Hamarosan megtudjuk, hogy mit is jelent az a bizonyos “több energia és izgalom”, amit a Dream Theater emlegetett a megjelenés előtt álló tizenötödik nagylemezével kapcsolatban.
A John Petrucci, John Myung, James LaBrie, Jordan Rudess és Mike Mangini alkotta progmetál csapat a ’The Distance Over Time Tour – Celebrating 20 Years Of Scenes From A Memory’ névre keresztelt világkörüli turnéját kénytelen volt félbehagyni a koronavírusjárvány miatt és otthonaikba vonultak vissza a zenészek. A sors véletlenül úgy hozta, hogy ezzel egyidőben fejeződtek be a Dream Theater Headquarters munkálatai. Ez egy olyan alkotóműhelyként funkcionáló komplexum, amelyben stúdió, próbaterem és hangtechnikai berendezések raktára is található. Mivel James LaBrie a pandémia alatt Kanadában tartózkodott, ezért Zoomon keresztül csatlakozott be az új lemez munkálataiba, az énekszólamokat pedig csak márciusban rögzítették New Yorkban, amikor már együtt dolgozhatott a zenekar.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
„Egyszerűen csak szeretünk játszani a hangszereinken – jegyezte meg Petrucci. – Ez a szenvedély sosem múlik el. Szeretünk kreatívak lenni, írni, gyakorolni az elménket megmozgatni. Régóta képesek vagyunk erre, de nem vesszük ezt magától értetődőnek. Valahányszor összejövünk, tudjuk, hogy nem okozhatunk csalódást sem magunknak, sem a rajongóinknak, így sikerül még jobban odatenni magunkat.”
„Minden albumhoz úgy állunk hozzá, mintha az lenne az első – tette hozzá LaBrie. – Ez egy nagyszerű utazás, aminek nagyon nincs még vége.”
A kétszeres Grammy-jelölt Dream Theater tegnap jelentette be, hogy a 70 percben 7 dalt tartalmazó új album ’A View From The Top Of The World’ címmel jelenik meg október 22-én az Inside Out Music / Sony Music gondozásában. A lentebb látható borítót a csapattal már régóta együtt dolgozó Hugh Syme (Rush, Iron Maiden, Stone Sour) készítette, a munkálatok producere ezúttal is John Petrucci volt. A hangmérnöki feladatokat és társproduceri munkát James “Jimmy T” Meslin végezte, aki 2013 óta dolgozik a zenekarral, de ott van a kézjegye John Petrucci és a Liquid Tension Experiment legutóbbi anyagán is. A keverés és a maszterelés pedig Andy Sneap műve, aki több mint 100 albumon közreműködött olyan előadók lemezein, mint pl. az Accept, a Testament, a Killswitch Engage és az Overkill.
A lemezmegjelenés híre mellé megérkeztek az első turnéidőpontok is, az Amerikai Egyesült Államokban már október 28-án elkezdődik a ’Top Of The World Tour’, ahol a szokásosnál rövidebb műsorral, de a 2016-ban alakult, fúziós progmetálban utazó Arch Echo felvezetésével lép színpadra a Dream Theater. Az első koncertsorozat december közepéig tart, a turné folytatásáról még nincs információ.
’A View From The Top Of The World’ dallista:
1. The Alien
2. Answering The Call
3. Invisible Monster
4. Sleeping Giant
5. Transcending Time
6. Awaken The Master
7. A View From The Top Of The World
A “több energia és izgalom”:
Én staccato-riffeket szeretnék hallani! Egyszerűen imádom, és Patrucci előadásában biztos fenomenális lenne!
A borítóról:
Nem szokásom borítót kritizálni, de ami megragadja a figyelmem arra szeretek kritikákat illetni. Szóval:
– Mi ez a rohadt nagy bakkancs?
– Ok, legyen rajta bakancs – biztos van valami művészi célja – de könyörgöm, legyen már jóval kisebb! Így teljesen agyonbassza a kövek nyújtotta grandiózusságot, tömeget.
– A középső beszorult kő tetején mi a szösz az a felálló drót-gitár?
– Miért kellett madarat rakni a képre?
– Ha ezek nem lennének a képen, nagyon tetszene!
– Így is tetszik. Az összes DT albumborító tetszik.
Bizonyára nagyon mély dolgokat szeretett volna közvetíteni a Dream.
Lehetséges magyarázatok:
-Nagy bakancs: az ember hatalmas ökológiai lábnyoma, mely agyon nyomja a természetet. És ebben az esetben a borítót is.
-“Drót gitár”: valójában egy távcső, amibe 100-200 pénzt szoktak dobálni pár perc kilátásért.
-“Madár”: érzékelteti a magaslatot és a szabadság szimbóluma
Amúgy szerintem ritka rossz borító, de a DT ízlése az utóbbi időszakban már olyan szintre romlott, hogy nem lep meg, hogy ilyesmit kérnek/elfogadnak.
Köszönöm válaszaid. Teljesen meggyőzőek. Ilyenkor szégyellem magam, hogy miért nem láttam én is meg ezt a koncepciót benne… El kell magyarázni, hogy megértsem. Mint Salieri, aki látta a Mozart művészi nagyságát, de utolérni nem tudta. És ennek tudatában is volt.
A hír olvasásakor én is leragadtam a borítónál.
De teljesen mindegy, hogy milyen koncepció vezérelte az alkotót,
nekem már megérte a kettő hozzászólás miatt.
Köszönet érte:)
Ez most olyan volt, mint az iskolában a verselemzés. (Amit nagyon utáltam) Mikor a tanárok egy egyszerű versbe megpróbálták belemagyarázni a saját gondolataikat. Pl: a költő a súlyos társadalmi problémákat és a saját elidegenitettségét akarta kifejezni ezzel a verssel… pedig szerencsétlen fickó lehet, hogy csak írt egy verset a szerelméhez, a sok okostojás meg megpróbált világmegváltó gondolatokat belemagyarázni. Ember, az csak egy vers, ha tetszik olvasd, ha nem, akkor meg ne olvasd! …Ez is egy tök jó lemezborító. Ha tetszik akkor nézegesd, ha nem tetszik, akkor meg ne vegyétek meg.
Blinky, szerintem túlgondoltad most ezt a kérdést, poénkodtunk egyet. Más kérdés persze, hogy a Dream Theater adta hozzá a lehetőséget… Hiszen nem minden borító méltó a poénkodásra, de ez most nagyon. Amúgy a hasonlatodnál maradva, ez egy rossz vers, akkor is, ha nem magyarázol bele semmit. A belemagyarázás csak segít abban, meggyőzzük magunkat, hogy ez egy mestermű (nem az).
Mondhatnám persze azt is, hogy a bakancs, az a Dream Theater szimbóluma: kijáratott, már itt-ott lyukas, de méretéből fakadóan még mindig a múlt nagysága lengi körül. Azonban a lyukas bakancson lefelé néző kis emberke, a Dream Theater jelenkori szimbóluma elevenedik meg, mely már nem fér bele ebbe a hatalmas életműbe, nem képes már belenőni. Összement. Az út viszont még úgy érzik, előttük áll. A tiszta forráspatak a lelki megtisztulás szimbóluma: kieresztették a fáradt gőzt, pőrén állnak a közönség előtt. A vízesés melletti moha a megmaradt kreativitás szimbóluma a kopár kövek között. Még úgy érzik, van bennük mondanivaló, de ők is tudják már nem tudják zöldre festeni a tájat. A két ormot összekötő kő az őket, és a közönséget összekötő kapocs. Ott, azon a kövön jön létre a Zene. Ezt szimbolizálja a kövön a kilátó. Belenézhetsz a Dream Theater magas művészetébe. Azonban ez a kapocs nem stabil, a közönség állandó elégedetlenségét szimbolizálja az, hogy a kő bármikor lezuhanhat. Most mennem kell, de remélem, hogy magatokba tudjátok szívni a Dream Theater végtelenül mély szimbolikáját, mely már a borítón is átívelően mesél legmélyebb félelmeikről és vágyaikról. Pszichoanalizáltuk tehát a borítót, a mai óra véget ért.
Még annyi, hogy a jobb oldali Dream Theater logó a sziklán, az az előzőekből következően nem más, mint a rajongók lelkében a lenyomat, amit az Ő Zenéjük hagyott, és koptatott és faragott a sok millió hallgatás után.
A madár és a város házi feladat!
Zseniális elemzés. Komolyan mondom, valahogy el kellene juttatni Petruccihoz ezeket a sorokat. 🙂
Egyet értek! Jó borító, lehet nézegetni és nem csak egy pillantást vetni rá, aztán letenni.
Minta a régi Genesis, Marillion, Maiden, Opeth stb borítók gondolat ébresztő és gyönyörködtetőek voltak.
Amúgy meg az albumot hallgatva valszeg választ kapunk pár kérdésünkre, nem?
Szerintem nem kapunk majd választ arra, hogy LaBrie miért nem énekel olyat, amit el is tud. Aztán arra se fogunk választ kapni, hogy miért nem tartanak egy kis kreatív szünetet, vagy ha hiányzik a pénz, akkor miért nem hívnak egy jó producert aki lehet kicsit megizzasztja őket. Vagy miért kell azt az iszonyat műanyag hangzást erőltetni. Én ezekre várnék választ így elsőre. A borító csak annyiban érdekes amennyiben előrevetíti azt ami vár ránk. Jó ízlése annak nem lehet aki ilyen borítót elfogad/kér. Innentől kezdve a zene sem lehet jó. De hátha tévedek.
Jézusatyaúristen ? Jack Black a rocksuliból erre most azt mondaná, hogy: “Mi van baszki? Hagyjuk már ezt a rizsát! Inkább hallgassunk egy kis Motörhead-et vagy AC/DC-t ! ?
Biztos vagyok benne, hogy DT-nél jelentése van a borítónak. A bakancsban nagyon kilóg a lóláb, hogy szemléletes hasonlattal éljek.
Némi deja vu érzésem van olvasva a hsz-okat, akárcsak a Maiden új száma utáni reakciókat olvasva…
Mi ez, ha nem prekoncepció?
Még csak egy szám van meg, még csak a lemezborítót látjuk, de páran már tudni vélik tutira milyen (sz@r) lesz az új album…
Lottóztok is amúgy szerencsés emberek, vagy már elvittétek az összes főnyereményt?
“Jó ízlése annak nem lehet aki ilyen borítót elfogad/kér. Innentől kezdve a zene sem lehet jó.”
Nos izlésekről és pofonokról vitatkozni, tudjuk jól: lehet, de nem érdemes.
“Nos izlésekről és pofonokról vitatkozni, tudjuk jól: lehet, de nem érdemes.”
Szerintem ezt nem kell túlbonyolítani. Aki őszinte magához, az többnyire így fogalmazza meg:”Látom, hogy ez rossz, de nekem akkor is tetszik”. Ez teljesen rendben is van. Én is szeretek olyan dolgokat, amikről tudom, hogy amúgy esztétikailag nem nyerőek. Tetszik, de tudom, hogy, amúgy nem nyerne díjat.
Úgy vettem észre, az emberek, amint van referencia, pontosan tudják, hogy ami tetszik nekik, az a referenciához képest amúgy jó vagy nem. Ezek a referenciapontok a korízlés, illetve jelen esetben mondjuk egy zenei zsáner keretei. Ezek elég jól meghatározzák, hogy mi számít jónak. Még a Dream Theater sem egy vákuumban létezik, tök mindegy mennyit virgáznak, a levegő nem fogy el körülöttük. Mondok egy példát. Én például egy szeret-nem-szeret viszonyban vagyok az Opeth-el. Múlt évben őket hallgattam a legtöbbet a Spotify szerint. De nem azért mert ők a kedvenceim, hanem mert hallom, hogy van ott valami ami jó, valami ami nagyon jó. De bakker akkor sem bírom. Opeth fos. Szóval, hogy fogalmazom meg? Hallom, hogy az Opeth nagyon szépen játszik az akkord harmóniákkal, még akár izgalmasnak is nevezhetném, de nem tetszik a zenéjük akkor sem. Ez egy fordított példa volt, ahol őszinte vagyok, és mivel megfigyeltem a zenét, képes voltam meghatározni, hogy mely eleme(i) azok, amiket kiemelik az átlagból és majdnem objektíven meg tudom határozni azokat. De akkor sem tetszik.
Ugyan ilyen módon meg lehet határozni ennek a borítónak azokat az elemeit, amik alapján ez nem egy jó borító esztétikailag, még ha valakinek tetszik, akkor sem. Zenéről ugyan így.
Látom nem csak engem zavar már ez a sok negatív vélemény…ez a borító akkor is jó és az új Maiden szám is jó.
Kedves Adam, legyünk őszinték és mondjuk ki, hogy ez a borító igenis jó, csak egyedül neked nem tetszik és próbálsz mindenkit meggyőzni arról, hogy ez egy szar borító. Pedig nem az…ha ezer szavas elemzéseket írsz, ez akkor is egy jó borító.
Persze, hogy jó. A rosszak között. Ezen nem veszünk össze, vannak fontosabb dolgok is, mint a Dream Theater és a borítójuk, ebben egész biztosan egyetértünk.
“Minden albumhoz úgy állunk hozzá, mintha az lenne az első – tette hozzá LaBrie.” és tényleg én is úgy érzem, hogy újra ugyanazokat a témákat hallgatom meg minden újabb albumon. Értem én, hogy egy bandának egyedi hangzása kell hogy legyen, amitől a megszállott fanok miatt gyökeresen nem térhetnek el, de számomra ez így már unalomba fullad. Mivel nem fogom hallgatni, nem fogok rá pénzt kiadni.
“Mivel nem fogom hallgatni, nem fogok rá pénzt kiadni.”
…hát érdekes én sem szóltam hozzá még egy mondjuk, Ed Sheeran lemez kritikához,
mert “nem fogom hallgatni, nem fogok rá pénzt kiadni”….ettől még akár örülhetek is ha sokan szeretik vagy nem….nekem mindegy….mert “nem fogom hallgatni, nem fogok rá pénzt kiadni” tegyék Ők akik szeretik….én nem nem, …..szép idő van kint végre süt a nap….
Egyetértek “Ne tudd ki” véleményével. Nagy-nagy rajongója volt a DT-nek. De valahogy az utóbbi lemezei nem ragadnak meg. Én tiszteletből meghallgatom, hogy aztán soha többé. Sajnálom, mert nagyon odáig voltam értük…
Ma is szép idő volt.