Graham Bonnet ugyan nem haragszik a helyére érkezett Doogie White-ra, ennek ellenére korábbi Alcatrazz-béli zenésztársainak mégis odaszúrt, méghozzá Jeff Loomis leigazolásával az Alcatrazz saját verziójába.

Jeff Loomis

Tavaly jelent meg az Alcatrazz ’Born Innocent’ című albuma, ami után alaposan felfordult a zenekar körül minden. Furcsa körülmények között távozott a bandából az alapító énekes Graham Bonnet, aki később kijelentette, nem haragszik a helyére érkezett Doogie White-ra, sőt közös turnét is bejelentettek, miközben úgy tűnt, hogy Bonnet ismét a Graham Bonnet Banddel nyomul tovább.

A napokban a Doogie White-féle gárda Turn Of The Wheel címmel bemutatta első új dalát, amire Bonnet azzal válaszolt, hogy leigazolta zenekarába a Nevermore egykori és az Arch Enemy jelenlegi gitárosát, Jeff Loomist. Ez a banda pedig nem a Graham Bonnet Band, hanem kvázi egy ellen-Alcatrazz, a Graham Bonnet’s Alcatrazz. „Hatalmas büszkeséggel és izgalommal jelentem be, hogy hivatalosan is Jeff Loomis a Graham Bonnet’s Alcatrazz új gitárosa – írta Graham közleményében. – Jeff egy kiváló zenész, briliáns dalszerző és nagyszerű srác. Képességei páratlanok, és izgatottan várom, hogy ismét megteremtsük az Alcatrazz korai időszakának varázsát, azonban modern, súlyosabb hangzással. Amikor először hallottam Jeff játékát, megdöbbentett a nagyszerű érzéssel és hihetetlen dallamokkal párosuló technikája. Ebből a közelgő Graham Bonnet Band-albumon kaphatsz egy kis ízelítőt, ugyanis Jeff az egyik vendég a lemezen. Csak hogy világos legyen: Jeff még mindig aktív tagja az Arch Enemynek, ahogy én is a Graham Bonnet Bandnek.”

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, addig azonban hallgasd meg Doogie-ék első új dalát!

Megosztás