„A jövő latolgatása ugyanolyan science fiction, mint az űrutazás”: Beszélgetés Erdész Róberttel

Erdész Róbert, a Solaris egyik alapítója és billentyűse mesélt nekünk a pandémiával kapcsolatos érzéseiről, de beszélt terveiről zenészként, íróként, a ‘Nostradamus 2.0’ újrakeveréséről a bakelitkiadáshoz, és arról is, milyen élmény volt újrakomponálni egy Liszt-darabot  a Müpa Karácsonyfa-ciklusához.

Hogyan hat rád a pandémia? Mennyiben változott az életed a járvány hatására?

Nagyon nagy változás nem állt be az életemben – az itthoni stúdiómból dolgoztam eddig is, úgyhogy szinte ugyanúgy élek, mint előtte.

És mennyiben változott meg a Solaris élete? Tudtok-e próbálni? Tudtok-e személyes kapcsolatokat ápolni?

Az viszont jelentősen megváltozott, sajnos. A novemberi Solaris-koncert először átkerült 2021. március 14-re, amit épp az imént törölt a Müpa, és még keressük az új időpontot. A személyes kapcsolatot felváltotta a Messenger, általában ezen konferenciázunk. Próbálni ebben az időszakban nagyon veszélyes lenne. Mi egy viszonylag kicsi, 40 négyzetméteres stúdióhelyiségben szoktunk összejönni, ezt a lehető legrosszabb döntés lenne most megpróbálni. Attila [Kollár Attila, a Solaris fuvolistája] – orvos lévén – már a második oltást is megkapta, ha mi is túlleszünk rajta, nekilátunk a készülődésnek. De annyit azért elárulhatok, nem töltjük tétlenül ezt az időszakot, sok meglepetéssel készülünk az idei évre, akármi lesz is…

Véleményed szerint a járvány milyen hatással van a zeneiparra?

Sokfélével. Anyagiakkal mindenképpen. Akik koncertezésből élnek, azoknak ez a helyzet tragikus. Ugyanolyan bajban vannak, mint mindenki más, aki elveszítette a munkáját. Az otthoni zenefogyasztás viszont nagyot ugrott fölfelé. Az embereknek sokkal több idejük van zenét hallgatni, és ez azért jó. Tudom, sovány vigasz, de hát ez van.

Gondolkodtatok azon, hogy a régebbi albumaitokat újra kiadjátok?

Szerencsére olyan rajongótáborunk van, akik előszeretettel vásárolják a lemezeinket, ezért folyamatosan listán tartjuk azokat a kiadványokat, amiknek a jogai a birtokunkban vannak. Az első két lemezünk azonban a Hungarotonnál készült, azokhoz nem férünk hozzá. Ezekből ritka az utánnyomás.

2019-ben jelent meg a ‘Nostradamus 2.0 – Returnity (Unborn Visions)’ albumotok. A lemez a soha meg nem született jövendölésekről szól. Csupa olyan sorsfordító technikai és tudományos eseményről, ami a civilizációnkat megváltoztatta. A lemez inkább ezen dolgok pozitív hatását veszi górcső alá, pedig – mint a technikai fejlődés minden formájának – ennek is megvannak az árnyoldalai: robbanásszerűen megnövekedett népesség, növekvő ivóvíz-, élelem-, nyersanyag- és energiahiány, az urbanizáció és a globalizáció pedig egyre inkább táptalaja a járványoknak. Mi erről a véleményed?

Ez mind igaz. Elég megnézni David Attenborough  ‘A Life On Our Planet’ című sorozatát a Netflixen, hogy képet kapjunk a problémák nagyságrendjéről. De hadd ajánljak egy másik nézőpontot is, George Carlin ‘Save The Planet’ című rövid kis magánszámát a témáról:

Ez a provokatív vitaindító jól mutatja, hogy a kérdés nem olyan egyszerű, mint a technológia vs. természet sablonos szembeállítása. Mindenki hajlamos a technológiára haragudni, és van is miért: kinyitotta a kapukat, és egy ideje utazunk annyian és annyit, mint korábban soha, árukat cserélünk, kultúrát exportálunk és hozunk be, olyan helyeken fordulunk meg, ahol egyébként nekünk idegen a bakteriális és biokémiai környezet – ezzel viszont behurcolunk és elterjesztünk olyan fertőzéseket, világnézeti ideológiákat, kulturális nézőpontokat, amik eddig ismeretlenek voltak a szülőföldünkön. És ez feszültségeket szül, nem is kicsiket – elég csak a jelenlegi járványhelyzetre gondolni ez ügyben. Akkor most a szemünk előtt zajló tudományos-technikai forradalmat tekintsük negatív fejleménynek? Ne utazzunk, ne alkalmazzunk modern technológiákat és eszközöket, forduljunk a múlt felé, és felejtsük el mindazt, amit megtudtunk a világról? Én nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. A technológia géprombolásszerű utálata nem vezet sehová. A környezetvédelem, a “zöld-nézőpont” ma sokak által körüljárt, egyre népszerűbb téma. Annyira, hogy lassan elfelejtjük, mi mindent köszönhetünk a tudománynak. Összeesküvés-elméletek, áltudományos boszorkányság és rosszindulatú téveszmék dzsungelében kéne utat vágnunk, miközben mindezek az elméletek az interneten, mobiltelefonokon, számítógép-hálózatokon terjednek, amik tudomány nélkül nem is léteznének. Érzed a helyzet fonákságát?

Vagyis a lemez koncepciója egyféle ellenpólus, amolyan vitaindító akar lenni a jelenleg uralkodó szellemi áramlatokkal szemben?

Ezt így nagyképűség lenne kijelenteni, mert hát kik vagyunk mi? Nem hiszem, hogy ilyen komoly hatásunk lenne bármire a körülöttünk zajló folyamatokból. Egyszerűen csak elmondtuk a véleményünket, próbáltuk árnyalni a képet. És még valamit: igyekeztünk ellenpólusát szolgáltatni az 1999-ben megjelent ‘Nostradamus – Próféciák könyve’ albumunknak is, mely egy félig misztikus történet volt Nostradamus jövendöléseiről. Nostradamus birodalmak és királyi családok felemelkedésében, széthullásában, természeti csapásokban és háborúkban gondolkozott, ezekből rakott össze egy jövőképet. Csakhogy a középkorban lehetetlen volt előre jelezni ezt a mai világot. Lehetetlen, mert a technológia fordulatait, a tudományos felismeréseket nem látni előre, és az ma jól látszik, hogy mindent a technológia határoz meg. Nem háborúk és királyi családok sorsa dönti el a jövőt, hanem a gőzgép, az elektromos szerkezetek, a repülők, atomreaktorok, televíziók vagy az internetes hálózatok feltalálása. Ezek szabják meg a mai életünk kereteit, akár jónak érezzük ezt, akár rossznak. Ez egy tény. És ezt nem lehetett előre látni. Nostradamus csak abból tudott kiindulni, amit maga körül tapasztalt, márpedig sötétben tapogatózva jó eséllyel leginkább mellélőni lehet. Pont erről szól ez a lemez, azokról a fejleményekről, amiket senki sem látott előre, mégis meghatározták a világ mai arculatát – jó és rossz értelemben egyaránt.

Érdekes gondolatok vannak a lemezborító fülszövegében is. Képzelt történelem áll szemben a valósággal. Mesélnél erről?

A mi meglátásunk szerint – és nem kell ezzel egyetérteni – amit történelemnek hívunk, az igazából egyfajta bulvártörténelem. Ha valamelyik uralkodót legyilkolják, ha egy másiknak balkézről gyermeke születik, vagy egy addig jelentéktelennek tartott politikai szereplő hatalomra tör, az megváltoztathatja a kor hatalmi viszonyait, a királyi családok leszármazási vonalát vagy egy ország birtokainak felosztási rendjét, és erről olvasni, elméleteket gyártani vagy a változások irányát találgatni roppant izgalmas foglalatosság, de valójában James Watt gőzgépe sokkal jobban felforgatta a világot, mint az, hogy VIII. Henrik előszeretettel fejezgette le a feleségeit.

A ‘Nostradamus 2.0 – Returnity (Unborn Visions)’ számcímeihez olyan dátumokat rendeltetek, amik egy kivételével mérföldkövek az emberiség legújabb kori történetében, de az, hogy milyen esemény kapcsolódik az adott dátumokhoz, azután a zenehallgatóknak kell kutakodniuk. Honnan jött az ötlet, hogy a hallgatókat egy kis játékra inspiráljátok?

Ez már közben jött. Az anyaggyűjtés során találtam rá az infóra, hogy a televízió feltalálásában benne volt egy magyar feltaláló is! Sosem hallottam addig erről, és rájöttem, hogy ez a keresgélés a zenék kapcsán érdekes játék, amibe bárki beszállhat. És persze, nem is túl nehéz, mióta a nagy testvér, a Google ilyen jó barát. (nevet)

A ‘Marsbéli krónikák’ és a ‘Marsbéli krónikák II’ lemezeitek science fiction tematikájú konceptalbumok. A ‘Nostradamus’ és a ‘Nostradamus 2.0 – Returnity (Unborn Visions)’ viszont a jövőbelátásra fókuszál. Mi ennek az oka?

Ki kell ábrándítsalak, a jövő latolgatása ugyanolyan science fiction téma, mint az űrutazás vagy a tudomány fejlődésének elképzelése. Szerintem nem nagyon mozdultunk ki a saját komfortzónánkból azzal, hogy a jövővel és az idővel játszottunk ezeken a lemezeken.

Mi várható a jövőben? Marsbéli krónikák III? Vagy mentek tovább a nostradamusi úton?

Mind a kettő felvetődött, sőt, még ennél is több. Jelenleg az ötletelés fázisában tartunk. (nevet)

Több lemeznyi anyag is szóba jöhet?

Könnyen előfordulhat.

Tavaly év végén kiadtátok a ‘Nostradamus 2.0 – Returnity (Unborn Visions)’ nagylemezt vinylen is. Egészen nagy a különbség hangzás terén a CD-változathoz képest? Ha igen, mi ennek az oka? Készült külön egy analóg master a vinyl változathoz?

Igazi analóg mastert nem lehetett készíteni belőle, mert a felvételi sávok eleve digitálisak. Hogy mégis jelentős lehet a különbség egy digitális sávok keverésével készült CD és egy mikrobarázdás lemez között, az a sávok analóg összegzése miatt van. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor nem számítógép számolja ki a felvett sávok eredőjét, hanem egy analóg keverőpult. Szívem szerint félanalógnak nevezném ezt a megfejtést, és emiatt a bakelitverzió nagyon más tud lenni! Nem vagy bezárva a 24-32-64 bit korlátai közé, sokkal finomabb dinamika-különbségeket tudsz hallhatóvá tenni.

Ennyi? Mást nem változtattatok?

Ritkán fordul elő, hogy ne változtassunk meg mindent, amit csak lehet! (nevet) Először is szinte az összes számot újrakevertük. Sokszor más hangszerek, más sávok kerültek előtérbe, mint a CD-változatnál. A Returnity című dalnak például az eredeti, hosszabb változata került föl a bakelitre, és csináltunk egy bónuszdalt is a régebbi, Phoenix szárnya című opusból, ami eredetileg a ‘Nostradamus – Próféciák könyve’ CD-n szerepelt csak, 21 évvel ezelőtt, egy másik változatban. És hát az egész lemeznek a soundja sokkal szebb lett, mint digitális változatban!

2000-ben kiadtad az első szólólemezed ‘Meeting Point’ címmel, 2003-ban pedig felvetted a második albumod zenei anyagát. Viszont ez a lemez nem került kiadásra. Tervezed-e valamikor megjelentetni?

Idén lesz 18 éve, hogy tervezem! (mosolyog) Technikai oka van, amiért eddig nem sikerült befejezni a keverését, mert elkövettem pár hibát a felvételek archiválása közben. Amúgy nagyon szeretem a ‘Welcome To My Brain’-t (mert ez lesz a címe), úgyhogy nem adom fel! (mosolyog) Rengeteg olyan ötletem és annyi zenészbarátom játéka hallható az anyagban, hogy ez szívügyem.

Science fiction könyveket is írsz. Korábban megjelent már egy trilógiád (‘A csapda’, ‘A csapda bezárul’, ’Menekülés a csapdából’), jelenleg pedig egy másik trilógián dolgozol, aminek az első része ‘MyWords ​– Colossus’ címmel már megjelent. Hogy állsz a második résszel?

Gyakorlatilag készen vagyok vele. Most zajlik a szerkesztése a dolognak.

Valahol olvastam, hogy a trilógia harmadik fejezetéhez készülni fog egy album is.

Ilyen tervem is van. A fiam írt korábban egy másfél perces beharangozó zenét az első részhez, és annyira beleszerettem, hogy szeretném egyszer jó hosszan kibontani.

Egyedül?

Nyilván nem! (mosolyog) Ez alapvetően az ő témája, úgy gondoltam, közösen építhetnénk belőle valamit. De ez még a jövő zenéje…

A NOAB kompozíciódnak egy régi novellád az alapja. Ez a novella egyszer elveszett, majd egy költözés során előkerült. Tervezed-e, hogy közreadd?

Igen, de előbb mindenképpen szeretném frissíteni kicsit. Sok év telt el a megírása óta, egy csomó dolgot másképp fogalmaznék meg ma benne. Nagyon szeretem ezt a történetet is, de jobban ki szeretném dolgozni.

A koncepció minden esetben a tiéd volt?

Egy kivételével igen. Az első próbálkozásom épp az előbb említett NOAB volt, ezt vittük a Hungarotonhoz, de nem tetszett nekik. Kifogásolták, hogy nincs a zenében szöveges ének, ez így túl elvont. Oké, hazamentünk, és újrakezdtünk mindent. A következő ötletem Asimov ‘Alapítvány’-a volt, ugyan ebben se lett volna olyasfajta ének, mint amilyet szerettek volna, de arra gondoltam, azért ez csak fogyaszthatóbb téma a novelláménál. Kérték, hogy ebbe már bele se vágjunk.  Akkor úgy gondoltam, hogy nekünk már soha nem lesz lemezünk. Ekkor Czigi [Cziglán István, a Solaris néhai gitárosa] kitalálta, hogy a ‘Marsbéli krónikák’ legyen a bemutatkozó Solaris-album vezérfonala, szintén szöveges ének nélkül. Valami olyasmit mondtam neki, hogy “Bravó! És ez szerinted át fog menni?!” “Ha nem, kitalálunk valami mást.” – válaszolta. “Oké, de ezt az anyagot most már te viszed be hozzájuk!” Így is lett. És csoda történt: a Hungaroton megrendelte a lemezfelvételt! Czigi ötlete győzött. Tény, hogy sokáig az ‘Alapítvány’-trilógia volt a mániám, de végül ‘Marsbéli krónikák’ lett belőle, és csak évekkel később derült ki, hogy mennyi mindent köszönhettünk ennek a döntésnek. Sok mindenért szoktam szidni a Hungarotont, de azt el kell ismernem, hogy óriási lehetőséget biztosítottak nekünk ezzel a lemezfelvétellel. Az egész világ ennek a lemeznek alapján ismert meg bennünket.

Innentől kezdve a tenyerükön hordtak benneteket?

Már a lemezkoncepció elfogadásától kezdve?

Igen.

Hadd ne válaszoljak a kérdésedre! (nevet) Összesen két hetet kaptunk a törökbálinti stúdióban, ami akkoriban kifejezetten kevésnek számított. Ráadásul hajnali fél kettőtől reggel kilencig, úgy, hogy közben még mindannyian egyetemre jártunk, így aztán felvétel után rohanás be az órákra, délután haza, némi felkészülés a következő szeánszra, egy óra pihi, éjfélkor pedig indulás a Feneketlen-tóhoz, hatan bepréselődtünk egy kis Polskiba és irány Törökbálint! Reggel kilencig ott dolgoztunk, majd kezdődött az egész elölről. Ha ez “tenyéren hordás”, hát akkor a tenyerükön hordtak. (nevet)

És nem voltatok megilletődve az ország első számú hangstúdiójában?

Az az igazság, hogy volt némi előnyünk a többi kezdő zenekarhoz képest. Rengeteg felvételt készítettünk korábban a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában, hála Bolba Lajosnak, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei Osztály egykori vezetőjének (aki nagyon szeretett bennünket). Az ének hiánya, ami később hátrányunk lett, ott és akkor előnyt jelentett: nem kellett a sanzonbizottsággal megküzdeni, ha egy Solaris-számot szerettünk volna felvenni. Nem volt szöveg, így aztán nem jelentettünk veszélyt a rendszerre nézve. Nem törődtek velünk. Közel húsz rádiófelvételünk volt már, mire Törökbálintra kerültünk. Voltak elképzeléseink, mit hogyan szeretnénk csinálni, ráadásul a Hungaroton Kálmán Sándor személyében egy fantasztikus hangmérnököt rendelt ki számunkra. A kapcsolatból egy életre szóló barátság lett, az összes múlt században megjelent Solaris és Napoleon Boulevard-albumnak, de a Cabaret-lemeznek [Erdész Róbert 1992-es lemeze Ullmann Zsuzsával] a keverése is az ő nevéhez fűződik. Nagyon sokat tanultunk tőle. Mindent összevetve szerencsés csillagzat alatt született Czigi ‘Marsbéli krónikák’-ötlete.

Hogyan gondolsz vissza a Napoleon Boulevard-os időszakra?

Igazi sikertörténetként. Azért kezdtük el csinálni, hogy a második Solaris-lemez megjelenhessen, és ezt három év alatt el is értük. Miután pedig sorra születtek azok a slágerek, amik eladták a lemezeinket, szabad kezet kaptunk a stúdióban, és már nem kéthetes éjszakai műszakban kellett felvennünk egy-egy albumot. Állandóan kísérleteztünk, Cziginek különösen lételeme volt ez a terep, irgalmatlanul jól beletanult a technikai részletekbe, de mindannyian rengeteget tanultunk ebben az időszakban. Szóval szeretek visszagondolni ezekre az évekre.

2020-ban a Művészetek Palotája (Müpa) egy karácsonyi kisfilmmel készült az ünnepekre. A filmben megszólaló művek Liszt Ferenc tizenkét zongoradarabból álló sorozata, a Karácsonyfa-ciklus darabjai. Ezek közül a Psallite és az Adeste Fideles címet viselő alkotások átdolgozásai a te nevedhez fűződnek. Mesélnél erről a nem mindennapi munkádról?  

Szívesen! Egy olyan Liszt-zongoradarabból kellett összefüggő, folyamatosan emelkedő dinamikájú, másfél perces filmzenét készítenem, amiben igazából nem volt ilyen rész. Ezért az eredeti mű dallamaiból kiválasztottam az alkalmasnak tűnő témákat, és ebből megálmodtam egy másik kompozíciót, ami persze ettől még Liszt-darab maradt, csak a témái nem úgy, nem annyiszor, nem feltétlenül abban a tempóban és abban a hangnemben szólaltak meg, mint az eredeti műben. Ezután ezt az átiratot följátszottam a stúdióban, és a kottáit elküldtem a videóban szereplő kislányok zongoratanárnőinek. Ekkor derült ki, hogy van vele némi probléma, ami abból eredt, hogy a gyerekek, akik egyébként nagyon ügyesen zongoráztak, az ujjaikat nem tudják még elég szélesre tárni, egyszerűen a koruknál fogva, így a darab bizonyos részei eljátszhatatlanok a számukra. Ezért aztán a képfelvételekhez elkészítettem az átirat átiratát, ami egy olyan egyszerűsített változat volt, amivel a kislányok már könnyedén megbirkóztak, és ügyesen el tudták hitetni a nézőkkel, hogy ők játszanak éppen. Nagyon élveztem ezt a munkát! Én határozhattam meg minden technikai és felvételi körülményt (már a zenefelvétellel kapcsolatosakat), ami óriási szabadságérzetet adott, és összességében nagyon büszke vagyok a végeredményre, ami persze messze nemcsak az én munkám érdeme. Sőt! (mosolyog)