Legfrissebb a Hard Rockon
RPWL: World Through My Eyes – Live
A ’World Through My Eyes – Live’ az RPWL érzelmes, gondolatébresztő koncertalbuma. A lemez által felvetett kérdések – kik vagyunk, hogyan látjuk a világot, és hogyan hat ránk a minket körülvevő információáradat – ma talán még aktuálisabbak, mint húsz évvel ezelőtt.
Nem kell más a tavaszi rockszezon berobbantásához, csak három magyar zenekar: Road, Lord, Phoenix RT – Barba Negra, 2026. 03. 07.
A Road, a Lord és a Phoenix RT mozgalmas minifesztiválján arénáért kiáltó hangulat kerekedett, a zenekarok egy háromszálas előnőnapi rockcsokorral ajándékozták meg a közönséget.
Siddhi – Itt az első dal Sidi új zenekarától
Felszállt a fehér füst, kiderült, kikkel alapított új zenekart Sidi, és már itt is az első, lazulósabb tétel. A zenekar tagja a korábbi technikusa, Horváth Márk és korábbi zenésztársa, Steklács Miklós.
Judas Priest – Ian Hill a megjelent válogatásról és a készülő 20. albumról
Ian Hill, a Judas Priest basszusgitárosa a kamerák előtt bontja ki a pénteken megjelent ‘The Best Of Judas Priest’ kék vinyl és picture disc változatait, és mesél a készülő 20. sorlemezükről is. Szeptemberben pedig fellépnek a Budapest Arénában.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
King Ultramega – Szupergroup dolgoz fel szupergroupot
Mark Menghi (Metal Allegiance, BPMD) legújabb szupergroupja, a King Ultramega a Chris Cornell által létrehozott korábbi szupergroup, a Temple Of The Dog dalát, a Say Hello 2 Heavent dolgozta fel Richie Kotzennel és Charlie Benantével.
Bodor Máté – Különleges esemény az új album megjelenése napján
Szűk egy hónap múlva érkezik az Alestorm-gitáros, Bodor Máté második szólóalbuma, a megjelenés napján különleges esemény lesz a Gitárcentrumban.
Lemezbörze helyett
A ma megjelenő albumok közül kiválasztottuk az Eagles-alapító Bernie Leadon, a Testament és John 5 új stúdióanyagát.
Új emberré válni Neal Morse segítségével
Neal Morse következő szerzői lemezéről a New Man című dalt ismerhetjük meg, melynek történetét egy utógondozó otthon lakója ihlette, akit tanácsaival maga Neal segített.
Witherfall – Klipen a The River
Egyre közelebb az új Witherfall-album megjelenésének napja, a banda ennek apropójából már az ötödik dalt szállította le az anyagról.
Barta Tamás – Felkerült a YouTube-ra a legendás gitárosról szóló dokumentumfilm
Elérhetővé tették a legnagyobb videómegosztó platformon a ’Siess haza, vár a mama’ című dokumentumfilmet, amely az LGT tragikus körülmények között elhunyt gitárosának az életét mutatja be. Az alkotás csak február 16-ig tekinthető meg.
Elhunyt Módos Péter
81 éves korában elhunyt a közismert zenei szerkesztő, a hírt lánya tette közzé a legnagyobb közösségi oldalon.
Michael Schenker Group: Immortal
Schenker úgy tért vissza az MSG-hez, hogy egy darabot meghagyott az MSF-ből is. Nemcsak a közreműködő zenészek személyében, stílusában sem különbözik olyan nagyon a két formáció. Biztos, hogy nem ez a legjobb albuma, de tisztességesen megünnepelte vele a kerek évfordulót.
Sunstorm – Hivatalos klipen jött a címadó
Szűk egy hónappal ezelőtt mutatkozott be az új énekessel felálló Sunstorm, Ronnie Romero és társai most az ‘Afterlife’ lemez címadó dalát mutatták be.
Joseph Williams – „Totósított” Phil Collins?
Közeledik február 26. Két héttel a megjelenés előtt dobta ki harmadik kislemezdalát a TOTO énekese, akinek Steve Lukatherrel egy időben és egyforma fazonban készült el szólólemeze a Mascotnál. A dal stílusa pedig…
Nad Sylvan – Az elrabolt gyermek legendája
A mítoszok korába kalauzol minket Nad Sylvan a The Stolen Child című dalával, amelyben a gyermekkori hiszékenység a téma.
Anneke Van Giersbergen – A feltétlen szeretet erénye
Szöveges videón debütált Anneke Van Giersbergen következő szerzeménye, az Agape. A téma ezúttal is a szeretet, de most magasabb szinten.
Inglorious – Megérkezett a megváltó
Hivatalos videón mutatja be Messiah című új dalát Nathan James zenekara. A frontember elmesélte, hogy az utóbbi két év eseményeiből merített ihletet az új lemezhez.
Don Airey – Koncertlemezzel jelentkezik
Don Airey, a Deep Purple billentyűse koncertlemezzel jelentkezik, az igen veretes életműből válogatta össze kedvenc dalait, megspékelve pár szólólemezes nótával.
Mike Tramp – Ő is indul az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján
A norvég Jorn Lande után a White Lion ex-frontembere is készül – persze dán színekben – az Eurovíziós Dalfesztiválra.
Alex Lifeson / Geddy Lee – Együtt akarnak dolgozni
Alex Lifeson szerint a Rush két élő tagja nem adta fel a közös munka reményét, remélhetőleg hamarosan hallani fogunk felőlük.
Elhunyt Chick Corea
79 éves korában, február 9-én elhunyt a jazz egyetemes történelmének egyik legnagyobb formátumú billentyűse, Chick Corea.
Ann My Guard: Furia
Az utóbbi időben elárasztanak minket olyan magyar megjelenésekkel, amelyeknek a legnívósabb külföldi fesztiválszínpadokon van a helye. Ez egy olyan verseny, amiben az Ann My Guard irgalmatlan erős handet tett le az asztalra. Nem szabad kihagyni.
Ozzy Osbourne – „Ha elkapom a vírust, nekem lőttek”
Ozzy a saját rádióműsorában vallotta be, hogy fél a vírustól. „Ha nem kapom meg a vakcinát és megfertőződöm, jó eséllyel lehúzhatom a rolót.”
Wolf Van Halen – Elérkezett a bemutatkozás ideje
Wolf Van Halen és zenekara, a Mammoth WVH ma debütál egy amerikai TV műsorban, ennek örömére bejelentette a nagylemez paramétereit – borítót, dallistát, megjelenési dátumot –, és kihozta annak első kislemezét, ezzel is fokozva a várakozást.
Amerikában már nyitnak a stadionok
A New York-i kormányzó február 23-tól megnyitja a stadionokat, és nemcsak futballmérkőzésekre! Egyelőre tíz százalékos kapacitással és COVID-ellenőrzéssel, de legalább végre megmozdult valami!
Greta Van Fleet – Együtt a csillagok felé
Lassan szivárognak az infók a Greta Van Fleet háza tájáról. Előbb csak egy kislemezt dobtak be, a második dallal együtt már bemutatták a borítót is, most itt a harmadik nóta, és vele a teljes dallista.
A Pale Horse Named Death – Tagcserékkel gyúrnak az új lemezre
A bánatmetálban utazó csapat újrafazonírozott tagsággal vág neki az új évnek, ami talán hamarosan lemezt is hoz.
Icon Of Sin – Megszületett a brazil Iron Maiden
A Bruce Dickinson hangú brazil YouTube-sztárt felkarolta a Frontiers Music és írattak neki egy Iron Maiden stílusú lemezt, amiről már le is gurult az első dal.
Mr. Big – Kiadják Pat Torpey utolsó felvételeit
2017 őszén kilenc koncertet adott a Mr. Big Japánban, amelyet titokban rögzítettek. Most egy 18 lemezes gyűjtemény formájában elérhető lesz a hanganyag, ezek voltak a dobos Pat Torpey utolsó fellépései.
Szakcsi Lakatos Béla – Életműkoncert a Budapest Kongresszusi Központban
A magyar jazz megkerülhetetlen – és világszerte jól ismert – alakja idén tölti be 78. életévét. A járvány miatt elhalasztott és ’Megnyugvás’ alcímet viselő életműkoncertjét október 8-án rendezik meg a BKK-ban.
Jeff Loomis – Új szólóalbumon dolgozik
Jelenleg az Arch Enemy, korábban a Nevermore sorait erősítő Jeff Loomis elárult néhány információt azzal kapcsolatban, hogy milyen anyagokon dolgozik mostanában.
Sebastian Bach – 14 nóta demója kész az új lemezhez
Igazi sztárparádé segített Sebastian Bachnak új szólóalbuma elkészítésében, a kiadó nevét egyelőre titokban tartják.
Helstar – Új dal a texasi kultikus power metal bandától
Szöveges videó kíséretében újabb előzetest osztott meg rajongóival a James Rivera vezette Helstar a hamarosan érkező tizedik stúdióalbumáról.
Manowar – 2022-re tették át a jubileumi német turnét
A pandémia a Manowar menetrendjének is keresztbe tett, így az idén áprilisra tervezett németországi koncertsorozatot egy évvel elhalasztották.
Temple Balls – Vér, verejték és könnyek a varázsüstben
Ha szereted az igazi pofánvágós dallamos hard rockot, akkor tuti választás a finn Temple Balls. Az április közepén érkező lemez már a gárda harmadik anyaga lesz, de az első, amit a Frontiers-istálló tagjaként adnak ki.
Architects – Megérkezett az új album negyedik dala is
Február 26-án adják ki a brit metalcore banda kilencedik albumát, amelyről újabb előzetest hallgathatunk meg.
Chez Kane – Igazi békebeli rádiósláger
Második dalát mutatja be Chez Kane, aki a 80-as évekért rajong, és ez meglátszik a zenéjén is. Ő a 21. századi Janet Gardner, az új évezred Lee Aaronja.
Coldbound – Liv Kristine új bandájának bemutatkozása
A gótikus metál (Theatre of Tragedy) és a szimfonikus metál (Leaves’ Eyes) után ismét új műfajban próbálta ki magát Liv Kristine. Leginkább melodic death / doom metalnak aposztrofálták zenéjüket, melynek elsőszülötte a Slumber Of Decay kislemez.
U.D.O. – Már készül az új album
Valamikor „nyár után” jelenhet meg a lemez, igazodva a november közepén induló ‘Game Over’ turnéhoz.
Intelligent Music Project – Újabb nemzetközi sztárparádé
Az új lemez első klipjében Ronnie Romero énekel és Todd Sucherman adja alá a ritmust, valamint felbukkan Ronnie román szupermodell barátnője is. A hatodik nagylemez részletein kívül egy akusztikus és egy vérbeli rockkoncertet is megnézhetsz Romeróval.
Phil X – „Mindenki ismer valakit, aki mást mond, mint amit érez”
Húzós új nótával jelentkezett a Bon Jovi gitárosának másik zenekara, a Phil X & The Drills. Az album megjelenésének időpontját továbbra sem tudni, de ha ilyen dalok lesznek rajta, akkor érdemes várni rá, akármikor is szabadítják a világra a srácok.
Prins Svart – A második dal Mats Levénnel
Tavaly decemberben jelentette be a sokat foglalkoztatott énekes, Mats Levén, hogy új zenekara van, amelyben svéd nyelven énekel. A Prins Svarttól Vargtimmen címmel már a második dal is meghallgatható.
Burning Sun Fanzine – Wolf Hoffmann a kilencedik szám címlapján
Wolf Hoffmann-nal címlapon megjelent a Burning Sun Fanzine kilencedik száma. A tartalomról a folytatásban olvashatsz többet.
A Great White énekese, Mitch Malloy önállósította magát
Malloy néven szólócsapatot szervezett maga köré és első lépésként kiadott egy kislemezt My Therapy címmel.
Black Sabbath – Két régi-új koncertrészlet Ronnie James Dióval
Újabb 1980-ból és 1981-ből származó koncertfelvételeket osztottak meg a Black Sabbath Dio-korszakából.
SOEN: Imperial
Nem titok, hogy egy ideje a SOEN-nek bérelt helye van a kedvenceim közt, ez a pozíció csak tovább erősödött az ’Imperial’ eljövetelével. Az új dalokkal a banda az eddigieknél szélesebb közönséget célzott meg, ami deklarált célként lebegett előttük, ezért a ’Lotus’ hagyományait követve könnyen befogadható, univerzális dalokkal töltötték meg a lemezt. Az ’Imperial’ belépőjegy egy érzelmekben gazdag utazásra, amin aligha fogsz unatkozni.
Metallica – Ha nem unod még az Enter Sandmant…
Nemrég mutattuk be, hogy néz ki a Ford legújabb F-150 Raptor reklámfilmzenéjeként, most megmutatjuk, hogy szólt élőben a legendás Super Bowl döntőjének szünetében.
Feloszlik a Golden Earring
Hollandia ikonikus rockbandája lezárja egyedülállóan hosszú, hatvanesztendős pályafutását. Sajnos szomorú oka van a döntésnek.
Legfrissebb a Hard Rockon
Állítsd össze kedvenceidből a saját nyári koncertsorozatodat!
Ismét Live Nation Koncert Hét május 5. és 11. között! Live Nation-tagok számára az Iron Maiden, a Santana és az Imagine Dragons fellépésére újra lesznek elérhető jegyek a készlet erejéig, további kedvezményes koncertjegyek és nyereményjátékok is várnak ebben az időszakban.
Mammoth – Farkasemberes-zombis videó Robert Rodrígueztől
Habár Wolfgang Van Halen brillírozik a Mammoth The End című videójában, azért Slash, Myles Kennedy és Danny Trejo cameoszerepe is említést érdemel az ‘Alkonyattól pirkadatig’ rendezőjének klipjében.
Beast In Black – Új dal a világraszóló együttműködés eredménye
Limitált példányszámú kiadvánnyal jelentkezik a Beast In Black, amely a Diablo nevű népszerű akció-RPG játék és a Berserk nevű kultikus manga, valamint a zenekar együttműködésének eredménye. Az ehhez készült videót most jelentette meg a nemzetközi fogat.
Halestorm – Háromszor is fellépnek idén Budapesten
A Halestorm zenekart kétszer is láthatjuk pár hét múlva az Iron Maiden vendégeként, de az ősz folyamán – fennállásuk során először – headliner show-val térnek vissza hozzánk a Bloodywood társaságában.
Nemcsók Tomi – Menekülés a pszichopaták világából
Nemcsók Tomi egy punk-rock stílusban alkotó zenész, aki a Pszichopaták földjén című dalában az életének nehézségeiről írt.
Dalriada – A holló az új békegalamb
A háborút legyőző mitologikus alakról, a Hollóról szól a május 23-án megjelenő új Dalriada-album, a ’Magvető’ második kislemezdala.
25 éves jubileumi koncert: Depresszió, Rómeó Vérzik – Barba Negra, 2025. 04. 12.
A Depresszió évfordulós koncertjének műsora szépen átívelte az elmúlt 25 évet és utalt a folytatásra, a 30 éves Rómeó vérzik remekül vezette fel az estét.
Cosmic Cathedral: Deep Water
A Cosmic Cathedral bemutatkozó lemeze elsősorban azoknak fog tetszeni, akik Neal Morse szólólemezeinek a világát ismerik és szeretik. Sajnos a másik három zenész egyénisége és stílusa kevéssé érvényesülhetett a lemezen.
The Dead Daisies – Boom Boom, jól odab.szott a zenekar
John Lee Hooker Boom Boomja és Robert Johnson Crossroadsa jól mutatja a Dead Daisies eddigi stílusától teljesen eltérő, bluesklasszikusok feldolgozásával teli új lemezének, a május 30-án megjelenő ‘Lookin’ For Trouble’-nak irányvonalát. A megjelenést követő turné jelen információk szerint csak Pozsonyig közelít meg minket.
Machine Head – Ma megjelent az új album
Ma nulla óra nulla perckor kijött a Machine Head 11. stúdiólemeze ’Unatøned’ címmel, a hónapok óta tartó felvezetést újabb videóval zárták.
Til The End – Klippremier és interjú
A Junkies előzenekaraként, a Barba Negrában adott koncertje alkalmával rögzítette a Til The End az új klipjét. Az alkalmat kihasználva egy gyors interjút kértünk a zenekar magyar dobosától, Veress Mártontól.
Alestorm – A „Mennydörgés Ökle” lesújtott
Alig 2 hónap múlva itt az új Alestorm-lemez, amelyhez egy olyan videót mutattak be a kalózok, amit Budapesten forgattak.
Chief Rebel Angel – Underground csemege a Trottel Recordstól
Újravette 2007-es ‘Death Rock City’ lemezét a Chief Rebel Angel, és most egy vinylen jelenik meg másik ikonikus lemezükkel, a ‘The Black Horn’-nal.
Steve Vai – Egy kézzel is megy!
Hogy mi is az a Knappsack? Talán egy gyógyászati segédeszköz? Vagy épp egy új dal címe? Esetleg mindkettő?
Elephant9: Arrival Of The New Elders
Íme, egy példa, hogy Norvégiában nem csak olajfúrótornyok, fjordok és death metal bandák hemzsegnek, hanem akadnak rendkívül képzett, invenciózus zenészek is. Az Elephant9 most nem siet sehova, hanem inspirál, elgondolkodtat, elringat. Képeket fest, szobrokat állít, jeleneteket ad elő, mindezt hangszerekkel teszi.
Paul Gilbert – Támad a portlandi farkasember
A gitárvirtuóz új lemezzel jelentkezik, a ’Werewolves Of Portland’ június 4-én jelenik meg. A bejelentés megünneplésére Paul nyilvánosságra hozta első ízelítőként az Argument About Pie videóját.
Rob Zombie – Íme, a varjak gyilkosa
Mr. Zombi ütős dallal és klippel ünnepli az új lemez megjelenését. A ‘The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy’-ről itt a Crow Killer Blues.
Ronnie Atkins – „A legtöbb ember egy éven belül meghal”
Ronnie Atkins megnyílt betegségével kapcsolatban. A Pretty Maids frontembere négyes stádiumú rákkal küzd, ami gyógyíthatatlan. Most azonban arról számolt be, hogy a kezeléseknek hála, jól érzi magát.
Silvertomb – Klipet kapott az egyik legerősebb dal
A Type O Negative néhai tagjaiból álló doom metal banda végre életjelet adott magáról. Igaz, csak egy 2019-es dalhoz készített videóklip formájában.
Running Wild – Szakítanak a kalózos témákkal
Nyárra ígéri a Running Wild főnöke az új lemezt, a dalok felének a keverésével is készen vannak, de most szakítanak a hagyományokkal és elsősorban a muskétásokról fog szólni az album.
Suzi Quatro – Nem nyughat az öreglány
A hetvenes évek sztárja hetvenes éveibe lépett, de igen dögös albummal rukkolt elő. Legutóbb az ördög bújt belé, ma meg eladta a lelkét! A második klipes dalt mutatták be a ‘The Devil In Me’-ről I Sold My Soul Today címmel.
Sunstorm – Ha fiatalabb, erősebb?
Ronnie Romeróval az élen új lendületet vett a Sunstorm. Stronger című dalukkal bizonyítják, hogy készen állnak az ’Afterlife’ utáni folytatásra is.
Pink Floyd – Gilmour újra lezárta a banda történetét
Ki tudja már, hányadszor jött szóba a Pink Floyd újjáalakulása és ki tudja már, hányadik esetben utasította el valamelyik érintett?
Chez Kane – Mi lehet jobb, mint a szerelem?
A walesi énekesnő debütalbuma is ma jelent meg, és erről már a második dalhoz készült klipes körítés. A Better Than Love videója igazi Baywatch-hangulatot áraszt.
Black Sabbath – Ki basszusgitározik a Slapbacken?
Az elmúlt időszakban két eddig nem ismert felvétel is nyilvánosságra került a Black Sabbath ’Heaven & Hell’ korszakából, ez Tony Iommit nem töltötte el örömmel.
Bloodbound – A címadó tételhez készítettek videót
Legördült a második videó is az idén májusban megjelenő új Bloodbound-lemezről, ráadásul maga a címadó dal. Pár hírességnek már be is mutatták az új lemezt.
Ronnie Atkins – Egy elképzelt világ
Ronnie Atkins nem tétlenkedett, ma megjelent szólóalbumáról már reggel bemutatott néhány dalt az egyik dán TV-csatornán. A promóciót a kiadója is folytatja, mégpedig a Picture Yourself című dallal.
Secret Sphere – Új életet lehelt beléjük a régi énekes visszatérése
Against All The Odds című dalával bizonyítja a Secret Sphere, hogy húsz évet felölelő történetük során most erősebbek, mint valaha.
Gyalog galopp – Rocklegendák is támogatták a kultfilm elkészítését
A film egyik főszereplője, Eric Idle felidézte, hogy a Led Zeppelin, a Pink Floyd és a Jethro Tull mennyivel járult hozzá a kultikus Monty Python-vígjáték elkészítéséhez.
System Of A Down – Serj Tankian és John Dolmayan eltérő politikai nézeteket vallanak
Serj Tankian nemrég arról beszélt, hogy a zenekar dobosával, John Dolmayannel mást gondolnak hazájukról, Amerikáról.
Paul McCartney – Elkészült a ’McCartney III’ alternatív verziója
Sir Paul McCartney nem állt le a decemberben megjelent szólóalbumával, zenészbarátok közreműködésével teljesen újraértelmezte az egész anyagot.
Elhunyt Lou Ottens, az audiókazetta szülőatyja
Az éppen reneszánszát élő, hivatalosan „compact cassette” névre hallgató technológia és szabvány feltalálója 94 éves korában hagyott itt minket.
Helloween – Az új album részletei
Újabb zenei részletet még nem kaptunk, de legalább az információk már csöpögnek az új nagylemezről, például a pontos megjelenési dátum és a dallista is megvan már.
Extreme – Az új lemez már egy éve készen van
Egészen érthetetlen, hogy miért nem jelent még meg a ’Saudades De Rock’ folytatása 13 év elteltével sem, de Nuno Bettencourt árnyalta egy kicsit a képet.
Anneke van Giersbergen – Megelevenednek a sötét fellegek
Március 28-án – a nyári időszámítás első napján –, este 9 órai kezdettel az interneten közvetített lemezbemutatót tart az énekesnő.
Kissin’ Dynamite – Négyen folytatják
Megvolt az első nagy törés a Kissin’ Dynamite zenekar életében, a megalakulás óta változatlan felállásban játszó csapatból kilépett Andi Schnitzer dobos.
Mohican3 néven új progresszív power trió mutatkozott be
Egyelőre egy alig egyperces, de nagyon ígéretes stúdióelőzetest láthatunk-hallhatunk a hazai prog-punk-metálszcéna három jól ismert alakja által létrehozott formációtól.
Smith / Kotzen – Rohanok, míg csak élek
Elmenekülhet-e az ember saját maga elől? A Running című dalával erre ad választ Adrian Smith és Richie Kotzen.
League Of Lights – Még egy kislemezdal az albumpremier előtt
A Threshold-billentyűs Richard West – feleségével közös – art pop-rock duója pénteken adja ki új nagylemezét, de előtte még egy előzetest bedobtak a várakozók közé.
Trick Or Treat – Mi rejtőzik a ládában?
Alessandro Conti csapata, a power metalos Trick Or Treat nyilvánosságra hozta tavasszal megjelenő, ‘The Unlocked Songs’ című speciális válogatásalbumának részleteit. Vajon miről szólhat a Hungarian Hangover?
Touch – Új dal 40 év után
A Touch nevű dallamos rockot játszó zenekar az 1980-es Monsters Of Rock nyitó bandája volt, azóta viszont nem hallottunk felőlük. Mark Mangold és csapata most új dallal és új lemezzel jelentkezett.
Orden Ogan – Még egy klip a bónusz koncertfelvételről
Tovább nyomatja a pénteken megjelenő Orden Ogan lemez limitált verziójának a promóját az AFM Records. A vadnyugati kalandparkban felvett koncertről most a The Things We Believe In című dalt osztották meg.
Cliff Moore – A tavalyi év bezártsága ihlette új nagylemezét
Gary Moore testvére jól ismert résztvevője minden évben a Gary Moore Emlékesteknek, tavaly sajnos a pandémia miatt ez is elmaradt. A nagy bezártságban épp a nagy bezártságról írt egy lemeznyi dalt, melyek előfutáraként a Welcome To The Madnesst mutatta be.
The Vintage Caravan – Westernfilmes hangulat a vulkáni homokban
Az izlandi stoner trió ötödik albuma április 16-án jelenik meg, amelyről már a második kislemezdalt tették közzé.
Whitesnake: The Blues Album
Still Of The Nighttal indul, Crying In The Rainnel zárul a 45 számos, háromlemezes válogatás, melyet nyolc hónapra elosztva adtak ki. A dögösen megszólaló, újrakevert, néhol utólagos rájátszásokkal korszerűbbé tett dalok részben már a sorlemezek sokadik újrakiadásának előhírnökei, a magam részéről megelégszem ezzel a merítéssel.
Liquid Tension Experiment – Három hetet késik az új album megjelenése
Az Inside Out Music kiadó a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az eredeti időpont helyett csak április közepén érkezik a szupergroup két évtizede várt új lemeze.
Derek Sherinian – Készül a kilencedik szólóalbum
A nyolcvanas évek Michael Schenker Group-lemezeinek a hangulatát idézi meg készülő új nagylemezén a billentyűs, újra Michael Schenkerrel és Simon Phillipsszel dolgozik együtt.
Jerry Cantrell – A Dillinger Escape Plan énekesével készítette szólólemezét
Közel húsz év után új szólólemezzel jelentkezik az Alice In Chains gitárosa, Jerry Cantrell. A zenész új anyagán a Dillinger Escape Plan énekese, Greg Puciato is közreműködik.
Scorpions – Az új lemez majdnem kész a dobos szerint
Mikkey Dee Twitter-üzenetben jelezte, hogy az új Scorpions lemez hamarosan elkészül, korábban arról is mesélt, miért megterhelőbb a Scorpionsban játszani, mint a Motörheadben.
Ken Hensley – Újabb posztumusz albuma várható még ebben az évben
Még csak múlt pénteken jelent meg Ken Hensley – utolsónak mondott – lemeze, a ‘My Book Of Answers’, a menedzsere máris bejelentette, hogy még egy teljes albumnyi anyag vár kiadásra.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Egypercesek #62: Lumberjack Commando, Motörhead, Derek Sherinian, Nightmare, Solymos Tóni
„Hull az elsárgult levél…” Most már végérvényesen beköszöntött az ősz, de Solymos Tóni örökzöld-feldolgozása nem ezért került bele e havi szortimentünkbe. De előtte lesz még szó a Lumberjack Commando új utakat kereső EP-jéről, a Motörhead legelső lemezének újrakiadásáról, Derek Sherinian vendégekkel gazdagon díszített szólólemezéről, és a francia Nightmare kapcsán arról, milyen az a férfias power metal, ha nő énekli.
Black Stone Cherry: The Human Condition
A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Saxon – Mi történt Roswellben?
Két nap múlva jelenik meg a Saxon 24. stúdiólemeze, a Kennedy-gyilkosság (Dallas 1 PM) után most egy másik rejtély nyomába erednek Biffék a There’s Something In Roswell című dalban. A Judas Priest és a Uriah Heep társaságában turnézó bandát legkönnyebben Bécsben kaphatjuk el.

Amaranthe – Robotharccal készülnek az európai turnéra
A svéd Amaranthe eddigi legambiciózusabb és legrobbanékonyabb videójával jelentkezett, ami az érkező album negyedik kislemeze. Az európai bemutató körútnak lesz budapesti állomása is.

Telt házas koncerteket produkáló zenekar a Tábor Fesztiválon
Tavaly nagy sikere volt a nemzetközi fellépőkkel felturbózott Tábor Fesztiválnak, ezért idén is folytatják ezt a hagyományt, az első nemzetközi név máris napvilágra került: a nálunk oly népszerű The Toy Dolls már biztos ott lesz, és mellettük a hazai rockmezőny krémje.

Scorpions – Júniusban tematikus arénakoncert
Csípjetek meg! A Scorpions júniusban feltehetőleg teljes egészében előadja Budapesten a 40 éves ’Love At First Sting’ albumot, mely igazán a csúcsra repítette őket.

Beast In Black & Gloryhammer – Közel vannak a telt házhoz
A jegyek több mint 90%-a elfogyott a power metal két nagyágyújának, a Beast In Blacknek és a Gloryhammernek közös koncertjére, tovább nem érdemes halogatni a vásárlást. A dupla headlineres turné a Brothers Of Metal közreműködésével január 20-án érkezik a Barba Negrába.



































































































