Legfrissebb a Hard Rockon
Dirkschneider – Budapesten a 40 éves ‘Balls To The Wall’
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.
Mr. Big – Búcsúturné után búcsúalbum
A nemrég hazánkban koncertező Mr. Big még tartogat meglepetést a rajongóinak, az Eric Martin-Billy Sheehan-Paul Gilbert-Nick D’Virgilio kooperáció nem merül ki a ‘The Big Finish’ turnéban, július 12-én új lemezük jelenik meg.
Michael Schenker Group – Színház helyett sportolunk
A Győri Nemzeti Színház helyett végül az Olimpiai Sportparkba került át a Michael Schenker Group júliusi koncertje, a nagyobb helyszínre újra megkezdték a jegyértékesítést. A Scorpions- és UFO-gitáros csapata utoljára 1986-ban lépett fel hazánkban, majdnem ugyanebben a felállásban.
DarWin – A műfajok eredete
Az izlandi DarWin Mohini Dey, Simon Phillips, Derek Sherinian és Greg Howe közreműködésével készítette el új albumának harmadik kislemezdalát.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!: “Szevasztok! Ma 10 óra után már a birtokomban volt az új album minden verzióban (CD, Bakelit). Négyszer hallgattam ma meg…” ápr 26, 20:30
- Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!: “T. Asoka! Ha nagyon ott akarsz lenni, akkor rém egyszerű!!! Maradj itthon és gyere!!!” ápr 17, 18:53on
- Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!: “Én nagyon ott akarok lenni, csak pont akkor leszek külkföldön. Nem tudom mit csináljak.” ápr 16, 14:32on
- Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…” ápr 3, 20:21on
- Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…” márc 16, 19:37on
Sleep Token – „Novemberben Európa összegyűlik egy istentiszteletre”
A kultikus maszkos metálbanda, a Sleep Token tavaly még csak az Architects előtt hevítette fel a hangulatot, idén már önálló arénaturnét hirdettek Európában, melybe az MVM Dome is belefért.
Anneke van Giersbergen – Vonósnégyesre átdolgozott rockhimnuszokkal érkezik
Szólókarrierje újabb fejezetét mutatja be május 19-én Anneke van Giersbergen. A ‘Heavy Strings Tour’ keretében többek között Guns N’ Roses, Foreigner és Mastodon klasszikusokat ad elő vonósnégyessel és zongorakísérettel a MOMkult színháztermében.
Tanya O’Callaghan – Milyen egy zenekarban játszani Bruce Dickinsonnal?
Elindult Bruce Dickinson szólóturnéja és a legtöbb helyen telt házas, nálunk még lehet jegyet kapni június 1-re. Basszusgitárosa, a Whitesnake-ben is megfordult Tanya O’Callaghan mesélt arról, milyen érzés együtt dolgozni az Iron Maiden énekesével. És szó esik egy bizonyos Mandrake sörről is.
David Gilmour – Kemény kritikákat kapott a producerétől
Szeptember 6-án jelenik meg a Pink Floyd-legenda David Gilmour új szólóalbuma, amelyről közzétette az első dalt. A gitáros társproducere keményen odamondogatott neki munka közben, ezt David így kommentálta: “Nincs tisztában a múltammal és nem tisztel.”
Roger Waters – Kirúgta a BMG lemezkiadó
Nem kezdődött jól a 2024-es év Roger Waters számára, hiszen a nagynevű médiacég, a BMG nem kíván a jövőben együtt dolgozni az egykori Pink Floyd-vezérrel.
Sipos Tomi 50 árnyalata: Sipos Tomi születésnapi koncert – Akvárium, 2024. 02. 04.
Sipos Tomitól megszoktam, hogy nagyrészt feldolgozásokat énekel, elsősorban a több mint 30 éve működő Irigy Hónaljmirigynek köszönhetően. Ezen az estén is javarészt feldolgozások kerültek terítékre, de semmi poénkodás, semmi szatíra, nem voltak kifacsart szövegek, az eredeti dalok minőségi áthangszereléssel szólaltak meg. Ez Tomi komolyabb énjét megmutató este volt. Boldog születésnapot, Tomi!
FEZEN – Először Magyarországon a KK’s Priest
A Judas Priestből kivált gitáros, K.K. Downing új zenekara, a KK’s Priest először mutatkozhat be hazánkban a FEZEN-en, ahogy a Children Of Bodom-, Wintersun- és Finntroll-zenészeket felvonultató Crownshift is. A hazai mezőnyt az Ossiannal erősítik.
Na, hol lép fel az Avantasia hazánkban?
A Rockmaraton a bejelentéseivel szépen lassan elhúzott a FEZEN mellett, ám most az Avantasia leszerződtetésével a székesfehérvári fesztivál ügyesen szépített.
Hobo Blues Band – Pénteken (és szombaton) újra ’Vadászat’
40 évvel ezelőtt jelent meg a Hobo Blues Band kultikus kiadványa, a ’Vadászat’. A kerek évforduló és Hobo telt házas jubileumi koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával felújították, február 9-től újra kapható a lemezboltokban.
Accept – Már új lemezzel jönnek a Rockmaratonra
Az április 26-án megjelenő ‘Humanoid’ album Európa-turnéjának része lesz az Accept július 11-i fellépése a Rockmaratonon. Úgy tűnik, a turnét kihagyó Phil Shouse gitárost már nem tekintik a csapat részének, újra öten vannak a zenekari fotón.
Ismét Budapesten az utazó gitároscirkusz
Négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll színpadra az Analog Music Hallban május 12-én.
Richie Kotzen – 50. szülinapi turné, 4 év késéssel
A Winery Dogs nagyszerű budapesti koncertje után idén Richie Kotzen szólóban tér vissza hozzánk. Az ’50 For 50′ válogatáslemez bemutató körútját 2020-ban keresztülhúzta a világjárvány, most a Dürer Kertbe valami hasonló programmal érkezhet a gitáros-énekes.
Avenged Sevenfold – Koncert a virtuális térben és a valóságban
Az Avenged Sevenfold februárban megjelenő virtuális koncertje egy zenei klip, egy élő koncert és egy interaktív videójáték keresztezéséhez hasonlítható, de az igazi mégiscsak az, ha élőben láthatod őket. Például a Nova Rock fesztiválon.
Rob Zombie – 18 év után visszatért zenésztársak
Az elmúlt másfél évben két régi motoros is távozott Rob Zombie zenekarából, de mindkét tag helyére a korábbi harcostárs csatlakozott Robhoz, aki így egy régi-új felállással vág neki az Alice Cooperrel közös amerikai turnénak.
Battle Beast – Vörös besorolást kaptak
Nagy az érdeklődés a Battle Beast, a Saint Deamon és az Induction hármas turnéja iránt, amit most a Barba Negra Blue sátrából a Redbe költöztettek át, ugyanis az eredetileg tervezett helyszínre már elfogyott minden jegy.
Metallica – Bezsebelték a tizedik Grammy-díjukat
Tegnap tartották meg a Grammy-díjátadó gálát a Los Angeles-i Crypto.com Arenában, a best metal performance kategória díját a Metallica hozta el a ’72 Seasons’ album címadó dalával.
Alice Cooper – “Ötvenéves” a ‘Billion Dollar Babies’
1973. február 25-én jelent meg az Alice Cooper Band legsikeresebb albuma, március 8-án pedig érkezik a megkésett jubileumi ‘Trillion Dollar’ kiadás, vélhetően a koncerteken is még több dalt vesznek elő a klasszikus lemezről, hozzánk legközelebb a Nova Rock fesztiválon.
Nehéz örökségből kell talpra állni: Delain, Illumishade – Barba Negra, 2024. 01. 27.
A svájci Illumishade matekmetaljának színvonalán nagyot emelt Fabienne Erni teljesítménye, a Delain fellépésétől – bevallom – előtte tartottam, mert nagyon kedveltem a csapatot, és nem tudtam, mit várhatok a nagy változás után. És nem volt rossz! Charlotte Wessels sajnos távozott, és már nem lesz ugyanolyan egy Delain-koncert, de én örülök, hogy mégis vannak, és hogy így teljesítenek.
A Judas Priest is fellép a Rockmaratonon!
2022 után ismét Magyarországon lép fel a Judas Priest, a Rockmaraton headlinereként július 13-án a Szalki-sziget nagyszínpadán mutatják be a 6 év várakozás után, március 8-án megjelenő új albumukat. A bejelentéssel egy időben elkezdődött a napijegyek értékesítése is.
Ayreon – Jön a ’01011001’ koncertfilm
Tavaly szeptemberben az Ayreon 5 telt házas koncertet adott a tilburgi Poppodium 013 színpadán, teljes egészében végigjátszva a 2008-as ‘01011001’ konceptalbumot. Május 17-én jelenik meg a monumentális előadásokat megörökítő film ’01011001 – Live Beneath The Waves’ címmel.
Sonata Arctica – Egy huszonéves sztori újabb fejezete
Még hat hét van hátra az új Sonata Arctica-album megjelenéséig, de már a harmadik kislemezdalt adják ki az anyagról. A Dark Empath a 2004-es ’Reckoning Night’-on található közönségkedvenc, a Don’t Say A Word egyenes folytatása.
Stula Rock – Romhányi nyomán
Új dallal, és hozzá új klippel jelentkezett az Omen jelenlegi és a Mobilmánia egykori énekesének saját névre keresztelt hard rock zenekara, a Stula Rock. A Karomra szárnyat a még idén megjelenő harmadik nagylemezük előfutára, és Romhányi, de nem a rímhányó ihlette.
Hobo – Már csak 400 levadászható nézőtéri jegy maradt a ’Vadászat 40’ koncertre
Bár minden szektort megnyitottak a Papp László Budapest Sportaréna nézőterén a ’Vadászat’ album február 10-i 40. évfordulós koncertjére, már csak mintegy 400 db ülőjegy áll rendelkezésre a Broadway jegyértékesítő felületén.
Riot V – Motorra fel!
Új lemezének, a ‘Mean Streets’-nek borítóján a Riot V kabalafigurája, a vidrafejű ember motorra pattan, mi pedig átélhetjük a Judas Priest lüktetését, ami nem véletlen legújabb klipjükben, a Feel The Fire-ban.
Walter Trout – Megtörten, Beth Harttal az oldalán
Amikor korunk két bluesfenoménja, Walter Trout és Beth Hart kollaborálnak, abból rossz nem sülhet ki. Márciusban érkezik a legendás bluesgitáros új albuma, amelyen közreműködik Dee Snider és a harmonikavarázsló Will Wilde is.
MasterPlan – A tűzzel játszanak
Az ex-Helloween-gitáros, Roland Grapow vezette MasterPlan nemcsak új dalt adott ki 11 év után, de azt is bejelentették, hogy co-headline Európa-turnéra indulnak a Firewinddel.
Ozzy Osbourne végleg elbúcsúzik a színpadtól
Ozzy Osbourne felesége és managere, Sharon megerősítette, hogy a Black Sabbath egykori legendája romló egészségi állapota ellenére még utoljára színpadra lép Birminghamben, az Aston Villa stadionjában, a Villa Parkban, hogy elbúcsúzzon a rajongóitól.
The Southern Oracle – Hóhér, hullarabló és 15 éves évforduló
A Kókai Barnabás vezette The Southern Oracle ünnepi műsorral készül a február 9-i Akvárium Klub-os fellépésre, ahol élőben is megszólal a ma debütált EP két új dala.
Robby Krieger & The Soul Savages
Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét.
Bruce Dickinson – Paktum az ördöggel
Az Iron Maiden-énekes Bruce Dickinson új videója egy William Blake-idézettel kezdődik és a költő sírján végződik. A Rain On The Graves a második kislemezdal a ‘The Mandrake Project’ című szólóalbumáról, a klipben a turnécsapata is feltűnik, mint a pokol házi zenekara.
„Új” dal a Guns N’ Rosestól
November 2-án, a Hollywood Bowlban debütált élőben a Guns N’ Roses The General című dala, amelyhez most pszichedelikus AI-animációs videót adtak ki.
Nova Rock – 27 előadóval bővült a program
A Nova Rock fesztivál rendezői emelték a tétet, a Red Bull Stage-en látható lesz a Long Distance Calling, a Life Of Agony, a Fit For A King, a Smash Into Pieces és még sokan mások.
Battle Beast – A jegyek 80%-a már elfogyott a budapesti koncertre
Önálló turnén mutatja be ’Circus Of Doom’ című lemezét a Battle Beast. A csapat a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Második esély
Arjen Lucassen időutazásra hív minket, a ‘The Long-Lost Songs’ dalai nem elveszettek többé, hiszen az első Ayreon-rockopera előtt készült demók alapján Robert Soeterboek énekessel újra felvették azokat.
A telt ház receptje: Beast In Black, Gloryhammer, Brothers Of Metal – Barba Negra, 2024. 01. 20.
Végy egy, a retró divatot meglovagló zenekart, az se baj, ha tartalmaz hazai hozzávalókat, legyen ez mondjuk a Beast In Black, fűszerezd egy kis angol humorral a Gloryhammer előadásában, és előételként tálalj egy olyan bandát (Brothers Of Metal), akik példátlan módon ráadást kell játsszanak a két főszereplő előtt, akkora ovációt váltanak ki a közönségből.
Rockmaraton – Jön az Accept Hoekstrával!
A heavy metal stílus egyik alappillére, az Accept hozzánk is a Whitesnake és a Trans-Siberian Orchestra gitárosával, Joel Hoekstrával érkezik. A Beast In Black is visszatér nyáron a Szalki-szigetre.
Bátky “BZ” Zoltán – Tripla koncert a Barba Negrában
Bátky “BZ” Zoltán énekes március 16-án, a Barba Negra Blue Stage-en ünnepli 50. születésnapját, három zenekarral is színpadra lép: lesz Wall Of Sleep, jön az At Night I Fly, és eredeti felállással látjuk a Wendigót.
Kreator, Anthrax, Testament – Decemberi thrash metal őrület a Barba Negrában
Közösen indul leigázni Európát a teuton thrasher Kreator és az amerikai Anthrax. A co-headliner turné különleges vendége pedig a Bay Area thrash metal alapzenekara, a Testament lesz. A budapesti állomásnak 2024. december 10-én a Barba Negra Red Stage színpada ad otthont.
Peter Gabriel: i/o
Peter Gabriel olyan szinten fűzte egymásba a dallamokat, építette fel a hangszerelést és énekelt rá jellemző költői szövegeket a zenei alapokra, hogy azt tényleg csak a művészet mértékegységével lehet értékelni. Nem popzene, nem rockzene, ilyet csak ő tud. Utánozni ne is próbálja senki, úgysem fog menni!
Sabaton – Tommy Johansson kilépett
Tegnap váratlan hír rázta meg a Sabaton rajongótáborát, közkedvelt gitárosuk, Tommy Johansson bejelentette, hogy távozik a zenekarból.
DragonForce – Megérkezett a friss album nyitótétele
Másfél hónap múlva akár élőben is meghallgathatod a DragonForce új lemezének nyitódalát, sőt, talán az Elize Ryddel közös nótájukat is, hiszen március 8-án a Barba Negrában lépnek fel az Amaranthe és az Infected Rain társaságában. De egyelőre barátkozz a klippel!
Ma megjelent a Green Day új albuma
A Green Day úgy mutat tükröt a világnak 14. stúdióanyagával, ahogy senki más nem képes rá, te is meggyőződhetsz róla a teljes anyagot végighallgathatva a banda YouTube-csatornáján.
Kettős támadás Svájcból
A svájci rockzene két remek hard rock bandája, a 90-es évek óta létező Shakra, és az elsőlemezes, de a Krokus és Gotthard zenészeiből alakult Gotus szinte egyszerre jött ki új klippel.
Nanowar Of Steel – Egy másik olasz csapat melegít be nekik a turnén
Az őrült taljánok, a Nanowar Of Steel hazájukból választottak előzenekart a tavaszi Európa-turnéjukra, hazánkban már járt a Trick Or Treat és azt egy dalban meg is énekelték.
Legfrissebb a Hard Rockon
Tygers Of Pan Tang – Friss koncertfelvétel bólogató izmainknak
A Tygers Of Pan Tang ma megjelent koncertlemezét a turné egyik tavalyi állomásán vették fel, így képet kaphatunk arról, mire is számíthatunk 2 hét múlva a NWOBHM jeles képviselőjétől az Analogban. Előttük a The Trousers fűti fel a hangulatot.
HammerFall – Bosszúállók
Augusztusban jelenik meg a HammerFall új lemeze ‘Avenge The Fallen’ címmel, és a lemezborító alapján Hector társakra lelt. De nemcsak Hector, a HammerFall is társasággal érkezik októberben lemezbemutatóra, a Powerwolffal és a Wind Rose-zal vállvetve.
Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.
Walter Trout: Broken
Nem mondhatnám, hogy Walter Trout híján van a kreativitásnak, hiszen, az elmúlt 35 évben maximum két év telt el egy-egy albuma közt és ezúttal is egy jó színvonalú, természetesen gitárcentrikus anyag került ki a műhelyéből.
Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!
A megjelenés előtt 2 nappal kidobott még egy animált szöveges videót az Accept a ’Humanoid’ albumhoz. A klipben a modern szörny inkább hasonlít Hulkhoz vagy a Terminátorhoz, de ez senkit nem zavar, amíg a lemez eddig hallott legjobb száma megy alatta. Tekerjétek fel a hangerőt!
Deep Purple – Minden egyenlő eggyel
A Deep Purple nyilvánosságra hozta a nyár közepén megjelenő 23. stúdióalbumának részleteit. Igencsak szokatlan címet adtak neki.
A Dead Daisies és Mike Tramp egy este!
Novemberben újra találkozhatunk a Dead Daisies legénységével, akik előtt Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és a shock-rocker basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.
Csak egy kis péntek esti rock and roll?: Slash, Mammoth WVH – MVM Dome, 2024. 04. 19.
A Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators koncertjén a gitáros szólóiban az a bizonyos fűszer számomra a bluesos beütés volt az erőteljes, dögös RNR mögé bújva. A Mammoth WVH-ban pedig Wolfgang továbbviszi az örökséget. Szuper énekhang és hangszertudás, amit kiegészít a legnagyobb adomány, a zeneírás tehetsége.
Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!
Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.
Rock And Roll Hall Of Fame – Ozzy másodszor lesz halhatatlan!
Jelöltből a beiktatandók közé került Ozzy Osbourne, aki a Rock And Roll Hall Of Fame-nek köszönhetően másodszor lesz halhatatlan! Ez kicsit olyan, mint Amerikában a kétszeres életfogytiglan, csak ellenkező előjellel.
The Flower Kings – Hamarosan hallhatjuk a legjobb élő felvételüket
A Flower Kings május közepén új koncertkiadvánnyal jelentkezik, de a zenekarvezető Roine Stolt szólókarrierjéből is érkeznek újrakiadások az idén, elsőként a 30 éve megjelent ’The Flower King’ jelent meg vinylen.
Sabaton – Visszarendeződés
A 2016-os elválás után újra Thobbe Englund lett a Sabaton gitárosa, a januárban távozó Tommy Johansson helyére érkezett. Nagy az öröm a tagok körében, akik keblükre ölelték egykori kollégájukat.
In Flames – Új dal-e az új dal?
Az idén az Arch Enemyvel és a Soilworkkel közös turnéra induló In Flames megjelentette utolsó albumának bónuszos verzióját a digitális szolgáltatóknál. A bónuszdal friss népszerűségének köszönhetően akár az októberi budapesti koncerten is bekerülhet a műsorba. De vajon új dal-e a Become One?
Utolsó jegyek Al Di Meola budapesti koncertjére
Valószínűleg órákon belül telt házas lesz Al Di Meola március 14-i koncertje, amelynek vendége Gotthárd Mihály (Mike Gotthard). A Müpában fellépő Al Di Meola & Friends formáció további tagjai: Michael Paouris, Juan Carmona, Peo Alfonsi és Sergio Martínez.
Ozark Howler – Power metal a szomszédból
Vámpírok, vérfarkasok az Ozark Howler új klipjében. A név mögött pedig a szlovák Symphonity énekese, Mayo Petranin, aki a 80-as évek zenei hatásait előtérbe helyező power metal projekttel jelentkezett.
Roger Waters – Kirúgta a BMG lemezkiadó
Nem kezdődött jól a 2024-es év Roger Waters számára, hiszen a nagynevű médiacég, a BMG nem kíván a jövőben együtt dolgozni az egykori Pink Floyd-vezérrel.
Sipos Tomi 50 árnyalata: Sipos Tomi születésnapi koncert – Akvárium, 2024. 02. 04.
Sipos Tomitól megszoktam, hogy nagyrészt feldolgozásokat énekel, elsősorban a több mint 30 éve működő Irigy Hónaljmirigynek köszönhetően. Ezen az estén is javarészt feldolgozások kerültek terítékre, de semmi poénkodás, semmi szatíra, nem voltak kifacsart szövegek, az eredeti dalok minőségi áthangszereléssel szólaltak meg. Ez Tomi komolyabb énjét megmutató este volt. Boldog születésnapot, Tomi!
FEZEN – Először Magyarországon a KK’s Priest
A Judas Priestből kivált gitáros, K.K. Downing új zenekara, a KK’s Priest először mutatkozhat be hazánkban a FEZEN-en, ahogy a Children Of Bodom-, Wintersun- és Finntroll-zenészeket felvonultató Crownshift is. A hazai mezőnyt az Ossiannal erősítik.
Na, hol lép fel az Avantasia hazánkban?
A Rockmaraton a bejelentéseivel szépen lassan elhúzott a FEZEN mellett, ám most az Avantasia leszerződtetésével a székesfehérvári fesztivál ügyesen szépített.
Hobo Blues Band – Pénteken (és szombaton) újra ’Vadászat’
40 évvel ezelőtt jelent meg a Hobo Blues Band kultikus kiadványa, a ’Vadászat’. A kerek évforduló és Hobo telt házas jubileumi koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával felújították, február 9-től újra kapható a lemezboltokban.
Accept – Már új lemezzel jönnek a Rockmaratonra
Az április 26-án megjelenő ‘Humanoid’ album Európa-turnéjának része lesz az Accept július 11-i fellépése a Rockmaratonon. Úgy tűnik, a turnét kihagyó Phil Shouse gitárost már nem tekintik a csapat részének, újra öten vannak a zenekari fotón.
Ismét Budapesten az utazó gitároscirkusz
Négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll színpadra az Analog Music Hallban május 12-én.
Richie Kotzen – 50. szülinapi turné, 4 év késéssel
A Winery Dogs nagyszerű budapesti koncertje után idén Richie Kotzen szólóban tér vissza hozzánk. Az ’50 For 50′ válogatáslemez bemutató körútját 2020-ban keresztülhúzta a világjárvány, most a Dürer Kertbe valami hasonló programmal érkezhet a gitáros-énekes.
Avenged Sevenfold – Koncert a virtuális térben és a valóságban
Az Avenged Sevenfold februárban megjelenő virtuális koncertje egy zenei klip, egy élő koncert és egy interaktív videójáték keresztezéséhez hasonlítható, de az igazi mégiscsak az, ha élőben láthatod őket. Például a Nova Rock fesztiválon.
Rob Zombie – 18 év után visszatért zenésztársak
Az elmúlt másfél évben két régi motoros is távozott Rob Zombie zenekarából, de mindkét tag helyére a korábbi harcostárs csatlakozott Robhoz, aki így egy régi-új felállással vág neki az Alice Cooperrel közös amerikai turnénak.
Battle Beast – Vörös besorolást kaptak
Nagy az érdeklődés a Battle Beast, a Saint Deamon és az Induction hármas turnéja iránt, amit most a Barba Negra Blue sátrából a Redbe költöztettek át, ugyanis az eredetileg tervezett helyszínre már elfogyott minden jegy.
Metallica – Bezsebelték a tizedik Grammy-díjukat
Tegnap tartották meg a Grammy-díjátadó gálát a Los Angeles-i Crypto.com Arenában, a best metal performance kategória díját a Metallica hozta el a ’72 Seasons’ album címadó dalával.
Alice Cooper – “Ötvenéves” a ‘Billion Dollar Babies’
1973. február 25-én jelent meg az Alice Cooper Band legsikeresebb albuma, március 8-án pedig érkezik a megkésett jubileumi ‘Trillion Dollar’ kiadás, vélhetően a koncerteken is még több dalt vesznek elő a klasszikus lemezről, hozzánk legközelebb a Nova Rock fesztiválon.
Nehéz örökségből kell talpra állni: Delain, Illumishade – Barba Negra, 2024. 01. 27.
A svájci Illumishade matekmetaljának színvonalán nagyot emelt Fabienne Erni teljesítménye, a Delain fellépésétől – bevallom – előtte tartottam, mert nagyon kedveltem a csapatot, és nem tudtam, mit várhatok a nagy változás után. És nem volt rossz! Charlotte Wessels sajnos távozott, és már nem lesz ugyanolyan egy Delain-koncert, de én örülök, hogy mégis vannak, és hogy így teljesítenek.
A Judas Priest is fellép a Rockmaratonon!
2022 után ismét Magyarországon lép fel a Judas Priest, a Rockmaraton headlinereként július 13-án a Szalki-sziget nagyszínpadán mutatják be a 6 év várakozás után, március 8-án megjelenő új albumukat. A bejelentéssel egy időben elkezdődött a napijegyek értékesítése is.
Ayreon – Jön a ’01011001’ koncertfilm
Tavaly szeptemberben az Ayreon 5 telt házas koncertet adott a tilburgi Poppodium 013 színpadán, teljes egészében végigjátszva a 2008-as ‘01011001’ konceptalbumot. Május 17-én jelenik meg a monumentális előadásokat megörökítő film ’01011001 – Live Beneath The Waves’ címmel.
Sonata Arctica – Egy huszonéves sztori újabb fejezete
Még hat hét van hátra az új Sonata Arctica-album megjelenéséig, de már a harmadik kislemezdalt adják ki az anyagról. A Dark Empath a 2004-es ’Reckoning Night’-on található közönségkedvenc, a Don’t Say A Word egyenes folytatása.
Stula Rock – Romhányi nyomán
Új dallal, és hozzá új klippel jelentkezett az Omen jelenlegi és a Mobilmánia egykori énekesének saját névre keresztelt hard rock zenekara, a Stula Rock. A Karomra szárnyat a még idén megjelenő harmadik nagylemezük előfutára, és Romhányi, de nem a rímhányó ihlette.
Hobo – Már csak 400 levadászható nézőtéri jegy maradt a ’Vadászat 40’ koncertre
Bár minden szektort megnyitottak a Papp László Budapest Sportaréna nézőterén a ’Vadászat’ album február 10-i 40. évfordulós koncertjére, már csak mintegy 400 db ülőjegy áll rendelkezésre a Broadway jegyértékesítő felületén.
Riot V – Motorra fel!
Új lemezének, a ‘Mean Streets’-nek borítóján a Riot V kabalafigurája, a vidrafejű ember motorra pattan, mi pedig átélhetjük a Judas Priest lüktetését, ami nem véletlen legújabb klipjükben, a Feel The Fire-ban.
Walter Trout – Megtörten, Beth Harttal az oldalán
Amikor korunk két bluesfenoménja, Walter Trout és Beth Hart kollaborálnak, abból rossz nem sülhet ki. Márciusban érkezik a legendás bluesgitáros új albuma, amelyen közreműködik Dee Snider és a harmonikavarázsló Will Wilde is.
MasterPlan – A tűzzel játszanak
Az ex-Helloween-gitáros, Roland Grapow vezette MasterPlan nemcsak új dalt adott ki 11 év után, de azt is bejelentették, hogy co-headline Európa-turnéra indulnak a Firewinddel.
Ozzy Osbourne végleg elbúcsúzik a színpadtól
Ozzy Osbourne felesége és managere, Sharon megerősítette, hogy a Black Sabbath egykori legendája romló egészségi állapota ellenére még utoljára színpadra lép Birminghamben, az Aston Villa stadionjában, a Villa Parkban, hogy elbúcsúzzon a rajongóitól.
The Southern Oracle – Hóhér, hullarabló és 15 éves évforduló
A Kókai Barnabás vezette The Southern Oracle ünnepi műsorral készül a február 9-i Akvárium Klub-os fellépésre, ahol élőben is megszólal a ma debütált EP két új dala.
Robby Krieger & The Soul Savages
Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét.
Bruce Dickinson – Paktum az ördöggel
Az Iron Maiden-énekes Bruce Dickinson új videója egy William Blake-idézettel kezdődik és a költő sírján végződik. A Rain On The Graves a második kislemezdal a ‘The Mandrake Project’ című szólóalbumáról, a klipben a turnécsapata is feltűnik, mint a pokol házi zenekara.
„Új” dal a Guns N’ Rosestól
November 2-án, a Hollywood Bowlban debütált élőben a Guns N’ Roses The General című dala, amelyhez most pszichedelikus AI-animációs videót adtak ki.
Nova Rock – 27 előadóval bővült a program
A Nova Rock fesztivál rendezői emelték a tétet, a Red Bull Stage-en látható lesz a Long Distance Calling, a Life Of Agony, a Fit For A King, a Smash Into Pieces és még sokan mások.
Battle Beast – A jegyek 80%-a már elfogyott a budapesti koncertre
Önálló turnén mutatja be ’Circus Of Doom’ című lemezét a Battle Beast. A csapat a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Második esély
Arjen Lucassen időutazásra hív minket, a ‘The Long-Lost Songs’ dalai nem elveszettek többé, hiszen az első Ayreon-rockopera előtt készült demók alapján Robert Soeterboek énekessel újra felvették azokat.
A telt ház receptje: Beast In Black, Gloryhammer, Brothers Of Metal – Barba Negra, 2024. 01. 20.
Végy egy, a retró divatot meglovagló zenekart, az se baj, ha tartalmaz hazai hozzávalókat, legyen ez mondjuk a Beast In Black, fűszerezd egy kis angol humorral a Gloryhammer előadásában, és előételként tálalj egy olyan bandát (Brothers Of Metal), akik példátlan módon ráadást kell játsszanak a két főszereplő előtt, akkora ovációt váltanak ki a közönségből.
Rockmaraton – Jön az Accept Hoekstrával!
A heavy metal stílus egyik alappillére, az Accept hozzánk is a Whitesnake és a Trans-Siberian Orchestra gitárosával, Joel Hoekstrával érkezik. A Beast In Black is visszatér nyáron a Szalki-szigetre.
Bátky “BZ” Zoltán – Tripla koncert a Barba Negrában
Bátky “BZ” Zoltán énekes március 16-án, a Barba Negra Blue Stage-en ünnepli 50. születésnapját, három zenekarral is színpadra lép: lesz Wall Of Sleep, jön az At Night I Fly, és eredeti felállással látjuk a Wendigót.
Kreator, Anthrax, Testament – Decemberi thrash metal őrület a Barba Negrában
Közösen indul leigázni Európát a teuton thrasher Kreator és az amerikai Anthrax. A co-headliner turné különleges vendége pedig a Bay Area thrash metal alapzenekara, a Testament lesz. A budapesti állomásnak 2024. december 10-én a Barba Negra Red Stage színpada ad otthont.
Legutóbbi kommentek
- Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!: “Szevasztok! Ma 10 óra után már a birtokomban volt az új album minden verzióban (CD, Bakelit). Négyszer hallgattam ma meg…” ápr 26, 20:30on
- Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!: “T. Asoka! Ha nagyon ott akarsz lenni, akkor rém egyszerű!!! Maradj itthon és gyere!!!” ápr 17, 18:53on
- Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!: “Én nagyon ott akarok lenni, csak pont akkor leszek külkföldön. Nem tudom mit csináljak.” ápr 16, 14:32on
- Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…” ápr 3, 20:21on
- Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…” márc 16, 19:37on
Kritikák
Robby Krieger & The Soul Savages
Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét.
Peter Gabriel: i/o
Peter Gabriel olyan szinten fűzte egymásba a dallamokat, építette fel a hangszerelést és énekelt rá jellemző költői szövegeket a zenei alapokra, hogy azt tényleg csak a művészet mértékegységével lehet értékelni. Nem popzene, nem rockzene, ilyet csak ő tud. Utánozni ne is próbálja senki, úgysem fog menni!
Hobo: Rádió
Hobo kétfelvonásos új albumán ismét összevetette a múlt Magyarországát a maival és megint arra a következtetésre jutott, hogy egyik sem jobb a másiknál. Mindezt egy nagyrészt tökös blues-rock albumon mondja el, néhány balladával, beat és tánczenei elemekkel, direkt ripacsériával és szarkasztikus humorral fűszerezve.
D’Virgilio, Morse & Jennings: Sophomore
Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings második lemeze is igazi örömzene. Változatos és könnyed, újabb bizonyíték arra, hogy néha az egyszerűbb szerkezetű muzsika jobb élményt adhat, mint a túl komplikált. Számomra a ’Sophomore’ 2023 egyik kiemelkedő alkotása!
The Doors: Live At The Matrix 1967/2023
Ereje teljében halljuk a Doorst. Jim Morrison remekül énekel, Ray Manzarek és Robby Krieger nagyon elemében van, sokszor belefeledkeznek a szólókba. Az eredeti mesterszalag felhasználásával jó minőségű anyag született, amely nagyon hűen adja vissza a banda semmivel össze nem téveszthető megszólalását.
Interjúk
„Most már jöjjenek a fiatalok!”: Interjú Steve Lukatherrel
Luke-ot az ’I Found The Sun Again’ címmel február végén megjelent szólóalbuma kapcsán kaptuk el Los Angeles-i otthonában egy Zoom-interjúra, mesélt nemcsak az új anyagról, hanem arról is, hogy újra előbújt a nap a felhők mögül.
Ringo Starr – Egy rövid karanténinterjú a jelenlegi helyzetről
Ebben a hónapban új EP-je jelent meg, a jövő hónapban pedig új könyvvel ünneplik a legendás dobos munkásságát. Hogy mik a tervei a nyolcvanéves Ringónak? Szeretne már visszatérni a színpadra!
„Tükröt akarok tartani az emberek elé a művészetemmel”: Ann My Guard-interjú
Fájóan későn került fel a radaromra a magyar zenekar, viszont nem kis elégedettséggel látom, hogy a legfrissebb, ’Furia’ című EP-jével még magasabbra tette a lécet. A lemez mögött megbúvó mély gondolatiságról, szakmai kérdésekről, távmunkáról, zeneiparról és a szép fényes jövőről beszélgettünk velük.
„Sosem másokban keresem a hibát”: Interjú Michael Schenkerrel
Az új Michael Schenker Group album (’Immortal’) kapcsán lehetőséget kaptunk a német gitáros kiadójától, hogy kifaggassuk őt zenei elképzeléseiről, világlátásáról, múltjáról, hitéről. Michael Schenker telefonon adott interjút magazinunknak.
Shirley – Új lemezszerződés, új videóklip
A tatabányai hard rock csapat nemrég írt alá a GrundRecordshoz, a készülő nagylemezük már az ő gondozásukban jelenik meg. Addig is jöjjön tőlük előzetesként a klipes Értem én című daluk.
„A jövő latolgatása ugyanolyan science fiction, mint az űrutazás”: Beszélgetés Erdész Róberttel
Erdész Róbert, a Solaris egyik alapítója és billentyűse mesélt nekünk a pandémiával kapcsolatos érzéseiről, de beszélt terveiről zenészként, íróként, a ‘Nostradamus 2.0’ újrakeveréséről a bakelitkiadáshoz, és arról is, milyen élmény volt újrakomponálni egy Liszt-darabot a Müpa Karácsonyfa-ciklusához.
Koncertbeszámolók
Sipos Tomi 50 árnyalata: Sipos Tomi születésnapi koncert – Akvárium, 2024. 02. 04.
Sipos Tomitól megszoktam, hogy nagyrészt feldolgozásokat énekel, elsősorban a több mint 30 éve működő Irigy Hónaljmirigynek köszönhetően. Ezen az estén is javarészt feldolgozások kerültek terítékre, de semmi poénkodás, semmi szatíra, nem voltak kifacsart szövegek, az eredeti dalok minőségi áthangszereléssel szólaltak meg. Ez Tomi komolyabb énjét megmutató este volt. Boldog születésnapot, Tomi!
Nehéz örökségből kell talpra állni: Delain, Illumishade – Barba Negra, 2024. 01. 27.
A svájci Illumishade matekmetaljának színvonalán nagyot emelt Fabienne Erni teljesítménye, a Delain fellépésétől – bevallom – előtte tartottam, mert nagyon kedveltem a csapatot, és nem tudtam, mit várhatok a nagy változás után. És nem volt rossz! Charlotte Wessels sajnos távozott, és már nem lesz ugyanolyan egy Delain-koncert, de én örülök, hogy mégis vannak, és hogy így teljesítenek.
A telt ház receptje: Beast In Black, Gloryhammer, Brothers Of Metal – Barba Negra, 2024. 01. 20.
Végy egy, a retró divatot meglovagló zenekart, az se baj, ha tartalmaz hazai hozzávalókat, legyen ez mondjuk a Beast In Black, fűszerezd egy kis angol humorral a Gloryhammer előadásában, és előételként tálalj egy olyan bandát (Brothers Of Metal), akik példátlan módon ráadást kell játsszanak a két főszereplő előtt, akkora ovációt váltanak ki a közönségből.
Koncert vörös kód idején: Vörös István – Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 2024. 01. 13.
Bejöttek a fagyok, kihirdették a vörös kódot, azaz az intézmények számára kötelező a bajba jutott emberek befogadása. Mi is bajban voltunk, mert Vörös István koncertjét a jó meleg karácsonyi időszakról ide tették át. De persze az angyalföldi művházban meleg, baráti légkör fogadott. És hogy a koncert milyen volt? Megtudod, ha tovább olvasol.
Kezdj el gyanakodni, ha a nézőtér tele van zenészekkel: Steve Gadd Band – Erkel Színház, 2023. 11. 06.
Budapesten kezdte 9 állomásos európai turnéját Steve Gadd, akinek zenekara a következő nagyágyúkból állt: Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler. Az eseményre forgatási engedélyt kapott a szervező JazzFest Budapest, ebből két részletet megmutatunk a koncertbeszámolóban.
Ajánló
Body Count – Dupla lemezbemutató a Budapest Parkban
A Body Count 6 év után ismét a Budapest Parkba szólítja rajongóit. Az Ice-T vezette legendás banda a Covid miatt még a 2020-as ’Carnivore’ albumát se tudta bemutatni, de már az új ’Merciless’-ről nevezték el a turnéjukat.
Guano Apes – Sokan akarják kiengedni a gőzt, a belső vadállatot
A Guano Apes ‘Free The Monkey‘ turnéja majdnem minden állomásán telt házas vagy nagyobb helyre került át. Így tettek a magyar szervezők is, miután a november 16-i koncertre fél évvel korábban elkeltek a jegyek, az Akvárium Klubból a Barba Negra Red Stage-re költöztették az előadást.
Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!
Aki látta a Rain On The Graves videóklipjét, annak nem volt nehéz kimatekoznia, hogy a House Band Of Hell-koncertek Bruce Dickinson titkos felkészülési bulijait takarják Hollywoodban. És ha már kiderült a turpisság, megnéztük, mikkel készült a ma induló turnéra a Pokol Házi Zenekara.
Utazz a Zorall-lal és a From The Skyjal Dunaszerdahelyre!
Április 26-án újabb állomásához érkezik a Zorall tavaszi turnéja, melyre a From The Sky kíséri el a zenekart. A két banda dunaszerdahelyi koncertjére ráadásul velük együtt utazhatsz!
Bruce Dickinson – Fény derült a titokra, pénteken indul a turné
Kitudódott, hogy a Los Angeles-i Whisky A Go Góban lesz Bruce Dickinson turnéjának bemelegítő, úgynevezett „secret gig”-je, így most már nyilvánosan is hirdetik a jegyeket a pénteki bulira. Lássuk, hogy készül Bruce és csapata a ‘The Mandrake Project’ koncertsorozatára!