Legfrissebb a Hard Rockon
Mandylion 30 – Az idő múlik, az érzések maradnak: The Gathering, The Foreshadowing – Barba Negra, 2026. 06. 27.
Nem tudom, lesz-e még alkalmam újra ebben a felállásban látni a The Gatheringet, de ha ez volt az egyetlen lehetőség, akkor már ezért is megérte várni közel harminc évet. Vannak esték, amelyeket az ember egyszerűen nem felejt el, ez olyan volt.
Hardline – Johnny Gioeli másodszor is belép az életünkbe
Johnnyi Gioeli az áprilisi Axel Rudi Pell-buli után májusban másodszor is visszatér, ezúttal saját csapatával, a Hardline-nal, a When You Came Into My Life pedig már a második kislemezdal a turnén bemutatásra kerülő új lemezről, a ‘Shout’-ról.
Közvetlen hangulat, nosztalgia és őrületes zene: Rómeó Vérzik, 4Oz. – Akvárium KisHall, 2026. 03. 13.
A Rómeó Vérzik 18 dala észrevétlenül suhant el az Akváriumban, ez az este nem a látványelemekről, hanem a zene erejéről és az élményről szólt. A 4Oz. a felvezetésben kellemes meglepetést okozott Ozzy klasszikusainak őszinte előadásával.
RPWL: World Through My Eyes – Live
A ’World Through My Eyes – Live’ az RPWL érzelmes, gondolatébresztő koncertalbuma. A lemez által felvetett kérdések – kik vagyunk, hogyan látjuk a világot, és hogyan hat ránk a minket körülvevő információáradat – ma talán még aktuálisabbak, mint húsz évvel ezelőtt.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Polytrip – Dal a szabadságról, félelemről és önazonosságról
A Hard Rock Magazinban debütál a Polytrip új dala, amely a zenekar közelgő EP-jének előfutára, üzenete a szabadság legmélyebb rétegét érinti: „Miért nem félhetek úgy, ahogy akarok?”
Puscifer – Öt év után megjelenik az ötödik stúdióalbum
A Puscifer a Tool-frontember Maynard James Keenan experimentális rockbandája, a formáció februárban új albummal jelentkezik, itt az első előzetes.
Sex Action – Jubileumi nagykoncert és az első lemez újrakiadása
Jubilál a Sex Action zenekar, a 35 éves évfordulót ünneplő szombati koncerten a Sing Sing és a Vadvágány melegít a Barba Negrában, de a Tankcsapda frontembere is színpadra lép. Az alkalomra elkészült – és a helyszínen is kapható lesz – a banda első albumának bővített újrakiadása.
Myrath – Három év után visszatérnek hozzánk
A Myrath bejelentette a 2026. tavaszi Európa-turnéját, amelynek keretében április 14-én Budapestet is útba ejtik, a tunéziai prog-power metal csapat a Dürer Kertben lép fel.
Herman Frank – Töretlenül kiáll az elvei mellett
A német metállegenda, az Accept egykori gitárosa, Herman Frank május 21-én a ‘Two For A Lie’ című új stúdióalbummal tér vissza. Meg is érkezett az első szöveges videó az Eye Of The Storm kislemezdalhoz.
Helloween – Ők is csak jövőre jönnek
Újabb turné esett áldozatul a növekedő egészségügyi kockázatoknak, ezúttal a Helloween ’United Alive Part II’ sorozatát ütemezték át 2022 tavaszára.
The Dead Daisies – Kilőnek minket az űrbe
A hard rock álomcsapat a Star Trek világát idéző új klipjében megmenti az arra érdemeseket a pusztulástól.
Witherfall – Egy új dal két verzióban
Az … And They All Blew Away klipjével mindenkit meglepett a Witherfall. A lemezen 15 perces hosszúságú tétel 4 percre rövidült a hivatalos kisfilmen, de annál látványosabb lett.
Carl Verheyen – David Gilmour tiszteletére írt dalt
Szólólemezt készít Carl Verheyen, a Supertramp gitárosának ’Sundial’ című új kiadványa április elsején debütál.
Az Opeth-show is csúszik
A svéd csapat pár órája jelentette be, hogy az idén őszre tervezett európai sorozatot teljesen átszervezték 2022-re, így a budapesti koncertre is csak jövő szeptemberben kerül sor.
Mansur – „Valahol valami hihetetlen arra vár, hogy megismerjük”
A Mansur a tavalyi év végén megjelent ’Karma’ albumának Aurelius című számához készített misztikus videóklipet. A holland illetőségű zenekarban a magyar Horváth Martina énekel.
Dee Snider – Júliusban jön a ‘Leave A Scar’
Úgy tűnik, elkészült új lemezével Dee Snider, ugyanis egy friss rádióinterjúban lerántotta a leplet a címéről és a megjelenési dátumról is.
Evanescence – „Ez egy sötét és súlyos lemez”
Három hét múlva jelenik meg az Evanescence régóta várt új lemeze, amiről már az ötödik dal, a Better Without You is meghallgatható a folytatásban.
Orden Ogan – Koncert a vadnyugati kalandparkban
Március 12-én jelenik meg az Orden Ogan új lemeze, a ‘Final Days’, melynek limitált verziójához egy koncert DVD-t is hozzácsaptak. Erről mutatták be az előző lemez címadóját, a Gunmant.
Raktárplusz koncert a Kaltenecker – Markó duótól
A Budapest Jazz Club YouTube-csatornáján megtekinthető a Kaltenecker – Markó duó Raktárplusz koncertje, mely az NKA támogatásával valósult meg.
Alice Cooper – Képtelen leállni
Még ki se tudtuk alaposabban vesézni a shock-rock királyának új lemezét, máris a következő dobására készül, ami ha összejön, forradalmi lesz.
Saxon – Biff Byford az AC/DC-ről mesélt
A zenekar frontembere egy mostani beszélgetésben arról beszélt, mi vitte rá őket, hogy a nemsokára megjelenő ’Inspirations’ albumra felvegyék az AC/DC Problem Child dalát.
Dream Theater – „Határozottan több energia és izgalom lesz benne”
Még nagyobb energiaszint, még intenzívebb játékmód? Lehetséges, hogy új hangszereket is hallhatunk az új lemezen? Rövidesen kiderül…
Vanilla Fudge – Megint Led Zeppelint játszanak
Újabb Led Zeppelin-dallal jelentkezett a feldolgozásokban erős Vanilla Fudge. A banda hat év után idén új albumot ad ki.
Arion – Küszöbön a harmadik lemez, itt a harmadik dal
A szimfonikus metálban nyomuló fiatal finn csapat, az Arion tagjai többé már nem zöldfülű tinédzserek, hanem immáron óriási tapasztalattal rendelkező, professzionális zenészek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint legújabb daluk, az In The Name Of Love.
The Treatment – „Ez az album hatalmas előrelépés”
Új lemezre hangol az angol The Treatment, akik Wrong Way címmel már le is gurították a második klipes dalt is az anyagról.
Metallica – A Master Of Puppets évfordulója élőben is
Tegnap a Metallica-stúdiólemezek rangsorolásával emlékeztünk meg a legendás ‘Master Of Puppets’ album kiadásának 35. évfordulójáról, a nagy vízen túl nem elégedtek meg ennyivel.
Ghost – Átélheted a mexikóvárosi fellépés hangulatát
Új videóklipet jelentetett meg a Ghost a Life Eternal című dalhoz. A felvételeket a tavaly véget ért ‘Prequelle’ turné utolsó állomásán, a mexikóvárosi Palacio de los Deportesben készítették.
35 éves a ‘Master Of Puppets’
Ma 35 éve jelent meg a ‘Master Of Puppets’, a Metallica harmadik albuma. Ahogy mondani szoktuk, ezt még a tőzsdén is jegyzik! Ezért aztán úgy gondoltuk, itt az ideje egy újabb tízes listának. Persze egy tízlemezes bandánál nem értelmezhető „a legjobb 10”, a lényeg tehát a sorba rendezésen van.
Lzzy Hale és társai bemutatják: a Pantera örök
Óriásit tévedsz, ha azt hiszed, hogy a lányok nem tudnak ugyanolyan tökös zenét játszani! Lzzy Hale és társai megmutatják, milyen a Mouth For War „lányosan”.
Crowne – Europe-, H.E.A.T- és Poodles-zenészek egy csapatban
A Frontiers Music bemutatja legújabb szupergrupját, a Crowne-t, mely bemutatja legelső kislemezét, a Mad Worldöt. A többit később!
A VHK frontembere sokadik könyvét publikálta
A Vágtázó Halottkémek zenekar vezetőjének, Grandpierre Atillának ’A selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában’ címmel jelent meg tudományos könyve.
Fleetwood Mac – Újra kiadják a legendás ’Live’ albumot
1980-ban jelent meg a Fleetwood Mac első hivatalos élő albuma a zenekar történetének legsikeresebb felállásával, mely most kibővítve újra megjelenik.
Greta Van Fleet – Már a harmadik verzióban tették közzé az új album harmadik előzetesét
Az április 16-án érkező lemez beharangozása ipari méreteket kezd ölteni, a Heat Above című dal audióklip és hivatalos videó után „studio live” változatban is megjelent ma.
Udo Dirkschneider – Miért játszom még mindig az Accept-dalokat?
Vigyázni kell, miket mond az ember, mert később a fejére olvassák! Udo viszont beismerte, hogy „pénz beszél”, azaz ha a promóterek kérik, eljátszanak pár Accept-dalt is, de azért a jövőben elsősorban az U.D.O.-ra szeretne koncentrálni.
Helloween – Az első részlet a Skyfallból
Az új lemez várva várt első kislemezdala csak egy hónap múlva érkezik, de egy rövid részletet már megszellőztettek Kiskéék.
Icon Of Sin – Szöveges videón jött a címadó
Újabb hatások tűntek fel az Iron Maiden-klón dalában. Judas Priest vagy esetleg Whitesnake? Kinek mi jut eszébe róla?
Frost* – Három dobossal és egy színésszel készült az új album
A bezártság okozta sivárság, de a fény is megjelenik az angol progresszív csapat frissen beharangozott lemezén, amely ’Day And Age’ címmel érkezik májusban.
Floor Jansen – A ‘Feledés’ betétdalát dolgozta fel
Turnék és koncertek még mindig nincsenek, így Floor Jansen folytatja a saját videók és feldolgozások gyártását, ezúttal egy Tom Cruise-film betétdalába, az Oblivionbe futott bele.
Lynyrd Skynyrd – Így szól a Gimme Three Steps 1976-ból
Már bele is nézhetsz az áprilisban megjelenő Lynyrd Skynyrd koncertanyagba, amely ugyan nem vadiúj koncertet tartalmaz, azonban a felvétel fontos része a csapat történelmének.
Kamelot – Utólag mindkét énekes jó döntésnek véli a cserét
Tommy Karevik, a Kamelot énekese egy interjúban mesélt arról, milyen volt Roy Khan helyébe lépni. Khan is élete legjobb döntésének nevezte a zenekar elhagyását és elégedett utódjával.
AC/DC – Bon Scott dobolt a ’Back In Black’ demóin
Angus Youngot egy interjúban megkérdezték, Bon Scott tényleg hozzájárult-e a ’Back In Black’ album munkálataihoz. Kicsit meglepő választ adott.
Led Zeppelin – Majd’ fél évszázados felvétel került elő
Az ember néha hajlamos elfelejteni, milyen kacatokat suvasztott el a fészer aljába 49 éve. Akár egy Led Zeppelin-koncertfelvétel is előkerülhet a semmiből.
Todd La Torre: Rejoice In The Suffering
Todd La Torre, a Queensrÿche énekese négy esztendővel az első kósza bejelentését követően végre-valahára jelentkezett első szólólemezével, amely kábé húsz százalék Queensrÿche-ot és nyolcvan százalék power/thrash metalt tartalmaz. Na meg egy (spoiler!) „halálmetálos” kiruccanást is, de most hadd ne matekozzak a százalékokkal. A lényeg: remek dalok, remek riffek és remek énektémák. Kell ennél több?
Paul McCartney – Könyv jelenik meg a dalszövegeiből
’The Lyrics: 1956 To The Present’ címmel jelenik meg november 2-án a velünk élő legenda életművének költészeti összegzése.
Yes – 30 lemez a 30 éves jubileumra!
A progresszív rock legendái igen komoly kiadások elé állítják rajongóikat: az 1991-es újraegyesülési turné 30. évfordulóját a ‘Union 30 Live’ 30 lemezes kiadásával ünneplik meg, két dalt már be is mutattak a koncertfelvételből, melynek hangját maga Trevor Rabin keverte újra.
Avenged Sevenfold – „A felvételek hetven százaléka elkészült”
M. Shadows ismét megszólalt a készülő új A7X-lemez ügyében, elmondása szerint a munkálatok nagyobb része kész van, de még mindig van olyan, amit a Covid miatt nem tudnak megoldani.
Lacuna Coil – Koncert helyett néma csend
Közel százharminc olasz banda csatlakozott az ‘L’Ultimo Concerto?’ nevű kezdeményezéshez, amellyel az olasz klubok bizonytalan jövőjére hívták fel a figyelmet. A zenekarok között ott volt a Lacuna Coil is, akiknek rajongói dühösen és csalódottan konstatálták, hogy a banda néma csendben állta végig a „koncert” időtartamát.
H.E.A.T – Ilyenek voltunk
Az énekes, Kenny Leckremo visszatért a H.E.A.T svédországi szülőhelyére, hogy újra átélje – és megossza veletek – a zenekar felemelkedésének éveit.
Legfrissebb a Hard Rockon
Valaminek a vége egyben valaminek a kezdete: Tankcsapda – Budapest Park, 2025. 05. 02.
Nekem „A” Tankcsapdát a május elejéig tartó hármas jelenti, nem sokkal Sidlovics „Sidi” Gábor beszállása után vált szorosabbá kapcsolatom a zenekarral. De most egy korszak lezárult! A megmaradt duó a koncert után nem sokkal máris a stúdióban találta magát, Sidi szerint neki kell még egy kis idő, míg minden leülepedik benne. Egy biztos, mi beszámolunk arról, hogyan alakul a zenekar sorsa, és az ott 13 évig játszó gitáros jövője.
Arena – Ma este jubileumi koncert az Analogban
Fennállásának 30. évét ünnepli 2025-ben az Arena, Marillion-, Pendragon-, Threshold- és Frost*-tagokból álló szupergroup. Az angol neoprogresszív rockcsapat május 19-én, azaz ma este az Analog Music Hallban lép fel.
David Lee Roth újra színpadon!
David Lee Roth, a Van Halen egykori frontembere 5 év után újra egész estés koncertet adott, és a jelek szerint remek formában van, amire szüksége is lesz, mert 21 állomásos turnét jelentett be.
Linkin Park – 3 + 5 új dallal jött ki a ’From Zero’ deluxe
Három új dallal – köztük a friss klippel érkezett Let You Fade-del – megjelent a Linkin Park ’From Zero’ albumának kibővített változata. A fizikai példányokon további 5 kiadatlan koncertfelvétel is hallható, valamennyi az új album számai közül került ki.
Saltatio Mortis – Jubileumi album a rajongók szája íze szerint
A Lord Of The Losttól a Beyond The Blackig számtalan német zenekar közreműködik a Saltatio Mortis 25 éves fennállását ünneplő dalban.
Steve Perry és Willie Nelson egy Journey-himnusz reinkarnációjában
Willie Nelson és Steve Perry duettje egy Journey-dal borongós átiratával csatlakozik az amerikai családi gazdálkodókat támogató Farm Aid mozgalom aktuális időszakához.
Foo Fighters – Kirúgták Josh Freese dobost
Josh Freese és a Foo Fighters útjai elváltak, a sztárdobos a közösségi oldalán tette közzé a hírt.
Metallica – Kirk Hammett megmutatta az új ’Load’ díszdoboz tartalmát
Június 13-án érkezik a lemezboltokba a Metallica hatodik albumának újrakiadása. A gigantikus tartalmú boxot Kirk Hammett már kibonthatta, extraként pedig a Hero Of The Day új szöveges videóját is megnézhetjük.
Marillion-Tangerine Dream fúzió?
Steve Rothery, a Marillion gitárosa, Thorsten Quaeschning, a Tangerine Dream zenekarvezetője és Alex Reeves, az Elbow dobosa instrumentális albumot készített.
Haken – Kettőt egy csapásra!
A Haken egyszerre két új koncertkiadvánnyal is jelentkezett. A 3CD + Blu-ray verzióban megjelent ’Liveforms: An Evening With Haken’-t és a dupla vinylen kiadott ’Fauna Live In London’-t remek koncertvideó vezeti fel.
Warkings – Mongol hőst és kalózokat is hoznak magukkal
Jövő márciusban a ‘Pirates & Kings’ elnevezésű turné keretén belül a Warkings, a Visions Of Atlantis és az Induction érkezik Budapestre. Ezt megelőzően mindhárom előadó új lemezzel jelentkezik még idén.
Thin Lizzy – 10 dal „kicsit” másképp
A Thin Lizzy első három albumáról válogatott egy dalcsokrot Eric Bell, a banda egyik alapítója, Phil Lynott, illetve Brian Downey eredeti felvételeit új gitársávokkal kiegészítve hozott össze egy különleges akusztikus lemezt.
Mi vagyunk a… LIPI
Mi vagyunk a… rovatunk legújabb fejezetének talán az Én vagyok… cím lenne a legideálisabb, ugyanis ezúttal egy egyszemélyes projektet mutatunk be. Ha szereted a gitárcentrikus instrumentális zenét, akkor csekkold le Lipi legújabb dalát!
Eric Martin – „Szeretnék újra csinálni valamit a Mr. Biggel”
A Laughing Monkey Music utolérte a Mr. Big frontemberét, Eric Martint, és az esetleges folytatásról faggatták.
Sammy Boller – Joe Satriani felfedezettje új dalt mutatott be
A detroiti gitárvirtuóz, Sammy Boller visszatért egy új számmal. A gitáros kiadta legújabb dalát Ritual Lights címmel, érdemes megnézni annak videójában a kétkezes tapping technikát, amit használ dalaiban.
Robert Fripp – Iron Maidennel ünneplik a húsvétot
Mr. és Mrs. Fripp vasárnapi videói már élményszámba mennek a rajongók körében, Toyah Willcox exhibicionizmusa határtalan, a King Crimson alapítója csak elgitározgat a sarokban, a videók meg… erre mondják, hogy annyira rossz, hogy már jó.
Waxahatchee – Nem elírás, ez a banda neve!
A Katie Crutchfield nevéhez köthető indie folk formáció tavalyi albumát olyan jó fogadtatás kísérte, hogy a napokban újra kiadták három legendás előadó dalának átiratával felturbózva.
Peter Gabriel Sledgehammerje Shinedownéktól
A Shinedown gitárosának és énekesének duója ugyan októberben adta ki dupla albumát, de Peter Gabriel 1986-os dalának a feldolgozásához csak most készítettek stúdióvideót.
Brian Johnson egy régi felvételt osztott meg YouTube-csatornáján
Billy Joel vendége volt még 2014-ben a New York-i Madison Square Gardenben, az erről készült videófelvételt most osztotta meg a világhálón az AC/DC énekese, érdekes sztorikat is kaptunk mellé.
Thundermother – Vadiúj dalokkal adják ki újból a ’Heat Wave’-et
Kibővített változatban ismét kiadják a Thundermother tavaly megjelent ’Heat Wave’ című albumát. A lemezen három vadiúj dal is található, amelyek közül a The Road Is Ours már kétféle klippel is megsasolható.
Geoff Tate – Nem érdekli egy Queensrÿche-összeborulás
Geoff Tate azt mondta, hogy egyáltalán nem érdekli a Queensrÿche klasszikus felállásának újraegyesülése: „Nem érzem szükségét, hogy visszaforgassam az idő kerekét.”
Bruce Dickinson szerint Ian Gillan a rockisten
A BBC-nek adott interjúban azt állítja, a Deep Purple Speed Kingjének köszönheti, hogy elindult a zenei pályán.
A.C.T. – EP-kben gondolkodnak
Február végén megjelent a Saga hatásokat is magán viselő svéd progresszívrock-zenekar, az A.C.T. ‘Heatwave’ című EP-je, mely a második a tervezett négy közül, és a másodikról már a második dalhoz készítettek videóklipet.
DeWolff – Részlet a februári koncertből
A holland rockerek az utrechti TivoliVredenburg zenepalotában adtak közönség nélküli, ingyenes lemezbemutató koncertet február 5-én és elkezdték a dalokat HD felbontásban közzétenni.
Periphery – Playthrough videó Matt Halpern dobostól
Bár a banda előző albuma két éve jelent meg és a Satellites című dal is onnan származik, de a Meinl cintányérmárkával történő együttműködés miatt készült pár új videó a dobjátékkal a főszerepben, íme az egyik.
Don Airey And Friends: Live In Hamburg
Ez a lemez eklatáns példája annak, hogy a rockzene koncertre való, élő műfaj, közönségnek játszva, és nem egy üres raktárban prüntyögve pótcselekedni. Ha egy kicsit aktualizálnák a repertoár egyes elemeit és több saját dalt játszanának – mert lenne mit –, a jelenleginél is hitelesebb produkciót hallhatnánk.
George Lynch – Kitalálta, milyen néven fog turnézni ezentúl
George Lynch elmondta, hogy új nevet talált ki turnécsapatának, miután tavaly elhatározta, hogy nyugdíjba küldi a Lynch Mob nevet.
Journey – Peren kívüli egyezség született
Az egy éve tartó jogi procedúrát lezárva megegyezett egymással a bandából kirúgott Steve Smith dobos és Ross Valory basszusgitáros, valamint az őket beperelő Neal Schon gitáros és Jonathan Cain billentyűs.
Andrey Smirnoff – Újabb instrumentális dalban remekel
Már a második dalt mutatja be készülő instrumentális gitáralbumáról az U.D.O. és Dirkschneider zenekarok gitárosa, Andrey Smirnoff. A Samurait a Dream It Out Loud követi.
Adrian Smith könyve is megjelenik magyarul
Rob Halford önéletrajzi írása után pár nappal az Iron Maiden gitárosának autobiográfiája is megjelenik. A szerencsétlen címfordítás ellenére izgalmas könyvnek ígérkezik.
Megérkezett az első dal a Riot V énekesének szólóalbumáról
Todd Michael Hall „hangterápiás” szólóanyaga egy jó hónap múlva jelenik meg, és a sajtóvideó után végre egy rendes klipen is megmutatja, hogyan gyógyít hanggal.
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro
Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!
Rob Halford – Magyarul is megjelenik az önéletrajza
A Judas Priest frontembere átlagosnak épp nem mondható életét könyvbe foglalta, május 28-tól magyarul is olvasható a ’Vallomás’.
Helloween – Eljött a nap, megjelent a Skyfall!
Lassan csöpögtették az információkat a németek, tanultak az AC/DC-től: rövid dalrészlet, dallista, borító, mind-mind egyenként adagolva, de most már nincs tovább, itt a Skyfall klipje, élvezd!
Fucked Up – Megjelent a Year Of The Horse 3. tétele
Nem akartunk káromkodni, ez a hardcore punk / experimentális rock vonalon mozgó torontói brigád neve, akik aktuális albumukat 2016 és 2021 között rögzítették, és négy tételre bontva osztják meg az anyagot a nyilvánossággal.
Robin McAuley – Második dalát mutatta be szólólemezéről
‘Standing On The Edge’ című szólólemezének címadó dala után ma bemutatott egy második dalt is a Black Swan és a Michael Schenker Fest énekese, ez a Say Goodbye.
Blaze Bayley – „Jó buli lenne!”
Az ex-Iron Maiden-énekest megkérdezték, mit szólna, ha felkérnék egy közös koncertre, melyen mindhárom Maiden-énekes szerepelne.
DarWin – Akusztikus merengés Izland tájai fölött repülve
Az izlandi gitáros progrock szupergroupjában olyan nagyágyúk játszanak, mint Simon Phillips, Billy Sheehan és Matt Bissonette, hamarosan újraértelmezve adják ki az első két album néhány dalát.
Flotsam And Jetsam – Júniusban jön az új album
Dallista és borító is dukál a Flotsam And Jetsam bejelentéséhez, miszerint júniusban jelenik meg vadiúj lemezük, a ‘Blood In The Water’.
Cattera – 666: A vadállat éhsége
Megannyi frontemberes és frontcsajos metálbanda után megalakult az első frontmacskás metálzenekar, a Cattera! Első kislemezslágerük a Hunger Of The Beast.
Gus G. – „Eljött az idő, hogy a gitárom legyen az énekesem”
Exosphere címmel új dalt mutatott be Gus G. A görög gitáros tavaly novemberben beszélt arról, hogy belefogott egy instrumentális lemez készítésébe, aminek a szóban forgó tétel az előfutára.
Omega Diatribe – Playthrough videó a Parallelhez
Legutóbb a Parallel werkfilmjét nézhetted meg, most azonban azt csekkolhatod le, hogyan kell elpengetni az Omega Diatribe szóban forgó dalát.
Crowne – Videón is bemutatkozik a szupergroup
Sharoline című dalához videóklipet is készített az Art Nation-, Europe-, H.E.A.T- és Poodles-zenészekből álló csapat. A lemezborító és dallista is megvan már.
Hooligans: Zártosztály
A Hooligans legénysége nem ragadt bele a saját zenei közhelyeibe, hanem bátran léptek egy nagyot előre és bedurvultak elég rendesen. Ez már nem a háromgenerációs közönség zenéje, ahol a nagyi karján ülve csápol a kisunoka a koncerten, miközben apu-anyu összekapaszkodva ó-ó-óznak.
Sonata Arctica – Első akusztikus albumukkal Budapestre is eljönnek
‘Acoustic Adventures – Volume One’ címmel akusztikus albumot jelentet meg a Sonata Arctica és ősszel Európa-turnéra is viszik azt. Az akusztikus koncertsorozatnak budapesti állomása is lesz.
Powerwolf – Most már tényleg megvan a borító
Fellebbentették a fátylat a nyáron érkező ’Call Of The Wild’ album borítójáról. Mégsem a farkasbőrbe bújt Attila Dorn lesz rajta.
One Desire – Füstbe ment terv
A finn dallamrockerek két album után koncertlemezt csináltak, miután a Night Flight Orchestrával tervezett Európa-turnéjuk a pandémia miatt kútba esett. Kóstolj bele a műsorba!
Jeremy Spencer – Miért osztoztunk egyenlően a szerzői jogdíjakon?
A Five Finger Death Punch alapítója és dobosa, a zenekarból 2018-ban távozott Jeremy Spencer mesélt arról, miért praktikus egy zenekarban egyenlően elosztani a dalszerzői krediteket.
U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show
Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.
Bodom After Midnight – Nézd meg Alexi Laiho utolsó videóklipjét!
Április végén jelennek meg Alexi Laiho utolsó felvételei a Bodom After Midnight EP-jén, amelyek közül a klipes Paint The Sky With Blood című dal máris meghallgatható.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Kamelot: I Am The Empire – Live From The 013
Bár Khan és Grillo már egy ideje nincsenek ott a színpadon, hosszú évek óta először éreztem azt, hogy ez a Kamelot már nélkülük is egységes egészet alkot.
AC/DC: PWR/UP
És mondá az Úr: „Legyen világosság!” ‘Power Up’. És lőn világosság… 40 év után megszületett a „Back In Black II”. Ezúttal Malcolm Young emlékére. Kapásból rávágom a kilencet, az idő majd megmutatja, beérik-e tízpontos klasszikussá ez is.
Asphalt Horsemen: Unplugged In My Old Town
Igazi különlegesség ez az anyag a mai zenei színtéren, hazai zenekartól pedig pláne. Hasonlót nemigen lehet találni, ennek ellenére nemcsak a stílus szerelmeseinek ajánlott, hanem mindenkinek, aki szereti az igényes zenét.
Meshiaak: Mask Of All Misery
A második albumával támadó Meshiaak nem váltja meg a világot. Nem akarták megújítani a műfajt, viszont a dalokba nem nagyon tudok belekötni.
Egypercesek #52: Epikus Doom Metal Szilveszter
Idén kis túlzással több minőségi epikus doom metal album látott napvilágot, mint az elmúlt 10 évben. Ezt a ziccert én sem hagyhattam ki, aki él s hal ezért a szinte tetszhalottnak látszó műfajért. Ez most ugyanis egy olyan Egypercesek, ahol degeszre eheted magad epikus doomból, mint karácsonykor a bejgliből. Fogyasszátok egészséggel! (Mike)
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Accept – Már új lemezzel jönnek a Rockmaratonra
Az április 26-án megjelenő ‘Humanoid’ album Európa-turnéjának része lesz az Accept július 11-i fellépése a Rockmaratonon. Úgy tűnik, a turnét kihagyó Phil Shouse gitárost már nem tekintik a csapat részének, újra öten vannak a zenekari fotón.

Ismét Budapesten az utazó gitároscirkusz
Négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll színpadra az Analog Music Hallban május 12-én.

Richie Kotzen – 50. szülinapi turné, 4 év késéssel
A Winery Dogs nagyszerű budapesti koncertje után idén Richie Kotzen szólóban tér vissza hozzánk. Az ’50 For 50′ válogatáslemez bemutató körútját 2020-ban keresztülhúzta a világjárvány, most a Dürer Kertbe valami hasonló programmal érkezhet a gitáros-énekes.

Battle Beast – Vörös besorolást kaptak
Nagy az érdeklődés a Battle Beast, a Saint Deamon és az Induction hármas turnéja iránt, amit most a Barba Negra Blue sátrából a Redbe költöztettek át, ugyanis az eredetileg tervezett helyszínre már elfogyott minden jegy.

Alice Cooper – „Ötvenéves” a ‘Billion Dollar Babies’
1973. február 25-én jelent meg az Alice Cooper Band legsikeresebb albuma, március 8-án pedig érkezik a megkésett jubileumi ‘Trillion Dollar’ kiadás, vélhetően a koncerteken is még több dalt vesznek elő a klasszikus lemezről, hozzánk legközelebb a Nova Rock fesztiválon.




































































































