Az augusztusban megjelenő új lemez és a szeptemberben rajtoló turné előtt egy formába hozó online koncertet ad a Brainstorm, amin a rajongók egy világpremier szemtanúi lehetnek.

Brainstorm

Augusztus 20-án jelenik meg a Brainstorm legújabb lemeze, a ’Wall Of Skulls’, amiről az első nóta, a Rage énekesével, Peavyvel megtámogatott Escape The Silence már látható volt oldalunkon. A megjelenés előtt egy online koncerttel kedveskedik a zenekar a rajongóknak, amire június 12-én kerül sor. A jelenlegi tervek szerint a banda szeptemberben európai turnéra indul, így ez a koncert amolyan formába hozó bulinak is tekinthető, leginkább azért, mert a Brainstorm sem adott semmilyen koncertet lassan egy éve. A turnénak magyar állomása is lesz szeptember 24-én a Barba Negrában, ezért a hazai rajongóknak is érdemes a monitorok elé ülni, hogy lássák, mi várható a pesti bulin. Nemrég egyébként az is kiderült, hogy az európai turnéra a Tri State Corner kíséri el a germán német power metal alakulatot.

A ’Brainstorm – Ghost & Skulls – Rockdown The Lockdown!’ című esemény Facebook-oldalán minden fontos információ megtalálható. A zenekar elmondása szerint nem várható más, mint egy elképesztő Brainstorm-koncert nagyszerű fényekkel, csúcsminőségű hangzással, menő színpadképpel (várhatóan ez már a turnéra készült) és egy olyan műsorral, amiben világpremier is szerepel. A koncert az utóbbi időkben tapasztalható fizetős bulikkal szemben ingyenes lesz!

Megosztás