DMJ

Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings első közös alkotása, a ’Troika’ megjelenése kapcsán még úgy tűnt, hogy egyszeri projekt lesz hármójuk együttműködése. Magam sem hittem volna, hogy az első megjelenése után bő egy évvel már a másodikat is bejelentik. A földrajzi távolság a mai korban már nem akadály, így ott folytatta a közös munkát a 3 zenész, ahol egykor abbahagyták. Az év egyik legjobban várt lemeze lett számomra a ’Sophomore’, mert biztos voltam benne, hogy Nick, Neal és Ross magasabb szintre lép.

Azt tudtam, hogy akusztikus hangszerekre, jó hangszerelésekre, nagyszerű éneklésre, jól kidolgozott háromszólamú vokálokra ezen az új lemezen is számíthatok, de a ’Sophomore’-on hallottak megleptek! Ez a három kiváló zenész ezúttal teljes harmóniában, egy zenekarként írta meg új dalait, amelyekhez bőven kihasználták a stúdió adta lehetőségeket. Bőven hallhatunk billentyűs betéteket, elektromos gitárokat ezekben az új dalokban. A Crosby, Stills And Nash-féle irányvonal egyesült a Spock’s Beard-féle hangzásvilággal.

A nyitó Hard To Be Easy tökéletes példa arra, hogy ez a trió mire képes 2023-ban. Az elején még egy könnyed akusztikus, tábortüzes hangulatot hoz a dal, de a közepén már megérkeznek a plusz hangszerek, mint az orgona és a kíséretet játszó elektromos gitár is. Ének terén jól hallható, hogy ezúttal közös produkcióról van szó. A következő ilyen gyors tempójú szerzemény a Tiny Little Fires, amely kicsit country beütésű lett. Ross nemcsak ének terén vált főszereplővé, hanem a xilofonon hallható témával is. Jó hallani, hogy a Haken frontembere ennyire otthonosan mozog ebben a stílusban, jól áll neki ez a fajta könnyedség. Ha már country, jöhet a meglepetés, a steel gitárral megszólaló Right Where You Should Be. A végén pedig levezetésképpen Ross előadásában is meghallgathatjuk a dalt, az alternatív bónuszverzióban. A lemez kakukktojása a Mama, amely egy igazi gyors tempójú rockdal. Neal a talk box-os díszítést választotta ezúttal. Ének terén itt Nick viszi a prímet, miközben a Queen világát megidéző háromszólamú vokálokat hallhatunk. Az, hogy a trió nyitott ebbe az irányba, szerintem jót tett a lemeznek, sokkal változatosabb, mint az előző. A lemez vége felé érkező Walking On Water pedig visszakanyarodik az akusztikus vonalhoz.

A ’Sophomore’ lassú nóták tekintetében is nagyszerűeket hozott. A ’Troika’-n több olyan dal volt, amely Neal bármelyik szólólemezén elfért volna gond nélkül, akárcsak az itt első kislemezként bemutatkozó Anywhere The Wind Blows. De a másodéves D’Virgilio, Morse & Jennings formáció hozott még olyan alkotásokat, melyeken keresztül Neal érzelemvilágába élhetjük bele magunkat. Ilyen a The Weary One, melyet két verzióban is megismerhettem, hiszen a bónuszok között helyett kapó alternatív változatot is tartalmazta a digitális promócsomag. Itt a lemezverziótól eltérően nincs vonós betét, de úgy is mondhatnám, hogy egy szál gitáros változat, ami mellett tökéletesen hallhatjuk a nagyszerű éneklést.

Összegzés:

Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings második lemeze is igazi örömzene. Változatos és könnyed, újabb bizonyíték arra, hogy néha az egyszerűbb szerkezetű muzsika jobb élményt adhat, mint a túl komplikált. Számomra a ’Sophomore’ 2023 egyik kiemelkedő alkotása!

Pontszám: 9

Megjelenés: 2023
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: akusztikus
Származás: nemzetközi

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: CD és vinyl

Zenészek:

Nick D’Virgilio – ének, dob, ütőhangszerek, akusztikus gitár, ukulele, elektromos gitár, basszusgitár
Neal Morse – ének, billentyűs hangszerek, akusztikus gitár, elektromos gitár
Ross Jennings – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, xilofon

Gideon Klein – steel gitár
Yulia Jennings – vokál
Sophia D’Virgilio – vokál

Dalcímek:

01. Hard To Be Easy
02. Linger At The Edge Of My Memory
03. Tiny Little Fires
04. Right Where You Should Be
05. The Weary One
06. Mama
07. I’m Not Afraid
08. Weighs Me Down
09. Walking On Water
10. Anywhere The Wind Blows
11. Right Where You Should Be (Alternatív verzió) (bónuszdal)
12. The Weary One (Alternatív verzió) (bónuszdal)

Megosztás