Legfrissebb a Hard Rockon
Megjelent a Nightside Remedy első dala
A budapesti Nightside Remedy bemutatta debütáló kislemezdalát, a Peace Of Mind a zenekar év végére tervezett, négyszámos EP-jének első előfutára.
Dream Theater – Még egy koncertfilm jön
A jelenleg Brazíliában koncertező Dream Theater 2026 második felében pihenőre vonul, de a két hete Chilében rögzített koncertfelvétel év végén megjelenik, és a következő stúdiólemezen is elkezdenek dolgozni.
Savatage – A cseh Rock Castle fesztiválon zárul az európai turné
Eseménydús időszak következik a Savatage zenekar életében, 18 állomásos Európa-turnéra indulnak, és hamarosan egy klasszikus koncertfelvételt adnak ki feljavított verzióban.
Summer Hell? A pokol már áprilisban megnyílt: Kreator, Exodus, Carcass, Nails – Barba Negra, 2026. 04. 13.
A múlt hétvégén a Summer Hell uralta Budapestet, de aki áprilisban ott volt a Barba Negrában, annak ez az érzés már ismerős lehetett. A pokol ugyanis nem nyáron nyitotta meg a kapuit. A Nails elment vadászni, az Exodus meglőtte, a Carcass hazavitte, a Kreator megsütötte… a közönség pedig mind megette – valahogy így lehetne a legrövidebben összefoglalni azt a bizonyos tavaszi estét.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
The Trousers: Necessary Evil
A sötét tematika ellenére élvezet volt hallgatni a The Trousers új stúdióanyagát, hozzák a tőlük várható színvonalat. El kellene őket csípni élőben a Robotban december 27-én…
Péntek esti lazulás: Depresszió-lemezbemutató koncert – Barba Negra, 2025. 11. 21.
A Depresszió története folytatódik, én elégedetten, pozitív energiákkal feltöltődve távoztam a koncert végeztével. Talán fokozta volna az elégedettségemet, ha kicsit sűrűbben vagyunk a nézőtér hátsó részén is.
Myrath – Ki a titokzatos dobos?
Folytatja a márciusban megjelenő ’Wilderness Of Mirrors’ népszerűsítését a tunéziai csapat. A hetedik Myrath-albumot nyitó The Funeral a korai lemezek progresszív hatásait idézi. De ki a klipben látható dobos?
Battle Beast – Cserélnek az énekesi poszton
13 év és hat album után távozik a Battle Beast énekesnője, Noora Louhimo, aki szólókarrierjére szeretne fókuszálni. A zenekar hamarosan bejelenti, ki lesz az utódja.
Conception – A természet védelmében
Tavaly áprilisban jelent meg a progmetaller Conception visszatérő stúdióalbuma, amely csúnyán beleragadt a globális karanténba. Egyfajta elégtételt véve készített most a banda új kisfilmet a környezettudatos üzenetet hordozó No Rewind című dalhoz.
Másként szólnak a neoklasszikus dallamok Andrey Smirnoff kezében
Már a harmadik számot mutatja be készülő szólólemezéről az U.D.O. és a Dirkschneider gitárosa. A malmsteeni neoklasszikus futamok új értelmet nyernek az ujjai alatt a Light & Shadow című dalban.
Ossian: A teljesség
’A teljesség’ dalainak minősége elmarad az egy évvel ezelőtti lemez színvonalától. Annak ellenére érzem elhamarkodottnak és összecsapottnak az album dalait, hogy a korlátozások miatt sokkal több idő volt rájuk, az pedig, hogy magára vállalta a zenekar a produkciós terheket, csak ront az összképen, mert az anyag nem szól jól. Aki hozzám hasonlóan ’Csak a jót’ várta ezúttal is, annak tovább kell várnia.
Hardline – „Soha ne add fel!”
A Johnny Gioeli vezette banda nyáron megjelenő ’Heart, Mind And Soul’ című albumáról másodikként a lélekhez szóló Surrendert mutatták be.
Mi vagyunk a… Pannonium Orchester
Mi vagyunk a… rovatunkban ezúttal egy különleges bandát ismerhetsz meg, méghozzá a didaktikus progresszív szociorockot játszó Pannonium Orchestert. A csapat az elgondolkodtató szövegekkel megtoldott dalaival azt a célt tűzte ki zászlajára, hogy kivigyék a nevelést-oktatást a rockzene keretei közé is.
Toto – Bobby Kimballnak ajánlják a koncertlemez újabb előzetesét
Steve Lukather és Joseph Williams viszi tovább a banda zenei örökségét, a júniusban megjelenő koncertkiadványukat a Toto 1978-as debütalbumának egyik dalával promotálják.
Night Ranger – „Ezt a lemezt elképesztően nehéz volt összehozni”
Augusztusban jelenik meg a Night Ranger tizenkettedik albuma, amiről Jack Bladesék máris bemutatták az első dalt Breakout címmel.
Flotsam And Jetsam – „Ez az ‘End Of Chaos’ tökéletes folytatása”
Június első hetében jelenik meg a Flotsam And Jetsam új lemeze is, így nem csoda, hogy az anyagról már a harmadik dal is csekkolható.
Red Fang – „A lemezen azt csináltunk, amit csak akartunk”
Vicces klippel együtt debütált a Red Fang új dala, a Why. A szóban forgó tétel a csapat jövő héten érkező lemezén kap helyet.
Thy Catafalque – „A lemez színes, ugyanakkor néha elég sötét és súlyos”
Köszöntsd a hajnalt címmel már a harmadik dal is meghallgatható a Thy Catafalque új lemezéről. Ahogy azt Kátai Tamás korábban ígérte, ezúttal Horváth Martina nagyobb szerepet kap.
Overkill – Ez lesz a következő logikus lépés
Bobby Ellsworth, az Overkill énekese még tavaly beszélt arról, hogy idén új albummal jelentkeznek. Bár az áprilisi megjelenést keresztülhúzta a koronavírus okozta korlátozás, azért ő bizakodva tekint a jövőbe.
Metallica – Bónuszkoncert a ’#MetallicaMondays’ sorozathoz
Bár kilenc hónappal ezelőtt véget ért a Metallica archív koncerteket közvetítő 23 részes szériája, most jótékonysági apropóból kaptunk egy ráadást.
Megadeth – Kirúgták David Ellefsont
A Megadeth-főnök Dave Mustaine meghúzta a határvonalat és bejelentette, hogy a botrányba keveredett basszusgitáros már nem tagja a zenekarnak és nem kívánnak vele dolgozni.
„Ez a dal a remény és a reménytelenség belső párbeszédéről szól”
The Reticent címmel ismét új dalt mutatott be az Insomnium. A finn gárdának ez már a második új szerzeménye rövid időn belül.
Nightwish – „Biztos voltam abban, hogy ez jelenti a zenekar végét”
Egy friss interjúban beszélt elsőként arról a Nightwish főnöke, Tuomas Holopainen, hogy mit érzett akkor, amikor Marko Hietala bejelentette távozását a zenekarból.
Septicflesh – A Berklee College of Music is elismerte a munkájukat
Bár a zenekar által játszott szimfonikus death metal elég megosztó tud lenni, ennek ellenére az egyik, ha nem a legrangosabb szakmai műhely ismerte el nemrég a munkájukat.
The Dropkick Murphys – Nagy bulit csapnak a Budapest Arénában
Az Interrupters társaságában látogat 2022 elején Budapestre a Dropkick Murphys. A koncertre a Budapest Arénában kerül sor.
Eclipse – „Ez a dal egyszerűen a bulizásról szól”
Klippel együtt mutatta be vadiúj dalát az Eclipse. A Saturday Night (Hallelujah) az első ízelítő a svéd dallamrockerek hamarosan érkező új lemezéről.
Egy bandában Nikki Sixx, Rob Zombie, John 5 és Tommy Clufetos
Mötley Crüe, Rob Zombie és Black Sabbath tagok álltak össze az L.A. Rats nevű szupergroupban, és kezdésként egy country feldolgozással jelentkeztek.
Weather Systems – Új projekt az Anathema gitárosától
Bár az Anathema határozatlan idejű pihenőn van, ennek ellenére Daniel Cavanagh nem pihen, egy új szólólemezt, sőt egy új projektet is bejelentett az elmúlt időszakban.
Lindemann – Itt a Steh auf élő verziója
A megjelenés napján egy újabb dal koncertfelvételét adta ki a Lindemann, a választás az utolsó lemez legnagyobb slágerére esett.
Tankcsapda – Júniusban turnéra indulnak
Úgy tűnik, lassan vége a koncertmentes időszaknak, mivel a kormány folyamatosan lazít a megszorításokon, így elkezdtek mozgolódni a hazai bandák. A Tankcsapda az első között lépett és jelentett be turnét.
The L.I.F.E. Project – Új projekt a Stone Sour gitárosától
A Stone Sour gitárosa és a Paralandra énekesnője egyesítették erőiket a The L.I.F.E. Projectben, júliusban megjelenő bemutatkozó EP lemezükről pedig már két dal is meghallgatható.
Roger Daltrey – Szólóturnét bonyolít le a tengerentúlon
Ébred a rockszakma. Szólóturnét jelentett be az Egyesült Államokban nyár végére a The Who frontembere, Roger Daltrey.
Wolfgang Van Halen – „Bármi lehetséges”
Kétségeiről és érzéseiről énekel az ifjú Van Halen a Mammoth című dalban is, amivel a három hét múlva esedékes debütáló lemezét népszerűsíti.
Lee Kerslake: Eleventeen / Ken Hensley: My Book Of Answers / Trevor Bolder: Sail The Rivers
Időben nagyon közel egymáshoz hagyta itt a látható világot Ken Hensley és Lee Kerslake, a Uriah Heep nagy felállásának két tagja, és időben nagyon közel egymáshoz jelentek meg új – és sajnos most már posztumusz – albumaik is. Úgy döntöttünk, hogy egy összevont kritikával emlékezünk a két rocklegendára, és ha már így alakult, még egy Uriah Heep-legenda, a néhai Trevor Bolder tavaly év végén megjelent lemezét is hozzácsaptuk.
Amorphis – Klipen a régi koncertvilág
Ma jelent meg dupla CD-n az Amorphis koncertfelvétele, amit a finn csapat a koronavírus-járvány okozta leállás előtt rögzített Helsinkiben.
Laurenne / Louhimo – Erő, energia, dög és érzelem
Közös lemezt készített a Battle Beast és a Smackbound két pacsirtája. A júliusban érkező albumról az első dal máris meghallgatható.
Helloween – „Egyedül az számított, hogy mi a legjobb az adott dalhoz”
Fear Of The Fallen címmel már a második dal is meghallgatható a Helloween júniusban megjelenő új albumáról, amelyen Andi Deris, Michael Kiske, Michael Weikath, Kai Hansen, Markus Grosskopf, Sascha Gerstner és Dani Löble zenél együtt.
From The Sky – Klipen egy új dal: Libera Me
Már a harmadik dal is meghallgatható Tari Szabolcs új projektjétől, a From The Sky-tól. A Miserium egykori frontemberének ősszel jelenik meg a debütalbuma, aminek valódi arcáról most lehull a lepel a Libera Me-nek köszönhetően.
Az Ossian új albuma vezeti a MAHASZ albumlistáját
Két hete jelent meg az idén 35 éves zenekar új albuma, amely a hivatalos MAHASZ-lista élére ugrott!
Beyond – Kis csavar a gyöngyösi thrasherek CD-megjelenésében
A pandémia elején hozta ki a gyöngyösi thrash csapat az aktuális sorlemezét ’Elhagyott város’ címmel. A vírushelyzet miatt kialakult káoszban az anyag csak digitálisan jelent meg, ám most megkapja a megérdemelt fizikai megjelenést is.
Alanis Morissette – Kislemezdal a Mentális Egészség Nemzetközi Akciónapja alkalmából
A dal nem új, de hivatalosan csak ma került kiadásra, az első nyilvános előadása a néhai Linkin Park-frontember Chester Bennington emlékére rendezett koncerten történt 2017-ben.
Powerwolf – Isten bosszújáról szól a gévaudani bestia története
A Powerwolf friss lemezének első tétele egy hatalmas méretű, hírhedt fenevadról szól, ami a 18. század környékén Dél-Franciaországban gyilkolta az embereket.
Sons Of Apollo – 2022-re halasztva a budapesti koncert
Mike Portnoy, Derek Sherinian, Billy Sheehan, Jeff Scott Soto és Ron ‘Bumblefoot’ Thal közös zenekara mindenképpen befejezi az eredetileg 2020-ra tervezett lemezbemutatóját, de csak 2022-ben érkeznek el hozzánk az ’MMXX’ albummal.
Kezdd a 2022-es koncertszezont Vinnie Moore-ral!
A legendás gitáros 2022 elején koncertkörútra indul, Budapesten január 17-én lesz látható az új Dürer Kert színpadán.
KISS – Jövő júliusban ér Budapestre az ’End Of The Road World Tour’
A KISS bejelentette a pandémia miatt elhalasztott koncertjeinek a pótlását, a budapesti fellépésre 2022. július 14-én kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.
Jyrki 69 – Billy Idol gitárosával zenél a The 69 Eyes énekese
Nem unatkozik a pandémia alatt a The 69 Eyes frontembere, aki sok projektbe fogott bele, most például egy Jefferson Airplane-dalt dolgozott fel, méghozzá nem kisebb névvel, mint Billy Idol hű társával, a gitárvirtuóz Steve Stevensszel.
Paul Gilbert – Gitározik a portlandi vérfarkas
Két hét van hátra Paul Gilbert új lemezének megjelenéséig, amit a Werewolves Of Portland című dallal és a hozzá készült videóval népszerűsítenek.
Black Veil Brides – Megvan a budapesti koncert új időpontja
A Magyarországon még sosem járt Black Veil Brides koncertje is halasztást kapott, azonban már megvan az új dátum, így biztos, hogy jövőre érkeznek a Budapest Parkba.
Legfrissebb a Hard Rockon
Deep Purple – A ki nem mondott dolgok
A Deep Purple az eredeti kiadáson nem szereplő Things I Never Said című dallal folytatja a ’Rapture Of The Deep’ album évfordulós újrakiadásának beharangozását, az anyag kívül-belül megújult és egy egész lemeznyi bónusszal jön ki augusztus 29-én.
Ozzy Osbourne szelfizik Rod Stewart koncertjén
Rod Stewart támadások kereszttüzébe került egy mesterséges intelligencia által készített videó miatt, amelyet az amerikai turnéján valójában tisztelgésnek szánt elhunyt zenei ikonjai előtt. Ozzy Osbourne valamennyi képkockán szerepel.
Rockfesztivál a Bridge Gardenben
A Pokolgép, az Aurora, az Alcohol és a Tabu kerül a győri Bridge Garden ágyúcsövébe augusztus 16-án, az elővételes jegyvásárlók ajándékcsomagot nyerhetnek!
Michael Schenker – Slash tegnap beugrott egy cameoszerepre
A Guns N’ Roses gitárosa, Slash váratlanul megjelent Michael Schenker UFO-műsorának közepén, és együtt nyomták el a Mother Maryt, mint a lemezen. Bónuszként Schenker bemutatta legújabb dalát is a koncert ráadásában.
Foo Fighters – Helycserés (dobos)támadás
Ilan Rubin ül be a Foo Fightersből kirúgott Josh Freese dobszékébe, aki viszont csatlakozik a Nine Inch Nails turnécsapatához.
Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.
Ez az este nem pusztán múltidézés volt. Inkább egy afféle híd a ’90-es évek nyers, ipari metáljának nosztalgikus emléke és a jelenkor polírozott profizmusa között. A Fear Factory és a Machine Head is megmutatta, hogy lehet méltósággal, mégis duzzadó erővel élni a saját legendájukkal. Talán másképp, mint régen, de semmiképp sem gyengébben.
Michael Angelo Batio – Crazy Trainen érkezik az Analogba
A Manowar gitárosa, Michael Angelo Batio többek közt Ozzy Osbourne Crazy Trainjével készül októberi fellépésére az Analog Music Hallban.
Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése
Július 30-án, szerdán vesznek végső búcsút az egykori Black Sabbath-frontember Ozzy Osbourne-tól szülővárosában, Birminghamben.
Mike Oldfield: Tubular Bells 2003
Először jelent meg vinyl formátumban Mike Oldfield klasszikusának, a ‘Tubular Bells’ albumnak a 2003-as újraértelmezése, amely egy 52 évvel ezelőtt kezdődött időutazás része, híd az analóg múlt, a digitális jelen és napjaink vinyl reneszánsza között.
Dan Patlansky – Nyolcadszor érkezik Budapestre
Ismét Budapesten koncertezik Dan Patlansky, a kiváló dél-afrikai bluesgitáros, szeptemberben az Analog Music Hallban lép fel.
Reméljük, komoly volt a végén a „see you soon”: Avenged Sevenfold, Palaye Royale – Budapest Park, 2025. 06. 19.
Moccani is alig lehetett az Avenged Sevenfold első önálló magyarországi koncertjén, a srácok bebizonyították, hogy nemcsak jó dalokat írnak, hanem kiváló zenészek is. A Palaye Royale viszont már jól tudja, hogyan kell feltüzelni a budapesti közönséget, sikerült is nekik!
Hardline – Johnny Gioeli-rajongók, figyelem!
A kiváló hangulatú 2025-ös koncert után Johnny Gioeli és csapata, a Hardline 2026 májusában ismét az Analog Music Hallban játszik, a Sevi fellépése után.
Patti Smith együtt kávézott Krasznahorkai Lászlóval
A punk rock világára nagy hatást gyakorló amerikai költő-író-énekesnő és a világszerte jól ismert, Kossuth-díjas magyar író pár órát közösen töltöttek el Velencében.
Metallica – Terítéken az Unforgiven
Lassan napi Metallica-rovat lesz a „Black Album” 30 éves jubileumi kiadásából, most a The Unforgivent hallgathatjuk meg három extrém és persze egy kozmetikázatlan Metallica-változatban.
Volbeat – Új videó Monty Python stílusában
Június elején dobta be nyárindítónak a Volbeat pörgős hangulatú kétoldalas kislemezét, amelynek A oldalához most bizarr animációs klipet készítettek, lehetne a címe akár „Volbeat’s Flying Circus” is.
Rob Halford: Vallomás
Rövid időn belül a második Judas Priest-tag önéletrajzát olvashatjuk, bár Rob Halford könyvében kisebb hangsúllyal jelenik meg a zenekar, mint K. K. Downing biográfiájában.
George Harrison – Korai demó az ötvenéves lemezről
Az 1970. november 27-én megjelent klasszikus fél évszázados jubileumát kicsit megcsúszva ünneplik meg, ám annál bővebb tartalommal. Ezúttal a Cosmic Empire fél évvel korábbi, 1970. május 27-i demófelvételét mutatták be róla.
Metallica – Holier Than Thou triplázva
Az 1991-es ‘Metallica’, vagy ahogy sokan nevezik, a „Black Album” 30 éves jubileumi újrakiadásáról egy próbatermi felvételt, a kapcsolódó ’The Metallica Blacklist’ nevű kiadványról a Biffy Clyro és az OFF! saját képére formált verzióját mutatták be.
Amire a fanyalgók évek óta vártak – az első évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 06. 25.
A nyitásnak köszönhetően ténylegesen teltházas lett az „Első évtized” névre keresztelt buli. Ha emlékeim nem csalnak, talán 22 évvel ezelőtt lehetett olyan Tankcsapda-koncert, ahol csak és kizárólag ezek a nóták hangzottak el egy koncerten, mert tematikusnak nevezett turnékat már tartott a zenekar, de ilyet még nem.
Yngwie Malmsteen – Megérkezett a címadó
Két hét múlva jelenik meg a gitáros vadonatúj albuma, a ’Parabellum’. A (Si Vis Pacem) Parabellum című dalban Paganini 4 oktávos arpeggióiból merítette az ihletet az extrém megoldásoktól sem idegenkedő gitáros.
Mi vagyunk a… Red rum, Sir, is murder?!
Ha érdekel egy frissen alakult lendületes magyar banda, akik angol nyelvű bulizós dalokkal támadnak, akkor olvasd el Mi vagyunk a… rovatunk legújabb fejezetét!
Cry Free – 25. születésnapi nagykoncert
Július 31-én lesz a 25 éves Cry Free zenekar jubileumi nagykoncertje. A pirosbetűs esemény még januárban lett volna hivatalosan aktuális, de akkor a járványhelyzet miatt nem lehetett rendezvényeket tartani.
Dim Gray – Posztprogresszív elemek és népzene fúziója Norvégiából
Radiohead, Steven Wilson és Sigur Rós rajongóknak ajánlja a zenéjét az oslói székhelyű art rock trió, a 2020-as, digitálisan debütáló albumuk most jelent meg fizikai formátumokban.
Guns N’ Roses – Latin-amerikai koncertfilm
Steven Adler exdobos is felbukkan vendégként a ’Not In This Lifetime Selects’ koncertsorozat 21. epizódjában, amely a 2016-os latin-amerikai turné hét helyszínéről válogat videófelvételeket.
Styx – Újabb dobvideó készült
Már a negyedik videót töltötte fel Todd Sucherman, a Styx dobosa az új lemez dalaihoz. Ezúttal a Common Groundban élvezhetjük egyedülálló játékát.
Circus Of Rock – Újabb dal érkezett az all star-csapat lemezéről
Célegyenesbe ért a finn dobos, Mirka Rantanen szólóalbuma, ahol egy igazi all star-gárda énekel és zenél, erről a szupergroup által felvett lemezről már Johnny Gioeli és Elize Ryd dalát is bemutatták.
Deep Purple – 50 éve jelent meg a ’Fireball’
1971. július 9-én jelent meg a Deep Purple ötödik stúdióalbuma, amely nagyon más lett, mint az azt megelőző ’In Rock.’
Moby Dick – Mentes Norbert távozott a bandából
Négy évtized után távozik a csapatból a Moby Dick egyik alapítója, Mentes Norbert, aki a legnagyobb közösségi oldalon tette közzé kilépésének tényét.
Pokoli nyári fesztivál a Kreatorral, az Eluveitie-vel és a Jinjerrel
Mégis lesz idén nyáron nemzetközi metálfesztivál! Neves vendégekkel érkezik augusztusban a Summer Hell.
John Mayall – Áprilisban ismét Budapesten a blues 88 éves legendája
A brit blues keresztapja április 9-én 22. alkalommal lép fel hazánkban, remélhetőleg a Barba Negra színpadán most készülő új szerzeményeit is bemutatja.
Yes – Hét év után jelenik meg új stúdiólemez
Október 1-én, ’The Quest’ címmel lát napvilágot a legendás brit progresszív rock kvintett 22. stúdióalbuma. A zenekarvezető-basszusgitáros Chris Squire 2015-ös halálát követően ez az első olyan Yes-stúdiólemez, amelyen már egyetlen alapítótag sem játszik.
Dream Theater Top 10 – Albumlisták összecsapása
1992. július 7. az a nap, amely a Dream Theater karrierjét alapvetően elindította, az ’Images And Words’ volt az a mérföldkő, amely az amerikai ötösfogatot a progresszív metál szcéna élbolyába röpítette, és bár fényük az utóbbi időben kissé megfakult, a mai napig is igen számottevő tényezőnek számítanak. A Hard Rock Magazin szerkesztőségéhez Bátky BZ Zoltán (At Night I Fly, Wall Of Sleep, After Crying, Wendigo) és egykori szerkesztőkollégánk, Brinyó is csatlakozott, hogy kedvenc Dream Theater-lemezeinek listáját megossza az olvasókkal.
Hooligans – Szombaton lemezbemutató koncert a Barba Negrában
Az idén 25 éves Hooligans az új stúdióanyagával bátran lépett előre egy nagyot, és a korlátozások feloldásával végre nagykoncerten is be tudja mutatni az azóta platinává érett albumot.
Emily Wolfe – Megjelent a texasi énekes-gitáros második albuma
Joe Bonamassa idei Keeping The Blues Alive jótékonysági koncertjén is fellépett áprilisban a Toto, Warren Haynes, Eric Gales és Ana Popovic társaságában az Austinban élő Emily Wolfe, akinek most jött ki az új nagylemeze.
Threshold – Már stúdióba vonultak az új albummal
A brit progmetál veterán Threshold tartja az ígéretét, az angliai Surrey-ben stúdióznak, a 2017-es ‘Legends Of The Shires’ album – egyelőre cím nélküli – folytatása 2022 első felében jelenik meg a Nuclear Blastnál.
Savatage – Készülnek a vinyl újrakiadások
Az amerikai banda összes stúdióalbuma újra megjelenik vinylen, az első kiadások limitált példányszámban már augusztusban napvilágot látnak.
Elhunyt John Lawton
Bár rendkívül színes zenei karriert futott be, hírnévre elsősorban a Uriah Heep egykori énekeseként tett szert. 74 éves korában, váratlanul érte a halál.
The Toy Dolls – Új időpontban és új helyen lépnek fel nálunk is
A koronavírus miatt újabb jó egy évet kell várnunk, hogy a punk legenda Budapestre hozza a 40 éves jubileumi turnéját.
Anthrax – Jövőre érkezik a tizenkettedik stúdióalbum
Charlie Benante, a zenekar dobosa bejelentette, hogy 2022-ben várható az új Anthrax-stúdiólemez.
John Sykes – Új videó egy régen bemutatott dalhoz
A Thin Lizzy, a Whitesnake, a Tygers Of Pan Tang, és a Blue Murder egykori gitárosa 2015 óta ígérgeti az új albumát, de most is csak a korábban már bemutatott Out Alive című dalhoz készített új klipet.
Steve Hackett – Afrika szárnyain
A Genesis egykori gitárosa távoli országokba repít el minket legújabb albuma segítségével, a Wingbeats című dalban Afrikai tájai és sokszínű zenéje elevenednek meg.
Kristoffer Gildenlöw – A felszínen lebegve vajon merre van a felfelé és merre a lefelé?
A Pain Of Salvation egykori és a Kayak jelenlegi basszusgitárosának szeptember 3-án megjelenő, súlyosan sötét új albumáról megérkezett az első kislemezdal, amelyet baljós hangulatú videóklip kísér.
Mayhem – Jövő pénteken új lemezük jelenik meg
A Csihar Attilát is soraiban tudó hírhedt norvég black metal brigád a tavalyelőtti stúdióanyag után egy teljes játékidejű, különleges EP-vel jelentkezik.
ABBA – 1000 hete a brit albumlistán
A tények makacs dolgok, a svéd zenei legenda ’Gold’ című válogatásalbuma közel 20 éve tanyázik a mértékadó UK Top 100-on.
Sabaton – Márciusban arénakoncert a The HUval és a Lordival
Jövő márciusban ismét a Papp László Budapest Sportarénában fog háborúzni a svéd military power brigád, de az erőltetett menetbe belegyalogol egy kis mongol folk metal és néhány finn szörny is.
Metallica – Sad But True négy különböző verzióban
Szeptemberben érkezik a ’The Black Album’ 30. évfordulós kiadása feljavított hangzással és alaposan kibővített tartalommal, a kiadványt most a Sad But True négy alternatív verziójával népszerűsítik.
Once Human – Robb Flynn vendégszerepel Logan Mader bandájának új dalában
A Machine Head egykori gitárosának zenekara új albummal jelentkezik februárban, amelynek első kislemezén együtt zúznak Robb Flynnel.
Gojira – Headlinerként térnek vissza Budapestre
A Gojira ’Fortitude’ című új albumával európai turnéra indul 2022 elején, a koncertsorozat budapesti állomása január 29-én lesz a Barba Negrában.
Kalapács / Omen – Nagyszabású koncerttel ünnepelnek
Holnap nem mindennapi eseményre kerül sor a Barba Negrában, a Kalapács zenekar a huszadik, az Omen pedig a harmincadik születésnapját fogja közösen megünnepelni, ráadásul a koncert napján két különleges kiadvány is megjelenik.
Lukács Peta – Holnap este ingyenes gitárkurzus és szólókoncert
A XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház / Corvin Művelődési Ház évszázados fáinak árnyéka ad otthont Peta júliust indító koncertjének a Szabad (A) Tér programsorozat keretében.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Ektomorf: Reborn
A ’Reborn’ egy erős dalcsokor, amelyben a kíméletlen, szeletelős riffek és groove-ok kéz a kézben járnak a melankolikus dallamokkal, így alkotva tökéletes egységet. Változatos és éppen ezért igazán élvezetes hallgatnivaló annak, aki képes figyelmen kívül hagyni az egyértelmű hatásokat.
Transatlantic: The Absolute Universe
A ’The Ultimate Universe’ egy hatalmas mérföldkő a Transatlantic életében! Ezt a példa nélküli kiadványt – kiadványokat – csakis a pandémiának köszönhetjük. A leállás nélkül nem születhetett volna meg két különböző karakterű változat ugyanarra a témára.
Testament: Titans Of Creation
A Testament újra megmutatta, hogyan kell thrash metalt játszani. Összességében az előző négy lemezt egymás mellé téve nem sok újdonságot fedezünk fel (nem is ezeknek az öreg rókáknak kellene feltalálni újra a spanyolviaszt), de ez cseppet sem számít akkor, amikor ilyen izgalmas dalok születnek a műhelyükben.
Ossian: Csak a jót
Az Ossian most sem definiálta újra magát, de sikerült összehozniuk néhány koncertkedvencet, amelyek nehezen fognak kikopni a programjukból. Aki pedig hozzám hasonlóan titkon még mindig reménykedik abban, hogy visszatérnek a gyökerekhez, az adja fel és engedje el, mert Endréék köszönik szépen, nagyon jól elvannak ebben a zenei közegben.
The Night Flight Orchestra: Aeromantic
Minden tiszteletet megérdemel a The Night Flight Orchestra legénysége. Folyamatosan szállítják a kifogástalan sorlemezeket, amelyeken minden egyes alkalommal újdonságokat találunk. 2020-ban sincs ez másképp: közel hibátlan anyaggal van dolgunk. Dalszerzés mesterfokon.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!

Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.

A divideD lesz Bruce Dickinson előzenekara
Nem is lehetett volna jobb előzenekart választani Bruce Dickinson elé, mint a divideD, melyben Jósa Tamás, az Iron Maidnem énekese a frontember.

Glenn Hughes – Személyesen invitál a budapesti koncertre
Személyesen üzent Budapestnek az április 30-án nálunk fellépő Glenn Hughes. Az énekes-basszusgitáros a ‘Burn’ 50. évfordulóját ünneplő turnéjával érkezik a Barba Negrába.

Nanowar Of Steel – Nem sötét lóként érkeznek
A Das Rote Pferd német nyelvű, western hangulatú videójával jelentkezett a Nanowar Of Steel, akik április végén Budapesten is tiszteletüket teszik, a szintén olasz Trick Or Treat társaságában.






































































































