fbpx

Cliff Richard

Nem auditált tény, de a karácsonyra megjelent lemezek, sőt a tavalyi évfordulós kiadványok között is világrekordernek tűnik ez a dupla album. Annak apropóján került kiadásra, hogy 60 évvel ezelőtt jelent meg az első 45-ös fordulatszámú Cliff Richard And The Shadows kislemez, és rögtön a brit lemezeladási lista élére ugrott az Elvis Presley jólfésült énjét idéző Travellin’ Lighttal. Sose fog kiderülni, hogy a sikerhez mennyire járult hozzá a lemez B oldalán megtalálható, kevésbé jólfésült Dynamite, ami 1959-ben jó nagy vízbe dobott kavicsnak számíthatott a címet idéző rock and rolljával, de kizárt, hogy ne legyen szerepe benne.

 

A teljes igazsághoz tartozik, hogy Sir Cliff már 1958 elején elkezdett zenélni egy The Drifters nevű bandával, akkor őt még Harry Rodger Webbnek hívták, ám az első hivatalos fellépésüket szervező fickó ragaszkodott valami tökösebb névhez, így lett Cliff (szikla) a keresztnév, a vezetéknév pedig Richard a nagy példakép Little Richard után. Hamar népszerűvé váltak, amiből Columbia-szerződés lett, és az év nyarának végén kiadták az első kislemezüket, rajta a Move It című dallal, sokak szerint ez volt Nagy-Britannia zenetörténelmének első igazi rock and roll nótája, amely a brit lista második helyére tolta fel a korongot. John Lennon egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Cliff és a Shadows előtt nem volt semmi a brit zenék között, amit érdemes lett volna meghallgatni”. Komolyan is gondolhatta, ugyanis az első saját Beatles-szerzemény – ami lemezen megjelent –, egy instrumentális tribute-dal volt 1961-ben, Cry For A Shadow címmel.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

A siker ismertséget hozott, kiderült, hogy Amerikában van egy befutott R&B énekegyüttes, akiket már 1953-ban The Driftersre kereszteltek, a névnek lőttek, amelyből így lett The Shadows, alighanem az egyetlen banda, amely világsikert ért el művészi szimbiózisban élő kísérőzenekarként, és saját jogon is. Ez a dupla album a tekintélyes saját életművüket nem érinti, „csak” a Cliff Richarddal történő együttműködés előtt tiszteleg.

Mielőtt erre rátérnék, Sir Cliff Richard teljes pályájáról is essen néhány szó, mert az óvatosabb Billboard-becslés szerint is eladott világszerte 250 millió lemezt, saját bevallása szerint az eddig megjelent 100 albuma és 139 kislemeze sokezer kiadást ért meg. Zenéje a ’60-as évek végére gyakorlatilag ugyan kiment a divatból, de új utakat keresve sikeres tudott maradni, és mind a popzene, mind a spiritualitás felé fordulva maradandót tudott alkotni. Oké, hogy nem az Eurovíziós Dalfesztivál-ezüstérmes Congratulations miatt szeretjük elsősorban, de a pályája első, meghatározó szakasza után született számos világsikere akkor is elvitathatatlan. A megváltozott zenei környezet ellenére megőrizte népszerűségét, a Shadows-zal történő első nagy összeborulásukra annyian voltak kíváncsiak 1978-ban, hogy egymás után 17 (!) teltházas koncertet adtak a London Palladiumban. 1990-ben a Wembley stadionos monstre nosztalgiakoncertjére 3 nap alatt elment minden jegy, pótnapot kellett beiktatni, az is tele lett, összesen 144 ezer néző látta a show-t. 2009-ben borultak még egy utolsót a stúdióban a Shadows-zal, a ’Reunited’ album aranylemez lett, a róla kimásolt Singing The Blues bakelit (!) kislemezen második a fizikai hanghordozók listáján. A promóciós turné három földrészt érintett, összesen 133 koncertet adtak, a londoni O2-show-t kiadták DVD-n, az meg a zenei DVD-k listáján startolt első helyen. 80 évesen se fér a bőrébe az öreg, az idén ősszel indul a ’The Great 80’ turnéja, a végállomás a Royal Albert Hall. Négyszer egymás után!

A Cliff Richard-Shadows együttműködés lényegében 1958-tól 1968-ig tartott, amelynek a legfontosabb évei a Beatlemania előttre tehetőek, ők voltak Nagy-Britannia (és a világ jelentős része) zenei életében a kapocs Elvis és a Beatles között. 15 stúdió- és filmzenealbum született ebből a különös házasságból, de olyan időket írtunk, hogy minden sikergyanús dalt kinyomtak kislemezen (sokszor csak azon), és ebben nagyon erősek voltak, mindegyik felkerült a brit lemezlistákra, 1960 és 1965 között pedig mindegyik top 10-es lett!

A 60-as évforduló tiszteletére 60 dalt szorítottak be a két CD-re (érdekes módon bakeliten ennek alig több mint a fele jelent meg a gyűjtők nagy bánatára), ami nem nagy kunszt a korabeli rocktradíciók kétperceseivel, de így is monstre 152 perc zenei anyag kerekedett, terjedelemben is komoly oldie rock and roll válogatás. Megtalálható a csokorban a tíz év összes nagy kislemezsikere, néhány kifejezetten érdekes dal, amelyek csak nagylemezen jelentek meg, és az említett 1978-as reunion-koncertről 3, illetve az ugyancsak említett 2009-es utolsó reunion-lemezről 4 dal. Azt nem illik elhallgatni, hogy ezek közül csak az All Shook Up számított új felvételnek 1978-ban, illetve a Singing The Blues 2009-ben, a többi poént már ellőtték vagy közösen, vagy Cliff a szólókarrierjében. Olyan élményt nyújt ez a két és fél óra, mintha kisgyerekként a Slágermúzeumot hallgatnám a Petőfin, zene szüleimnek, meg nekem, meg bárkinek. Biztos vagyok benne, hogy ha olyan valakit ültetnék le meghallgatni az anyagot, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen Cliff, meg milyen Shadows, az is sokszor felkapná a fejét vigyorogva, hogy „hát ezt ismerem”! Na, ugye!

Ebben persze benne van az is, hogy majdnem minden harmadik dalnál nagy elődök népszerű dallamaihoz nyúltak kiváló érzékkel, aztán a végeredmény meg jobb lett, mint az eredetiek (igen, feldolgozásokra célozgatok erősen). A válogatás megjelenésének idejére már elég komoly időutazást jelentenek ezek az átiratok, van közöttük olyan, amelyiknek az eredetije 1924-es. Az eredeti előadók többsége a mai zenehallgatók számára aligha mond valamit, nemigen hallott senki Ramon Armengodról vagy a Helen Clark-Lewis James párosról, de azért felbukkan itt Jerry Lee Lewis, a Rolling StonesRay CharlesElla FitzgeraldB. B. King és Eddie Cochran neve is. Az igazán érdekes tételek azok, amelyek már Cliff előtti feldolgozásként lettek népszerűek, mint pl. a Blueberry Hill, ami egy 1940-es foxtrott, de Fats Dominót és Elvist dicséri, vagy a My Blue Heaven, amelyik szintén egy foxtrott 1927-ből, de átment rajta több mint 100 másik elkövető mellett Frank Sinatra, Fats Domino, Bing Crosby, de még Marlene Dietrich is, mire 1961-ben Cliffék tekertek rajta még egyet. Az 1955-ös Unchained Melody filmbetétdal viszont a Cliff Richard-verzió után lett igazán népszerű a Righteous Brothers tolmácsolásában 1965-ben, amire rátett egy nagy lapáttal az 1990-es nyálcunami ’Ghost’ film, amiben szintén szerepel ez a változat. Mind a 19 feldolgozás egy-egy külön történet, inkább nem mennék bele mindegyikbe.

Az anyag súlyos hiányossága, hogy a Bob Stanley nevű híres brit zenekritikus korrekt fülszövegén kívül semmilyen infót nem ad a dalokról, de némelyiknek még a címe se pontos a borítón. Nem tudni, hogy mikor jelentek meg a beválogatott változatok, ahogy azt sem, hogy kik a közreműködő művészek, pedig megérdemelték volna, hogy szerepeljenek egy ilyen – egyébként igényesen összerakott – átfogó válogatáson. Elég komoly nyomozás árán sikerült a stábot összeállítani, de szinte biztos, hogy így sem teljes a kép, van egy-két hangszer, amely mögött nem sikerült beazonosítani a zenészt. Viszont a nyomozásnak köszönhetően sikerült megtudni, hogy a Time Drags By című dalban pl. maga Jimmy Page játszik szájharmonikán! Az eredeti kiadások esetében se nagyon törték össze magukat a kiadónál, hogy pontosan tájékoztassanak, a lemezborítók többnyire tele voltak korábbi megjelenések hirdetésével, meg lemeztörlőkendő-reklámmal, meg ilyenek, érdemi részletek viszont alig. A közreműködő kórusok és zenekarok tagjainak pl. semmi nyoma, de az igazi joker Norrie Paramor, akinek többféle társulata is felbukkan a Cliff Richard And The Shadows lemezeken: The Norrie Paramor StringsNorrie Paramor And His OrchestraThe Norrie Paramor Brass. A lemezinfókból, meg ködös utalásokból lehet tudni, hogy valamiféle egyezség alapján a vonatkozó zenei részeket sokszor megosztva a Shadows-zal játszották fel a stúdióban, de hogy ilyen kvalitású zenészek esetében erre miért volt szükség, az egyáltalán nem világos. Az is megfordult a fejemben, hogy az egész csak valami pénzügyi trükk, amivel a maga malmára hajtotta a vizet Paramor, merthogy nagyhatalmú zenei producerként ezt is megtehette. Cliff és a Shadows pályáját egyébként haláláig egyengette az EMI-nál, és ezenkívül is rengeteg kiadvány fűződik a nevéhez, de a legfontosabb, hogy kulcsszerepe volt az ’50-es évektől a rock and roll, mint műfaj felemelésében.

Összegzés: 

Hölgyeim és uraim, ilyen volt a rock and roll Nagy-Britanniában a múlt század közepét követően! Még a mai öreg rockereknek is oldschool muzsikának tűnhet ez a valóban átfogó gyűjteményes kiadvány, amely Cliff Richard és a The Shadows kooperációjában megjelent dalokból válogat. Nincs ezzel semmi gond, mert a mai öreg rockerek általában szeretik Jeff Becket, Peter Green Fleetwood Macjét, Neil Youngot, Pete Townshendet, Brian Mayt vagy John Lennont, hogy csak néhány nevet említsek, akikre ők nagy hatást gyakoroltak. Nélkülük valószínűleg nem lenne Helter SkelterRocket ManStart Me UpWonderwall, vagy más lenne és nem tetszene. Mint ahogy a ‘Yesterday’ című filmben mondták: „Egy Beatles nélküli világ egy sokkalta rosszabb világ!” És ha ezt továbbgondolom… egy Cliff Richard nélküli világ se lehetne ugyanaz. Nemcsak mai öreg rockereknek ajánlott!

Pontszám: 9

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megjelenés: 2019
Kiadó: Warner Music Group
Weblap: www.cliffrichard.org
Stí­lus: rock and roll
Származás: Anglia

Zenészek: 

Cliff Richard – ének
Ian Samwell – gitár
Terry Smart – dobok
Hank Marvin – gitár
Bruce Welch – gitár
Jet Harris – basszus
Tony Meehan – dobok
Brian Bennett – dobok
Mark Griffiths – basszus
Warren Bennett – billentyűs hangszerek
Alan Jones – basszus
Brian „Licorice” Locking – basszus
Cliff Hall – billentyűs hangszerek
John Rostill – basszus

Közreműködők:

Jimmy Page – szájharmonika
Ernie Shear – gitár
Frank Clarke – basszus, bőgő
The Michael Sammes Singers – vokál
The Norrie Paramor Strings / Norrie Paramor And His Orchestra / The Norrie Paramor Brass – vonós hangszerek, fúvós hangszerek, zongora, kórus

Dalcí­mek: 

CD1:

  1. Move It
  2. Living Doll
  3. Dynamite
  4. Fall In Love With You
  5. Mean Streak
  6. A Voice In The Wilderness
  7. High Class Baby
  8. Theme For A Dream
  9. Livin’ Lovin’ Doll
  10. I Love You
  11. Never Mind
  12. A Girl Like You
  13. Nine Times Out Of Ten
  14. The Next Time
  15. The Time In Between
  16. (It’s) Wonderful To Be Young – Alternate EP Take
  17. Blue Turns To Grey
  18. Gee Whiz It’s You
  19. Don’t Talk To Him
  20. Travellin’ Light
  21. Bachelor Boy
  22. My Blue Heaven
  23. It’ll Be Me
  24. Blueberry Hill
  25. Lucky Lips
  26. Poor Boy
  27. I’m Walking The Blues
  28. Do You Wanna Dance
  29. Tea For Two
  30. Summer Holiday
  31. Please Don’t Tease

CD2:

  1. Say You’re Mine
  2. Frenesi
  3. The Young Ones
  4. I Could Easily Fall (In Love With You)
  5. I’m The Lonely One
  6. She’s Gone
  7. On The Beach
  8. Unchained Melody
  9. What’d I Say
  10. All I Do Is Dream Of You
  11. Finders Keepers
  12. You Don’t Know
  13. In The Country
  14. “D” In Love
  15. Don’t Forget To Catch Me
  16. Time Drags By
  17. Into Each Life Some Rain Must Fall
  18. Willie And The Hand Jive (Live)
  19. A Forever Kind Of Love
  20. Singing The Blues
  21. All Shook Up (Live)
  22. C’Mon Everybody
  23. Why Wasn’t I Born Rich
  24. You And I
  25. The Day I Met Marie (Live)
  26. Sea Cruise
  27. Your Eyes Tell On You
  28. Shame On You
  29. We Say Yeah
Megosztás