk, hogy jobban kidolgozott dalok szülessenek, a megvalósítás meghallgatható a ’II’ címet viselő lemezen, ami ma jelent meg egy videóklip kíséretében.

Andreas így mesélt a lemezről: „Ez az album igazi mérföldkő számunkra, ezzel új fejezet kezdődik a karrierünkben. 2018-ban csak kerestünk önmagunkat zenekarként, és turnéra kellett indulnunk ahhoz, hogy csapattá váljunk. A Creye mindig is a rock-pop-nyolcvanas évek zenéje vonalán mozgott, ez most sincs másképp, de ezen a lemezen nem akartunk időutazást rendezni. Még a lemezírás elején úgy határoztunk, hogy minden döntést a jövőnk érdekében hozunk meg, legyen olyan az új album, amelyre az évtized végén is emlékezni fognak!”

A teljes album meghallgatható a következő streaming linken:

August Rauer – ének
Andreas Gullstrand – gitár
Fredrik Joakimsson – gitár
Gustaf Örsta – basszus
Joel Selsfors – billentyűs hangszerek
Arvid Filipsson – dobok

’II’ dallista:

01. Broken Highway
02. Carry On
03. Find a Reason
04. Siberia
05. Face to Face
06. Can’t stop what we Started
07. Lost Without You
08. Hold Back the Night
09. Let the World Know
10. Closer
11. The Greatest
12. War of Love

Creye


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás