A 2019-es sikeres visszatérő lemezük, a ‘Risen’ után az amerikai csapat szerződést kötött a Cleopatra Recordsszal egy újabb albumra, melyhez 13 számot megírtak már.

Angel band

A hetvenes években a KISS vetélytársa volt az éppen ellentétes, angyali képet mutató Angel, de aztán a folyamatos második hely miatti csalódás következtében a kiadó szerződést bontot velük és 1981-ben feloszlottak.

 

 

2015-ben Frank DiMino énekes kiadott egy szólóalbumot ‘Old Habits Die Hard’ címmel, melyen az egykori gitáros Punky Meadows is vendégszerepelt egy dalban, a Never Againben. A következő évben Punky adott ki ‘Fallen Angel’ címmel szólólemezt, melyen a frontember viszonozta a szívességet a Lost And Lonely nótában, így indult újra a kapcsolatuk 34 év szünet után, majd torkollott bele a 2019-es ‘Risen’ lemezbe, melyet a Cleopatra Records adott ki.

A két alapító tag, Punky Meadows és Frank DiMino új társszerző partnere a másik gitáros, Danny Farrow, a hármas 13 vadonatúj dalt írt az elmúlt időszakban, és a banda izgatottan készül a stúdiózásra. „Remek dalokat írtunk, és nagyon örülünk, hogy a nagyközönség elé tárhatjuk azokat – mondta Meadows. – Második albumunkat rögzítjük a Cleopatra Recordsnál, és ők egyszerűen bámulatosak! Alig várjuk, hogy kezdhessünk!”

Danny Farrow gitáros azt mondta: „Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra együtt dolgozhatunk a Cleopatra Recordsszal a ‘Risen’-t követő albumon is. Nagyon jó lesz nemcsak visszatérni a stúdióba a zenekarral, de az is, hogy ezzel pozitív irányba befolyásoljuk az Angel jövőjét.”

2020-ban a zenekar a veterán ügynökkel, Ron Rainey-vel is szerződést kötött a kaliforniai Beverly Hillsből. „Ron tökéletes választás volt, máris nagy dolgokat tett értünk!” – mondta Punky.

A tisztelet kölcsönös, Rainey azt mondta: „Örülök, hogy újra együtt dolgozhatok az Angellel. A csapat remekül szól élőben, és fantasztikus dalszerzők, amit a 2019-es ‘Risen’ albumuk sikere is tanúsít. Most írják a dalokat a következő lemezükhöz, melyet szintén a Cleopatra Records ad ki, és mi itt a Ron Rainey Managementnél büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk újjászületésüknek.”

Ennek az újjáéledésnek része lesz a turnézáshoz való visszatérés is, és Ron már felvett ehhez egy turnémenedzsert, aki segít megszervezni, hogy Egyesült Államok-szerte bemutathassák műsorukat az Angel-rajongóknak. „Most nagyszerű csapatunk van, és csodálatos évre számítunk, és természetesen visszatérünk a turnéra, hogy szétrúgjuk a ház falát egy hozzád közeli városban is!” – ünnepel Meadows.

Megosztás